Kezdőoldal Ágak Egy miskolci Kulcsember-képző margójára, avagy jelentés a „szabadegyetemről”

Egy miskolci Kulcsember-képző margójára, avagy jelentés a „szabadegyetemről”

Akik hozzájárultak megszólalásaikkal a nap sikeréhez

Akik hozzájárultak megszólalásaikkal a nap sikeréhez

Fantasztikus rendezvényen, egy miskolci Kulcsember-képzőn vehettem részt, ismételten, sokadjára! Már ez a lelkes, Szilágyi Szabolcs tollából származó kezdőmondat is sokat elárul a Sinka-ág május közepi (s legközelebb július 10-én tartandó) rendezvényének hangulatáról. Az Ezüst HVnak a Calimbra Hotelben tartott tréningről szóló részletes beszámolóját bőséges képanyag, s néhány résztvevő őszinte visszajelzése teszi teljessé. Köszönet érte!

Sinka Gyula az elején lelkesített

Sinka Gyula az elején lelkesített

Molnárné Andrea szegedi ágvezető arról beszélt: érdemes beiratkozni a "Biocom Szabadegyetemre"

Molnárné Andrea szegedi ágvezető arról beszélt: érdemes beiratkozni a “Biocom Szabadegyetemre”

Molnárné Andrea: Szabadegyetem, kétheti kurzussal
Házigazdánk, Sinka Gyula ágvezető vezette be a napot, az ő mosolygós és mindig lelkes stílusában. Az első előadó egy illusztris vendég, a szegedi ág vezetője, Molnárné Szélpál Andrea beszélt az új ember hatékony, időben történő, átfogó, alapos elindításáról. A saját sztorijaival együtt ötleteket adott nekünk, és annak a 20 évnek a tudása, amit ezalatt elsajátított, szinte sütött róla. No és a belőle áradó szeretet! Csak egy erős mondat tőle: „Ez a Biocom-Szabadegyetem! Ha beiratkozol, havi két kurzus van, amire el kell jönni, hogy elvégezhesd!” Beszélt a jövőkép vizualizált felvázolásáról, s arról, mi a teendő, ha valaki csak terméket akar, hogyan lehet nála is továbblépni. Szóval, zseniális volt, köszönjük, hálásak vagyunk, hogy tanulhattunk Anditól!

A társ-ágak mindig segítik egymást: ezúttal Molnárné Andrea volt (balról) a Sinka-ág vendége Szegedről, amit a miskolci ágvezetők, Tímea és Gyula mosollyal és virággal köszöntek meg

A társ-ágak mindig segítik egymást: ezúttal Molnárné Andrea volt (balról) a Sinka-ág vendége Szegedről, amit a miskolci ágvezetők, Tímea és Gyula mosollyal és virággal köszöntek meg

Ujvári Zsuzsi Arany HV a száraz témát is színese, hasznosan vezette elő

Ujvári Zsuzsi Arany HV a száraz témát is színese, hasznosan vezette elő


Ujvári Zsuzsi: Tegyünk minél több jutalékot az újak zsebébe!

Második előadónk Ujvári Zsuzsi Arany HV volt, aki egy viszonylag „száraz” témát, a jutalékszámítást kapta rövid bemutatásra. Ám Zsuzsi hozta a formáját, és remekül elmagyarázta ennek alapjait: mire figyeljünk, hogyan tudunk egy új embernek a legtöbb jutalékot tenni a zsebébe… Profi volt!

Akik a szabadságot választották
Következtek a sztorik: Tövisné Erika, Bezeczky Gizus, Tóth Lajos és Gyurgyik Márti, akik nemrégiben még komoly beosztásokban alkalmazottak voltak, ám idővel ezt feladták és a szabadságot, tehát a Biocom-üzletépítést választották. Mint megfogalmazták: megérte, mert azóta szárnyalnak, szabadok, több idő jut a családra, és remekül haladnak az „egyetemen”. Nem beszélve arról, hogy mivel hitelesek, így „tapadnak” hozzájuk a szabadságra vágyó emberek!

Ágvezetők egymás közt: Molnárné Andrea és Komporday Annamária

Ágvezetők egymás közt: Molnárné Andrea és Komporday Annamária

Komporday Annamária a kulcsemberségről
Komporday Annamária ágvezető arról tartott beszámolót saját sztorikkal, munkatársi közreműködéssel, hogy mik a kulcsember tulajdonságai, egy-egy pontot részletesen kifejtve. Nagyon szuper volt, és elfogultságtól mentesen kijelenthetem: Annamari az egyik legnagyobb, gyorsan száguldó, dinamikus tanítója a hálózatunknak! Büszke vagyok arra, hogy megismerhettem anno, abban a panellakásos nappaliban.

Komporday Annamária a kulcsemberségről tartott gyakorlati előadást

Komporday Annamária a kulcsemberségről tartott gyakorlati előadást

Melegné Liszkai Katalin a számokról
Melegné Liszkai Katalin természetgyógyász a számokról beszélt: miben is segít a megértésük? Abban, hogyan fejlesszük jellemünket, személyiségünket, és ezek mily módon segíthetik munkánkat. Szuper volt, engem lenyűgözött, és sok mindent most értettem meg… pedig már korábban is hallottam!

Sinka Tímea a vezetői hozzáállásról
Zárásként Sinka Tímea ágvezető beszélt a vezetői hozzáállásról: remekül foglalta egybe, mire figyeljünk, mire fókuszáljunk, és felvázolta még a nyári versenyben rejlő óriási lehetőségeket. Mindent egybevetve, fantasztikus volt ez a „szabadegyetemi-kurzus”! Várom a következőket! Azt javaslom mindenkinek, iratkozzon be a „tanfolyamra”, hiszen itt nyílhat ki a világ, mindenki számára!

VÉLEMÉNYEK A KÉPZÉSRŐL:

Bezeczky Gizus: Kattogott hazafelé az agyunk…

Ez a nap ismét a feltöltődés jegyében telt. Megerősítést kaptam, hogy a legjobb helyen, a legjobb EMBER-ek között vagyok.   Az új munkatársak indításához olyan lendületes előadást hallottam Molnárné Anditól, hogy a kocsiban hazafelé munkatársaimmal az agyunk már „kattogott”, egészen Tatabányáig. Köszönöm Melegné Liszkai Katikának az előadását, sok mindent megtudtam magamról is, mert mindig tanulunk.  Röviden összefoglalva, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM és KÖSZÖNÖM! Továbbá hálás vagyok, hogy a „BIOCOM-os Szabadegyetem” hallgatója lehetek.   Azt hiszem, munkatársam, Veres Péter mondatában minden benne van: „Gizus ez a tréning két nap szabit is megért volna”.

Ujvári Zsuzsi: Egyre jobbak vagyunk!
Mindig ilyen érzésem van egy-egy Calimbra után, de szerintem ez volt a legjobb. Azért érzem így, mert szerintem egyre jobbak, és jobbak vagyunk – mert akkora ereje van a csapatnak, hogy én azt éreztem, még tudnám hallgatni az előadókat. Sokszor elgondolkozom, hogy mi lenne, ha tényleg minden ember akarná ezt az életmódot – és akkor mindenki boldog, egészséges, vidám ember lenne!

Némedy Gabi: Felemelő és bombasztikus volt!
Ismét sokat kaptunk ezen a „Calimbrás” napon, mindig felejthetetlen… de a mostani, az egyszerre volt felemelő, és bombasztikus! Azt éreztem minden percében, hogy nekem szól, szinte rám fókuszál, s nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is! Egymás után jött a felismerés, hogy mi az, amit másképp kell csinálnom ahhoz, hogy fejlődjek én is és a csapatom is. Hálásan köszönöm a csodálatos előadóknak, hogy ezt az érzést átélhettem, és tanulhattam tőletek! Izgatottam várom a következőt! Ezt NE hagyja ki senki! Aki az „átkattanást” várja, itt biztosan megkapja!

Tóth Lali: Mesterelme-összejövetel
Igazi Mesterelme-összejövetel volt. Sokat tudtunk tanulni, izzott a terem a kollektív energiától.   Remek szervezés, nagyszerű emberek, rengeteg szeretetmosoly… fantasztikus nap volt! Köszönjük az élményt mindenkinek !

Gaál Tamásné Andi: Csodálatos nap, ötletekkel, információkkal, tudással
Ismét egy csodálatos napot tölthettem munkatársaimmal és a csapattal Miskolcon a Calimbra Hotelben. Molnár Andreától az új munkatársak indításához kaptunk fantasztikus ötleteket. Melegné Liszkai Katalintól megtanulhattam, mik a hiányosságaim, melyek egyúttal az életfeladataim is. Ujvári Zsuzsitól alapos információt kaptunk arról, hogyan számíthatjuk ki jövedelmünket, és hogyan tervezhetjük meg munkatársainkét. Komporday Annamáriától megkaptuk a „jogosítványt” a Biocomos autóhoz. Sinka Tímea és Sinka Gyula humorával, mosolyával 5-ös szintre emelte energiaszintünket.
Nagyon köszönöm és nagyon büszke vagyok rá, hogy a „Biocom Szabadegyetem” hallgatója lehetek!

Pál Krisztina: Feltöltődtem és válaszokat kaptam
Köszönöm Nektek ezt az energiákkal teli napot! Maximálisan feltöltődtem, sőt! Megkaptam a válaszaimat… Hogyan indítsunk? SZUPER volt! Még jegyzetelni is majdnem elfelejtettem. Megértettem a fizetés-számolást, amit gyakorolni kell, hogy stabil legyen. Nagyon jó ötlet volt a számmisztika beszúrása, sokat tanultam és várom a folytatását.   A „Hogyan lettünk Biocomosok?” részt is kiemelném, mert én itt is kaptam tőletek: Gizusunk szeretetét és segíteni akarását, valamint Lali beszéde fogott meg nagyon. Mintha rólam beszélt volna… Azóta is sokat gondolkozom rajta! Még egyszer köszönöm ezt a csodás napot és várom a folytatást!

Méhész Aranka: Jó itt hallgatónak lenni
Köszönet a csodás előadásokért, sok dolog került új megvilágításba! Olyan töltést kaptam, amit csak átélni lehet, aki kihagyta, sajnálhatja! A sok pozitív, céltudatos barát energiája magával ragad mindenkit, aki egyszer eljön közénk.
Boldog vagyok, hogy a „Biocom Szabadegyetem” hallgatója lehetek! 💝
Öröm volt Tőletek, Veletek tanulni!

Vantal Bogi: Megújult erők és energiák
Nekem ez volt az első Calimbrás Kulcsember-képző. Óriási feltöltődéssel és energiával tértem haza. Köszönöm ezt a csodálatos napot a fantasztikus előadóknak – és a közösségben áramló pozitív energiáknak és rezgéseknek! Rengeteget tanultam! Megújult energiákkal és erőkkel vezetem a nyárba Biocomos autómat!

Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (3) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (9) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (12) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (48) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (51) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (57) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (63) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (67) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (80) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (90) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (93) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (100) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (127) másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (138) másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (159) másolata másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (163) másolata másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (174) másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (199) másolata Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (211) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (222) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (226) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (232) Kulcsember képzés Calimbra - 2017.05.15 (260)

 

Ezeket olvastad már?