Kezdőoldal Ágak Hogyan lettek a saját életük hősei? Ezt is sokan elmesélték a Molnár-ág 3 HV-avatást hozó Sikernapján

Hogyan lettek a saját életük hősei? Ezt is sokan elmesélték a Molnár-ág 3 HV-avatást hozó Sikernapján

A Molnár-ág júniusi Sikernapján sokan elmesélték, hogyan lettek a saját életük hősei. Ezzel pedig sokat segítettek abban, hogy a jövendőbeli új „kollégák” is belátást tudjanak nyerni összeségében a Biocomba, azon belül is pedig abba a szinte családi környezetbe, amit a Szélpál Andi által vezetett hálózat jelent. A részleteket Koska Koppány 5. szintű, 20 éves munkatársuk osztja meg a szegedi Novotel Hotelben június 22-én tartott találkozóról.

Virágba boruló Biocom nyár
A nap koordinátorai, Gyuris Anita, valamint Nagy Fülöp Orsolya hálózatvezetők a nyár tükrében vezették le a Sikernapot. Szerintük a nyár a megújulás és a természet harmóniája. A Biocom pedig olyan, mint virág – Gyuris Anita ehhez a szép gondolathoz tudta hasonlítani a cég életmódprogramját. Egyben javasolta: a Biocom virágának minden szirmát nyissuk ki… Ezeket a szirmokat, egyesével és nagy odaadással mutatták meg az új és már tapasztalt résztvevőknek.

Tudatos életmód és tiszta jövőkép
Grósz Anna HV és családja például 22 éve választották a Biocom életmódot, gyermekük miatt, aki akkoriban allergiás panaszokkal nézett szembe. Megtudhattuk tőle, hogy mit is adhat nekünk a Biocom csodálatos világa, a bakancslistás álmok megvalósítása és egy életre szóló lehetőség. A környezettudatos háztartás feltérképezésében Molnár Mónika állt rendelkezésünkre, akitől megtudhattuk, miért is különlegesek az SCD tisztítószerek és mik azok pozitív hatásai. Kériné Pók Edit és Kéri Zoltán pedig kisgyermekes tapasztalatukat mesélték el.

Egészség a család minden tagjának
Tóth Gábor abban volt segítségünkre, hogy megértsük, a tiszta víz milyen fontos számunkra. Laskai Nórától, Dankó Jánostól, illetve Sajbenné Ildikó hálózatvezetőktől megtudhattuk, hogy a tiszta víz, illetve a hidrogénes víz milyen pozitív hatást gyakorol az emberekre. Dankó János Arany HV visszaidézte a Pasteurnek tulajdonított mondást, mely szerint a betegségeink 90%-át megisszuk. A megjelent információkra alapozva pedig rámutatott, hogy egyes vélekedések szerint a népesség több mint 90%-a alulhidratált. Emellett „nyárindító” koktélokat, fogyási, illetve utazó csomaggal kapcsolatos praktikákat is megtudhattunk, amiket a mindennapokban alkalmazhatunk.

Pénzenergia
Drága Fecónk (Faragó Ferenc) mondott egy hatalmas bölcsességet a felvezetés után. „Éljünk meg minden dolgot, amit szeretnénk!” Frappánsan összefoglalta, hogy a pénzenergiát hogyan áramoltassuk az életünkbe. Harmat Csaba Arany HV ehhez kapcsolódva egy izgalmas témával érkezett: „Hogyan teremtsünk egyre növekvő jövedelmet a Biocommal?”

Egyszerre 3 új vezetőt avattunk
Az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes megjegyezni, hogy „Merj élni!” Ebben a blokkban köszöntöttük a szintlépőket, majd ünnepélyes keretek között átadásra kerültek az okleveleket és a céges kitűzőket a 3 új vezetőnek! Szeretettel gratulálunk Nektek:

  • Nagy-Fülöp Orsolya,
  • Királyné Varchó Mária,
  • Szabó Sándor & Grósz Anna.

Legyen tiszta jövőképünk!
Vituska Albin (HV) a következő 3 évre szóló jövőképről beszélt. Megtudhattuk tőle a HV szintek előnyeit, illetve a passzív jövedelem fogalmával is megismerkedtünk. És ehhez kapcsolódik egy fontos üzenete is: mindig legyen tiszta jövőképünk!

Jobbá tettem az életem!
A folytatásban a „Hoztam egy döntést, jobbá tettem az életem” blokkot Szélpál Andrea ágvezető koordinálta. Kulcsmondatok ehhez a részhez: „Hidd el magadról, hogy bármire képes vagy” és „Ki az az ember, akivel jó lenni?”.

Sikertörténetek

  • Krébesz Cintia és Koska Koppány: elmondtuk, hogy idén február 18-án csatlakoztunk, illetve milyen egészségügyi szituációval néztünk szembe, illetve hogyan is változott a világlátásunk. Egyben a csodás csapatunknak fejeztük ki hálánkat, illetve Királyné Varchó Máriának, a mentorunknak.
  • Benőné Csapi Etelka elmesélte, hogy 2002-ben választotta a Biocom életmódot. Így fogalmazott: „Orvosok helyett kirándulni járunk” – számomra ez olyan mondat, ami tud motiválni.
  • Király Dániel és Királyné Varchó Mária: Dani elmesélte, hogy először csak „háttérmunkás” volt és segítette párját a céljai elérésében, majd a mórahalmi kétnapos képzésen döntött úgy, hogy belevág ebbe a csodás útba. A munkahelyén is felmondott, így egy új fejezetbe vág – elmesélték az eddig szerzett élményeket. Marcsi felidézte, hogy a víztisztító volt a kezdet és szívügyének gondolja mások segítését, ő ezért vágott bele. „Nekünk a víztisztító a minden.” Elmesélték, hogy orvosok helyett a gyógynövények segítettek a gyermekeknek, illetve sokat tudtak spórolni. A hónap egyik legjobbjaként már a céges-matricás autót is el tudták hozni, illetve kitért arra, hogy már a passzív jövedelmet is elérték.
  • Gyuris Anita: 19 évvel ezelőtt ismerkedett meg a hálózattal, és azóta például megtanulta, hogy „test-lélek-szellem vagyunk”. Az ő családjában már a negyedik generáció használja és éli a Biocom életformát.
  • Nagy Fülöp Orsolya: Orsolyától megtudtuk, hogy a családja nem hitt benne, de egy év elteltével igenis felnéztek rá elért eredményei miatt. Mint mondta, „ez egy jó érzés, hogy a gyereknek nem kell nemet mondani”.
  • Szélpál Andrea elmesélte a megélt csodákat, amit a Biocom nyújtott számára, a legutóbbi közös élményekből felidézve például a „rock and roll partyt”.

A Király család sikerei

A rendezvény végén a Tehetség díj, illetve a május hónap legjobb HV díja is gazdára talált Mindkettő a Király családba került, ugyanis Király Dániel Tehetség díjat kapott, míg párja, Királyné Varchó Mária a május legjobb hálózatvezetőjének járó díjat tudta elhozni. Szeretettel gratulálunk nekik!

Ezeket olvastad már?