Kezdőoldal Ágak Újra felpezsdült a Kertváros: egy teljes kerületet fogyasztanak le Pintér-Pámer Krisztáék

Újra felpezsdült a Kertváros: egy teljes kerületet fogyasztanak le Pintér-Pámer Krisztáék

Szervezők és előadók egy képen: Pintér-Pámer Kriszta, Gara Jenőné Pap Edit, Szabó Sigfrid, Flóra, Eberhardt Hajnal, Pongrácz Mariann és Sándor. A beszámoló elkészítője, Pintér István lemaradt a képről, vagy, ami még valószínűbb, ő készítette… Köszönet – ezért is!

2018 év elején úgy gondolta a Pintér-Pámer Kriszta – Pintér István páros, hogy csapatuk egy részével, vezetőtársaikkal (Eberhardt Hajnal Ezüst HV, Gara Jenőné Pap Edit HV, Pongrácz Mariann és Sándor HV) előadássorozatot indítanak „Fogyasszuk le a Kertvárost!” címmel. A sorozat március 29-i nyitánya – melyre elfogadta meghívásukat és vendégük volt a hálózat top 1 terméke, a Reg-Enor Géniusz-díjas feltalálója, Szabó Szigfrid is – értékelésük szerint nagyon jól sikerült. A részletes beszámolót azért is érdemes elolvasni az egyik szervező, Pintér István tollából, mert máris közeleg a következő alkalom. S aztán bizonnyal a következő… mert addig nem állnak meg, míg le nem fogyasztják a Kertvárost, így Cinkota és térsége lehet az egyik legegészségesebb része Budapestnek…

Izgatott előkészületek
Már 17 órakor elkezdtünk gyülekezni, nagy izgalommal vártuk, hogy a szép számban előre jelentkezett érdeklődőből mennyien is leszünk majd ott. Mint a méhecskék a kaptárban, mindenki tette a dolgát az előkészületekben. Összeállítottuk a hangosítást – hála érte Somogyi Józsefnek –, a kivetítést, és minden időben a helyére került.

Ötven kíváncsi ember
17:30-tól elkezdtek jönni az érdeklődők. Őket Mariann fogadta és mindenki megkapta a meglepetés tombolára a jegyeket is. Közel ötven ember várta kíváncsian, hogy elkezdődjön a várva várt előadás. Az ígéret szerint időben el is kezdtük!

Ez a felvétel még a gyülekezés idején készült

Pintér-Pámer Kriszta a Biocomról
Elsőként Pintér-Pámer Krisztina köszöntette a megjelenteket, egyben bele is kezdett az előadásba. Lépésről lépésre elmondta ennek a kiváló terméket (is) forgalmazó, remek cégnek a felépítését, szerkezeti struktúráját. Ezután azt a nagyszerű életmódprogramot, amit mi, Biocomosok nap mint nap megélünk.

Pintér-Pámer Krisztina a cégről és az életmódprogramról is beszélt

Pongrácz Sándor a termékekről
Pongrácz Sándor következett a rendszerben kapható termékek áttekintésével. Képbe hozta az egybegyűlteket, mit is nyújt valójában ez a négy termékcsoport.

Pongrácz Sándor mind a négy nagyobb termékcsoportról áttekintést adott

Lauer Levente a tiszta vízről
A tiszta víz fontosságáról könnyed percekben hallhattunk Lauer Leventétől, aki a tőle megszokott lazasággal hívta fel a figyelmünket erre az igencsak aktuális és mindenkit érintő kérdésre. Kifejtette, hogy mennyire egyszerű választ tudunk adni.

Lauer Levente és a laza figyelemfelhívás

Garáné Edit és a Lourdes gép
Levente után szponzora, Gara Jenőné Pap Edit következett, aki a csodálatos Lourdes (hidrogénes vizet készítő készülék) osztott meg velünk nagyon hasznos információkat.

Gara Jenőné Pap Edit hasznos információkkal érkezett

Eberhardt Hajni és a csodálatos Reg-Enor kúra
Utána csapatunk egyik nagyszerű gyöngyszeme, Eberhardt Hajnal vezető munkatársunk és dietetikus szakemberünk következett. Én személy szerint nagyon vártam az ő előadását. Nem volt hiába a várakozás! Hajni könnyed, laza stílusban foglalta össze mindazt a sokéves tapasztalatot és tudást ezzel a csodálatos termékkel kapcsolatban, amit itt és a tanulmányai során megszerzett. Elmesélte a Reg-Enor kúra hatásmechanizmusát, szabályait, hogy mit lehet és mit nem lehet. Az egyik kulcsmondata azóta is a fülemben cseng: „Amit nem szabad, annak élettani okai vannak.” Ez jó hír, mert így könnyebben meg tudom én is értetni az érdeklődőkkel, vajon miért is nem lehet a tiltott dolgokat fogyasztani…

Eberhardt Hajnal a tőle megszokott szakmaisággal és kedvességgel szólt a kúráról

Hiteles példák
Néhány hús-vér ember példája után (lásd a képeken) Hajni magához hívta azt a gyermeket, akire a legbüszkébb. Megható percek voltak, ahogy Flóra elmesélte, mit is hozott neki ez az egy év. Ezek után senki ne mondja, hogy ez a kúra nem betartható… Nincs kifogás!

Balázs Anna

Bobály Sanyi

Somogyi József, aki a színpadról is ismerős lehet…

Lovászné Eszter

Szabó Sigfrid színes előadása
Ezután Kriszta felkonferálta a nap „főelőadóját”, Szabó Sigfridet. Nála hitelesebben senki nem tud beszélni erről a termékről. Vázolta, hogy milyen állapotokra ad választ a Reg-Enor kúra. A közönség néma csendben hallgatta végig a konkrét esetekkel színesített remek előadást. Sokszor hallottam már Szigfridet, de mindig meglep valami új információval.

A feltaláló, Szabó Sigfrid valódi válaszokkal érkezett

Az igazi nyeremény a lehetőség…
Végezetül sor került a tombolára is, ahol az érdeklődők hasznos holmikat kaptak. Ám szerintem a személyes történetek teszik nagyon emberivé ezt a „munkát”, sokkal inkább küldetést. Így következzék most néhány gondolat következik Eberhardt Hajnal tollából.

Eberhardt Hajni története Flóráról és a (sikeres) kitartásról
„Sokan, sokféle indokkal regenoroznak. Vannak, akiknek a salaktalanító hatása tetszik meg. Mások konkrét problémákra keresnek megoldást a kúra által, és vannak, akik „csak” csinosodni szeretnének. Persze bármi is az alapindok, az egészség és a szépülés-csinosodás kéz a kézben jár az életmódváltással járó Reg-Enor kúránál. Igen ám, de miért regenorozik egy 15 esztendős diáklány? Miért, miért? Hát a „Babája” kedvéért. Baba nem más, mint egy szépséges kanca, akit a szóban forgó lány 3 éves kora óta lovagol. Ismertek bárkit is, aki hozzá hasonlóan azért tartotta be a kúrát, és mondott le a sütikről, fagyikról (apukája cukrász…), hogy négylábú barátja hétköznapjait megkönnyítse, hogy ne 80-kg-ot kelljen cipelnie a lovának, ha a hátára pattan? Itt egy lány, Harmath Flóra, akiben annyi szeretet van, hogy egy éven át regenorozott, hogy fürgébben ficánkolhasson alatta legkedvesebb hátaslova. Flóra ez alatt az egy év alatt 25 kg-ot fogyott, és az ő sikerein fellelkesedve már több családtag is sikerre vitte a kúrát. Már csak azt a kérdést kell megválaszolni, vajon Flóra kitől kapta azt a tanácsot, hogy regenorozzon? Attól a nagymamájától, Ferencsik Marikától, aki példaként állhatott Flóra elött, hiszen ő is sikeresen több mint 15 kg-ot fogyott a Reg-Enor kúrával. Ő segítette, támogatta Flórát, ha kellett szigorral, főzött rá, lelkesítette, magyarázta, mit miért nem lehet, és közben persze végtelen szeretettel figyelte, hogyan csinosodik kisunokája, milyen örömmel mesél minden mínusz kilóról.

Marika és Flóra – a nagymama példája (is) segítette a diáklányt

Hajni és Flóra –¬ megérdemelt a köszönet és az elismerés

 

Köszönjük, folytatjuk!
Hálásan köszönjük ezt a megható történetet! Összegezve, a várakozás nem volt hiába. Jó hangulatú, közvetlen előadást terveztünk és én úgy hiszem, hogy meg is valósítottuk ezt. Nagyon várom a folytatást. Találkozzunk 2018. április 27-én, pénteken 17:45-kor, amikor is a meghívott előadónk dr. Patkó Katalin lesz. Várunk akkor is mindenkit nagy-nagy szeretettel!

 

Ezeket olvastad már?