Kezdőoldal Ágak Rekord hónap a Molnár-ágon rengeteg minősülttel, új hatossal és hetessel, 13 versenyzővel

Rekord hónap a Molnár-ágon rengeteg minősülttel, új hatossal és hetessel, 13 versenyzővel

Farkas Ildikó új hálózatvezető (egyben a nap moderátora) szponzorával, Zsóriné Deák Bözsével (jobbról), aki a Hónap HV-ja lett

Február 3-án tartották a Molnár-ágban az idei második Startképzést a Novotel Szállóban. A nap háziasszonya a háromgyerekes hódmezővásárhelyi hálózatvezető, Farkas Ildikó volt. Ő 30 kilóval lett könnyebb az életmódváltás és a Reg-Enor kúra eredményeként, hiszen a termék fogyasztójából lett üzletépítő. És egy mázsányi kővel. Ez utóbbi képletesen a szívéről esett le, hiszen ez volt a debütálása mit házigazda. A beszámoló készítője, Olasz Ildikó HV szerint „feladatát nagyon szépen teljesítette”. Mint a Molnár-ág, a maga teljességében, januárban. A részletek alább!

A nap háziasszonya Farkas Ildikó, új hálózatvezető volt, aki remekül debütált szerepében

Most is köszöntötték az új munkatársakat

Fontos kérdések Tóth Gábortól
A köszöntő és bevezető után már állt is a közönség elé az első előadónk, Tóth Gábor hálózatvezető társam, aki sok-sok éves tapasztalattal és tudással kezdte a témáját, mely így hangzott: „Jövőd és lehetőséged a Biocommal”. Mit is jelent a jövő-kép? Van-e olyan nekünk, és ha van, akkor hajlandóak vagyunk-e ezért tenni? Ha van, az már hatalmas előny! Ilyen kérdések hangzottak még el:

  • Van-e célod az életben?
  • Van-e hozzá vezető út tervezve?
  • Végig mégy-e ezen az úton?
  • És mindezt hogyan tudod megvalósítani a Biocommal?

Tóth Gábor HV interjúvolja Rácz Mariannt, hogy vállalkozóként milyen jövőképet látott meg a Biocomban

Három kiváló példa
Mindezekre nemcsak az előadó, hanem három hiteles ember válaszolt, akiket Gábor mutatott be.

  • Horváth Niki a maga 22 évével és az 5. karrierszintjével egy céltudatos jövőképet festett le.
  • Rácz Mariann Maja, a hódmezővásárhelyi csapat 5. szintű munkatársa is tudatosan építi a jövőjét.
  • Végül, de nem utolsósorban Molnárné Szélpál Andi ágvezetőnknek is van ilyen. Mármint cél, természetesen!

Jövőd és lehetőségeid, hosszú távra tervezhetsz az üzlettel – erősítette meg az ágvezető, Molnárné Szélpál Andrea

Tegyél is érte!
Milyen csodálatos: annál, aki velünk tart ebben a rendszerben, valahogy tudatosan kialakul egy ilyen kép, ami nem biztos, hogy létrejön a „kinti” világban élőként! De nem elég, ha eleged van abból, amiben jelenleg élsz, merned kell belevágni új dolgokba, merned kell kimozdulni a megszokottból, merned kell új dolgokat tanulni és megengedni magadnak, hogy szabad ember legyél! Mi is az a passzív jövedelem, mi is az az aktív jövedelem? Mi az az MLM? Tűzöl ki célokat, tervezed az életed, van hozzá vezető utad? Hol költöd el a pénzed, pénzteremtő vagy pénzköltő szokásaid vannak? Tudod, mi azaz üzleti hozzáállás és mi a „passzív jövedelem” ára? Mindezt megtudhatod és megtanulhatod, ha jössz közénk és velünk tartasz!

Dr. Kodori Judit segítő tanításai
A következő előadónk dr. Kodori Judit orvos, természetgyógyász volt, aki 20 éve gyógyít és bevallása miatt először a pénz miatt csatlakozott ehhez a rendszerhez. (Ami persze egyáltalán nem baj, mert álmainkat, céljainkat abból tudjuk megvalósítani…) De „szerelem” lett belőle, elhivatottság, imád tanítani és orvosi, valamint természetgyógyászi tudásával, tapasztalatával rengeteg embernek tud segíteni. Témája ez volt: A salaktalanítás, mint az egészség megőrzésének alapfeltétele. Elmondása szerint az egészség természetes „van érzés nincs, csak hiány-érzet” (idézet Ferenczy Lászlótól). Mégis, mit érzékelünk? Hízás, haspuffadás, fáradtság stb. Mi lehet az oka ezeknek? Például salakanyag felszaporodás, felszívódási probléma, stressz… Hogyan lehet megszabadulni ezektől, milyen termékeket használjunk és hogyan, milyen sorrendben, azok mire hatnak, mennyi ideig kell szedni, mennyi lemondással jár? Ezekre mind-mind választ kaptunk a doktornőtől. Hálás szívvel köszönjük a tanítást, Judit!

Vendégük dr. Kodori Judit volt, aki remek előadást tartott a méregtelenítés, tisztítás fontosságáról

A doktornő az ágvezetővel

Pista bácsis 200 PÉ
A következő előadók egyike, Mészáros Pista „bácsink”, hálózatvezető társunk a 200 pont jelentőségéről beszélt, de mivel csupaszív lélekről van szó, mindezt a saját érzelmein keresztül közvetítette számunkra. Azt hiszem, ez már üzleti téma, de mindannyian kicsit meghatódtunk tőle…

Mészáros Pista bácsi HV a 200 pont jelentőségét erősítette meg a saját példájukon keresztül

Ha csak csinálgatjuk, akkor fizetgetnek
Vituska Albin vajdasági hálózatvezető pedig megmutatta, hogy milyen jövő elé néz, aki belefog ebbe az üzletbe. Belefog, azaz „nem csak csinálgatja, mert ha ez van, akkor csak fizetgetnek érte”, hanem komolyan felvállalva, és megtanulva ezt a szakmát, jövőt, karriert építve pár év alatt komoly jövedelmet tud magának TEREMTENI. Nem kell a ranglétrát betartva haladni, lehet 1-3-ra, 1-4-re vagy 1-5-re is lépni és a hálózatvezetői szint is csupán egy állomás.

Vituska Albin vajdasági HV részletezte, ha dinamikusan indulsz és lendületesen haladsz, hogyan jön a pénzed a rendszerből

„Pozitív atombomba”
A soron következő „pozitív atombomba” (háziasszonyunk, Farkas Ildi szavaival élve) Szélpál Andi ágvezetőnk és mindannyiunk szponzora „Mit csinálj, hogy indulj, hogy jól is haladj az üzleted építésében” előadása volt. Természetesen már megszoktuk, hogy nem csak ő beszél, hanem nagyon sok tapasztalatot mutat meg az új, feljövő munkatársak által. De a kérdéseket felteszi: minőségi életet élsz? Hol tart most az életed? Mi a célod? Hiszed, ha látod vagy látod, mert hiszed? Melyik vagy Te?  A jól ismert MLM áramlási ábrát már részleteiben az újak mondták el gyakorlati tapasztalataikkal, amivel egy kezdő munkatársnak nagyon sokat tudnak segíteni.

Molnárné Andi koordinálta az utolsó blokkot, amely a sikeres munkamódszerekről szólt, sikeres emberek példáján keresztül

Akik szót kaptak még, motiválóan

  • Ösztönzően voltak Nagy Szilvia, vajdasági 5. szintű munkatárs szívből szóló szavai arról, hogyan változott meg az élete a Biocomnak és természetesen önmagának köszönhetően. A nővéri állását hogy tudta maga mögött hagyni és vinni most már saját vállalkozásban ennek a rendszernek a tanítását.
  • Szélpál Andi bemutatta Surányi Ritát Csongrádról, aki már régi termékfelhasználó és most kedvet érez a hálózatépítés iránt is.
  • Nagyné Erzsikét, aki 3-ról 5-re lépett és bolti eladó a hagyományos életében, aki régen termékfelhasználó volt és kiesett a rendszerből és újra regisztrálva már sokkal többet lát, mint csak a termékhasználat. Kitűzött célja: 2019.06.30., HV szint, 2019.12.31. Ezüst HV szint, 2020. januártól szabad ember!
  • Papp Adrienn januárban jött közénk a fogyás miatt, de már más szemmel néz erre a lehetőségre.
  • A csodás Horváth Niki 22 évesen tavaly októberben regisztrált és teljesen szkeptikus volt az üzletépítés tekintetében. Januárban egy óriási fordulattal, 8 fővel igazi hálózatépítőként bővítette csapatát, sok 200 pontértékű regisztrációval, elérve az 5. szintet! A képzésre új munkatársjelöltekkel érkezett. Talán lehetne a mottójuk: „Lecserélem a boltom és lecserélem az életem!”.

Nagy Szilvia 5. szintű munkatárs a Vajdaságból döntött, és januártól szabad emberként építi az életét és az üzletét!

Dányi Surányi Rita termékfogyasztóként indult. Most eljött az ideje, hogy komolyan vegye a lehetőséget is!

Nagyné Erzsike, 3.-ról 5. szintre lépett, s komoly tervekkel, céltudatos munkával, halad céljai felé

Papp Adrienn a Reg-Enor miatt indult, de az indításkor a jövőjét látta meg a programban

Versenyben vagyunk
Ezután benépesítették a színpadot az ágverseny 1. hónapját teljesítő munkatársak… köztük én is. (13-an teljesítettük az első hónapot, az előző hónaphoz mérten min. 1000 pontot nőtt a csoportpont mindenkinél.)

Zsóriné Deák Bözse a januári győztes
Zsóriné Deák Bözse januáriban 3500 pontérték fejlődést ért el, ezért ő vihette haza az ágkupát. De nem csak ő remekelt, hanem Tóth Gábor is (3000 pontérték fejlődés), és Vituska Albin (2500 pontérték fejlődés). Szuper ügyesek vagytok, nagy-nagy gratuláció ezért a teljesítményért!

Molnár Letti, az ágvezető lánya hatos lett!
Dankó János Arany Hálózatvezetőé lett az utolsó, leghálásabb szerep, Ő beszélgetett az új minősültekkel. Először is Szélpál Andi kislánya, Molnár Letti 6. pozícióba lépett, anyukája nyomdokaiba lépve. Úgy gondolom, a legjobbtól tanulhat! Hajrá Letti! ( Dankó János halkan megjegyezte, ő is szeretné, ha a lányai ezen az úton haladnának… Legyen úgy!)

Farkas Ildikó HV lett
Zsóriné Bözse új hálózatvezetőt avathatott Farkas Ildikó személyében, aki agilis, céltudatos, határozott, igazi „vadmacska” a szó legnemesebb értelmében. Minden hálózatvezető társamnak és magamnak is kívánok sok-sok ilyen embert a csapatába, mint az Ildi.

Volt itt minden…
Szóval, mint mindig, ez a nap is szuperül telt, voltak meghitt pillanatok, elérzékenyülés, könnycsillogás a szemekben és felismerések és „leesett a tantusz” érzés és feltöltődés, és persze tanulás. Köszönjük!

Horváth Nikolett 5. szintre lépett, 22 évesen. Lendületesen, tervezetten, eredményesen építi üzletét.

Ők, 13-an csinálták meg az ágverseny 1. hónapját (min.1000 pont fejlődés). A képről az ágvezető hiányzik…

Zsóriné Bözse vitte el a hónap hálózatvezetője serleget, 3500 pont fejlődéssel, átlépve a 10.000 pontértéket

Minősültek köszöntése

Molnár Violetta 6. szintre lépett

Az új hatosunk, kulcsembereivel

Farkas Ildikó új hálózatvezető

Nemcsak a 20 éveseké a világ… a Mészáros házaspár

Dankó János, a minősültek koordinátora

 

Ezeket olvastad már?