Kezdőoldal Ágak Hatszázezer pont felett a Vass-ág! Az újabb rekord mellett új vezetőknek is tapsoltak a februári Startrendezvényen

Hatszázezer pont felett a Vass-ág! Az újabb rekord mellett új vezetőknek is tapsoltak a februári Startrendezvényen


Február 3-án fantasztikus Startnap volt a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Gazdag-ágon! A viszonylag kései híradásnak is van értelme, hiszen egyrészt azóta nem volt az ágban ilyen jellegű rendezvény (hiszen március elején mindenki együtt ünnepelt a Biocom Hálózatépítők Nemzetközi Találkozóján), másrészt voltak olyan történések, melyeknek jó, ha lenyomata van. Ilyen például Pálfi József hatossá válása, Juhos Katalin kitűzője, a havi serlegek nyerteseinek bemutatása, a Vass-ág óriási ponthatár-átlépése. Mindezt egy ragyogóan összerakott nap informatív beszámolóján keresztül, melyért köszönet Szász Laurának, aki nem mellesleg az egész napot is moderálta annak idején, a Hotel Aquincumban.

Kis Gergelyék példája az üzletről

Kis Gergely Arany Hálózatvezető, a „nyugodt erő” hiteles képviselője arról tartott előadást, hogy milyen üzleti lehetőséget kínál a Biocom. Ráadásul saját példájukon keresztül, mert hogy párjával az üzletépítést is együtt csinálják. A tőle megszokott alapossággal, kezdők számára is érthető módon mutatta be a pénzvisszaosztási rendszert (marketing). Nagyon nagy kreativitással vezetik egyre erősödő csapatukat. Kész ötletbörzék… Figyelmességük, felkészültségük érződik munkatársaikkal való nagyon jó kapcsolatukban is. Igazi példaképek számukra.

Vangel Mónika hálózatvezető: Legyél erősebb a kifogásaidnál!

Mindenkinek mást jelent a Biocom. Ő a termékek egészségre gyakorolt, személyesen megélt tapasztalataival is erősítette a hitet a rendszerben. Lelkesedése magával ragadó volt! Érződött, hogy mindazt, amit mond, meg is éli. „Az átlagos szót ne használd, hisz senki sem az.” Kiemelte, hogy mekkora értéke van annak, hogy mindenki maga osztja be munkaidejét, de ez felelőségvállalást és érettséget is kíván. Valamint a karrierlehetőséget, amely csak tőlünk függ és leginkább azt, hogy eközben sok ember életére vagyunk jótékonyak. A mosolya az előadás ideje alatt is ott volt sugárzó arcán. Nagyszerű mottója volt. „Legyél erősebb a kifogásaidnál!”

Pálfi József Társult HV lett

A szponzornak mindig öröm elismerni feltörekvő munkatársát. Ha ráadásul az öccse az, még határtalanabb ez az öröm… (Hogy érthetőbb legyen mindenki számára: Pálfi Katika gratulált – Kis Gergellyel együtt – Józsefnek.)

A jövendő nagy vezetője lehet…

Józsi hihetetlen változáson, fejlődésen ment keresztül, mióta a Biocom nagycsalád része. A Vass-Beta-ágon dolgozó hálózatépítő felsőbb ágvezetője, Ferenczy László így nyilatkozik róla: „Én személy szerint is nagyon büszke vagyok rá. Nem ismer kifogást, rendíthetetlenül csinálja a dolgát úgy, hogy munkahelye van családja, egy remek kisfia. Egyszerűen, őszintén beszélt. Mindenkire nagy hatással volt, mert átjött tisztasága, nagyon nyitott személyisége. Gratulálunk hatos szintedhez. A jövendő nagy vezetőjét látjuk benned!”

Ferenczy László az életminőség javításáról

Ferenczy László előadása a tőle megszokott, az életünk alapterületeit érintő, helyenként humorral fűszerezett volt. Elsősorban a termékekben rejlő, életminőség javító lehetőségekről beszélt, idézve akadémikus kutatásokat. Most sem kerülte ki a tiszta víz fontosságát.

 

Vass-ág: 600.000 pont fölött!

Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa csapata közös munkájuk eredményeként elérték a 603.608 pontértéket! A közösben jelentősen benne van a csodálatos, Péter Ági és Csaba által fantasztikus munkával és nagy szeretettel vezetett erdélyi csapatá, a Beta Kádár Tünde által dinamizmussal és türelemmel menedzselt, Felvidéket és Kárpátalját magába foglaló ág, valamint az egyre erősödő magyarországi ágrészek. Ferenczy Lászlót, az Arany Hálózatigazgató szponzort, egyben Szász Laurát idézve: „Gratulálok legerősebb águnk vezetőinek és minden munkatársának. Csodálatos vezetők, emberek vagytok. Büszkék vagyunk rátok!”

Cinegéné Ferencz Ildikó az MLM-ről

Cinegéné Ferencz Ildikó kirobbanó dinamizmussal és magával ragadó erővel, mégis könnyedén beszélt arról, hogy neki mit jelent az MLM. Sziporkázó egyénisége mindenkit magával ragadott. Párja ma még a hátteret biztosítja elsősorban számára – ami, tudjuk, egyáltalán nem lebecsülendő.

Varga Edit közelebb hozta az üzletet

Varga Edit hálózatvezető szerint a Biocom a mosoly üzlete, ez juthatott leginkább a résztvevők eszébe Edit előadását hallgatva. Csinos üzletasszony mondta el munkamódszerét. Könnyed, magával ragadó előadása sok új munkatárshoz közelebb hozta a Biocomot.

Pántya Sándor a Biocom kártyára szavaz!

A tapasztalt debreceni vezető, Pántya Sándor nagyon érdekes témát választott. Ő a maga egyéni kedves-vicces stílusában mutatta be, miért a mi „kártyarendszerünk” a legjobb. Jó néhány multicég kedvezménykártyáit hasonlította össze. Néha már ezek a számok is nevetésre késztették a hallgatóságot. A résztvevőket meggyőzte a boltcsere-program és a marketingterv nyújtotta valódi kedvezmények mértékéről. Szemléletesen mutatta be, hogyan lehet könnyedén a havi 200 pontot megcsinálni, ő például csomagokat állított be. Vele is gazdagabb a Gazdag-ág!

Juhos Katalin már kitűzős HV

A márciusi, nemzetközi nagyrendezvényen is sikert aratott Juhos Katalin 6 gyermekes édesanya kapta meg szponzorától (Bilics Tamás) a HV kitűzött. Ő nagyszerű példa a kifogáskezelésre, hiszen hat gyermek és férj mellett építi üzletét. Szponzora személyes ajándékkal egészítette ki a HV jelvényt.

Kovács Hettiék a versenygyőztesek

A szokásos kupaversenyt Kovács Hetti és munkatársai nyerték el. Ők lettek a hónap legdinamikusabban fejlődő csapata a Ferenczy-ágban. Szász Laura mikrofonja előtt köszönte meg az elismerést.

Pálfi Katikáék újra

A Vass-ágon pedig már sokadszorra Pálfi Kata és munkatársai voltak a győztesek. Katika Vass Oszkár ágvezetőtől vette át a serleget.

Ezeket olvastad már?