Töltsük meg szeptemberben a Kongresszusit!


2018. szeptember 22. (szombat), 9.30 – ez a pontos dátuma a Biocom Hálózatépítők Nemzetközi Találkozójának. A következő nagyrendezvény kapcsán egyetlen teendőnk van egyelőre: kitűzni célként, hogy hány munkatársunkkal veszünk részt rajta s minél többeknek felépíteni az eseményt. A közös terv már adott: legyen tele a szokásos, nívós helyszín, a budapesti Kongresszusi Központ Biocom üzletépítőkkel!

Csúcsidőszak
A januári, történelmi csúcs közelében teljesít folyamatosan a hálózat az elmúlt hónapokban is, ami azt jelenti, hogy a rendkívüli emelkedés nem a véletlen műve volt. A rendszeresen kétmillió pontérték (!) feletti összeredményben mindenki munkája benne van, köszönet érte. S ott a lehetőség: vegyünk belőle személy szerint is még többet, akármennyit, amit el tudunk képzelni!

Nagyrendezvény a sikeredért
A tervezéshez, álmodozáshoz a cégvezetés az egyik legsikeresebb módszert igyekszik megteremteni az ősz elejére is: a nagyrendezvényt. Ezernyi beszámoló bizonyítja, hogy sokan itt, egy ilyen alkalommal kaptak ihletet a továbblépéshez, láttak számukra is követhető példát vagy értettek meg valamit abból, amit addig eltakart előlük a látásmódjuk. Vagy csak megéreztek valamit a páratlan hangulatból, s megsejtették: itt nekik is van keresnivalójuk. Van bizony, mégpedig annyi, amennyit el tudnak képzelni!

Építsd fel a képzést!
Ám akkor van igazán ereje egy ilyen találkozónak, ha tele vannak a széksorok, és a jelenlétből is árad az erő, ami magas rezgésszintet teremt. Ehhez nincs más teendő (egyelőre…) mint megtervezni a létszámot. Mindenkinek a saját csapatáét. És mostantól mondani, felépíteni a rendezvényt, és eladni rá a még el sem készült jegyeket. És lelkesedni, és példákat mutatni, és meggyőzni, hogy ott a helye annak, aki még nem volt. Aki pedig már igen, annál nem is lehet kérdés… Azaz átadni az élményt, amit mi is megéreztünk már, amiért ott leszünk legközelebb.

Egyszerű számok, kézenfekvő lépések
A képlet egyébként a számok nyelvén egyszerű: a nagyívű fejlődés részeként ezrek regisztrálnak havonta a hálózatba, ha a korábbi, márciusi és a szeptember közötti hat hónap nagyjából húszezeres friss csatlakozó táborának csupán tíz százalékát sikeresen meginvitáljuk, már kezdhetik is bővíteni a színháztermet… De másképp is egyszerű mindez, papíron: az új hetesekkel, hatosokkal együtt már közel négyszáz fős a vezetői kar, ha mindenki legalább a párját (barátját, tuti munkatársát, jövendő HV-ját) elhozza, már adott a bő félház. És akkor még hol vannak az „újak” és a „régiek”?

Hány embernek mutatod az utat?
Szóval, kérünk szépen, kedves munkatárs, hogy írd be a naptáradba a dátumot, és írasd be minél többekkel. Ha még nem tudod, hidd el, hogy ez a te fejlődésed egyik záloga. A hálózatépítésben közkeletű mondás szerint akkor csinálod jól hosszú távon a dolgodat, ha a terembe lépve, hátranézve egyre többen követnek. Légy Te is azok között, akik sokaknak mutatják az utat! Várunk szeretettel és a munkatársaiddal! (További részletek később.)

Ezeket olvastad már?