„Az online nem tudja pótolni a személyes találkozásokat” – ez a veretes mondat Czentlaki Zoltántól származik. Az Ezüst Hálózatigazgató a pandémiás időszak utáni első tréningen azt is hozzátette: „Az online jól működik, de a Biocom nem pontvadászat, nem pénzhajhászás, hanem egy életérzés, egy életmód, egy személyes kapcsolatokon alapuló üzleti lehetőség, ezért szeretnénk mielőbb visszatérni a személyes találkozókhoz, képzésekhez.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Azt, hogy ez náluk részben meg is történt: Sümegen újra találkozhattak az ág vezetői, s végre nem egy zoom szobában… A történéseket Pádárné Bagoly Anna osztja meg velünk, s azért a rengeteg mellékelt kép, hogy az a bizonyos életérzés is átjöjjön!
Anna íRódeák lett
Szombat délután fölhívott Czentlaki Zoltán ágvezetőnk, s arra kért, írjam le az elkövetkező három nap történetét az első pillanattól az utolsóig. Szeretném megjegyezni, hogy nem az én elkövetkezendő három napom eseményeiről van szó! De… Egy kicsit mégis. Helyesbítek: az enyém – is. Mert volt szerencsém nekem is részese lenni mindannak, aminek a krónikáját lettem hivatott lejegyezni, mint a Czentlaki-ág kinevezett íRódeákjának. (A nagy R nem véletlen!)
- június 21.: 65 első pillanat
Első pillanat. Pontosabban: 65 első pillanat. 65 aha-élmény. Nem. Aha-élmények sorozata, amikor megpillantottuk egymást, vagyis folyamatosan mindenki megpillantott egy mást. Milyen eső pillanat? Milyen 65 első pillanat? Ez 65-ször 65 első pillanat! Ez 4225 első pillanat! Csodás átélni a saját első pillanataidat, meg a másiknak a veled kapcsolatos első pillanatát. Annál is inkább, mert a saját fizikai valónkban hónapok óta nem volt részünk ilyenben.
Második pillanat: szabad választás…?
Fogadás jobbról, az ajtóban: vezetőink, Bea és Zoli. Fogadás balról, a presszó résznél: vezetőink figyelmességeként egy welcome-kávé, vagy tea. Fogadás középről, a teremben: az asztalokon, mindenkinek levendula csokor egy-egy idézettel. Mindenki szabadon választotta meg a helyét. De talán ez sem egészen így történt. Lehet, hogy az idézet hívta magához a megfelelő embert. Csakis így lehetett, hisz amikor az egyenkénti bemutatkozás után felolvastuk az idézetünket, mindenkinek ugyanaz a mondat hagyta el a száját: „mennyire igaz rám!”
Május helyett június
Sümeg már-már egy ikonikus hely nekünk, a Czentlaki-ághoz tartozóknak. Krizsán László Arany HV már többször is, és persze most is, előterjesztette álláspontját ezzel kapcsolatban, miszerint „Sümegi Kulcsember-képzésnek minden évben lennie kell!” Czentlaki Beatrix beavatott minket a tervezési szakasz történéseibe. Elmondta, hogy az elképzelés az volt, hogy május elején lesz egy képzés Sümegen, a megszokott menetrend szerint. De az élet, vagy a COVID 19, vagy ki tudja, hogy ki, vagy mi – mint azt tapasztaltuk mindannyian – mindent felülírt. Negyedév kimaradt a közös (személyes) életünkből.
„Mennyire igaz rám!”
Szóval, a bemutatkozásnál tartottam. Ez egyrészt elindítása volt az elkövetkező eseményeknek, másrészt a mintegy egyharmadnyi új résztvevőnek megkönnyítette az ismerkedés perceit. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy mindenki röviden elmondta az eddigi Biocom karriertörténetét, majd felolvasta a „mennyire igaz rám!” végű idézetét. A folyamatot kettévágta az ebédidő. De mielőtt elleptük volna az éttermet, összeálltunk egy csoportfotózásra – háttérben a várral, „mely a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található.” (forrás: Wikipédia), s melynek alapjait a 13. sz. közepén rakták le.
Gasztroélmény
Az ebéd több szempontból sem volt meglepetés (hál’ Istennek!). Az egyik, hogy a minden alkalommal szokásos ízletes gulyáslevest és a mennyei, meggyszósszal nyakon öntött túrós rétest szervírozták nekünk, a másik, hogy ezt a gasztroélményt újfent Czentlaki Zoltánnak és Beának köszönhettük. Bár az ebéd nemcsak finom volt, hanem bőséges is, a kajakóma senkin nem lett úrrá. Örömmel és kíváncsian vártuk a következő bemutatkozásokat.
Topcsapat
Miután az utolsó „mennyire igaz rám!” is elhangzott, becsekkoltunk és elfoglaltuk a szobákat. Ezután ki így, ki úgy megkezdte a lazítást. Konkrétabban, voltak, akik a wellnesst, mások a belsőleg-fertőtlenítést választották (biztos, ami biztos ezekben a vérzivataros, koronás időkben). Hosszú lett a nap, hisz nem tudtunk betelni egymás társaságával. Vacsora után még fakultatív programokkal töltöttük az időt. A csapat nagy része ágvezetőink vendéglátását élvezhette a várcsárda (rozéfröccs) teraszán. Majd a várhegy megmászása után a várkapu megérintésével jelezték a munkatársak, hogy toppon van a csapat.
2020. június 22.: „kiképzés”…?
Czentlaki Zoltán szerint ez a mostani alkalom nem hagyományos képzés, sokkal inkább „kiképzés”. Ez a megállapítás tökéletesen leírta ezt a hétfői napot. Így visszagondolva. Egyébként meg mindenért Demeterné Buzás Kati a „hibás”, aki gyakran sportol a bizonyos Fehér kövekhez vezető erdei úton, ismeri a csodás környezetet, a városra letekintő kilátóhelyet. No, meg a terepet, amit úgy ítéltek meg, hogy azt még az amolyan „városbéli puhányok, nyavalyások” és egyéb ezzel-azzal küzdők is teljesíteni tudnak. Ágvezetőink ezt a laza Fehérkő-túra programot építették be nekünk a második napba. Nyögtünk, szuszogtunk, belsőleg erősítettünk, vánszorogtunk. Meg is jegyezte valaki: Kati bevitt minket a málnásba. Csak málna nem volt. Valahogy az volt a gyanúm, hogy vezetőink sejtették, hogy lesz itt küzdelem, mert könnyítésként több pihenőt is beiktattak. Indulás után húsz perccel a Demeter házaspár otthonának kapujában kislányuk, Hella és a nagymama köszöntött bennünket és előkerült Lázárné Nagy Anikó HV meglehetős mennyiségű illatos fánkja. Isteni volt, ezúttal is köszönjük.
Frissítő állomások, csúcstámadás
A következő pihenő az Öreghegy lábánál, egy öregpince szőlőjében várt minket. Igazgatónk a több évtizedes ismeretségre való tekintettel megkapta az 1800-as években épült pince kulcsát. Itt fröccsel és citromfű szörppel, valamint több mázsa sajtos stanglival és pogácsával vendégeltek meg minket ágvezetőink. Szép lassan rájöttem, hogy ezek a megállóhelyek voltaképpen nehezítések voltak. És még arra is rájöttem, hogy ez a tesztelés miatt volt, hogy ki, milyen mértékben tudja átlépni a határait evésben, ivásban, menetelésben, eszegetés-iszogatás közbeni menetelésben, menetelés közbeni eszegetés-iszogatásban. Valahogy mégis, úgy kb. 5 km múlva, csúcsra jutottunk. Csodás érzés volt! Miután már útközben a testünknek megadtuk, ami a testünknek jár, itt a szemünknek is megadhattuk, ami az övé: fentről tekinthettük meg a várost. Háttérben a várral, melyet IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök építtetett. Ez a vizuális élmény valahogy valamilyen nyugalmat árasztott. Elcsendesedtünk, eltelve a látvánnyal.
Csapatinduló
Miután mindenki elkattintotta azokat a képeket, amelyeket nem csupán az emlékezetére akart bízni, a játék ideje következett. Ágvezetőink kérésére csapatonként szeparálódtunk, a feladat pedig, közös kútfőből Biocom csapatinduló fabrikálása. A versenyszellem kiszabadult a palackból, mindenki szívvel-lélekkel vetette bele magát az alkotás folyamatába, majd többszöri halk gyakorlás (nehogy koppintsanak a többiek) után megkezdődtek az előadások. Végül a bölcs, egyszemélyes zsűri, Czentlaki Ákos, az első díjat a Surányi-csapatnak ítélte oda a következő műalkotásért:
„Sümeg felől, csuhaj, Sümeg felől, kerekedik egy felhő.
Szaladj Ági, a Surányi-csapat veled együtt mind eljő!
Majd szaladok, mert akarok, lemaradni nem akarok,
A világnak a széles határában Biocomost találok.”
E műalkotásnak nemcsak az a fantasztikus erénye, hogy páros rímű, négyütemű felező tizenkettes, ütemhangsúlyos, azaz magyaros verselésű, hanem hogy az alapja echte szigetszentmiklósi népdal. A zsűri mindezek alapján hozta meg objektív ítéletét. Az első díj nem más, és Ficzai Rita cukrászati remeke, amiből a nyertes csapat vehetett először.
Ereszkedés közben borkóstolás
Miután jól kipihentük magunkat, megkezdtük a tetőről történő leereszkedést, és lássatok csodát, hol kötöttünk ki? Egy olyan helyen, ahol inni lehetett a fáradt vándornak. Konkrétan a Ramassetter Pincénél, ahol Zsizsinek és Jámbor Gábornak köszönhetően egy borkóstolón vehettünk részt, melyhez a Békéscsabán süttetett, szintén néhány mázsa sajtos rudacska is tartozott. (Még szerencse, mert a magunkkal hozott gyorsítók és egyéb finomságok már elfogytak.) Ramassetter Vince (övé volt a pince – még az 1800-as évek közepén) németalföldi származású férfiú, akit a helyiek „Sümeg atyjának” neveznek. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a bortermelésből származó hasznát Sümeg városára fordította. A pincészet és a hozzátartozó panzió jelenlegi tulajdonosa, Krigler Ferenc hatféle bort kóstoltatott az igencsak érdeklődő vendégeknek, majd vendégszeretete jeléül saját galagonyapálinkáját kínálta.
Irány a Kapitány!
Az újabb feltöltődés után célkeresztbe állítottuk kiindulási bázisunkat, a Hotel Kapitányt. Ez a négycsillagos, superior besorolású szálloda közvetlenül a vár tövében épült, mely keleties stílusban kialakított wellness részleggel is rendelkezik. Vacsora után hivatalos volt az egész kompánia Zoltán és Beatrix lakosztályába, ahol beszélgettünk is.
2020.június 23.: a búcsúzkodás
Az utolsó pillanat. Persze percekké, órákká nyújtva. Még egy közös élmény: a búcsúzkodás. Az élmények egy-két mondatba sűrítve. Amellett, hogy mindenki hálás köszönetét fejezte ki, észrevételek is elhangzottak. Az újak közül volt, aki azt mondta, hogy fantasztikus a csapat, sok az egyéniség, másvalaki szerint ez a csapat egy olyan zár, amit mindenki nyit és egy olyan kulcs, ami minden zárat kinyit. Érdemes ide tartozni. Király Jani kritikát fogalmazott meg, mely szerint neki nagyon hiányzott a TOP-10. Demeter Kati elmondta, hogy ő nagyon jól érezte magát mindaddig, amíg anyukája nem telefonált, hogy nem tudja, miért, de egész nap csuklott. Zsizsike boldog volt, hogy nemcsak beszélhetett biocomos karrierjéről, hanem megmutathatta azt a helyet, az Öreghegyi Panziót, ahonnan ez a csodás karrier elindult.
Mitől leszünk ILYENEK?
Czentlaki Beatrix megköszönte a társaságnak, hogy ott voltunk, hozzátéve a következőket: „nélkületek nem lennénk azok, akik vagyunk”. Szerényen megjegyzem, hogy mi sem, ha ők nem csak nem lennének, hanem ha nem ILYENEK lennének. Már korábban is megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy akik ide kapcsolódtak, alapból ilyenek, amilyenek, vagy ezektől a vezetőktől, tagoktól lettek ilyenek?
Jöjjön az offline!
Beatrix után Zoltán is kifejezte, hogy már alig várja az első offline képzést. De nemcsak ő, hanem az a rengeteg elismerés, jelvény is, melyeket nagyon jó lenne már személyesen, ölelve átadni. Végül pedig kiadta az utasítást: „Mindenki fogja meg a zacskóját, és vigyen útravalót a megmaradt pogácsákból!”
Végszó és summázat
Végszó: A karantén nagyon nem jó dolog, hisz szabadságunk korlátozását jelenti. De van mégis egy jó oldala: megmutatja, hogy kik azok, akik igazán hiányoznak nekünk. Akik meg nem, azokkal nyilván nincs dolgunk. Summázat: „A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet.” (Forrás: Andrew Matthews, amerikai író)
