Varrodából az álmok világába – a móri Urbán Andrea húsz éve elkötelezettje a cégnek és vezetője hálózatának a Kosiba-ágon

Urbán Andrea és kedves szponzorai, a Kosiba-házaspár a húsz év megünneplésénél, egy lajosmizsei nagyrendezvényen

Vannak fontos dátumok az életünkben, a sikeressé vált üzletépítők általában ezek között tartják számon a regisztrációjuk napját. Így van ezzel Urbán Andrea is, aki pontosan húsz évvel ezelőtt, 2001. november 19-én regisztrált a csapatba a Kosiba-ágon. S hogy azóta mi minden történt? Azonnal elmeséli ő, először egyes szám harmadik személyben, mintegy visszatekintve önmagára, aztán átveszi a szót saját magától, és sorolja az eredményeket, élményeket. Például azt, hogyan lett a varrodás munkatársból hamar sokszázezer forintos jövedelemmel rendelkező, külföldi utakra menő hálózatépítő. De messze nem a pénz a legfontosabb ebben a történetben, az „csak” az alapja annak, hogy életet tudott váltani. Íme, egy példa arra, hogyan lehet kifejezetten hosszú távon gondolkodni a Biocomban!

Folyamatos keresésben
20 év, ami még gombócból is sok! Egyszer volt hol nem volt… Volt egy csajszi, aki mindig valamit keresett! Valamit, ami akkor még kis léptékű céljaihoz elrepíti. Valamit, ami nem mindennapi, de ezt akkor még nem tudta!  Móron egy multi autóipari varrodában dolgozott 2 műszakban, szorgalmasan!

Mindennel próbálkozva
Kétféle kozmetikai cégnek is forgalmazta a termékeit. Volt a nagy A betűs cégben is. Volt, hogy csokikat „árult” benn a varrodában! Hirdetéseket böngészett és adott fel, hogy még valamivel kitöltse a munka melletti szabadidejét… Volt bejárónő is egy móri családnál hetente 3 alkalommal. Élvezte a pörgést, és hogy amit csinál, még több örömöt adhat neki és az embereknek.

Rá kell ülni erre a vonatra!
Kitartó keresgélése meghozta a várt sikert – felfigyelt rá egy üzletember, Kosiba József, a Kosiba-ág vezetője. Felvették a kapcsolatot, és 2001. november 19-én találkoztak is egy beszélgetés erejéig, ahol megszületett a döntés: ezen a „vonaton” rajta akar lenni… Eddig ez olyan tündérmesének hangzik, de nem az, mert igaz!

Egy esztendő elég volt a teljes váltáshoz
A számok törvénye: mikor aláírtam az akkor még Ökonet cég tagsági szerződését, 2001. november 19-én, nem sejtettem, hogy egy év múlva ugyanezen a napon fogok utoljára bemenni dolgozni az akkori munkahelyemre…

Képekkel mesélve
1001 emlék cikázik a fejemben, hogyan is foglaljam össze ezt a csodálatos utazást, ezt a 20 évet? Mi legyen benne és mi maradjon ki? Így hát, hogy minden is benne legyen, lényegében a lent látható képekkel egyben mesélem el!

Ott voltam minden rendezvényen
Imádom a kihívásokat és önálló döntéseket hozni! (Akkor még szüleimmel együtt laktam). Munka mellett minden rendezvényen ott voltam, igaz, akkor még nem az üzlet érdekelt, csak az újdonság ereje, a jó cél és a pörgés. Amit a szponzoraim mondtak, kértek, mindenre igent mondtam, úgy cselekedtem.

Hamar lettek a tízezrekből százezrek
Első háziinfóm – mert akkor még jó 10-15 évig így ment – 2001. december 6-án volt, ahova a legkedvesebb ismerőseimet hívtam. Mondanom se kell, pont azok nem jöttek el. Ezek után kezdtem érdeklődni az üzlet iránt is. Így 2002 januárjában belecsaptam! Akkor volt egy utazási verseny Tunéziába. Megcsináltam! Az akkori marketing szerint 5 hónap alatt havi 8000 ponttal védtem meg a hálózatvezetői szintem. Első jutalékom 26.000,- Ft volt, amit akkor még a cég termékben fizetett ki, a második 78.000, itt már pislogtam sűrűn, a 4. hónaptól már 300.000,- felett. Persze, innentől már másodállásban, munka mellett építettem a kis hálózatom!

Egy fontos kérdés Lőrincz Jánostól
Szeptemberi nyeremény utamon odalépett hozzám Lőrincz János és megkérdezte: „Te Andika, meddig akarsz még ott a varrodában dolgozni?” Ott döntöttem: lelépek… Lényegében itt kezdődött a nagy betűs életem!

Egy fontos találkozás
Alig egy év alatt Ezüst Hálózatvezető lettem! Ebben az időszakban ismertem meg egy csodálatos embert, Csőkör Csaba természetgyógyászt és kedves családját egy móri ismerősöm által, akikre a mai napig nagyon büszke vagyok. Nemcsak azért, mert ő általuk került be a rendszerünkbe a „híres” Reg- Enor Szabó Sigfrid által, hanem mert példaértékű életet élnek szeretetben! Ez még pár évig alapozás ideje volt és az akkori emberek, barátok a mai napig kitartanak mellettem. Van, aki lemorzsolódott, de mindig vissza-visszatértek.

Vállalkozói gondolkodás
Az első két évben sikerült vennem egy új autót, azóta még egyet, és a mostani lakásomat. Meg kellett tanulnom a pénzel bánni, vállalkozóként gondolkodni! Nem kis munka, azt megmondom. Itt hozzá is tenném, hogy ebben a dologban nagy felelőssége van a szponzornak, hogyan indítja el a leendő munkatársát.

Az érzelmek üzlete
Ez az üzlet az érzelmek üzlete! Mindent az érzéseink döntenek el. Lehetsz sikeres, lehetsz hamar a csúcson, de ha nem a szíveddel fordulsz az emberek felé, egyedül maradsz a csúcson!
Nagyon fontosak a fejlődéshez a képzések. Ezek nélkül nincs semmilyen siker!

Jó és rossz
Történtek az út során jó és rossz események. Lett két hobbim is: papagájokat nevelek kézzel és sütiket, tortákat sütök. Sikert siker hozott, de közben elment édesapám. Aztán párkapcsolat, szerelem, házasság, betegség és csendes búcsúzás.

A Kosiba házaspár nélkül nem ment volna

Ezen a vonaton, amire korábban „felszálltam” utaztak rajta még olyan emberek, akik nélkül nem sikerült volna elérkeznem idáig. Kiemelném a szponzoromat, Kosiba Józsefet és persze kedves feleségét, Kosiba Hajnikát, akik akkoriban mindent, de szó szerint mindent megtettek, hogy én sikeres legyek! Nagyon sokat köszönhetek nekik üzletileg és emberileg! Ferenczy László pedig egy csoda számomra. Ő mindig a földön tartott a tanításaival! Hálás vagyok Neked, Laci!

Mindent a termékeknek köszönhetek
Köszönet illeti még édesanyámat, aki végig mellettem állt, támogatott. Elfogadta a termékeinket és ajánlotta is sok barátjának. Most, 80 évesen szállt le a robogóról, eddig rótta a kilométereket. Mindent a termékeknek köszönhetek, hogy elfogadta és egészségesen élheti nyugdíjas éveit! Kiemelhetnék rengeteg embert, sok barátot, akik a szívemhez közel állnak, együtt utaztunk, de félek, nem lenne elég a papír…!
Ezért hát beszéljenek a képek!