Kezdőoldal Ágak Új hálózatvezetőket is avattak a Pálfi-Kis-ág idei első szlovákiai Sikernapján

Új hálózatvezetőket is avattak a Pálfi-Kis-ág idei első szlovákiai Sikernapján

2024 első sikernapját a Pálfi-Kis ágban január 7-én tartották meg, már hagyományosan a nagymegyeri Plauter Kúriában. A díszlet még mindig karácsonyi hangulatú volt és varázslatosan szép. Nagy Renáta beszámolója következik.

Mikrofonnal debütált
A délután háziasszonya Csorba Nóra hálózatvezető volt, aki egyben az én drága szponzorom. Számára ez egy mérföldkő volt az életében, hiszen első alkalommal vezette a sikernapot. Miután köszöntötte a vendégeket, felkérte Kis Gergely Gyémánt HV-t, hogy ismertesse a Biocom Életmódprogramot, ahol felhívta a figyelmet a termékek nagyon jó ár-érték arányára.

Terméktapasztalatok
Rengeteg jó visszajelzés érkezett a rendezvényen.

  • Tamásy Adriana elmondta a 15 napos TTT jótékony hatását a szervezetére, valamint kiemelte, hogy a vízszűrő megvásárlása remek befektetésnek bizonyult.
  • Pavle Erzsébet a Gluco Plust, a kollagén italport és a C-vitaminos italport dicsérte, valamint kitért a 15 napos TTT kúrára is, mellyel felhalmozott fölöslegtől is megszabadult, így persze az életkedve is jelentősen javult.
  • Jómagam pedig elmesélte, hogy a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrának milyen kedvező, nem várt hatásai is voltak.

További jó egészséget kívánunk!

Fejlődési lehetőségek
A karrierszinteket és a fejlődési lehetőségeket Csorba Nóra hozta közelebb a résztvevőkhöz, majd a szintlépők elismerése következett. Minden jelenlévő szintlépőt a saját hálózatvezetője ismert el oklevéllel és apró figyelmességgel, ajándékkal.

Vezetői szint elérése
Decemberben két 7-es vezetői szintet elérő is volt a Pálfi-Kis ágban:

  • Koczkás Erzsébet (szponzor HV: Sebő Adriana),
  • Lenka Bajnoková (szponzor HV: Czékus Mónika).

Szívből gratulálunk!

Serlegek a kiemelkedő tevékenységért

A Simonics kupát ezúttal Kalina Katalin nyerte el. Egyet már sikerült hazavinnie és úgy tűnik, hogy pályázik egy másodikra is, hiszen, ha a jövő hónapban megint elnyeri a kupát, örökre az övé marad!

A Pálfi-Kis-ág kupája Csontos Zsanett hálózatvezetőé lett, aki a legtöbbet fejlődött az előző hónaphoz képest. Zsanett egy ragyogó személyiség, aki kiváló kozmetikai szakember és eldöntötte, hogy a Biocomos vállalkozását is sikerre viszi.

A Tehetség díjat decemberben Natália Káčerová nyerte el, akit az összes jelenlévő videóban köszöntött. Simonics Éva HV csapatát erősíti, és rendkívül dinamikusan fejlődik. Tudni kell róla, hogy szlovák anyanyelvű munkatárs és nagyon hálás, hogy a Biocom családnak köszönhetően fokozatosan javul az egészségügyi állapota.

Mivel zajlik a téli verseny, Pálfi Katalin Gyémánt HV elismerte a második hónapot is sikeresen teljesítő 19 versenyzőt.

Kisfilm a kúráról

A második blokkban szakmai előadás következett. Először is megnézhettünk egy kisfilmet a Reg-Enorról, amiben Szabó Sigfrid, a Genius- és Prima-díjas feltaláló, természetgyógyász, reflexológus elmondta, hogy nem a termék okozza önmagában az előnyöket, hanem a táplálkozás reformja, a teljes életmódváltás. A videóban néhány konkrét tapasztalat is elhangzott.

Mindig lehet jobban

Számomra a délután fénypontja Eberhardt Hajnal dietetikus előadása volt. Ő egy tüneményes, magával ragadó személyiség, akit öröm hallgatni! A közönség csak úgy szívta magába a tudást, amit átadott nekünk Hajnika.

Január van, a fogadalmak és fogyókúrák időszaka. Érdemes mérlegelnünk, mi kell az egészségünk helyreállításához. Tiszta ivóvíz, jó közösség, mozgás, alvás? A dietetikus útmutatást nyújtott, hogyan kezdjünk bele az életmódváltásba. Hajnalka szerint „az idő az egyetlen, ami magától megy, a többi rajtunk múlik”. Részletesen ismertette a toplistás 15 napos TTT használati utasítását, ami sokunknak nagy segítségül szolgált.

Akarni kell a változást

A harmadik blokkban Monka Éva kitűzős hálózatvezető tartott egy rendkívül motiváló előadást. Saját életútját osztotta meg velünk, nagy tanítást adott mindnyájunknak. Nagyon elszánt, tudatosan halad a céljai felé. Júliustól másik munkáját maga mögött hagyva már csak a Biocomnak szenteli idejét. Éva szerint a változás titka abban rejlik, hogy az energiánkat nem a régi lerombolására, hanem az új felépítésére fordítjuk. Töretlen elszántságot és kitartást kívánunk neki!

Csorba Nóra csodálatos háziasszonya volt a délutánnak és egy gyönyörű idézettel zárta a sikernapot: „Legyen előtted mindig út, fújjon mindig hátad mögül a szél, az eső puhán essen földjeidre, a nap melegen süsse arcodat, s amíg újra találkozunk, hordjon tenyerén az Isten”.

Ezeket olvastad már?