Kezdőoldal Ágak Két új hálózatvezetőt és egy Ezüst HV-t is megünnepeltek a Molnár-ág júliusi Sikernapján

Két új hálózatvezetőt és egy Ezüst HV-t is megünnepeltek a Molnár-ág júliusi Sikernapján

A leendő HV, az új HV, az új Ezüst HV

A Biocomos élet havi rendszerességgel ismétlődő fontos eseménye a Startnap, mikor az aktív munkatársak az új partnereket közelebb hozzák az életmódprogramhoz. Így történik ez a Molnár-ágon is, melynek július 20-i, mórahalmi eseményéről Tóth Gábor írt ezúttal összefoglalót. A csapat egyik rutinos hálózatvezetője azért is kapta ezt a feladatot, mert évtizedek óta szenvedélyesen szereti, amit csinál, lelkesedik a feladataiért, a mai napig talál benne kihívást és valami újat. Nem mellesleg pedig azért, mert a júniusban elért fejlődése alapján ő lett a hónap hálózatvezetője az ágban.

Lelkes résztvevők

A hónap hálózatvezetője: Tóth Gábor, 1363 PÉ fejlődéssel

Sosincs két egyforma rendezvény
Mennyi lehetőség és alkalom, megszámlálhatatlan emlékezetes találkozás, megannyi megismert emberi történet, fejlődni vágyó vállalkozó és Biocom karrierépítő! Itt sosincs két egyforma nap. Amíg van bennem szenvedély és tetterő, addig menni, tenni akarok – ezt tükrözi 2024 júniusa is. Sokat kaptam a nyár első hónapjától – és bízom benne, hogy adtam is.

Életmódprogram interaktívan, tapasztalatokkal
A nap házigazdája, Dankó János Arany Hálózatvezető bevezető gondolataival indítottuk a rendezvényt. Az első témában Faragó Ferenc az életmódprogramunk főbb elemeit foglalta össze. Ez az előadás kellemes és spontán, interaktív módon a vezető munkatársak bevonásával történt. Én a tiszta ivóvíz, Csáki Anikó a vegyszermentes háztartás, Sajbenné Kocsondi Ildikó az „egészség az egész családnak”, Radó Csilla „megtakarítás a háztartás költségeiből”, Szélpál Andrea ágvezetőnk pedig a szakmai napok, nyereményjátékok és célok fontossága témakörben osztotta meg gondolatait.

Dankó János Arany HV, a nap koordinátora

Gazdaságos életvezetés a Biocom Életmódprogrammal – Radó Csilla

A környezettudatos háztartás előnyei – Csáki Anikó hálózatvezető

Egészséget kapott a családja minden tagja – Sajbenné Kocsondi Ildikó tapasztalatai

Előadás az új Ezüst HV Nagy-Lászlai Erikától
Szünet után egy igazán izgalmas és tartalmas előadásnak lehettünk fültanúi Nagy-Lászlai Erika természetgyógyász, holisztikus gyógyító és lélek terapeuta által. Aki nem mellesleg Ezüst Hálózatvezetővé minősült a júliusi hónapban… Előadásának címe így szólt: „Egészségünk az örökségünk” a Biocom tükrében. Amikor jön az elakadás az ember életében, akkor fel kell ismernünk, hogy változásra, változtatásra van szükségünk. Az a szép a Biocomban, hogy a folyamatos egészséghez, személyiségfejlődéshez egy magasabb életminőséghez ad eszközöket. Itt mindenki megtalálja, amit keres, komplexen. A megoldás itt van az orrunk előtt! A jobb közérzet, boldog élet, pozitív gondolkodásmód, anyagi stabilitás. Ez tényleg olyan téma, ami szinte mindenkit érint! Tehát felelősek vagyunk magunkért, a környezetünkért, tehetünk a jólétünkért, a megelőzésért, mert fontos, hogy hosszú távon milyen minőségben éljük az elkövetkezendő életünket. Ez a program egy új minőséget tud adni magunknak és a munkatársainknak. Szó szerint, egészséget, stabilitást, biztonságot.

 

Egészségünk az örökségünk – Nagy-Lászlai Erika természetgyógyász

Inspiráló ágvezető
Nehéz szavakba önteni, amit Szélpál Andrea ágvezetőnktől kapunk minden tréning alkalmával. Mint mindig, most is lelkesen, szenvedéllyel mesél a lehetőségekről, egy izgalmas, inspiráló jövőképről, ami bárki számára elérhető.

Elismerésre méltó szintlépés
A rendezvényünk egyik fontos eleme a minősültek elismerése. Páger Anikó új partnerünk itt tudta meg, hogy nálunk az a szokás, hogy a 4-es szintje mellé plakettet és ajándékot is kap.

Két új HV a csapatban!
Ennek a blokknak a végén két új hálózatvezetőt avattunk:

  • Gyuris Anita és
  • Bánfiné Molnár Ildikó története, jó példa arra, hogy mentori segítséggel, kitartással, konkrét célokkal rövid idő alatt elérhető ez a szint.

Bánfiné Molnár Ildikó új hálózatvezető szponzorával, Nagy-Lászlai Erikával

A nagy visszatérő
– Én mindig éreztem, hogy egyszer visszatérek közétek – beszélt érzéseiről Gyuris Anita. Kiemelte, hogy a szponzori segítség és az életkörülményeinek változása visszaterelte erre az útra.

Gyuris Anita új hálózatvezető szponzorával, Szélpál Andreával

Kinyílt a kapu
Bánfiné Molnár Ildikó szavai örök igazságot hordoznak. – Ha komolyan veszed a képzéseket, megnyílik előtted egy kapu, ami a HV szintig repít.

A hónap legjobbjaként
Személyesen itt vehettem át elismerésként a hálózatvezetők serlegét, mely a csapat és a párom, Radó Csilla elévülhetetlen érdeme is egyben. Hálás vagyok az elismerésért, és értetek! Jó ebben a közösségben létezni, építeni a jövőt és segíteni a változásra vágyó embereket, illetve a Biocom programját használni a céljaink elérésében. Köszönöm!

Motivációs bomba
A záró előadás felért egy motivációs „atombombával”! Mindenki számára inspiráló, erőt sugárzó volt Harmat Csaba Arany Hálózatvezető élettörténete, aminek fő mondandója, ha vannak álmaid, kitűzött céljaid és kitartó vagy, beérik munkád gyümölcse.

Köszönjük a buzdítást!
Szívből köszönjük Szélpál Andrea ágvezetőnek e fantasztikus nap megszervezését, illetve azokat a felajánlásokat, mellyel minden jelenlevőt azokra a versenyekre buzdít, ami cég- és ágszinten is motivációt jelent mindenkinek.

Szuper egy nap…

Használd ki a lehetőséget! Hogyan lettem 3 év alatt Arany HV? – Farkas Ildikó

Értékes szakmai előadás Nagy-Lászlai Erikától

Minősültek köszöntése

A pénz – energia! Hogyan áramoltasd az életedbe? – Szélpál Andrea hálózatigazgató

Minősültek köszöntése

„Hoztam egy döntést, jobbá tettem az életem” – Bánfiné Molnár Ildikó sikersztorija

„Hoztam egy döntést, jobbá tettem az életem” – Gyuris Anita sikersztorija

Óriási a figyelem…

„Hoztam egy döntést, jobbá tettem az életem” – Farkas Ildikó sikersztorija

„Hoztam egy döntést, jobbá tettem az életem” – Harmat Csaba sikersztorija

Ezeket olvastad már?