Kezdőoldal Ágak Ágversenyből hálózatvezető: egyetemistaként lett Biocom HV Matesz Lili a Hliva-Kerekes-ágon

Ágversenyből hálózatvezető: egyetemistaként lett Biocom HV Matesz Lili a Hliva-Kerekes-ágon

Matesz Lili HV lett a Hliva-Kerekes-ágon

Idén májusban rendhagyó versenyt hirdetett a Hliva Ildikó-Kerekes Balázs ágvezető páros, ami a párhuzamosan futó céges versenyt is támogatta. A verseny tárgya a Facebook csoport bővítése volt. Nem szorul magyarázatra: minél nagyobb taglétszámú a csoport, annál több az új belépő, és minél több az új fogyasztó, annál több lesz az új munkatárs. Ezen a versenyen szinte minden munkatárs „hajóba szállt” és elindult. A versenyt egy fiatal hölgy, Matesz Lili nyerte meg, kimagasló fölénnyel. Innen átadjuk a szót, a Hliva-Kerekes-ág vezetőinek: „Nagyon büszkék vagyunk rá, új fényt hozott a csapatba, és az online munkába is. Lili azóta hálózatvezető lett, a mostani jutaléka meghaladta azt a fizetést, amit az egyetemi szakán a pályakezdők keresnek. Sőt, a Biocom cég által hirdetett nyári versenyben is sikeresen vette mind a 3 hónap akadályait. Önálló rendezvényeket szervez, és már egy 4 munkatársból álló csapatot vezényel. Nagy céljai vannak, amiket – biztosak vagyunk benne –, meg is fog valósítani. Nagyon büszkék vagyunk rá!”

Matesz Lili januárban csatlakozott a Biocom rendszerébe egy Slim40 kúrán keresztül, mellyel rövid idő alatt sikerült 10 kg-tól megszabadulnia. Ezen felbuzdulva vágott bele az üzletbe márciusban, ami nagy szó, mivel mindössze 19 esztendős egyetemista. Szponzora, P. Nagy Lilla rendkívül büszke rá, mivel nem egészen 3 hónap alatt Társult HV szintet ért el. Céltudatossága és kitartása megkérdőjelezhetetlen. Ezt teljesen jól tükrözi az, hogy a Hliva-Kerekes-ágon hirdetett Facebook csoportbővítési versenyen fölényes győzelmet aratott. A módszereiről pedig számoljon be ő maga…

P. Nagy Lilla Ezüst HV méltán lehet büszke a még egyetemista HV-jára, Lilire

Csak fogyni szerettem volna…
Idén januárban egy véletlen folytán találtam rá P. Nagy Lilla fogyókúrás csoportjára. Akkor még nem tudtam, hogy életem egyik legmeghatározóbb találkozása lesz belőle. Belevágtam a Slim40 kúrába, ami számomra minden téren sikert hozott. Először is, két és fél hónap alatt megszabadultam 10 kiló súlyfeleslegtől, másodsorban betekintést kaptam egy számomra nagyon szimpatikus világba.

Egészen fiatalon is példakép lehet

Segítő világ
Mivel szüleim mindketten egészségügyben dolgoznak, kiskoromtól fogva láttam, milyen nagy öröm segítséget nyújtani más embereknek. A Biocomban megláttam azt a kettősséget, hogy azzal, ha segíteni szeretnék másoknak, még pénzt is kereshetek.

Az ágvezetők, Hliva Ildikó és Kerekes Balázs által indított verseny megnyerése nagyban hozzájárult a HV szinthez

Egyetem mellett, otthonról
Gimnazista korom óta a nyarakat munkával töltöttem, mert már akkor is szerettem, ha saját pénzemmel gazdálkodhattam. Egyetem mellett is mindenképp szerettem volna dolgozni, de azt álmomban se mertem gondolni, hogy ezt megtehetem úgy, hogy ki se kell mozdulnom otthonról. Így vágtam bele ez év márciusában a Biocom üzleti részébe is.

Simán működtetheti a hálózatát otthonról, a gép mellől, az egyetem mellett is


Zsíroldás Lilivel
Nem jelentett gondot a Facebook csoportom létrehozása, hiszen ez az én korosztályom világa. 2021 márciusában létre jött a „Zsíroldás Lilivel” nevű Facebook csoportom. Eleinte nehezen szaporodtak a tagok, mert még nem éreztem rá, hogy is kell ezt valójában csinálni. Próbálkoztam meghívni az ismerőseimet, de ők többnyire még fiatalok, nem igazán túlsúlyosak, vagy ha azok is, sokan nem merték felvállalni ezt mások előtt. Emiatt szükségem volt a szüleim segítségére, hogy ők is meghívják ismerőseiket a csoportomba. Ekkor jött az a bizonyos csoportbővítési verseny. Természetesen a versenyszellem úrrá lett rajtam is.

 A család is beszállt a kampányba
Először úgy éreztem, hogy egy hónap alatt nehéz lesz megváltani a világot. De szerencsére ekkor már voltak kúrázóim is. Eleinte azt a módszert alkalmaztam, hogy minden ismerősömet és kúrázómat megkértem, hívja be az ismerőseit a csoportomba. Kezdett szaporodni a létszám, de tudtam, hogy a verseny megnyeréséhez ez kevés lesz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkértem apukámat, hadd lépjek be a az ő fiókjába, ahonnan válogatás nélkül meghívtam az összes ismerősét. Akik elfogadták a meghívást, azokat egy rövid üzenetben megkértem, hogy ők is hívják meg az ismerőseiket. Ez idő alatt anyukám a munkahelyén kampányolt, hogy minden munkatársa segítsen, mert egy fontos verseny miatt most szükség van minden egyes új tagra. Ezzel is nagyon szép eredményeket értem el, mivel 550-ről 1300-ra bővült a csoportom létszáma. Ezután úgy éreztem, már nem tudok sok mindent tenni az ügy érdekében… De én nem az a feladós típus vagyok, törtem a fejem, hogy lehetne valami nagyot lépni.

Egy inspiráló TikTok videó
Pár nappal később jött az isteni szikra, hogy mi lenne, ha kipróbálnék egy olyan platformot az új tagok szerzésére, amit ezelőtt még nem használtam, ami még inkább az én korosztályom világa. A választásom a TikTok-ra esett, mivel ott sokszor láttam már, hogy milyen sok embert el lehet érni egy-egy videóval. Ezen felbuzdulva arra gondoltam, készítek én is egy videót, amibe beleteszem a saját fogyásom sikertörténetét, az előtte-utána képemet, amin látszik, hogy 10kg-tól szabadultam meg az egyik kúránk segítségével. Elmondtam a videóban, hogy akit érdekel, hogyan fogytam le, az csatlakozzon a csoportomba. Másnap reggel, arra a meglepetésre ébredtem, hogy több százan kérték felvételüket csoportba. Nem akartam hinni a szememnek! Ekkor még nem is sejtettem, mit is csináltam, csak azt éreztem, hogy valami nagy dolog történik velem.

Nagy jövő áll előtte


A tagok csak jöttek…
Tudtam, hogy jó pár nap kemény munka vár rám, mire mindenkivel felveszem a kapcsolatot. A tagok csak jöttek és pár nap leforgása alatt közel 1000-en csatlakoztak. Így sikerült a taglétszámot 1300-ről 2200-ra növelnem, amivel sikerült megnyernem a csoportbővítési versenyt. Sok új kúrázót köszönhettem ennek a videónak, valamint azt is, hogy társult hálózatvezető lettem.

Megérte a befektetett munkát
Szerencsésnek érzem magam, mert megtaláltam azt a munkát, ahol sikereket tudok elérni, úgy, hogy azt csinálom, amit szeretnék. Úgy segítek embereknek, hogy közben megalapozom az anyagi helyzetem. Úgy gondolom, nagyon megérte a belefektetett munkát, mert egyszerre több fronton sikerült teljesítenem. Itt a nyár, amikor annyit dolgozhatok, amennyit szeretnék és akkor, amikor én szeretném – akár a nyaralásom közben is. Kell ennél több egy 19 éves egyetemistának? Nem hiszem.

P. NAGY LILLA: Hatalmas eredményeket fog elérni!
Hálózatvezetője, P. Nagy Lilla így nyilatkozik Liliről: „Lili nagy büszkeségem, mert amellett, hogy kitartó, mindig mindent pontosan úgy csinált, ahogy tanítottam neki. Az első pillanattól kezdve bizalmat szavazott nekem, így a közös munka is gördülékenyen ment. Úgy gondolom, ha ezzel a lendülettel folytatja, amit elkezdett, hatalmas eredményeket fog elérni. A csoportbővítési versenyt sem volt kérdés számomra, hogy ki fogja nyerni. Szeretettel gratulálok neki!”

 

Ezeket olvastad már?