Kezdőoldal Ágak Szabóné Gyarmati Tímeáékat már Arany Hálózatvezetőként köszöntötték a budapesti Kónya Starton

Szabóné Gyarmati Tímeáékat már Arany Hálózatvezetőként köszöntötték a budapesti Kónya Starton

Tóth Laliék Szabóékkal az Arany HV elismerést követően: Tóth Lali Gyémánt HV, Szabóné Gyarmati Tímea, valamint Szabó Máté Arany HV és Tóth-Wolford Erika Gyémánt HV

Hatalmas volt az érdeklődés a Kónya-ág novemberi Startnapjára.
Két teremben fértek csak el a munkatársak és érdeklődők! Ez a helyzet különleges szervezést igényelt a rendezőktől annak érdekében, hogy az előadások mindkét helyszínen összehangoltan és gördülékenyen működjenek. A beszámolót készítő Csordás István, Csordás Anikó hálózatvezetője értékelése szerint: remekül sikerült.

Aranyos-indítás
Már az indítás csodálatos perceket hozott. Csordás Anikó Arany HV, a nap házigazdája szokásos módon mutatta be a vezetőket, és indította el a rendezvényt. Személyiségével, lelkesedésével az elején megadta a nap laza, mégis emelkedett hangulatát.

Kovács Kovi István HV az életmódprogramról szólt

Kovi az életmódprogramról
Kovács Kovi István hálózatvezető volt az első felkonferált, aki sajátos humorával fűszerezve mutatta be a Biocom Életmódprogramot, ezzel egységes jövőképet mutatva a Startnapon elsőként résztvevőknek (is).

Jakab István: Többet ér a megelőzés
Meghívott vendégelőadónk, Jakab István termékfejlesztő, természetgyógyász a tőle megszokott módon, közérthető nyelven beszélt a termékekről, hatásukról, a szervezetünkben zajló folyamatokról. Legutóbb az ő jóvoltából termékpalettánkra került Mikrobiom Pro hatásáról beszélt, megértetve velünk: ha a bélrendszerünk rendben van, akár 100-120 évig is élhetünk! Felhívta figyelmünket, hogy „a megőrzött egészség sokkal többet ér, mint a meggyógyított betegség!”, tehát vigyázzunk rá!

Pénz és ajándékötletek a kaposváriaktól
Izgalmas részhez érkeztünk, Szabóné Gyarmati Tímea Arany HV megcsillantotta tudását, tapasztalatát, megmutatta, hol lakik a pénz ebben az üzletben. Meglepetésként a kaposvári csoport oszlopos tagja, Futó Dóra HV karácsonyi ajándékötletekkel segített nekünk Biocom-os termékcsomagokat összeállítani.

Béres István és csapata: Termékből üzlet
A csapat mókamestere, Béres István Ezüst HV szórakoztató előadása keretében elmesélte történetét az indulásától mostanáig és megosztotta velünk jövőbeni terveit. Munkatársai, Katonáné Tóth Tímea HV és Kovács Szilvia 5-ös szintű munkatárs voltak István segítségére abban, hogy bemutassák hogyan lesz sokak számára a termékből üzlet, hogyan jöhet el az egzisztenciális siker azok számára, akik meglátják a lehetőséget és valóban komolyan veszik azt. Igazán élvezetes volt hallgatni őket!

Őket is hallhatták a képzésen: Szabóné Gyarmati Tímea Arany HV, Béres István Ezüst HV, Jakab István termékfejlesztő

Nincsenek határok
Számos új szintlépőt láthattunk és a hálózatépítés határtalanságának is tanúi lehettünk, az angliai új, 6-os szintet elért munkatárs személyében, akit távollétében itthon élő szponzoraik ismertek el. Számos 7-es szintű munkatárs is megkapta kitűzőjét.

Volt példa a szintlépők között
Az elismerések nézői közül biztosan sokan megtalálták maguknak azt az embert, akivel azonosulni tudtak, akiben meglátták, hogy akár ők is képesek lehetnek arra, hogy igazán eredményesek legyenek, és megálmodott céljaikat kellő szorgalommal ők is el tudják majd elérni.

Tóth István HV és párja, Tóthné Molnár Ibolya HV a HV – jelvény kitűzésénél

Szabóné Gyarmati Tímea Arany HV, Várszeginé Pálfy Mariann HV, Szabó Máté Arany HV mosolyognak az elismerést követően

Petró Gyuláné HV és Dobrocsi Tibor HV – itt is szerepet kapott az aranyjelvény

Törkölyéké a Tóth-Wolford Kupa
A nap egyik fénypontja jött el, az eredmények elismerése Törköly József HV vezényletével, aki párjával, Törköly Ferenczi Zita hálózatvezetővel most már többszöri kupagyőztesként, megérdemelten végleg hazavihették a Tóth-Wolford Kupát.

Már van Csordás Kupa is
Eljött a nagy pillanat Csordás Anikó Arany HV számára is, első alkalommal adhatta át munkatársainak az újonnan útjára indított Csordás Kupát!

Törköly Ferenczi Zita HV, Tóth-Wolford Erika Gyémánt HV, Törköly József HV és Tóth Lali Gyémánt HV a havi nyertesnek járó kupa átadását követően. Törkölyéknél bérelt helye van…

Csordás István HV, Hajnáczki Edina HV és szponzoruk, Csordás Anikó Arany HV a Csordás Kupa első átadása után

A Szabó család Arany HV lett!
Különleges elismerés is megkoronázta a napot, új Arany HV köszöntést láthattunk. Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté csodálatos házaspárként fogadhatták a gratulációkat!

Ujvári Zsuzsi az indulásról
A Startnap végéhez közeledve fokozódott a hangulat, Ujvári Zsuzsi Arany HV vendégelőadóként szenzációs perceket okozott. Beszélt indulásáról, miként ment át a nehézségeken, hogyan haladt előre. Vázolta a 3 „F” és 3 „T” értelmét, lényegét.

Sorsfordító döntés
Párja, Ujvári Norbert kitárta szívét, elmondta, miként kapcsolódott be az aktív hálózatépítő munkába ő is párja mellett, hogyan tudta meghozni a sorsfordító döntés, hogy otthagyja régi munkahelyét, ezzel régi életét és immáron 100%-ban Biocomosként éljék életüket. Mostanra stabil üzletüknek köszönhetően biztonságban élnek, sorra megvalósítva álmaikat, céljaikat.

Tóth Lali a döntésről
A nap méltó lezárásaként Tóth Lali Gyémánt HV a rá jellemző vidám-komolysággal beszélt a döntésről, annak meghozataláról egy filmbeli idézetet hozva alapul.

Tóth-Wolford Erikáék az Ujvári házaspárral


Segített!

Rendkívül hasznos, eredményes napot tudhatunk magunk mögött és az itt kapott energiával, erővel felvértezve haladhatunk tovább…

 

 

Ezeket olvastad már?