Egy valódi szakma nagy napja – hálózatépítő találkozó októberben

slide
Új helyszínen, új csatlakozókkal zajlott a Biocom Hálózatépítők napja, amelyen új élményekkel gazdagodott a hallgatóság. Ha valaki még nem tudta, tényekkel alátámasztva jöhetett rá, hogy kincsek vannak a kezünkben, s az is hangsúlyt kapott, hogy az MLM egy szakma. De tanulható! A több, mint félezer résztvevő nagyot léphetett előre ezen a téren is, miközben tapsolhatott az előző időszak kiemelkedő sikerembereinek. Visszapillantás következik a hálózatépítői napra.

fl
Egészségmagatartás

Ferenczy László hálózatigazgató, életépítő tréner nyitotta a napot, aki természetgyógyászként is elismert (s a hálózatban sokat forgatott Egészségkönyv szerzője). „Kincsek vannak a kezünkben” – hangsúlyozta ezúttal nyolc, még sok tartalékot rejlő készítmény rövid elemzésével. Összefoglalta: termékeink jó része az alapdolgokon kívül sok minden másra is jó lehet komplex összetétele miatt, évszázados tudást összegeznek egyedi receptúrákkal, széles hatásmechanizmussal. Az „Egészségmagatartás” Laci által bevezetett fogalmához pedig ezek is szükségesek, amellett, hogy olyan életvitelre van szükségünk, ami támogatja a szervezetünket az egészség megtartásában, esetleg helyreállításában. Ehhez szükséges még a biológiai környezet tökéletes kialakítása (például az SCD termékek segítségével is), de a legfontosabb a döntés. Mint mondta: 90%-ban mi határozunk arról, hogy az egészségünket választjuk-e, s nem a genetika…

Ebben is segít a Biocom!
A grépfrútról, az algáról, és a Reg-Enorról szinte fölösleges hosszan beszélni, nem véletlenül vannak a vásárlási listák élén. De itt van még a Green Multi Complex, melyről elhangzott: sokkal több, mint egy multivitamin, a Circuline készítményt pedig kifejezetten nekünk fejlesztették a szív- és érrendszer védelmére, gyógynövényes alapanyagokkal. A Dhea a fiatal(os)ság megtartásában segíthet, a BLD Sugar Balancer a cukorértékek konszolidálásában, de gyulladáscsökkentő hatásai is lehetnek, és a sportolók is bátran szedhetik. A Q-Vital nem csak a koenzim q10 tartalma miatt kiemelten fontos (van benne NADH, azaz q1 is, valamint L-karnitin és D-ribóz), a Joint Complex alapkészítmény, ha fontosak csontjaink, porcaink, s mozgásunk, a Candida Cleanse nevéből adódóan is egyedülálló, hiánypótló készítmény, míg a Prostate Support széles spektrumon segíthet a megelőzés terén.

ha
Hirmann Anita: csúcsok vagyunk kozmetikumokban is

Az egyik legfrissebb és egyre közkedveltebb termékcsoport, a Botanifique kozmetikumok látványos, szakmai kommentárokkal ellátott bemutatására vállalkozott Hirmann Anita, aki nem csak a téma kiváló és érdekesen, színesen előadó szakembere, hanem lassan a Biocom állandó szakértője. Nehéz visszaadni a négy önként jelentkező segítségével a termékcsoportokat tesztelő félórát, hiszen ehhez illatok, érzések is társultak. A visszajelzések alapján jelesre vizsgázik a Botanifique, melyről röviden Anita segítségével megfogalmazható: ami egészséges, az szépít is. Márpedig ezek a készítmények csodálatos, gyógynövényes összetevőik révén a füvészkertek esszenciáit kínálják. Hirmann Anita kiemelte: mindezek kiegészítő termékek otthoni ápoláshoz, s ha péfául dehidratált a bőr, először igyunk sok vizet, fogyasszunk algát, s nem árt méregteleníteni sem időnként. De feltétlen legyenek életünk részei ezek a professzionális kozmetikumok, kortól és nemtől függetlenül! (A Botanifique termékek
katalógusa és használati útmutatója itt érhető el.)

lj
Lőrincz János: van mivel dolgoznunk!

A rendezvény második blokkjában Lőrincz János tartott élményszerű előadást üzleti segédeszközeink használatáról (melyek sorát most már
gazdagítja az Egészségkatalógus is). Mint emlékeztetetett: rendelkezésünkre áll minden olyan kiadvány, amellyel sikerre lehet vinni a hálózatépítői munkát, köztük olyan, cégfüggetlen anyagok is, mint az Elindítás-, vagy a Vevőnyilvántartó füzet. A szakkönyvek közül pedig az alapvető és jól ismert Don Failla-féle 45 másodperces prezentáció, a John Kalench által jegyzett MLM sikerkalauz, és például Eric Worre „aranybetűs” kötete mellett az egyik legfrissebb, kiváló anyag Nyíri Zoltán kiadványa, a „Miért pont Te?”, melyet János „MLM-terápiás” kézikönyvnek becézett.

vi
Varga István: az akarás egy élmény…

Varga István nehéz feladatot kapott. Nemrégiben újszerű szemléletű, egész napos képzést tartott az érdeklődőknek az eladás fontosságáról, szakmai fortélyairól, s az MLM-ről általában, melyről folyamatosan hangoztatja, hogy egy önálló szakma lett. Ezt az egy napot (mely egyébként csak a fontos dolgok érintésére volt elég…) kellett belesűríteni egy órába! A kiváló előadó, egyben sikeres arany HV hálózatépítő azonban remekül megoldotta a leckét, s a tudás mellett pozitív érzésekkel is gazdagodtak a hallgatók. A lényeg: a leendő vásárlókban az AKARÁST kell elérni, ami nem valódi szükség, hanem egy élmény! S azt is jó tudni, hogy a tanácsadó folyamatos, őszinte érdeklődése mindezt nagyban segítheti. S az is, ha nem azzal akarjuk tölteni az időt, hogy racionálisan elmagyarázzunk mindent az összetevőkről… (Amit persze, érdemes megtanulni, mert jó, ha az ember képben van, s szükség lehet rá.)

Az esemény záróblokkjában azok közül kaptak szót néhányan, akik az elmúlt időszakban sikert értek el.

ka
Komporday Annamária, a színpadbérlő

Komporday Annamária szinte „kibérli” a színpadot, hiszen legutóbb még társult hálózatvezetőként, de
versenygyőztesként mondta el sikerreceptjeit. Ezúttal mindezt egy szinttel magasabban ismételte meg. Utóbbi (mármint a havi vezetői verseny serlegének elnyerése) még őt is meglepte, s később, a „hivatalos” HV elismerésekor megtudott hír könnyeket csalt a szemébe… (Nem véletlenül, ugyanis egyik gyermeke épp mostanában kérdezte Tőle, hogy mikor viszi haza megint a kupát. Csattanós válasz!) Egyébként példát is mutatott: egy évvel ezelőtt első, jelentősebb jövedelméből víztisztítót vásárolt, s a tengerparti nyaralásuk álma is megvalósult néhány hónap elteltével. Már munkatársa, Hliva Ildikó is vezetővé vált, ő fiával, Balázzsal együtt állt a pódiumra, aki nem 16 éves módjára gondolkodik… A páros megfogalmazta: minden fejben dől el. Ha megvannak a célok és az időpontok, már csak dolgozni kell a sikerért.

c
Czentlaki-team: duplázódás

Czentlaki Zoltán a team férfitagjaként állt a pódiumra (
Beatrix asszonnyal alkotnak csapatot, s ezúttal ő volt a szóvivő). Közel megduplázták az elmúlt időszakban pontjaikat, így nem véletlen az elismerésük a megszólalás lehetőségével is. Ráadásul új vezetőt is köszönthettek csapatukban, Hencz Istvánné Gyöngyi személyében. Mint mondta: ők munkahelynek tekintik a Biocomot, s ennek megfelelően, fegyelmezetten is dolgoznak. A kitartás és elkötelezettség fontossága mellett ő is példát mutatott: gyermeke lakásában hamarabb volt víztisztító, mint tévé és mosógép…

ma
Molnár Antal: 20 év után is lelkesen

Molnár Antal pedig a rendezvény egyik csúcspontjaként (párjával, Andreával egyetemben) részesült „törzsgárda” elismerésben. Nem csoda, hiszen Antiék 20 éve tagjai a hálózatnak! A Biocom egyik meghatározó, népszerű vezetője nem szűnő lelkesedéssel azt kérdezi a kezdőktől, újraindulóktól, hezitálóktól: van-e egyetlen dolog akár, amiért felépítené ezt az üzletet? A próbálkozás ugyanis, tapasztalata szerint, sehová nem vezet… A konkrét fizetés és a vágyak között ugyanis szakadék van. Magunkban hinni a legfontosabb, de már ez elejétől – ez Anti lényegi üzenete két évtized után.

S miközben ő a felépítés fontosságát dicsérte, mi is felépítjük: minden rendezvényen ott volt, amit a szponzora, azaz Kovács Zoltán hálózatalapító javasolt neki! (Aki szintén meleg szeretettel köszöntötte barátját.) Hogyan szeretnél kinézni évek múlva? – kérdezi a szegedi központú ág vezetője. Álmodd meg, döntsd, s aztán cselekedj. És ha lehet, ne követőket, hanem vezetőket keress…

hv
Taps a hávéknak

Végül az elismerések sorában gratulált a vezetés az utóbbi időszakban vezetői szintre lépő munkatársaknak. A névsor: 6-os (társult hálózatvezetői) szintet ért el Szlimák Hajnalka, Horváth Zoltán és Martyin László, 7-es (tehát HV) lett
Barna Gizella, Dalnoki Kinga, Komporday Annamária, Hliva Ildikó és Hencz Istváné Gyöngyi, valamint mindezek által ezüst HV lett Veres István. De az övé már egy másik történet, melyről nemsokára bővebben írunk.

Évzáró: december 13-án!
A végszó: a bejelentés (és közfelkiáltás…) szerint 2014. december 13-án újra találkozunk egy országos rendezvényen, a Lurdy Házban. Érdemes beírni a naptárba!

KÉPGALÉRIA
kep

Ezeket olvastad már?