
Ez év májusában, a visegrádi vezetőképzés után, összehívtam a munkatársaimat és elmondtam nekik, én úgy döntöttem, hogy felhozok a következő fél évben egy hálózatvezetői ágat új,vagy a már meglévő vonalon. Komoly jelentkezőm akadt Kissné Zummer Szilvia személyében, aki féléves kisbabája mellett vállalta a szoros együttműködést velem. Ő is háromgyermekes családanya, mint én, ezért könnyű volt ráhangolódnunk egymásra. Eldöntöttük, hogy fél évig nem nézünk hátra, napi szinten tartjuk a kapcsolatot és elköteleztük magunkat a fejlődésért. Hetente két infót szerveztünk, melyre meghívta a már meglévő tagjait és a névlistájáról új embereket. Infóinkon elmondtuk, hogy elindítottunk egy mozgalmat. Célunk, hogy a környezetünkben lévő családoknak megmutassuk, hogyan tudnak élhetőbb környezetet biztosítani a saját és a gyermekeik életében. Meglévő tagjaink közül többen segítettek a mozgalom elterjesztésében, szerveztek infót, ezáltal váltak 200 pontos munkatárssá. Már az első hónapban találtunk olyan embereket, akik csatlakoztak és elkötelezték magukat a csapatunk bővítése mellett. Kitartóan infóztak és lépték a szinteket.
Szilvi a májusi 600 pontról gyors fejlődéssel augusztusban meglépte a 6-os karrierszintet. Önállóan dolgozik azon, hogy további létszámbővítéssel egyre jobban megerősödjön a csoportja és újabb hálózatvezetői ág tudjon feljönni mögötte. Nagyon büszke vagyok rá, gratulálok a szintlépőknek és Szlavicsek Gabriella valamint Bobjákné Ványi Márta gyors fejlődéséhez.
Más munkatársaim is elindultak látva a Szilvivel kötött együttműködésem eredményét. Kiemelem Bánhalmi Gabriellát, aki most az üzleti sikereket célozta meg, Ő hitelességével és kitartásával ezt el is éri. Továbbá nagy reménységem Pasztorális Éva és lánya Nákics Olívia. Hitünkkel és lelkesedésünkkel már eddig is csodálatos várt és nem várt eredményeket értünk el. Az augusztusi hónap fejlődéséért megkaptuk a vándorkupát az ágvezetőnktől.
Fantasztikus érzés egy jó döntés hatását látni. Hálás köszönetem azoknak, akik a sikereink elérésében segítettek.
Szabó Szilvia HV
Ezeket olvastad már?

Vass-ág
Anyák napi Startolás a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon, elismerésekkel
A profi hálózatépítő egyik ismérve, hogy akkor is ott van a képzésen, ha az éppen...
Vass-ág
450.000 pont közelében a Vass-ág – szakmai képzés elismerésekkel, Budapesten
Ezúttal Barna Gizella, a Vass-ág (pontosabban: a Beta-Kádár Tünde vezette hálózat) egyik kiváló felvidéki vezetője...
Vass-ág
Komárom be van véve – a Reg-Enorral
Amikor azt mondjuk: országszerte óriási az érdeklődés a Reg-Enor iránt, mely lassan egy külön üzletággá...
Vass-ág


