Palotai Lászlóné: Varázslat történt? – SCD AGRO pályázat, 2020

A címben feltett kérdésre egyértelmű igennel válaszol Palotai Lászlóné Panni, aki a varázslatot az SCD AGRO-nak tulajdonítja. Előtte terméketlen föld, után őserdő… Nézzük a képes beszámolót!

Három éve költöztem családommal a jelenlegi házunkba. A hozzá tartozó kert sajnos nem lett nagyobb az előzőnél. Az onnan átmenteni kívánt növények közül csak azok maradtak életben, melyeket idő hiányában nem sikerült a cserépből akkor kiültetnem a kertbe, pl. egy-két tő jósta, ribizli, citrom-, füge-, almafa. Mint utóbb kiderült, nagyon rossz minőségű volt a föld, nem termett meg semmi: paradicsom, paprika, egyéb zöldségek sem.

A 2. évben földet hozattam, ami sajnos nem sokat javított a helyzeten. Szerencsére idén tavasszal Szász Zsuzsanna segítségével rátaláltam az SCD Agro-ra. Bevallom, nem igazán hittem el, amit mondtak róla. De gondoltam, hogy több pénzt is költöttem már, akár haszontalan dolgokra is – mit veszíthetek?

Alig vártam, hogy megérkezzen a rendelésem. Az első kellemes meglepetés rögtön akkor ért, amikor tanácsára – mivel elromlott az UV lámpa – a kerti tavam algásodásának megszüntetésére alkalmaztam. Sikerült mindjárt az elején megállítani, és visszafordítani az algásodást, és a mai napig tiszta a tó vize. Dúsan virágzik a tavirózsa és jól érzi magát a tó állandó lakója, a teknős is.

Ettől kezdve nem volt kérdés tovább, hogy használni fogom az Agro-t a növényeknél is. Rögtön rendeltem több üveggel, ajándékba is adtam barátnőimnek, és a családtagoknak is.
A palántákat folyamatosan permeteztem az Agro-val.

A palánták kiültetés előtt és után.

Természetesen folyamatosan kezelve az SCD Agro-val, és izgatottan lesve a fejlődést.

A nyuszi is segít majd a szüretelésnél.


A fügefa még csemete, cserépben maradt, mégis sok gyümölcsöt hozott, hála az Agro-nak.

rozmaring

Paradicsom

Természetesen a virágok sem maradhattak ki a gondoskodásból, amit illatukkal, szépségükkel háláltak meg. Szinte mindegyik hatalmasra nőtt, és nemcsak a képen, a valóságban is ilyen nagyok lettek.

Végül a sok gondoskodás gyümölcsei a termés

Az eredmény hihetetlen. A nyár folyamán szinte egy kisebb őserdővé változott a kert.
Ugye, rá sem lehet ismerni a bejáratra és a veteményes kertre?

A levendula háromszor egymás után virágzott, a kertet szinte körbefutotta cukkini, nagyon sok paradicsom termett, folyamatosan befőzök télre, a növények egészségesek, nem lepték el őket a kártevők – és még sorolhatnám.
Mi a válasz varázslat történt? Igen. De nem más segített, mint az SCD Agro. Egyértelmű, hogy folyamatosan fogom ezután is használni és ajánlani mindenkinek, aki egészséges, vegyszermentes kertet szeretne létrehozni magának.

Ezeket olvastad már?