Botanifique kozmetika kezdőknek – Hirmann Anita tanácsaival

img_5610

r1
Egyre másra sorjáznak különböző képzéseken a kozmetikai bemutatók, melyeket a Botanifique palettán való megjelenése hívott életre. Az országos találkozón éppúgy főszereplő volt, mint a Lőrincz-ág egyik képzésén, s van, ahol már menetrendszerűen szervezik kisebb csoportokban a munkatársak minél szélesebb körű tájékoztatására a látványos tréningeket. S persze, mindez gőzerővel zajlik a nappalikban is! Az alábbiakban egy pici segítség következik, hiszen a teljes kollekció termékre lebontott részletezéssel megtalálható a webshopban, sőt, a használati útmutató is folyamatosan lapozgatható on-line módon. A téma neves, Biocom-szerte is elismert szakértőjét, Hirmann Anitát arra kértük, hogy a termékkör lényegének részletezése helyett ezúttal adjon néhány alapvető tanácsot azoknak, akik csak most indulnak el a kozmetika rengetegében, előképzettség nélkül, de elkötelezettek az egészségük és szépségük iránt. (A kettő összefügg!)

  img_5642
Szembenézés

Először is: fogalmazzuk meg az alapproblémát! – ezt javasolja Hirmann Anita. Magyarán: nézzünk szembe önmagunkkal, akár tükör segítségével is. Látnunk kell, mi a gond, az orvosolandó helyzet, csak aztán érdemes bármelyik készítmény-sorozathoz nyúlnunk.

Három lépés
Egyébként utána, ha nem akarjuk túlbonyolítani a dolgot, három egyszerű lépés következik. Először is a terület (felület) tisztítása valamilyen módon az előkészítés jegyében (lemosó hab, arcradír, tonik), majd a fő hatóanyag felvitele (szérumok, maszkok), végül pedig egy záró készítmény (jellemzően krém) védelmi anyagként is, hogy a lényeg a bőrben maradjon

h
Ránctalanítás, narancssárgával

Gyaníthatóan, sokan felkapják a fejüket a kulcsszóra. Ha úgy érzik, erre van szükségük az arcukon, máris jön Anita (és a Biocom) javaslata. A megoldást legfőképpen a Hydrapower Premium Collection (Regeneráló, bőrkép-javító kollekció) jelentheti, vagy közkeletűbb nevén a narancssárga terméksor. Ámbátor a kezdés mindjárt „zölddel” javasolt (mármint az Everyday Face Collection – Mindennapi arcápolás) arctisztító habjával, például. (Re-Fresh Foaming Facial Cleanser – ez egyébként általánosan jó ötlet!) Aztán a narancssárgából a tápláló szérum a fő csapás (Hydra Power Enriching Serum), vagy a termál maszk (Hydra Power Thermal Mask). Előbbi inkább rövid távon lehet hatékony, például smink alá, vagy gyors ránctalanításhoz, utóbbi pedig hosszabb távon is rejuvenál, tartósabb használattal. Zárásként pedig kéznél van a Moisturizing Cream, szintén a narancsból, vagy a zöldből a Goodnight Intensive Cream (éjszakai intenzív ápoló krém).
z

Petyhüdt bőr, karikákkal
Mi több, akár sötét karikákkal a szem alatt! Ismerős…? Tisztításnak (radírozásnak) nagyon jó a zöldből a Face2Face Exfoliating Peel (Hámlasztó), vagy a Claribio (kék…) terméksorból a Foaming Cleanser (arctisztító hab). Aztán jöhet fő hatóanyagnak a szemszérum (Eco-Contour Eye Serum), amely a fekete színű „táskáknál” is segítség lehet. Ha mindezt püffedtség is tetőzi, akkor Szemkrém (Intensifeye Eye Cream) is bevethető. A záró krém ez esetben sokféle lehet, normál és zsíros bőrnél például a Dew Day Moisturizing Cream for normal to oily skin elnevezésű nappali krém, száraz bőrnél pedig a „testvére”: Dew Day Moisturizing Cream for normal to dry skin.
k

Pasiknak, egyszerűen
A következő rész elvileg férfiaknak szól, ám Anita tapasztalata szerint a hölgyek előszeretettel csapnak rá az eredetileg a társuknak szánt termékekre. Ami nem csoda szerinte, hiszen az erősebbik nem érzékeny bőrfelületeire szánt készítmények a hölgyeknél is jól vizsgáznak. Indításként ragyogóan működik a férfiaknál a Claribio termékcsalád lemosó habja (Foaming Cleanser). Aztán ott van a borotválkozó krém és/vagy zselé, majd pedig a Hydrasoft Moisturizing Cream – mind-mind az urak számára kifejlesztett Himbal termékcsaládból.

img_5631
Mágneses maszk – mindenkinek!

Végül még egy jó ötlet-sorozat, megelőzés céljára, száraz bőrűeknél. Nem kevesen vannak, akiknek durván vízhiányos a bőre (azért ez esetben megfontolandó a megfelelő mennyiségű, tehát legalább napi két-két és fél liternyi tisztított víz elfogyasztása…), és sokan dolgoznak ma már egyáltalán nem extrémnek számító nem természetes fényű, légkondicionált helyiségekben. A Face2Face Exfoliating Peel hámlasztó radír után jöhet a különleges mágneses arcmaszk (Magnifique Facial Mask)! Vigyázat, a hatóanyagok erősen kipirosítanak, akár csípő érzést is okozva, beindítva a vérkeringést. S mivel enyhe olajos hatása van, még krém sem szükséges közvetlenül utána (amiből egyébként van bőven). Heti kétszer használva valóban csodákra képes Hirmann Anita tájékoztatása és tapasztalata szerint, akinek köszönjük a „gyorstalpalót”.

Ezeket olvastad már?