Kezdőoldal Ágak Tartalmas találkozás az önfejlesztés és megerősítések jegyében: Visegrádon tartotta kétnapos tréningjét a Ferenczy-Vass-ág

Tartalmas találkozás az önfejlesztés és megerősítések jegyében: Visegrádon tartotta kétnapos tréningjét a Ferenczy-Vass-ág


Január végén a cég és a csapat vezetőinek jóvoltából egy zseniális 2 napos „elvonuláson” vehettek részt a Ferenczy-, Vass- és Beta-ág lefedetlen csoportjába tartozó hálózatvezetők Visegrádon. Egy ilyen kétnaposon mindenkinek más a nézőpontja és a megélése is, ezért hat visszajelzést is kaptunk, hogy minél teljesebb kép bontakozhasson ki az olvasóban a Thermal Hotelben tartott tréningről, melynek első napján az ágvezetők csúcselőadásai mellett Forray Niki, a másodikon Tarczy Gyula volt a „meglepetés vendég”. Az alapokat Smid Ágnes foglalja össze – a tényeket a saját élményeivel is vegyítve…

A Ferenczy-Vass-Beta-ágak együtt tréningező vezetői csapata

Gyakorlatban hasznosítható tudást kaptak az ág vezetői

A nyugalom megzavarására alkalmas program
Az első napra egy, a nyugalom megzavarására alkalmas programot sikerült összerakniuk Szász Laurának, Vass Szombatfalvi Zsuzsinak, Ferenczy Lacinak és Vass Oszinak, ami segít továbblépni/kimozdulni bármilyen élethelyzetből. Hiszen az nem kérdés, hogy mindannyiunk élete teli van kihívásokkal. De! Itt a 2 nap alatt megtanulhatta az ember azt, hogyan válassza meg a rájuk adott reakcióit és ezáltal hogyan lehet önmaga a saját szerencséjének kovácsa.

A három autótulajdonos külön elismerése, a jobb szélen Kiss Enikővel

Az ágvezetők előadást is tartottak: Ferenczy László és Szász Laura, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna

Előnyök a hagyományos vállalkozásokkal szemben
Forray Niki vállalkozási életútját megismerve bizonyára sokan ráeszméltünk, hogy milyen elképesztően jó helyzetben vagyunk a Biocom vállalkozásunkkal. Elsőként a céges hátteret említeném, ami rengeteg terhet levesz egy hagyományos vállalkozóhoz képest az ember válláról. Másodikként pedig annak a felbecsülhetetlen tudás- és tapasztalathalmaznak az értékét, amit külön javadalmazási igény nélkül megosztanak velünk vezetőink, vezetőtársaink, kommunikációs igazgatónk vagy épp meghívott vendégeik.

Az elmúlt hónapok legjobbjainak ágvezetői elismerése

Kellemes este, csapatépítéssel
Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem a 16 órás végzésre, amit egy kellemes wellness és/vagy baráti beszélgetés követhetett. A Thermal Hotel Visegrád minőségi vacsora szolgáltatása után még a teremben folytattuk a csapatépítést, 20 év vezetői tapasztalatait és közelgő rendezvényünk előadóit megismerve. 23 órakor a pihenésre szánt éjszaka következett volna, ha nem kerülök egy szobába az egyik kedvenc testvérvonalammal, Miklós Magdikával. De ott elindult a saját sztorizgatásunk, bőven volt mit mesélni egymásnak. 1 óra után azért már csak elkezdtünk ásítozni és így az alvás mellett döntöttünk.

Ferenczy László most is pontos válaszokat adott a fel nem tett kérdésekre is…

Amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel
…és újra jön a: De! A Biocomban (Ökonetben) eltöltött 21 évem üzleti és magánéleti sztorijainak felemlegetésétől a szívemet betöltő hála érzése egy szemhunyást nem hagyott aludni. Sorra jutottak eszembe az újabb és újabb sztorik, amik miatt teljesen másképpen alakulhatott volna az életem, ha a felkészültség nem találkozik a lehetőséggel. Ami ugyan többször fájdalmas csomagolásként (citromként) került elém, de az ilyen és ehhez hasonló képzéseken szerencsére megtanultam belőle limonádét készíteni… Megértettem és megtanultam alkalmazni Charlie Chaplin elhíresült idézetét: „Ha nem tudsz háromszor is nevetni ugyanazon a viccen, akkor miért sírsz újra és újra ugyanazon a fájdalmon és bánaton?”

Volenticsné Marcsi is elmondta autós sztoriját

Tudattérkép és tanítások
Másnap reggel egy energetizáló meditációval, szaunázással, merüléssel, forró vizes vizualizálással, úszással és tartalmas reggelivel kipattintottam magam és amikor kiderült az aznapi meglepetés előadó személye, gyorsan be is ültem az első sorba, hogy minél több tudását beszippantva gazdagodhassak páratlan személyiségéből. Ő Tarczy Gyula, cégünk kommunikációs igazgatója, aki által megismerhettem a Tudattérképet Hawkins módra és azt a nagyszerűséget, amit a 200-as érték rejt – ha tovább gondoljuk, nekünk, akik nem hiszünk a véletlenekben… Néhai Kovács Zoltán cégalapítónk, sokunk fülében ott csengő időtálló tanításait is prezentálta, ami tudom, különösen jó érzés volt sokunk számára.

Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója interaktív tréninget tartott

Szász Laura és Beta Tünde

Ez a fotó sugárzik a jókedvtől és a derülátástól

Az erdélyi Miklós Magdika (középen) méltán büszke csapattagjára

Vörös-Kovács Katalinnak köszönhetően a hotelnél parkolt a verda

Kapard ki a gesztenyédet!
Neked, kedves olvasó az szeretném ezzel a cikkel mondani: hiszem és tudom, hogy a saját gesztenyéid csak arra várnak, hogy kikapard őket. Ehhez a következő a recept: azonosulj szponzorvonalad értékeivel, alakíts ki testhezálló és másolható munkamódszereket és csináld rendszeresen, rendszerben, amíg el nem éred a vágyott eredményt. Boldogságos és sikerekben gazdag 2025-ös évet kívánok mindannyiunknak!

Néhány visszajelzés még vezetőktől:

Habran Évi: A legjobbaktól tanulhatunk, a legjobb csapatban
Hálásan köszönöm, hogy olyan csodálatos vezetőim vannak, akik gondosan megszervezett előadók tapasztalataival, tudásával tanítanak minket. Nagy kihívás erről a csodálatos két napról csak pár mondatot írni, hogy legyen hely másnak is. Kezdésnek Forray Niki lendületével, határozott döntéseivel és hatalmas szeretetével ismerkedhettünk meg! Az előadásából egy mondat: „Ne hagyd, hogy a félelmed megállítson!” Másnap Tarczy Gyula tanítását halhattuk. Kitől is lehetne tanulni, ha nem tőle! Egy profi, humoros, laza, magabiztos és olyan …szeretnivaló! Az előadásából egy mondat nekem: „Érezd úgy jól magad, ahogy éppen most vagy! Keresd a szenvedélyed!” Ferenczy László, aki számomra a „minden kérdésre is” válaszadó, mindent is megoldó hatalmas tudással rendelkező, nemcsak természetgyógyász, de élet tanácsadó is. Az előadásából egy mondat: „Ma van a hátralévő életed első napja!” Csodálatos ágvezetőink, Vass Oszkár és Zsuzsa előadásai mindig lendületet, magabiztosságot és jókora bátorságot adnak. Hatalmas példaképeim! Hálás vagyok, hogy a csapatuk tagja lehetek és a legjobbaktól tanulhatok! Köszönöm! Az előadásaikból egy-egy mondat: „Egy ember sem gazdagodhat meg mások gazdagítása nélkül! Még ettől is jobbat érdemelsz!” Hálásan köszönöm!

Vörös-Kovács Katalin: Fejlődési lehetőség és kikapcsolódás
Ez a kétnapos rendezvény hatalmas ajándék a cégünktől, amiért nagyon hálás vagyok! Kevés helyen jutalmazzák így a vezetőket – nemcsak kikapcsolódással, hanem fejlődési lehetőséggel is. Fantasztikus előadóink voltak, és külön öröm volt számomra, hogy Forray Niki is köztük volt, ráadásul én még egy ajándékkönyvet is kaptam tőle! Az pedig, hogy most nálam van a céges autó, és ezzel kapcsolatban külön is elismertek, igazán megkoronázta ezt a két napot. Hihetetlen élmény volt, tele tanulással, feltöltődéssel és hálával! Ide tartozni a legjobb dolog, ami történhet velem…

Borbély Bernadett: Megerősítéseket kaptam
Rengeteg megerősítést kaptam ismét, ami mindig segítség számomra és ezek a megerősítések, visszaigazolások tudnak megtartani a Biocomos/Ökonetes munkámban. Ezekből tudom, hogy jó helyen vagyok. Természetesen a termékek is nagyon fontosak számomra. (Az elmúlt fél évet nem tudtam volna végig csinálni nélkülük.)

Kovács Adrienn: Komplex programot, iránymutatást kaptunk
Nagyon vártam a visegrádi képzést, örültem, hogy már én is részt vehetek a felső vonalammal együtt. Fontos volt számomra ez a 2 napos töltődés, tanulás, vezetői mindset. Egy komplex programot, iránymutatást kaptunk, ami teljes mértékben értünk volt. Köszönöm ezt az értékes élményt. Begyűjtöttem a kincseket.

Szombatfalvi Babi: Csodálatos két nap, ajándékba
Hálás vagyok, hogy részese lehettem Visegrádon ennek a csodálatos, kétnapos vezetőképzésnek, amelyet a cég ajándékozott nekem. Köszönöm szépen! Számomra nagy jelentőséggel bírt Forrai Niki felemelő, bátorító előadása. Tanmeséje által megtanultam, hogy a kitartás célba vezet. Nem szabad hagynom, hogy a rossz dolgok megtörjenek. A legfontosabb, hogy a kíváncsiság, az életfogytig tartó tanulás, az önfejlesztés, a képzések és a csapatépítés visznek előre. Vass Oszi szavai szintén megerősítésként hatottak rám: minden nap tehetek valamit, ami pozitív irányba tereli az életemet. Vass Szombatfalvi Zsuzsa, aki mindig tudja, mi a jó megoldás, szintén a fejlődés lehetőségét tárta elém. Ferenczy László, aki már korábban is arra tanított, hogy álmaink valóra válnak, ha van bátorságunk nyomukba eredni, most ismét megerősítette bennem ezt a hitet. A képszerűsítés jelentőségére hívta fel a figyelmemet, és arra buzdított, hogy tanuljak és tanítsak. Most már nemcsak hiszem, hanem tudom, hogy ennél jobbat is megérdemlek. Tarczy Gyula kommunikációs szakember az asszertív kommunikáció alapjaira tanított meg. Rávilágított, hogy készen állunk-e megélni a céljainkat, és arra buzdított, hogy „öltöztessük díszbe a szívünket”. Kívánom, hogy még nagyon sok ilyen tartalmas találkozásban legyen részünk!

Kunné Mazsi: Inspiráció és tudás, szeretetteljes hangulatban
Köszönjük a lehetőséget a cégnek, hogy a vezetői képzést ajándékba kapjuk. Azt hiszi az ember, hogy olyan sok mindent hallott, tapasztalt már, hogy nem éri meglepetés. És mégis! Nagyon emberi, szeretetteljes hangulatban kaptunk inspirációt és rengeteg tudást.
Fantasztikus 2 nap volt! Az előadók hihetetlen profik voltak, nagyon hasznos, a mindennapi munkánkba azonnal beépíthető tudást kaptunk. Az esti program külön értékes és hangulatos volt. A minőségi környezet még szebbé tette ezt az emlékezetes 2 napot.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem, vezető munkatársammal együtt.

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?