Kezdőoldal Ágak Vassék Vecsésen: élménydús napok, megerősítő tanítások – jól indult az esztendő a kétnapos tréninggel

Vassék Vecsésen: élménydús napok, megerősítő tanítások – jól indult az esztendő a kétnapos tréninggel

A Horváth család büszke lehet arra, hogy az Annamária csapatnak már a képzési létszáma is bővül. (A képen az ágvezető házaspárral fotózkodnak).

Újabb kétnapos tréninget szervezett Vecsésre a Vass-ág. Pontosabban: a nemzetközi ág azon csapatrészei, amelyek még az Arany Hálózatigazgató házaspár közvetlen menedzselésével működnek. A Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna által vezetett csapatrészek ezúttal külön beszámolókat küldtek, amelyeket az alábbiakban összegzünk. Ebből nemcsak az derül ki, hogy mennyire feltöltötte őket az együttlét, hanem rengeteg olyan tanítást is megosztanak, amik a most indulóknak iránytűként szolgálhatnak.

Vörös-Kovács csapat: Rengeteg tanulás, fantasztikus feltöltődés
A Vörös-Kovács csapatból immár 18 fővel érkeztünk a vecsési kétnapos oktatásra. Mint mindig, most is rengeteget tanultunk, és fantasztikus feltöltődés minden alkalommal a többi Biocomos munkatárssal találkozni. Most viszont amiatt voltam a legboldogabb, hogy ennyi új munkatárs tartott velem és hálózatvezetőimmel. Ezért az ő élménybeszámolójukat szeretném megmutatni – foglalta össze Vörös-Kovács Katalin, aki munkatársai alábbi véleménye előtt ad egy kis felépítést is róluk.

Kiss Judit (aki élete első Vecsésére érkezett): Felejthetetlen élményt kaptam!
„Miért pont a BIOCOM? Mert örök értékeket képvisel számomra. Vegyszermentes, természetes alapanyagból készülnek a termékeik, környezettudatosságra, egészségünk iránti felelősségvállalásra és a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. 26 éve magyar kézben lévő, dinamikusan fejlődő hálózat, mely az árait a magyar pénztárcákhoz szabja. Valamint egy olyan segítő, biztató közösség, melyhez nagyon jó tartozni akár csak fogyasztóként, akár munkatársként. Mert elismerést, megbecsülést kapok és nagyon sokat tanulhatok! Mindezt megtapasztalhattam a kétnapos képzésükön, mely egyben volt személyiségfejlesztő tréning, wellness és üzleti képzés. Felejthetetlen élményt kaptam! Én elköteleztem magam mellettük és büszke vagyok arra, hogy hozzájuk tartozom!”

Gódor- Dudás Hajnalka (aki férjével érkezett élete első vecsési képzésére): Kérünk még!
„Pozitív és üzleties gondolkodásra tanító közösség. Jó érzés volt számomra ismeretlen emberekkel találkozni, ugyanakkor megérezni ennek a csapatnak a szeretetét és összetartását, segítőkészségét. Ebből az életérzésből kérek/kérünk még.”

Klátyik Ildikó hálózatvezető (aki már többször volt itt velem, de a mostanira ő is új munkatárssal is érkezett): Embert építünk, nem hálózatot

„Első nap Ferenczy László tanításaiból, példáiból meríthettünk hasznos információkat. Megtanultuk, hogy a boldogság egy döntés kérdése! Megtanultuk, hogy mennyire fontos az életünkben az egészség, pénz, idő vagy életidő, kapcsolatok. Fontos az önismeret és legyenek saját tapasztalataink, mert ezek által tanulunk.

Délután wellness, koktélozás, más hálózatvezetőkkel tapasztalatcsere, jó beszélgetések, majd este együtt terveztük meg az elkövetkező 1, majd 3 évet.

Második nap Lőrincz János előadását hallgathattuk meg. Megtudtuk, hogy cél a passzív jövedelem, nem szabad megállni, csak rajtam múlik, hogy mennyi a jutalékom összege. A legkisebb pozitív változás hatalmas érték! Örök értéket képviselünk!

Majd következett Lőrinczné Marika előadása. Igazi élménybeszámolókat hallhattunk az életükből, hogy mit adott nekik már a Biocom és mit adhat nekünk is. Elmondta, hogy nagyon akarni kell, égő vágy nélkül nem megy az üzlet. Nagyon fontos az elkötelezettség, hit, kitartás, taníthatóság. Mi nem hálózatot építünk, hanem munkánk 90%-ban emberépítés. A mi dolgunk felemelni az embereket, a jobb élet lehetőségét kínáljuk fel.

Délután Vass Oszkár előadása igazi löketet adott. Vagy irányítod az életed vagy az élet irányít téged… Megtanultuk, mennyire fontos képzéseken ott lenni, vállalkozói szemléletmódban gondolkodni, saját céljainkat rendbe tenni. Tervezni évben, hónapban, hetekben, napokban. Fontos az egyensúly megtartása is.

Majd igazi beindító előadást tartott Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, ő is az elkötelezettség, kitartás fontosságát emelte ki, illetve azt, hogy ez egy igazi csapatjáték, no meg, hogy mindig papíron gondolkodjunk, tervezzünk.”

Csapatjáték a Biocom

Habran Éva hálózatvezető (az ő csapata is szépen bővül, már nem csak a családi pozíciókon dolgoznak, de új munkatársakkal bővültek a mostani alkalomra, és a következőre azt tervezik, hogy mindenki hoz egy újabb munkatársat magával): Hihetetlen élmények

„Mindig más! Jó néhányszor részt vettem már a híres vecsési kétnapos képzésen és eddig is fantasztikusan éreztem magam. Ám a mostani még jobb volt. És hogy miért? Mert a csapatomnak ez volt az első. Hihetetlen élményeket kaptak, ahogy én is! Lőrincz Jánossal és Marikával személyesen is találkozni maga a csoda volt nekünk!”

Ilyen vidám volt a hangulat

Ferenczy László szerint a boldogság csak döntés kérdése

Lőrincz János a passzív jövedelem elérésnek fontosságát is hangsúlyozta

Lőrincz Marika előadása egyben motiváló élménybeszámoló volt az életükről

Érkezett még három, megélést és tanításokat is tartalmazó reflexió:
Horváthné Dr. Kökény Annamária és Horváth Annamária: Óriási élmény volt!
„Óriási élmény volt a két nap! Fantasztikus előadásokat hallhattunk! Rekordszámú munkatársainkkal érkeztünk. 12 fő volt jelen az Annamária csapatból.  Mindenki jól érezte magát! Feltöltődve tudjuk folytatni a munkánkat! Köszönjük! Legközelebb még többen megyünk.

A két Annamária, anya és lánya a Biocom legendákkal, a Lőrincz házaspárral

Harkai Csilla: Fantasztikus volt!
„Jól indult az év, mert kétnapos vecsési képzésen vehettem részt. Fantasztikus volt újra találkozni mindenkivel, beszélgetni, tanulni és nevetni! Ferenczy László tanításai újra és újra megerősítenek abban, hogy nagyon jó helyen vagyok, és mindenre képes vagyok. A második napon  pedig Lőrincz János és Lőrincz Marika tartottak előadást, ami leírhatatlan volt számomra: példaértékűek és sokat tanulhattam tőlük. Itt történt a húgom, Harkai Nikoletta hálózatvezető kitűzőjének átadása is. Nagyon örültem, hogy ott volt és büszke vagyok rá, hogy munka mellett is ilyen ügyesen csinálja a Biocomos vállalkozását. Jó egy ilyen csapathoz tartozni, ahol megbecsülnek, elismernek, és minden segítséget megkapsz, hogy elérd a céljaidat. Köszönöm a mentoraimnak, Vass Szombatfalvi Zsuzsának és Vass Oszkárnak, hogy megmutatták anno ezt a lehetőséget.”

 

A nagy pillanat: a testvérpár most már kitűzős vezetői páros a Biocomban

Nikolettának is van már HV-jelvénye

Ferenczy László Arany Hálózatigazgató tanításai mindig megerősítőek

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna az elkötelezettségről, kitartásról is szólt

Vass Oszkár és a vállalkozói szemléletmód

A Harkai testvérpár a felső ágvezető Lőrincz házaspárral

Az ágvezető Vass házaspár is szívesen odaállt melléjük egy közös fotóra

Czank Erzsébet: Nyugdíjasként most már tudatosan építem az üzletem
Csodálatos érzés olyan pozitív energiát adó csapatban dolgozni, ahol önzetlen segítséget, biztatást kapok. Én nyugdíjasként kezdtem el a munkát, mert a teéjes életmódváltással járó Reg-Enor kúrám meggyőzött arról, hogy ezt sok emberhez el kell juttatni, mert javított az én egészségi állapotomon, így azt akartam, hogy másokon is segítsen. Az üzletépítésre nem gondoltam az elején, de aztán jöttem rá, hogy itt a nyugdíjasokat is nagy figyelemmel fogadjátok, segítitek! Örülök nagyon, hogy veletek dolgozhatom, nincs rivalizálás, egymást segítve haladunk, ki-ki a saját tempójában. A változás annyi: most már tudatosan építem az üzletem! Nagyon boldoggá tesz, szeretem a munkámat, a csapatunkat. Mindenkinek sikeres hónapot kívánok!

Az Annamária csapat tagjaként, a Lőrincz házaspárral

Czank Erzsébet nyugdíjasként a saját tempójában halad

Szeretettel fogadják Erzsébetet, és segítik

 

Ezeket olvastad már?