Kezdőoldal Ágak Sokadik Tóth-Wolford Tudatos Vezető Képzés Vecsésen

Sokadik Tóth-Wolford Tudatos Vezető Képzés Vecsésen

 

Az “Energia Központ” – Hotel Stáció, Vecsés.

Ismét megrendezésre került Vecsésen Tóth-Wolfordék két napos Tudatos Vezető Képzése.

A Team töretlen sikerét bizonyítja, hogy alkalomról alkalomra növekszik a résztvevők létszáma és ami a legbiztatóbb, azt a fantasztikus lendületben lévő csapatunk ezüst igazgató asszonya, Erika mondta: „egyre minőségibb emberek ülnek itt”. A vezetők is képesek fejlődni és fejleszteni az erre vágyó leendő munkatársakat.

Nyitány

Túláradó öröm és boldogság látszott Tóth Lali tekintetéből, ahogy a teremben az első alkalommal résztvevők kezei magasba emelkedtek. Köszönhetően a képzés kvalifikációs részvételi szabályának a majd 80 résztvevő több mint fele új, üzletben elindult munkatárs volt. Az „újak” pedig érzik, hogy jó helyen vannak, itt örömmel látják a tudásra szomjazókat. Döntő az első benyomás.

Igazi nemzetközi tréning volt, hiszen aktív munkatársaink belföldről, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából és Hollandiából érkeztek a találkozóra.

A Tóth-Wolford Team egy igazi nemzetközi szövetség.

Az esemény házigazdája, Ronta Hajnalka ezüst hálózatvezető adott némi támpontot a nap hátralévő részének alakulásáról, mélységes tisztelettel beszélt a felső vezetésről és munkatársairól, majd hálával adózott a lehetőségért, ami megváltoztatta az életét.

Ronta Hajnalka, mohácsi ezüst hálózatvezető volt a két nap házigazdája.

Feketén és fehéren
Tóth Lalihoz kerül ismét a mikrofon, aki szinte átmenet nélkül bedobta a résztvevőket a mélyvízbe: a hálózatépítés rejtelmeibe, mindenki itta a szavait. Mert szavai racionálisak és lényegre törőek, számára a hálózatépítés, az MLM azt jelenti, hogy „emelem az alattam lévőt”, mert nekem akkor jó, ha az alattam lévőknek is jó. Felemelő érzés volt ezt így hallani. S bár ő feketén és fehéren, üzletiesen és eredményorientáltan beszél, mégis ahogyan Ő megfogalmazza az MLM-et, a boldogság forrásaként tekintenek arra a résztvevők. Mert adni jó, és ami jó, az boldoggá tesz.

Tóth Lali és Tóth-Wolford Erika ezüst hálózatigazgatók adják át tudásuk legjavát.

Csináld hatékonyan!
Tóth-Wolford Erika a megfelelő hatékonyság mikéntjét kőkemény stratégaként, mégis érzelmi síkon ecsetelte mondandójában. Erika személyéből áradt a pozitív energia. Ő a megérzés és a tapasztalás hasznát és használatát aknázza ki munkája során, melyet szinte tyúkanyói gondoskodással ad át munkatársainak, ezáltal folyamatosan létrejön a „másolódás”.

A felszólaló munkatársak Szőllősi Henrietta, Rónai Renáta és párja Bernáth Attila, valamint Pivarcsi Krisztina hálózatvezető egytől egyig erről meséltek. Ezt másolva, céltudatosan és adni vágyással adják tovább Ők is a tanultakat. EMELIK AZ ALATTUK LÉVŐT.

Akik már megértették. Sokak közül ma ők mesélték el a többieknek, mennyire fontos, hogy jól megértsük, miben is vagyunk. Balról jobbra: Szőllősi Henrietta 5-ös, Pivarcsi Krisztina hálózatvezető mentorával, Tóth-Wolford Erikával, valamint Rónai Renáta és Bernáth Attila 5-ös szintű munkatársak.

A nagy utazás

“Nem tudsz úgy átvinni valakit a csónakodon a túlsó partra,
hogy te magad is meg ne érkezz.”

A Törköly-Ferenci házaspár hölgy tagja, Zita nemrégiben történt utazásuk margójára építette fel mondandóját. Ebben a történetben a Biocom életmód program egy repülő – vagy vonat, kinek mi tetszik 🙂 – amire ha felszállunk, utazhatunk rövidebb-hosszabb távokat, de ha úgy döntünk, elvisz a céljaink, álmaink állomására is.


Komoly csapattal érkeztek és tanítottak: Törköly Ferenci Zita és Törköly József arany hálózatvezetők a Vajdaságból.

Őt és férjét, Józsit elvitte az a bizonyos “gép” olyan állomásokra, amelyek létezéséről ők addig nem is tudtak, de bátrak voltak és megtették amit kellett, minden akadályt elgörgettek, hagyták száguldani a “vonatot”. Munkatársaikról szintén elismeréssel és büszkeséggel nyilatkoztak.

Egyik legerősebb águk képviselőitől Özvegy Laura és Özvegy Tibor hálózatvezetőktől mély, érzelmekben és vidámságban bővelkedő, felejthetetlen előadást kaptunk.

Mert “csak tanítással jön létre a leválás”. A szerbiai Törköly-Ferenci csapat ifjú titánjai: Özvegy Tibor és párja, Özvegy Laura hálózatvezetők elkápráztatták előadásukkal a nagyérdeműt.

Pihenés
Délután megadatott a pihenés, de az, aki már akár meg is tehetné, nem pihent. A Tóth-Wolford házaspár talán egy röpke kávészünet után egy rövid, de velős fakultatív képzést tartott marketing stratégiából, ahol is a részvétel nem volt kötelező, ennek ellenére legalább 50-en gondolták úgy, hogy e két embertől minden tudást visznek, amit csak vihetnek.

Feltöltődés
Az ebéd után a vacsora is teljesen fesztelen légkörben zajlott, majd a társaság az addigi előadóteremben folytatta késő estig a kötetlen beszélgetést. Kiváló ötletek, jó kapcsolatok és remek barátságok születtek.

A robbanás
Olyan volt, akár egy robbanás, amikor Péter Ági és Péter Csaba ezüst hálózatigazgatók kiálltak és elmesélték történetüket. Azt, hogy meg kell merni álmodni a vágyakat és hogy hinni kell a megvalósulás sikerében. Tudták, miről beszélnek, hiszen Erdélyben hatalmas hálózatot vezetnek sikeresen. Ők is felszálltak a vonatra. Hasonló vonatra, hasonlóan zötykölődő vonatra, mint a Törköly-házaspár. És ők sem hátráltak meg a vonat kényelmetlen voltától vagy a sebességétől, csak egyre gondoltak: haladni kell a cél felé.

Ági egy kis játék keretében beavatta a tisztelt publikumot a siker titkába is. Mert mi is a siker kulcsa? Te magad!

Péter Ági és Péter Csaba ezüst hálózatigazgatók voltak a képzés díszvendégei. Örökre bevésték magukat a hallgatóság szívébe.

A XXI. század
Akik most élik Biocomos életüket, azok közül sokan csak most találkoznak komolyabban a közösségi média tudatos használatával, sokan most ismerkednek a Facebook adta közösségépítési lehetőséggel. Ludányi Bettina, Online Marketing Manager egy emészthető, átfogó és érdekes képet festett a közösségi portálról, feltárva a platform használatában rejlő veszélyeket és lehetőségeket egyaránt. Remek iránymutatást kaptunk annak érdekében, hogy a kapcsolatépítésnek ezt az eszközét is még alaposabban, még hatékonyabban tudjuk használni.

Facebook… azt gondolod mindegy, hogyan csinálod? Hát nem. Ludányi Bettina Online Marketing Manager lerántotta a leplet sok mindenről.

Tudod már?
A Szabó-Gyarmati arany HV páros sikere szintén kiemelkedő. Az Ő történetük is megmutatta a hallgatóságnak, hogy ha valóban komoly lehetőségként tekintesz a Biocom által ajánlott üzletre, komolyan veszed magadat, elfogadod a segítséget azoktól, akik már “megcsinálták”, kellően szorgalmas és kitartó vagy, az álmaidból valóságot tudsz csinálni.

Amikor Tímea azt a feladatot adta a résztvevőknek, hogy írják össze egy jó vezető ismérveit, senki nem tétovázott. Tíz jellemzőt kellett megnevezni, majd mindenki önmagát pontozhatta. Azt, hogy ki hogy pontozott, önmagának sikerei fényében könyvelheti majd el.

Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté arany hálózatvezetők Vecsésen is csak azt tették, amit otthon – sikerre tanítottak. Lazán és profin, ahogy az 50 ezresek szokták.

Tímeáék blokkjában csapattagjaik, Várszeginé Pálfy Marianna ezüst HV, Dénesné Andi és párja Károly, valamint Farkas-Schöffer Diána munkatársak beszéltek arról, hogy mit jelent számukra a Biocom adta lehetőség, hogyan látták és értették meg azt, hogy ebben a rendszerben tagnak lenni sokkal, de sokkal  több annál, minthogy termékeket forgalmazunk.

Kaposvár jött, látott, győzött. A Szabó-Gyarmati Team tehetségei osztották meg magvas gondolataikat a nagycsapattal. Balról jobbra: Várszeginé Pálfy Marianna ezüst hálózatvezető csapattagjaival Dénesné Szak Andreával és Dénes Károllyal, valamint Farkas-Schöffer Diána 5-ös szintű munkatárs.

Elismerések
A nap végi Angylkázást követően – megtartva a hagyományt – átadásra került a Tóth-Wolford ág Ifjú Tehetség-díja, melyet ez alkalommal méltán a Rónai Renáta – Bernáth Attila páros érdemelt ki céltudatos munkájával és hozzáállásával.

A legdinamikusabban fejlődő csapat vezetéséért Katonáné Tóth Tímea már kapott elismerést, hiszen Ő nyerte el április hónapban a Biocom Hónap Hálózatépítő címét, egy hónapig élvezve a céges Mercedes kényelmét. Most a nagy csapat előtt is mesélt sikereik titkáról. Fejlődésük üteme arra enged következtetni, hogy Tímea is nagyon jól ül azon a bizonyos vonaton. Talán le sem száll soha. Mert a határ… – neki nincs határ.

Balról jobbra: Rónai Renáta és Bernáth Attila, Tóth-Wolford Ifjú Tehetség díjasok és Katonáné Tóth Tímea a Biocom Hónap Hálózatvezetője cím áprilisi győztese.

Erőtől duzzadva, új ötletekkel, új célokkal és stratégiákkal felvértezve zártuk be a két napot.
Mindenki érzi, tudja, hogy a legközelebbi két napos képzéssel már próbára fogjuk tenni a Hotel Stáció férőhely kapacitását.

A nemzetközi Tóth-Wolford Team meglévő és leendő vezetői.

Koczer Gyuláné

A Vecsési 2 nap mint mindig, felemelő érzést nyújtott számomra. Tele tapasztalatokkal, érzésekkel, a csapat szellemiségével energiájával. Kellemes társaság, jó hangulat, érdekes beszélgetések… Ami nagyon tetszett az Péter Ági előadása volt, hallgattam volna még… Számomra nagy Büszkeség volt és rendkívüli érzés, hogy 4 munkatársam is jelen volt a képzésen.

Várszeginé Pálfy Marianna
Öröm volt számomra, hogy a csapatom egyik része ott volt, töltődhetett és taníthatott is! Péter Ági személyisége elragadott! Timi, Máté hozták a megszokott profizmust, ami nekünk már “természetes”, sok munka van benne! Az energiák nagyon feltöltöttek! Egyedülálló 2 nap volt! Köszönöm

Szulimán Péter
Mindenki aki elmondta tapasztalatait, egy tükröt mutat, amiben láttam magam, mit csinálok másképp. Jó kis önismereti teszt a 2 nap. Olyan pozitív energiát adnak, ami itthon már elvonási tüneteket okoz a hétköznapokban.

Szabóné Gyarmati Tímea
Még mindig a hatása alatt vagyok a két napnak. Köszönjük szépen a szervezést! Az előadásokból megint nagyon sokat tanultam. Nehéz leírni azokat az érzéseket amik ilyenkor bennünk kavarognak – most valahogy ez a két Biocomos évünk jutott eszembe és az a rengeteg esemény, ami történt. Hálás vagyok a sok tanításért és amit kapunk a csapattól.

Péter Ágiék mindenkit levettek lábukról az előadásukkal. Őszinte,tiszta szívű emberek nagy tanításukkal. A varázsdoboz nagyon tanulságos volt, amit megmutatott a jelentkezőknek.
Ludányi Bettina fb előadása sok gyakorlati segítséget ad a további munkához…
Hatalmas erőt, energiát kaptunk útravalónak.

Dénesné Szak Andrea
Jó volt látni, hogy ez az üzleti vállalkozás nem csak a pénzről szól. Sokat fejlődik az emberek személyisége, kikerülnek a hétköznapi robotból és lassan rájönnek, hogy milyen hihetetlen energia és érték rejlik magukban. Az életük egy új irányt vesz, ami sokkal nagyobb felelősséggel, de ugyanakkor nagyobb szabadsággal is jár. Sok inspirációt kaptunk és példát az előadásokból, ami erőt ad a jövőre nézve. Várjuk a következő alkalmat!

Gyurgyik Márta
Nem lehet szavakba önteni azokat az érzéseket, melyeket egy ilyen közösségben megtapasztal az ember.  Hatalmas energia az, ami az egység tisztaságában rejlik, amit szerintem itt mindenki jól “megcsapolt”, azért, hogy ezt másoknak is szeretettel átadhassa.

Lakatos Kopasz Xénia
Köszönet a két csodás napért újra feltöltődtem és megint új lendülettel megyünk tovább.
Sokat tanultunk a két nap alatt, csodás előadókkal és persze minden egyes résztvevővel.
Imádok veletek lenni.

Kampó Andrea
Köszönjük,hogy rálátást kaptunk egy csodálatos életre!

Katonáné Tóth Tímea
Hálásan köszönjük ezt a 2 csodás napot, Erikának és Lalinak és Mindenkinek, aki jelen volt.

Csodás volt veletek, rengeteget tanultam ismét, nem lehet leírni azokat a dolgokat érzéseket, mert lehetetlen, ezt át kell élni, meg kell tapasztalni ezt az életérzést. Ami a két napot jellemezte: alázat, hála, energia, szeretet, együttérzés, együtt gondolkodás, megvilágosodás, döbbenet, jókedv, öröm, vidámság, érzelmek. …Fantasztikusan jó veletek.

Molnár Kriszta
Az az igazság, hogy most is csak ülök és nézek ki a fejemből…ez az igazság….ezt nekem fel kell dolgoznom…ezt a rengeteg pozitív és emelt szintű embert a csodás életfeladatukkal együtt. Köszönöm, hogy meríthettem belőletek.

Mucska Gertrúd
Szavakkal leírni nem lehet, milyen érzésekkel jöttünk haza. A csapat teljesen pörög azóta 🙂
Az összetartozás, a csapat ereje hatalmas energiákat ad ..Imádlak TITEKET!

Visztenvelt-Vrastyák Melinda
Mintha újra iskolapadba ültünk volna egy hétvége idejére. Mégis több volt ez a 2 nap annál: előtte izgalom, várakozás, aztán önfeledt tanulás, barátkozás, es végül hazamenni nem akarás. Egészen más emberkent távozunk a vecsési képzésekről, mindig megvan az a jó pár mondat, ami visszhangzik az elménkben, ami kifésüli a káoszt a lelkünkben, vagy teker rajtunk egyet, amiből a következő találkozókig táplálkozhatunk. Annyira kell ez az energia és olyan jó, hogy ezt mindig megkaphatjuk a szponzorainktól és egymástól. Köszönet és hála!

Pillanatképek a két napról 

 

 

Ezeket olvastad már?