Kezdőoldal Ágak Átlépte a félmillió pontos álomhatárt a Sinka-ág – a miskolci Startrendezvényen volt minek tapsolni

Átlépte a félmillió pontos álomhatárt a Sinka-ág – a miskolci Startrendezvényen volt minek tapsolni

Félmillió pontos a Sinka-ág!

A kora novemberi, még mindig csodás őszi időben startolt a Sinka-ág egy része Miskolcon, a szokásos helyen, a Pannónia Hotel konferenciatermében. A remek hangulatú nap összefoglalóját (néhány visszajelzéssel színesítve) az Ezüst Hálózatvezető Szilágyi Szabolcstól kaptuk, melyből szerényen az is kiderül, hogy a teljes ág már félmillió pont fölött teljesít…

Géczi Ildikó elragadó volt háziasszonyként

Géczi Ildikó, mint megragadó moderátor
A házigazda „első bálozóként” Géczi Ildikó HV, a Tasnádi-csapat egyik üdvöskéje volt, aki remekül teljesített. Csodálatos felvezetései, felépítései engem nagyon megragadtak, főként mikor a cégről és a Biocom-torta szeleteiről szólt nekünk!

Mészáros István belépője
Aztán következett egy eddig „fel nem fedezett kincs”. Mészáros István, miskolci természetgyógyász-radiesztéta szakember – a Csongrádi-csapat tagja –elvarázsolt bennünket gondolataival, ami a mérésekről, azok emberi oldaláról szólt. Bízom benne, hogy sokat halljuk még őt a jövőben!

Tóthné Boncsér Anna

Ajándékötletek
Újvári Zsuzsi, Szabóné Zsóka, és Tóthné Boncsér Ancsa ajándékötleteket adtak nekünk, ez is szuper volt.


Kaposvári páros az Arany Hálózatvezetőség útjáról
A második blokkban jött a vendégpáros, Kaposvár titánjai. Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté megmutatták, mi kell ahhoz, hogy valaki Arany HV legyen másfél év alatt! Zseniális páros, engem teljesen magukkal ragadnak, szerintem a többiek is így gondolták, nagyon sokat tanultam tőlük!

A Szabó házaspár volt a vendégelőadó Kaposvárról, akik a Sinka-ág egyik szárnyaló csapatát vezetik – a képen az ágvezető házaspárral láthatók

Az egyik kupagyőztes csapat, szponzorokkal

Radics Katalin hatos
Egy frissítő szünet és jöttek a szintlépők, végigmenve a marketingterv lépcsőin. Külön köszöntve lett Radics Katalin, aki „berobbant” és már hatos szinten van.

Smargd-köszöntés
A Tasnádi-házaspárt, Zsoltit és Mónikát is köszöntöttük, akik a közelmúltban lettek Smaragd Hálózatvezetők. Természetesen együtt ünneplünk majd hamarosan a török riviérán!

Kupagyőztesek
A Sinka- és a Tasnádi-kupa is jó helyre került, előbbit Tóthné Boncsér Ancsa és csapata, utóbbit Liborné Judit és csapata vihette haza!

Sinkáék: 500.000!
A nap fényét fokozva, meglepiként köszöntöttük a Sinka házaspárt, hiszen októberben elérték az 500.000 pontot, így a vezetőink royalty bónuszt nyertek!

Útravaló
Zárásként még Sinka Gyula és Tímea adott néhány fontos útravaló gondolatot. Ismét bebizonyosodott, hogy mi vagyunk a legjobbak, és a legjobb helyen és időben! Hálás vagyok, hogy mindennek részese lehetek!

Vélemények a november 3-i Startrendezvényről:

Dr. Ongainé Boros Szilvia: Ez a nap is különleges volt
Minden Startnap más és más azzal, hogy minden hónapban más vállalja háziasszony/házigazda feladatát. Mindenki az egyéniségét teszi bele. Ez a mai attól volt egyedi, hogy Mészáros István természetgyógyásztól egy nagyon különleges előadást hallhattunk. A Szabó házaspár rövid idő alatt elért fantasztikus (Arany HV) teljesítményének történetét pedig szerintem sokan tátott szájjal hallgattuk. Örülök, hogy ők voltak a vendégelőadók. Minden képzésre úgy indulok, hogy ha csak egy új dolgot hallok, már megérte elmenni, de ettől mindig sokkal többet kapok…!

Pázmándi-Fodor Judit, „egy napos” munkatárs: Köszönöm az egyenrangúságot
Jó volt látni, hogy nagy az összetartás a csoportban,  úgy viselkedtek velem, mintha régi ismerős lennék. Köszönöm, hogy nem lehetett észrevenni ki az, aki először van köztetek, mert már most egyenrangúként bántatok velem… pedig még sehol se vagyok – de érik bennem a gondolat, hogy leszek!

Mészáros Istvánról sokat hallunk még…

Ezek örömkönnyek a Tasnádi házaspárnál, akik Smaragd HV-k lettek. Könnyű volt a dolga Szilágyi Szabolcsnak…

A Smaragd HV házaspár

Nagy valószínűséggel a papír egy meghívó a török riviérára…

Gréz Judit, 5-ös szintű munkatárs: Büszke vagyok, hogy ide tartozhatok
Fantasztikus Startnap volt. Igazgatóink, Sinka Tímea és Sinka Gyula kérésére ellátogatott hozzánk Kaposvárról az Arany Hálózatvezető páros, Szabóné Gyarmati Tímea és férje, Szabó Máté, akik szakmai tapasztalatukat osztották meg velünk. Sokat tanulhattunk, fejlődhettünk őket hallgatva, lendületes személyiségek, akik rövid idő alatt elért óriási sikerüket ennek köszönhetik! Háziasszonyunk Géczi Ildikó hálózatvezető volt, aki magával ragadó stílusával, lehengerlő kedvességével a napunk fénypontja volt. Előadónk közt köszönhettük Mészáros István természetgyógyászt, aki humánus előadásmódjával, természetgyógyász tapasztalataival segített bennünket. Sok érdekes terméktapasztalatot hallhattunk a sorokban ülő munkatársaktól is. Napunk zárásaként a szintlépők elismerése következett, mindannyian pár mondatban lehetőséget kaptunk bemutatkozni, pár gondolatot megosztani, eddig elért sikerünkről, tapasztalatunkról, szakmai fejlődésünkről. Végül a Tasnádi házaspár elismerése következett Smaragd Hálózatvezető szintjük elérése alkalmából, majd vastapssal ünnepeltük a Sinka-ágat, hiszen a múlt havi zárás alkalmával hálózatunk rekordot döntött, mert több mint 500 ezer ponttal zártunk! Nagyon büszke vagyok arra, hogy ide tartozhatok, s büszkén nézek fel igazgatóimra, a Sinka házaspárra, s vezetőmre, Magyariné Zsuzsára is.

A kaposvári Arany HV házaspár férfitagja

A megosztások is fontosak

Volt mit jegyzetelni a novemberi, miskolci Sinka-Starton

A másik kupagyőztes csapat, vezetőkkel

Ezeket olvastad már?