Kezdőoldal Ágak Méltó évzárás a Ferenczy- és Vass-ágon Vecsésen, a sikeres 2022 végén

Méltó évzárás a Ferenczy- és Vass-ágon Vecsésen, a sikeres 2022 végén

A Ferenczy-ág közvetlen vezetőinek egy része, Lacival és Laurával

Méltó évzáró rendezvényt tartott a Ferenczy- és Vass-ág közösen december 4-én, Vecsésen. Pontosabban a csapatnak az a nagy ágak melletti része, akik éppen Felvidéken vagy Erdélyben tették ugyanazt – több helyszínen. Ez is mutatja a nemzetközi társaság méretét és óriási erejét, valamint hatását tízezrek életére. Az alábbiakban a tényszerű eseményleírás helyett meghatározó vezetők és életük első rendezvényén résztvevők egyaránt megszólalnak, s reflexióikból tökéletesen kibomlik a szakmai és üzleti előadásokkal, elismerésekkel teljes évzáró rendezvény, a színes fotók segítségével.

Az ágvezető párosok

A debreceni ágvezető, Gazdag Katalin Ferenczy Lászlóval és Szász Laurával

VASS OSZKÁR ÉS ZSUZSA: Egy időben, több helyen, egyszerre – gratulálunk a csapatnak!
„Gondolj olyan gondolatokat, amelyektől jól érzed magad, hozz olyan döntéseket, amelyektől jól érzed magad és tégy olyan lépéseket, amelyektől jól érzed magad” (Louise L. Hay)

Büszkék vagyunk mindenkire
Hála van a szívünkben, mert a hétvégén csodálatos rendezvénnyel ünnepeltük meg a 2022-es Biocomos üzleti évünket nagyszerű vezetőinkkel és munkatársainkkal együtt. Szeretettel gratulálunk Vörös-Kovács Katalin és Novák Evelin a csodálatos üzletasszonnyá válásotokhoz, kiváló vezetői munkátokhoz! Büszkék vagyunk minden egyes hálózatvezetőnkre és munkatársunkra, jó érzés volt veletek együtt lenni most is!

Magyarországon, Szlovákiában, Romániában
Külön öröm volt, hogy ugyanabban az időben több helyen, s több országban is ünnepeltek csapatunk önálló ágai, nagyszerű vezetőikkel együtt: Gratulálunk Nektek: Beta-ág, azon belül Pintér-Pámer-ág és Pálfi-Kis-ág, Péter-ág, azon belül Turóczi-ág, Csibi-ág, Péter-ág és Részegh-ág.

Harkai Csilla hálózatvezető párjával és szponzoraival

Elismerés a vezetőktől

Köszönjük!
Mindannyiótoknak szeretettel gratulálunk a 2022-es évhez, és kívánjuk, hogy álmaitokat, céljaitokat továbbra is meg tudjátok valósítani a Biocom adta lehetőséggel! Köszönjük Ferenczy László és Szász Laura, hogy megmutattátok nekünk az utat és az érzést, hogy mindig számíthatunk Rátok. Szeretettel ölelünk Benneteket: Vass Oszkár és Zsuzsa.

Hálózatvezetői elismerés a Vass-ágban

Hálózatvezetők köszöntése

CSEHELY ZSUZSANNA: Jó volt újra élőben!
Amióta Online Egészség Akadémia van, teljesen elszoktam az ilyen jellegű személyes előadásoktól. Azon túl, hogy nagyon jó volt élőben hallgatni és látni az előadókat, megint olyan információkhoz jutottunk, amiket nem csak a saját egészségünk érdekében, hanem mások segítésénél is fel tudunk használni. Rengeteget tudtam jegyzetelni és nagyon hálás vagyok a forrás megjelölésekért is, ahol még később utána tudunk olvasni ezeknek a témáknak.

Vörös-Kovács Katalin az előadók, dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete András Bálint társaságában

Közérthető nyelven
Kiemelten tetszett, hogy dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András teljesen közérthetően, nem orvosi nyelven igyekeztek tanítani bennünket. Remélem, még sokszor halljuk őket és másokat is!

Mindenki lázasan jegyzetel

Büszke vagyok lányomra és csapatára
A szakmai előadásból kitekintve nagyon büszke vagyok a lányomra, Novák Evelinre és a csapatára, és boldoggá tesz, hogy ő is  megtalálta itt a Biocomban azt az utat, ami segített, hogy a bőr- és egyéb problémái rendbe jöjjenek, és egyre csak nő a tábora azoknak a munkatársaknak, akiknek sikerült valamilyen módon segíteni (egészség/jövedelem). Büszke vagyok rá, hogy ő is ott lehetett azok között, akiket munkájuk miatt kiemelhettünk.

Novák Evelin a sikeres hálózatfejlesztésért járó serleggel

Novák Evelin és csapata

Novák Evelin – dinamikusan és eredményesen

Novák Evelin HV sikere serleggel is el lett ismerve

PEM BEATRIX: Élménydús évzáró
Az évzáró ünnepélyen sok élményben volt részünk! Dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András tartottak egy nagyszerű 2 órás előadást, amit még órákig hallgattunk volna. Kutatási eredményekről beszéltek, meg arról, milyen óriási hatása van egészségünkre az életmódváltásnak. Soha nem lett volna lehetőségem egy ilyen szuper előadáson részt venni, szemtől szemben beszélgetni ilyen nagyszerű kutató orvosokkal, akik bejárták a világot. Akiknek a legfontosabb elmondani azt, hogy megelőzzük a betegséget, és többször mondták, hogy amit ők mondanak, azt adjuk tovább másoknak is. A csokigyáros Engel Károly megmutatta, hogyan készítik nekünk az egészséges finomságokat. Végül ágvezetőink tortával és pezsgővel kívántak örömteli, békés karácsonyt és munkánk végzéséhez sikeres új évet. Köszönjük Ferenczy László, Szász Laura, Vass Oszkár, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna!

KIM NGUYEN: Egy új irány lehetősége nyílt meg
Dr. Fekete Bálint András és Dr. Ládi Szabolcs prezentációja nagyon izgalmas és informatív volt. Egy remek előadás keretében a laikusok számára is érthető módon bevezető ismereteket kaptunk az emberi szervezet, az emberi sejtek működéséről és szükségleteiről. Sok új dolgot tanultam, és ahogy a mondás is tartja, ezzel egy időben arra is rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok még… Számomra egy új irány lehetősége nyílt meg ahhoz, hogy egy egészségesebb életvitelt tudjak kialakítani.

MONORI BÖBE: Köszönöm, hogy veletek tarthatok az úton
Fantasztikusan éreztem magam az évzáró ünnepélyen, Vecsésen, a Biocom közösségben, mert egy szeretet alapú, rád figyelő közösség, ami mindig feltölt energiával… Köszönöm, hogy veletek tarthatok az úton, aminek célja minél több életbe pozitív változást, egészséget, szabadságot, elismerést vinni. Feltöltődve, rengeteg tudással gazdagodva tértem haza.

Várnai Miklósné Böbe mindig vidám a rendezvényeken

ANNAMÁRIA CSAPAT AZ ÉVZÁRÓN

HORVÁTHNÉ DR. KÖKÉNY ANNAMÁRIA: Várakozásokon felül
8 fős csapatunkkal érkeztünk Vecsésre, ami várakozásunkon felülire sikerült. Olyan szakmai képzést kaptunk, ami mindenki számára jól érthetően volt összefoglalva. Kellően tudjuk majd hasznosítani a későbbi munkánk során.

Horváthné Dr. Kökény Annamária és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna

Elismerték hálózatvezetői munkánkat:

  • Horváth Annamária,
  • Horváthné Dr. Kökény Annamária,
  • Kökény Józsefné Viktória és
  • Czank Erzsébet,

ami nagyon jól esett. Köszönjük!

A sikeres Annamária csapat

Czank Erzsébet hálózatvezetőnkre nagyon büszkék vagyunk. Igazi kincs a számunkra!

CZANK ERZSÉBET: Erőt ad a biztatás, hogy rám is szükség van
Nagy örömmel készültem rá, és rengeteget jegyzeteltem a zseniálisan megtervezett előadásokon. Nyugdíjasként főleg feltölt és erőt ad a biztatás, hogy rám is szükség van, és hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Köszönöm ezt a csodás napot, a sok-sok tanítást, hogy egyre jobbá válhassunk! A csoda pedig általunk születik, ha teszünk érte és bízunk benne.

Czank Erzsébet HV szponzoraival

JÁRÓ CSENGE (3. szintű munkatársunk, aki édesanyjával érkezett): Szép esemény volt
Nagyon szép esemény volt az évzáró ünnepség. Gyönyörű helyen volt megrendezve és színvonalas előadók voltak. Jó érzés volt látni, hogy elismeri a cég a fejlődést.

SZABÓNÉ MAGYAR ÉVA (5. szintű munkatársunk is először vett részt ilyen rendezvényen, Vecsésen): Kellemes hangulat, sok tanulással
Advent második vasárnapja a remény jegyében telt meghitt, családi légkörben az otthoniaknak. Én viszont egy csapattal töltöttem ezt a hétvégét. Egy olyan ,,kis” csapattal, amely nagyon baráti hangulatot, jókedvet, megbecsülést és szeretetet áraszt. Itt mindenkit elismernek és köszöntenek az elért eredményeiért. A hangulat nagyon kellemes volt és sokat tanulhattam megint. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az évzáró eseménynek.

Eredményben gazdag 2023. évet kívánunk mindenkinek! Köszönjük, hogy részt vehettünk a rendezvényen. Óriási élmény volt!

NOVÁK EVELIN: Nagyon hálás vagyok a csapatunknak a közös kupáért
2022 egy izgalmas hullámvölgyekkel teli év volt, amire teljesen igaz a mondás: „Minden jó, ha a vége jó.” Hála Zsuzsinak és Oszinak, minden mélypontról fel tudtam jönni, és utána magasabbra törni. Amikor anyukám – aki a szponzorom –, Csehely Zsuzsa, annak idején kapott egy kupát, sosem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Nagyon hálás vagyok a csapatunknak, akikkel nagyon jó barátnők is lettünk. Ezt a kupát bizony közösen nyertük. Hálás vagyok mindenkinek, aki mellettem volt az elmúlt évben!

KEREKES KRISZTINA: Csodálatos csapat és szemlélet
Hihetetlenül hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a nívós eseményen! A doktor urak előadása fantasztikus volt, Ferenczy László szavai meghatóak. És látva az eredményeket, újfent bizonyítást nyert, hogy jó helyen vagyok! Köszönöm csodálatos vezetőmnek, Novák Evelinnek, hogy bevezetett ebbe a csodálatos csapatba és szemléletmódba!

BABICZ-RÁCZ ILDI: Jó volt látni, mi vár rám
Az évzáron lehetőségem volt megismerni személyesem az ágvezetőket, akik roppant kedvesek és figyelmesek voltak. Nagyon jó volt látni, hogy mi vár rám a munkám során: megbecsülés, egy jó csapat, elismerés és ezernyi lehetőség, hiszen a fejlődésed megjutalmazza a cég, ami nem csak pénzben nyilvánul meg, hanem pl. utazásokban.

A jövő és a lehetőség mindenki számára adott. Az egyetlen hátráltató csak te magad lehetsz, hiszen a cégben megvan a kellő csapat, összhang és segítő kar, amit ha kell, 0-24-ben elérhetsz, mint munkatárs.

A cél közös
Kialakult bennem is egy gondolat, és én is szeretném megvalósítani az álmom, hogy jó vezető lehessek, akire felnéznek, mert példaértékű! A Biocom lehetőséget ad, és én meg szeretném ragadni az általa nyújtott lehetőséget. Tudom, hogy semmi nem jön csettintésre, és sokat kell tennem érte, de nem vagyok egyedül, nagyszerű emberek vesznek körül, akikhez jó tartozni, akiknek hasonló a gondolkodása. Hiszen a cél közös, köszönöm, hogy részese lehetek, nagyszerű csapatban vagyok!

SZITHA HEDVIG: Sok érdekeset, hasznosat tanultam
Köszönöm, hogy a december 4-i rendezvényen részt vehettem. Az előadást két szuper doktor tartotta, és fantasztikusan érdekes előadást hallottunk. Sok érdekeset, hasznosat tanultam belőle, amit biztos tudok hasznosítani az üzleti életben. A rendezvény további része is ünnepélyesen telt, melyet végül tortával és pezsgővel koronáztak meg. Hálás vagyok, hogy ott lehettem!

SZEGEDI BRIGITTA: Reményekkel telve zártuk a napot és az évet
Hálás köszönetünk a Biocom Évzáró Ünnepnapért. Örülök, hogy munkatársaimmal részt vehettünk. Dr. Ládi Szabolcs és dr. Fekete Bálint András fantasztikus előadását hallhattuk, akik egy új dimenziót mutattak abban, mennyire fontos a megelőzés. Rengeteget jegyzeteltünk, hiszen egészen új információkat tudtunk meg az egészség-betegség, öregedés lassítása, fiatalság megőrzése témákban. A Biocom kínálatában kapható GMO-, glutén-, illetve cukormentes édességek kecskeméti megálmodója és gyártója, megmutatta a kulisszatitkokat, és meg is kóstoltuk az isteni szaloncukrokat.

Köszönet az inspirációért
Csodás ágvezetőink, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna évértékelőjét hallhattuk és kedves ajándékot, inspirációs naplót kaptunk, mint hálózatvezetők. Hálás köszönet Ferenczy László és Szász Laura ágvezetőknek a tanításért, a csodásan megszervezett napért. Vezetőinktől lelkesítő jövőképet kaptunk az új évre ismét. A napot jókedvűen, reményekkel telve, tortás-pezsgős köszöntéssel zártuk.

MAROSFALVI SZILVIA: Jól éreztük magunkat
Nagyon jól éreztem magam és nagyon jó volt az előadás, anya is élvezte.  Legjobb volt, amikor a doktor mondta, orvosoknak nem szabad hinni… Pont most fogom megrendelni a béltisztító csomagot, iShape-t, és szaloncukrot.

KOLLÁR LÁSZLÓ: Méltó ünneplés, jó közösségben
Számomra az előadás azért volt jó, mert olyan berögzött dolgokat meg tudtak cáfolni és tudományosan alátámasztani, ami elterjedt. Egy év lezárását és az új év megnyitását kellő módon ünnepelhettük és nem utolsósorban olyan közösségben, aki egy irányba halad.

Vörös-Kovács Katalin: Nem könnyű, de sikeres üzleti év volt
Rendkívül érdekes és informatív előadást hallhattunk a két orvostól. Imádom dr. Ládi Szabolcs higgadtságát és remek példáit, amivel mindenki számára érthetővé teszi azokat az összefüggéseket, amik számukra nyilvánvalóak. Dr. Fekete Bálint András magával ragadó lendülettel beszélt nekünk nem csak az egészségről, de arról, hogyan fordíthatjuk vissza testünk biológiai óráját, megdöbbentő volt ennek a két szakembernek az előadása. Az év végi értékelés engem rendkívül meghatott, hiszen immár egymás után 3. évben kapok a Vass házaspártól serleget és elismerést a hálózatépítési munkámért.

Családi vállalkozás lettünk
Viszont én nekik vagyok végtelenül hálás, hogy rám találtak, és segítenek engem és már a családom is – férjem után most édesanyukám, Vörös Tiborné lett THV –, hogy nem csak egészségesebb, de nyitottabb világszemlélettel, pozitívabb gondolkodással egy sokkal magasabb szintű életet élhessünk és ezt másoknak mi is tovább tudjuk adni. Nagyon meglepődtem, mikor az ünnepség végén tortát és pezsgőt gurítottak be és kínáltak. Méltó korona volt a rendezvényen. Ráadásul mivel az idén is a férjemmel közösen jöttünk (másik 16 munkatársam pedig elkísért minket), és ő vezetett, így sikerült koccintani is erre a könnyűnek nem, de mégis sikeres üzleti évre.

Torta és pezsgő

A Vörös-Kovács csapat az évzárón


VÖRÖS TIBORNÉ: Felejthetetlen nap volt
December 4-én részt vettem életem első Biocomos évzáró ünnepségén. Mérhetetlenül büszke voltam a lányomra, Vörös-Kovács Katalinra, és boldog voltam, hogy láthattam, amint átveszi a kiemelkedő hálózatfejlesztésért járó serleget. Én pedig tőle, mint Ezüst Hálózatvezetőmtől az oklevelet, és virágot, Vass Szombatfalvi Zsuzsától pedig az ajándék könyvet, mivel Társult Hálózatvezető lettem. Csodálatosan telt az egész nap, fantasztikus előadást hallgathattunk meg az új trendekről az egészségmegőrzés és a táplálék-kiegészítők világában. Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, Vass Oszkár, Szász Laura és Ferenczy László felejthetetlenné tették számunkra ezt a napot egy pohár pezsgővel, egy szelet tortával és sok-sok kedves elismerő szóval, ajándékkal. Köszönet érte nekik!

Vörös Tiborné Társult HV szponzorával, egyben lányával

Vörös-Kovács Katalin a megérdemelt serleggel, ajándékkal az ágvezetők társaságában

Vörös-Kovács Katalin a csapatával

Vörös-Kovács Katalin Ezüst Hálózatvezető külön elismerést kapott 2022-ben

Vörös-Kovács Katalin szponzoraival, Vass Szombatfalvi Zsuzsannával és Vass Oszkárral

BENKŐ BOGLÁRKA: Informatív és motiváló volt
A vasárnapi program számomra nagyon informatív és motiváló volt. Az orvosok előadása elsősorban azért tetszett, mert tudományosan alátámasztva és orvosi adatokat is felhasználva, de hétköznapi emberek számára is érthetően mondták el, mit tehetünk mindannyian az egészségünkért, konkrétan milyen módszerekkel és ehhez milyen Biocom termékek segítenek nekünk. Rengeteget lehetett belőle tanulni és felhasználni egyaránt. A vezetők megnyilvánulásaiban pedig az volt nagyon megnyerő, hogy mindannyian nagyon őszinték, alázatosak és közvetlenek voltak, utat mutatva, mégis mindenki számára elérhetően nyilvánultak meg. Igazán feltöltő szuper nap volt, amiért nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem.

HABRAN ZOLTÁNNÉ: Köszönet a vezetőinknek!
Nagyon szuper vasárnap volt, az előadók mindenki számára érthetően, egyszerűen remek előadást tartottak. Majd elismerések következtek, ami szintén nagyon inspiráló, az ajándéknapló, amit minden HV kapott/kaptunk, nagyon meglepett, majd a torta pezsgővel megkoronázta ezt a szép napot. Hálásan köszönjük, amit értünk tesz a felső vonalunk, vezetőink! Nekünk csak követni kell őket a kijelölt úton.

HABRAN ÉVI: Csodálatos nap volt
Nagyon sokkoló, megdöbbentő volt az orvosok szájából hallani, hogy nem kell elhinni mindent az orvosainknak… Rengeteget jegyzeteltem, és még sokat nem is bírtam leírni. Hálás vagyok, hogy élőben hallgathattam. Csodálatos nap volt, köszönöm!

KÖKÉNY PÉTER: Fontos tudások
Szerintem sok érdekes dolgot hallottunk főleg a doktor uraktól. És a szaloncukrokról is sokat megtudtunk.

BALOG ERIKA: Jó hangulatú évzárás
Vasárnap egy nagyon jó hangulatú évzáró ünnepségen volt lehetőségem részt venni, amit Vörös-Kovács Katalinnak ezúton is köszönök. Az évértékelés mellett sok elismerést kaptak a munkatársak, az előadások pedig nagyon tanulságosak voltak.

KISS ANDREA (aki Tatáról érkezett férjével és szponzorával az évzáróra, hogy belelessen, milyen is egy Biocomos rendezvény légköre): Kívánom, maradjatok ilyenek!
Nekem az évzáróról a következő idézet jutott eszembe, ami igazán jól összefoglalja az érzéseimet. „Milyen jó is, ha valaki tényleg a szemedbe mondja, hogy szeret, hogy fontos vagy neki! Milyen jó az is, ha megköszönjük a másiknak, hogy van, hogy ő van, és milyen jó érzés belefeledkezni a mosolyokba, a kézfogásba, ölelésbe, a csókba! És milyen jó lenne, ha nem csak ez az ünnep szólna a szeretetről, a szeretni akarásról, az odafigyelésről, hanem minden nap! Minden nap, amikor felkelsz, amikor megiszod a kávéd, reggelizel, éled azt, ami ma van, és este hálát adsz mindenért.” Kívánom, hogy maradjatok ilyen jó csapat, összetartó és szeretetben gazdag!

FERENCZY-ÁG

LUKÁCS EVELIN: Nagyon érdekes volt
Ez volt az első Biocomos rendezvény, amin részt vehettem, számomra nagyon érdekes volt. Különösen tetszett a délelőtti előadás, ahol tudományos szempontból közelítették meg az adott témákat, és magyar, illetve külföldi tudományos cikkekkel támasztották alá azokat.

SZARKA GYULA: Nagyon tetszett
Nekem személy szerint nagyon tetszett. Nekem ez volt az első ilyen. Az előadás első része nagyon érdekes volt, bár nem igazán értettem, csak nagy vonalakban. Talán többet segített volna, ha hozzárendelik a javításhoz a termékeinket. Mint kezdőnek, nagy segítséget jelenthetett volna a későbbiekben az összefüggések megértéséhez. Összességében jó volt.

SZABÓ FERENCZ HAJNI: Megérte elmenni
Nagyon jól éreztem magam az évzáró ünnepségen! Csodás helyszín, sikeres emberek, szuper légkör. Nekem legjobban a csapatmunka, a Biocom nyújtotta minőség és az ebben rejlő lehetőségek tetszettek a legjobban, aminek eredményeit láthattam. Megérte elmenni.

Farkas László és Gyöngyvér szintlépők

A Ferenczy-ág vezetése a debreceni Kun Mazsival és Pántya Sándorral

Simon Anikót is külön köszöntötték

A váci csapat vezetői

A Vass-ág vezetőinek egy része

Annamária csapat az ágvezetőkkel

Az Annamária csapat

Babicz-Rácz Ildi és Kerekes Krisztina

Kerekes Krisztina Társul HV szponzorával

Kiss Andrea

Benkő Boglárka szintelismerése

 

Pem Beatrix és Monori Böbe az előadókkal

Pem Beatrix munkatársaival és felső vezetőivel 1.

Pem Beatrix munkatársaival és felső vezetőivel 2.

Borbély Bernadett és szponzora, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna

Szegedi Brigitta és Bodgán Sándor ünnepi hangulatban

Szegedi Brigitta szponzorával, Vass Oszkárral és munkatársaival

Szegedi Brigitta az ünnephez járó pezsgővel

Szegner Ferencné és Volenticsné Baji Mária – munkatársaikkal

Surin Ildikó, Szegner Nusi és Volentics Marcsy

Czank Erzsébet HV szponzoraival

Egészséges finomságaink a gyártótól

HV ajándék

 

 

Ezeket olvastad már?