Tuboly Ildikó: Magasan a legjobb, kilenc lépésben – SCD AGRO pályázat, 2020

Kicsi, rossz minőségű talajjal rendelkező helyen is lehet zöldségeket termeszteni – erre bizonyság az alábbi pályázat. Avagy: 9, egyszerű, másolható lépés egy profitól ahhoz, hogy három négyzetméteren bárki megvalósíthassa vegyszermentes álmait…

2016-ban, amikor csatlakoztam az Ökonet rendszeréhez, az SCD technológia volt az, ami arra sarkallt, hogy belefogjak a hálózatépítésbe. Azóta lelkes használója vagyok az SCD termékeknek, és környezetmérnökként széles táborban népszerűsítem a probiotikus technológiát.

Most nyáron fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy építsek egy magas ágyást, ami az első lépéstől kezdve Agro-val kezelek. Kicsit későn álltam neki, már június közepénél jártunk, amikor belefogtam. Megkezdtem az előkészületeket, tervezés, beszerzés, kivitelezés.

  1. lépés: A levágott füvet zsákokba gyűjtöttem, belocsoltam 1:10 arányban hígított Agro-val, lezártam őket és hagytam, hogy az idő végezze a dolgát. 2 hétig pihent így.
  2. lépés: Közben beszereztem a magas ágyáshoz a faanyagot és elkezdődött az építése. 1mX3m keretet készítettem. Kiválasztottam a kertben a megfelelő helyet az ágyásnak, és végre elkezdődhetett a tényleges megvalósítás. Először kb. 20 cm mélyen kiástam a földet, hogy helye legyen a megfelelő rétegeknek. Az alját geotextiliával béleltem, míg a magas ágyás keretét belülről vastag műanyag fóliával. Először nagyobb méretű farönkök kerültek legalulra, után levágott gallyak, majd jött a korábban Agro-val beoltott fű. Erre került vissza a kitermelt saját föld. Az egészet belocsoltam Agro-s vízzel, majd frissen vágott fű és nyesedék került rá, amit szintén belocsoltam Agro-s vízzel. Ezután kapott egy kis marhatrágyát és végül jött a tetejére a hozatott termőföld. Végezetül természetesen az egész kapott egy kis Agro-s vizet. Így el is készült a nagy mű, már csak a beültetés volt hátra.
  3. lépés: A palánták beszerzése és a beültetése. Már június végén járunk, kicsit késő a palántázáshoz, de most így alakult. Sikerült még pár csaffadt darabot beszerezni a helyi kertészetből. Először a palántákat lefújtam 1:100 hígítású Agro-s vízzel kb. 4 napon át, azzal is locsoltam őket, mielőtt végleg beültettem őket. Addig a magas ágyás is pihent. Nagy örömmel álltam neki a beültetésnek. A hátsó sorba kerültek a lugas paradicsomok, 4 tő. Oldalra az uborka felfuttatva 2 tő, a másik oldalon kapott helyet a bazsalikom és egy tő cukkíni. A középső területre paprika került, kb. 6 tő, volt közte kápia, kaliforniai, chili, zöld és sárga húsú. Helyett kapott még 2 tő koktélparadicsom, fűszernövények (oregánó, majoranna) és 5 fej különböző zöld saláta. A beültetés után levágott száraz fűvel borítottam a földet, hogy megvédjem a kiszáradástól és jól belocsoltam 1:100 hígítású Agro-s vízzel.
  4. lépés: A növények gondozása. Hetente 1X permeteztem a leveleket 1:100 hígítású Agro-val és minden másnap Agro-s vízzel locsoltam őket.
  5. lépés: Amikor elkezdenek fejlődni a satnya palánták, és látod, milyen jól érzik magukat, virágba borulnak, na ez az, amikor a szív is kivirágzik és megtelik boldogsággal. Igaz, kicsi helyen gazdálkodtam, de rengeteg örömet adott minden lépése. Látni nap, mint nap a növekedést, hogyan lesz a virágból apró termés, majd miként növekszik és érik be.
  6. lépés: Az első szüret nagy izgalommal töltött el, amikor az első termést leszedtük a kis kertünkből. Cukkini, paprika és uborka kezdett érni. A saláták szépen fejesedtek, de a paradicsomok még zöldek voltak.
  7. lépés: Amikor a kertből szeded a napi zöldséget. Augusztusban folyamatosan termett a kis ágyás, ellátott bennünket uborkával, paradicsommal, paprikával és cukkinivel. Jó érzés saját termésű, vegyszermentes és friss zöldséget fogyasztani. A paprika ropog és ízes, a paradicsom édes és paradicsomszagú, az uborka olyan zamatos, hogy leírni se lehet. A friss fűszernövényeknek pedig mindig helye volt a konyhában. A legnagyobb meglepetést a cukkini okozta, ami olyan nagyra nőtt, hogy alig fért el a helyén. Folyamatosan ontotta a termést.
  8. lépés: szeptemberben az utolsó paradicsomok is szépen bepirosodtak, a chilipaprika is kezd beérni. Elérkezett a végső szüret.
  9. lépés: Előkészület a télre. Ez a művelet még vissza van, de tervek szerint a növényeket kiszedem az ágyásból, majd levágott fűvel együtt az ágyás tetejére visszateszem, belocsolom Agro-val és lefedem téti álmot aludni, hogy tavasszal újraindulhasson a körfolyamat.

Miért magasan a legjobb? Kicsi helyen, rossz minőségű talajjal rendelkező helyen is lehet zöldségeket termeszteni a konyhába. Az Agro ebben jó társ, biztos termés, egészséges növények. Egész nyáron folyamatosan szüreteltünk a 3 m2 területről. Folyamatos körforgás a talajkezeléstől a komposztáláson át a növények gondozásáig. Az Agro nekem most is bizonyított, jövőre újra csinálom, de legközelebb én nevelem a palántákat is az Agro-val kezelve.

 

 

Ezeket olvastad már?