Kovács István: nyáron át pompázó rózsák – SCD AGRO pályázat, 2020

Kovács István Ezüst HV a benti virágai után a balkonon is tesztelte az SCD AGRO hatását. Ő is szépen írja le a folyamatot, a rózsák pedig magukért beszélnek.

Mi nagyon szeretjük, hogyha a második emeleti lakásunk konyhaablakán kinézve nem csak a szemben levő házakat látjuk, hanem szép virágokat is. Ezért mindig kihelyezünk oda szépségesen virágzó növényeket. Korábban nem tudtuk, hogy a mini rózsáink évelő növények, ezért ősszel, miután elvirágoztak, kidobtuk őket. A következő évben pedig vettünk olyan növényeket, amiken már ki voltak nyílva a virágok. Tettük ezt egészen 2019 őszéig, amikor megtudtuk, hogy ezek a növények szépen áttelelnek. Nem is kell velük semmi különöset csinálni, csak visszavágni őket, és kint hagyni a párkányon. Locsolni sem kell őket, hagyni kell, hogy pihenjenek. Elegendő nekik a levegőben levő páratartalom, eső. Később be is fedte őket a leesett hó. A szobánkban levő növényeket már régóta locsoltuk a Biocom SCD Argo-val dúsított vízzel, és tapasztaltuk, hogy milyen jótékony hatással van a készítmény a növényeink fejlődésére. Idén tavasszal aztán azt vettük észre, hogy a rózsáink pillanatok alatt elkezdtek fejlődni, növekedni, előjöttek a leveleik. Pedig ekkor még nem is kaptak Agro-t. Eszünkbe jutott az, hogyha a benti növényekre az általunk már megtapasztalt kedvező hatása van a készítménynek, akkor miért ne próbálnánk ki a rózsáinkon is.

Elkezdtük őket az Agro-val dúsított tisztított vízzel locsolni, és innentől kezdve azt tapasztaltuk, hogy egymás után jönnek elő a bimbók, amik aztán kivétel nélkül mind gyönyörű szép virágokká fejlődtek. Ezek a virágok sokáig ékeskedtek a párkányunkon, miközben a növénykék már hozták a következő bimbókat. Így aztán egész nyáron csodálatosan szép látványban volt részünk a második emeleten levő ablakpárkányban pompázó rózsáink révén.

Köszönet érte a Biocom SCD Agro nevű készítményének!

 

Ezeket olvastad már?