Kezdőoldal Ágak Visszatérés az „egészségügybe”- Bezeczky Gizus HV lett a Komporday-ágon

Visszatérés az „egészségügybe”- Bezeczky Gizus HV lett a Komporday-ágon

Bezeczky Gizus hálózatvezető lett

Bezeczky Gizus hálózatvezető lett

Bezeczky Gizus, mielőtt a Biocom mellett döntött, nap, mint nap arra gondolt: 32 éve érettségizett az egészségügyi szakközépiskolában. Azt mondja: ki gondolta volna, hogy 50 évesen a korabeli ismeretekről fog előadásokat hallgatni, ezt fogja tanulni, illetve tanítani… Álmodd meg, csináld meg! – így szól a Biocom egyik szlogenje. Gizus, a Komporday-ág egyik új hálózatvezetője ezt így fogalmazta át: „megálmodtam 2015 novemberében, s a csapatommal megcsináltuk 2016 március hónapban”. Másképpen: mese a változásról, a döntésről, a célokról és a hitről, a Hliva-Kerekes anya-fia sikerpáros csoportjából. A visszatekintését pedig egy kedvenc, sokat idézett bölcseletével indítja, mely sokaknek jelenthet fogódzót.

„A HALOGATÁS OSTOBASÁG,
HOLNAP ÚGYANÍGY DÖNTENED KELL,
MIÉRT NEM TENNÉD MEG MÁR MA?
AZT HISZED, HOLNAP BÖLCSEBB LESZEL?
HOLNAP CSAK ÖREGEBB LESZEL.”

Hliva Ildikó (Ezüst HV, a felső vezetője), Bezeczky Gizus és Kubala Katalin (aki egy hónappal előtte lett HV), az első önálló Start képzésükön

Hliva Ildikó (Ezüst HV, a felső vezetője), Bezeczky Gizus és Kubala Katalin (aki egy hónappal előtte lett HV), az első önálló Start képzésükön

Reg-Enorból boltcsere, abból pedig…
2015 októberében Máté Katalin – aki a szponzorom – megismertetett a Reg-Enorral. Természetesen csak és kizárólag a termék keltette fel a figyelmem. Mindaddig, amíg tapasztalatot nem gyűjtöttem a pozitív hatásokról… Ekkor hoztam egy DÖNTÉST és tettem a dolgom: használtam a terméket, kiegészítve Immun Supreme-vel (algával), D-vitaminnal. S megfogadva a képzésen hallottakat, boltot is cseréltem saját és kis családom részére. Ez olyannyira jól sikerült, hogy még novemberben a négyes szinten találtam magam.

Csak csináltam, amit szeretek
Nem csináltam mást, mint amit a felsőbb vezetőimtől, Hliva Ildikótól, Kerekes Balázstól és Katitól tanultam: a tapasztalataimat továbbadva – ami az egyik kedvenc tulajdonságom – a mások iránti segítségnyújtást gyakoroltam nap, mint nap.

Bezeczky Gizus

Bezeczky Gizus

Készülve a változásra
Közben az járt a fejemben – amiről férjemen kívül senkivel nem beszéltem -, hogy 2016. augusztus, szeptember környékén meg fog szűnni a munkaviszonyom, s a főnököm nyugdíjba vonulása miatt kevesebb ügyféllel működne tovább az iroda… Hát, nem mondom… 23 év után – 51 évesen az a munka, ami az életem volt, meg fog szűnni…(???) Mivel főnököm munkajogász, és rendkívül embercentrikus is, példaértékű vezető, teljesen azt az oldalt nézte, hogyan is lesz nekem a legjobb és hogyan is tudna  segíteni nekem…

Előnyt a hátrányból
Ideillik a Napoleon Hilltől való kedvenc gondolatom: minden szerencsétlenség egy vele egyenértékű vagy nagyobb előny csíráját tartalmazza. Nos, szerencsétlenség? Abszolút nem, ez a szerencse! Innen számolható ugyanis pályafutásom új szakasza. Mert mindennek oka van…

Bátorító mínusz 5 kiló
Az emberek már az első hónapban észrevették a mínusz 5 kg-os változást. Én is annyira boldog voltam ettől, hogy innentől kezdve beszéltem a termékről. Először is, november 4-én regisztráltam négy üveg Reg-Enorral, és 8-án már ott voltam az aktuális képzésen.

A rendezvény nekünk dolgozik
A rendezvényeken való részvételt nagyon fontosnak tartom, amennyiben új munkatársat hozunk, helyettünk „dolgoznak”. Megtanultam:
– találd meg az emberek nyomógombját,
– hozd el őket a rendezvényre,
– aki melletted ül, az valószínűleg munkatársad lesz, de vásárlód biztosan. Kónya Gyuri hálózatigazgató szavaival: „jobb, ha elmész a Charlie koncertre és meghallgatod őt élőben, mint hogy azt várd, hogy elénekeljem neked…”

A képzéseken szinte állandóan hallod a szakemberektől: kincsek vannak a kezünkben. Akinek megmutatod, az ő döntése, hogy elfogadja-e, ha nem, legyen az ő „baja”. Én igen, elfogadtam.

Reg-Enor: estek, csoportok
Nagyon fontosnak tartom a Reg-Enor Esteken való részvételt is, ahova minél több embert hozunk el, annál nagyobb lesz a vásárlókörünk. Mindig hallunk olyan új információt, amely tovább segíti a munkánkat, nincs két egyforma képzés, mindegyikben van valami új, amiből az, aki odafigyel, építkezhet. Létrehoztam a tatabányai Reg-Enor csoportot. Közel 650 fővel, napi szinten figyelemmel kísérem az egészséges életmód felé kacsingató emberek sorsát, segítve őket a képzéseken elhangzottakkal, szakemberektől tanultakkal.

Kapcsolat az emberekkel
A képzéseken elhangzottak és ott tanultak alapján fontos szerepet játszik az infózás, amelyet heti 3-4 alkalommal tartok, s az emberekkel való kapcsolattartás, a visszakeresés is nagyon lényeges. Munkatársaimmal a napi kapcsolattartás, a tervezés, a törzsasztalok megtartása egyre közelebb hoz bennünket ahhoz, hogy napi szinten figyelemmel kísérjük egymást. Munkatársaimnak motivációs üzenetek küldésével segítek az energiaáramlásában, a pozitív gondolatok megerősítésében.

Kapcsolatépítés mindenhol
10 percesre tervezett bevásárlásaim – férjem nem túl nagy örömére – néha több órásra sikerültek, az esetleges ismerősökkel való találkozások miatt… De ezekre most már most „infóként” tekintek. Ugyanez a helyzet a hétvégi wellnessekkel, ahonnan általában egy-két törzsvásárlóval, esetleg új munkatárssal gazdagabban térek haza.

Köszönet a csapatnak
Hittel és odaadással dolgozom, illetve dolgozunk a CSAPATOMMAL, akik nélkül nem születhetett volna meg  ez a mese, nem beszélve a felsőbb vezetőimről…

Köszönöm a „kezdő” csapatomnak (Hegyi Ildikó, Maja Kozora, Pál Krisztina) és a később csatlakozóknak is a munkát, a lelkesedést, a képzéseken való részvételt, valamint azt, hogy kitartóan, lelkesedéssel végzik munkájukat.

Köszönet szponzoromnak, Máté Katinak, aki megismertetett a BIOCOM termékkel, az üzlettel és segítségemre volt abban a munkában, amely most az életem részét képezi.

Köszönet felsőbb vezetőimnek: Hliva Ildikónak és Kerekes Balázsnak, hogy mindig, minden körülmények között segítséget nyújtanak, példaértékű vezetők számomra mind a munkában, mind pedig emberségükkel – hozzásegítve engem a sikerhez.

Természetesen köszönettel tartozom férjemnek, s lányomnak, Petrának, akik az első perctől kezdve hittek bennem, velem vannak, segítik a munkámat. S köszönöm a csoportom valamennyi tagjának a munkát, azt, hogy elfogadják tanácsaimat, kikérik véleményemet és bíznak abban, együtt vagyunk egy csapat… és MEGCSINÁLJUK!

Miért is ajánlom a BIOCOM céget a vásárlóknak, a fogyasztóknak és az üzletépítőknek?
– Mert ez egy megbízható hálózat, évtizedes múlttal Magyarországon,
– számunkra is elérhető felső vezetőkkel,
– kiváló vezetőkkel, segítőkész szponzorokkal,
– csúcsminőségű, kiváló ár-értékarányú termékekkel,
– mindezekkel elősegíthetjük az egészséges életmód felé vezető utat,
– nem beszélve arról, hogy a karrierben gyors előrelépést, biztos megélhetést tesz lehetővé az igazán elhivatottak számára.

Nem munka, hanem álomépítés…
Most már tudom, mert itt megtanultam: minden csoda a Tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted. Nem mindenkinek adatik meg az az öröm, hogy olyan emberek között lehet, dolgozhat, ahol boldogság, segítőkészség és szeretet van! Ez egy olyan közösség, ahol jól érzem magam, szeretek itt lenni és köszönöm, hogy itt lehetek.

Büszke vagyok, hogy a Biocomnál törzsvásárló lehettem, most pedig büszke vagyok, hogy hálózatvezető lettem. KÖSZÖNÖM, BIOCOM. Nekem ez a munka, nem munka, imádom, élvezem és kitölti az életem!

Üzenem: bárki lehet sikeres!
Te döntsd, hogy hova tartozol! Én eldöntöttem és jól DÖNTÖTTEM!

Gizus a közvetlen szponzorával, Máté Katalinnal

Gizus a közvetlen szponzorával, Máté Katalinnal

Gizus a férjével, Bezeczky Istvánnal együtt ünnepel

Gizus a férjével, Bezeczky Istvánnal együtt ünnepel

A lányával, Bezeczky Petrával, akinek a Reg-Enor kúrával vannak szép eredményei

A lányával, Bezeczky Petrával, akinek a Reg-Enor kúrával vannak szép eredményei

Ezeket olvastad már?