Kezdőoldal Ágak Két nap a személyiségfejlesztés jegyében: Élet- és Jövőtervező Tréninget tartott a Molnár-ág

Két nap a személyiségfejlesztés jegyében: Élet- és Jövőtervező Tréninget tartott a Molnár-ág


Különleges napra virradtak január 22-én a Molnár-ág tagjai, mert a megszokottól eltérően ezúttal januárban szervezték meg az idei első kétnapos, vezetővé válást tanító tréningjüket. A helyzet úgy kívánta – 13 új munkatárs –, hogy ne várjanak ezzel a rendezvénnyel, míg kitavaszodik, hanem most „csapjanak a lovak közé”! 2023 ugyanis a Molnár-ágban a tudatos megalósítás éve, ennek jegyében az első nap a személyiségük fejlesztésére épült.
A helyszínt a nívós eseményhez szokásos módon a mórahalmi Colosseum Hotel biztosította. A résztvevők visszajelzései előtt az ágvezető, Szélpál Andrea tárja fel és értékeli a kiemelten fontos rendezvényt.


Ferenczy László: Ha nem változtatsz, a jövőd a múltad lesz!
Miután bemutatkoztak az új munkatársak, vendégelőadónk, Ferenczy László vette át a „terepet”. Laci szokásához híven a saját hitelességén keresztül tükröt mutatva világított rá, hogyan tudunk még jobbá, még sikeresebbé válni.

Pár aranyat érő gondolatát idézem:

  • Azt hiszed, hogy van időd?
  • Ha nem tudod mit akarsz, nézzük meg, mit nem akarsz!
  • Ha nem változtatsz, a jövőd a múltad lesz!
  • Felépítem azt az Embert, aki lenni akarok! Most látom magam egy évvel későbbi változatát!
  • Ki is vagyok Én? Mit akarok Én? Miért érdemlem meg?
  • FEGY-ELEM! A nap 24 óráját mire fordítom…?

Ezúton is mély tisztelettel és hálával köszönjük Neked Laci azt a tanítást, ami által megtörténtek a felismerések, elindultak a változások!


Lazítós délután
A délután a lazításé volt: a medencében, szaunában vidám, baráti beszélgetések közepette gyorsan elszaladt az idő, majd várt ránk a finom vacsora… A Colosseumban mindig gondolnak a regenorozókra is, hála az étterem vezetésének!


Tekertünk az időgépen, s bejártuk a bolygót
Az esti csapatépítést mindig nagy izgalommal várjuk. Először egy picit előre tekertük az időgépet 2025.01.22-re, és mindenki leírta, hogy ha felébred ezen a csodás reggelen, hogyan érzi magát, milyen célokat valósított meg az „elmúlt” két évben! Majd körbeültünk, s csapatösszefogással „írtunk” egy közös mesét, melyhez mindenki hozzátett pár gondolatot. Mondhatom, igen messzi földet bejártunk (Olaszország, indiánok földje, török riviéra, még a sarkvidékig is eljutottunk…) nagy-nagy kacagások közepette!

Kibogoztuk a colosseumi csomót
Mivel már jól összekovácsolódott ezidőre a csapat, egy olyan játékkal folytattuk, ami újdonság volt mindenki számára. A 40 főből csináltunk egy nagy élő csomót és ezt kellett kibontani annak, aki vállalta, hogy addig kimegy „levegőzni” a teraszra, amíg mi „összegabalyodunk”. Háát… mondhatom, hogy Farkas Ildikónak fel volt adva a lecke, de ügyesen kibogozta a „colosseumi csomót”. Az est lezárásaként összekapaszkodva, egységet alkotva elénekeltük a csapat két állandó melódiáját. Hiszen: „Azért vannak a jó barátok…”, akik „egyet mondanak és gondolnak”, mivel „egy vérből valók”!

Élet- és céltervezés
A második nap az élet- és céltervezésről szólt, amit jómagam kordináltam. Mindenki kapott e témában egy munkafüzetet, amit közösen dolgoztunk fel. Egy kis betekintő….

Az életed 7 területén írj le mindent, ami eszedbe jut:

  1. Család
  2. Pénzügyek
  3. Karrier, munka
  4. Egész-ség-energia
  5. Szellemi-mentális
  6. Lelki-spirituális
  7. Társadalmi-emberi

Minden célnál legyen 5 kritérium:

  1. Konkrét: 2023.11.30.van, EzüstHV vagyok!
  2. Mérhető: Hol tartok a célhoz vezető úton?
  3. Elérhető: Mások megcsinálták.
  4. Motiváló: Lázba hoz, szenvedélyt ébreszt
  5. Határidős: Rövid, közép és hosszú távú

5+1: Elég nagy, sürgős, hihető!

Célok finomítása 3 lépésben:

  1. Határozd meg a következő 12 hónap céljait
  2. Válaszd ki azt a 10-et ami most a legfontosabb
  3. Határozd meg azt az 1 célt, ami legnagyobb

hatással lenne az életedre a következő 1évben

Stratégiai és kivitelezési terv
Csináltunk stratégiai és kivitelezési tervet is céljaink megvalósításához. A 4 hónapos nyereményjátékunk remek alapokkal szolgál a vezetővé váláshoz, vezetők kineveléséhez, és így a török riviérai tengerparti party megvalósításához is! Szuper két nap volt, sok-sok tanulással, csodás együtt töltött pillanatokkal!

Hajrá Molnár-ág!

Végül jöjjön néhány reflexió a megélt élmények alapján:
Csáki Anikó: Gyakorlati segítséget kaptam a céljaim meghatározásához
Hálás vagyok, hogy részt vehettem a kétnapos mórahalmi képzésen. Ebben a két napban gyakorlati segítséget kaptam a céljaim meghatározásához és az ahhoz vezető út megtervezéséhez, amelyre úgy gondolom, nagy szükségem van. Hatalmas élmény volt részt venni Ferenczy László előadásain, az általa elmondottak hatására sok gondolat született bennem, hogy milyen területeken kell változtatnom magamon.

Török Gergő: Ne hagyom, hogy bárki megállítson a célom elérésében!
A tegnapi előadásból az a mondat fogott meg, hogy ne hagyjam, hogy bárki megállítson a célom elérésében, még magam sem! Minden rossz egy még rosszabbtól véd meg, vagy egy jobbra készít elő. Az érzés, amit kaptam a 2 naptól, az a nyugodtság, magabiztosság!

Altman Zoltán: Megtaláltam a célom
Nehéz pár mondatot írni, mert a teljes két nap hatással volt rám. Már eleve másképp álltam hozzá, hiszen megtaláltam a célom. Sok időt vett igénybe, hogy megtaláljam. Ráadásul eddig nem mertem úgy leírni, ahogy tegnap a levélben leírtam. A teljes Ferenczy-tréning hatott rám, merthogy minden illett rám. Az esti levél és a tervezés, a munkafüzet szintén. Ez a két nap sok felismerést hozott, hármat kiemelnék ezek közül. Ne másokat ments meg, magadat mentsd meg. Ahhoz, hogy másoknak segíteni tudj, először magaddal kell rendben lenned.  Építsd fel a saját hitrendszered! Köszönöm, hogy ott lehettem!

Ocsovszky Orsolya: Tükröt tartott a két nap
Nekem ez a két nap szembesülést hozott, tükröt tartott. Megértettem, hogy a célomhoz önmagamon keresztül vezet az út. Földi létünk egy állomás, és rajtam múlik, hogy melyik vonatra szállok fel, és mekkora kalandokat akarok az utazás során. Boldog és hálás vagyok, hogy részese vagyok a felismeréseknek!

Marton Szilvia: Megfizethetetlen tudás birtokába kerültem
Újabb 2 nap, amiért nem tudok elég hálás lenni! Megint olyan tudáshalmaz birtokába kerültem, ami megfizethetetlen. A személyiség fejlesztésére, a megfelelő tervezésre folyamatos szükség van az élet bármely területén, haladásom érdekében. Mindez újabb kapukat nyitott ki számomra, ami megmutatta, milyen változások is szükségesek, hogy jobbá váljak a hatékonyabb eredményért. Köszönöm!

Farkas Ildikó: Lendületet és megoldásokat adott
Ez a két nap ismét olyan lendületet, kézzelfogható megoldásokat adott, amivel valóban a mindennapi életembe beépíthető, élhető és egyszerűen alkalmazható technikát kaptam a kezembe! Jobb emberré akarok válni, saját magamnak megfelelni, a céljaimat elérem, mindezt ebben a csodálatos csapatban, ilyen tanítókkal az úton! Soha, senkinek sem engedem meg, hogy közém és a céljaim közé álljon – saját magamnak se!

Szegedi Erika és Szabó Henrik Szabolcs (Németország, Nürnberg): Minden csak rajtam múlik
Pont jó időben, pont jó helyen voltunk itt Ferenczy László előadásán. Hiteles és motiváló volt számomra. Félelmetes tükröt tartott elém! A második nap rávilágított arra, hogy minden csak rajtam múlik. Örülünk, hogy lehetőséget kaptunk, hogy részt vehettünk ezen a kétnapos képzésen.

Horváth-Varga Sándorné Mariann (Makó): Kvantumos változások
Az én 3 mondatom a képzésről: a boldogság egy döntés kérdése, ezáltal minden cél megvalósul, ha megfelelő mennyiségű munkát fektetek bele. Építsd fel azt a brandet, aki Te vagy! Kvantumos a változás, amin keresztülmegyünk, a türelmes ember eléri a célját, ha nem téveszti szem elől.

Olasz Ildikó HV (Makó): Most is sokat kaptam
Miért érdemlem meg? Mennyit ér a vágyott célom? Rám ezek a kérdések hatottak legjobban. Természetesen Ferenczy László előadása végig egy csomó gondolatot és kérdéseket hozott, amire válaszokat kell adnom magamnak. A második nap az üzletépítésről szólt, ami már egy szakma. Mindig van új a nap alatt, itt is sokat kaptam. Köszönjük Andi, Laci és Csabi a szuper 2 napot. Hála és szeretet van bennem!

Gyalog Melinda (5. szint): Kitűnő példákat kaptam
Mit adott nekem a kétnapos? Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy jóbarátokat, kikapcsolódást, feltöltődést. Hosszabban úgy, hogy kézzelfogható példákat kaptam sikeres emberektől arra, hogy hogyan tudok eljutni oda, ahová szeretnék. Egy példát arra, hogy a hitet és az akaratot hogyan lehet egyensúlyba hozni, és hogyan lehet keresztülmenni a saját akadályaimon a célok felé. Mindezt jó hangulatban. Hálás vagyok, hogy a részese lehettem!

Harmat Ildikó: Gazdagabb lettem
Hálás vagyok, hogy a kétnapos tréningen újfent gazdagabb lettem tudással, életszemlélettel, pozitív hozzáállással, új barátokkal. Köszönöm!

Evatovic Angelina: Fejlődj elengedéssel
Célokat csak az tud tervezni, akinek rend van a fejében! Ha nem tudsz elengedni, nem tudsz fejlődni! Érted haragszom, nem ellened!

Evatovic Zoran: Amit gondolsz, az lesz!
Nem gondolkozol, hanem indulsz. Amit gondolsz, az lesz! Fektess be a tanulásba!

Harmat Csaba: Egy új világot teremthetek, mert szeretem a munkám!
A két nap nekem is sokat jelentett, új energiákat mozgatott meg bennem, és a teremtést folytatni kell teljes bevetéssel. Egy új világot teremthetek, mert szeretem a munkám!

Huber Márta: Mély nyomot hagyott bennem
Mély nyomot hagyott bennem, mikor Ferenczy László rávilágított arra, hogy rendezni kell kapcsolatainkat, és belül kell helyre rakni magunkat először! Nekem ez a tréning igazán kemény volt. Úgy érzem, hogy meg kell csinálni, át kell, hogy dőljön a libikóka. Hinni kell benne. Rávezettet arra, hogy a legértékesebb energiaforrás az idő. Volt egy példa, ami alapján arra jöttem rá, hogy nem szabad félni és rettegni, hogy vajon mit szólnak az emberek, ha megszóltijuk őket. Andika: hogy mi is nő ki, egy gaz, vagy egy csodálatos nárcisz? Én egy nárciszt nevelek. A pici, apró lépések is fontosak. Legyél hálás, bármid is van az életben! Így érzelmileg ez hatott rám a legjobban, mert bármennyire is fájdalmas, soha nem köszöntem meg, hogy mim van, hogy kim van és hogy mi vagyok. Most már tudom, mindenért hálás vagyok! És legfőképpen azért, hogy megmutattad nekünk ezt a csodás rendszert. Hálás vagyok, Albin és Betti!

Ifj. Vaszlavik István: Nagy erőt adott nekem
A képzés nagy erőt adott nekem. Helyretette a belső világom, és megváltoztatta a látásmódom az életre. Amit most érzek, nem tudom szavakba önteni, egyszerűen egy vulkán keletkezett bennem, és alkalmazva a tanult stratégiákat ki is fog törni.

Vituska Nyeres-Novák Beatrix: Nagy hatással volt és van rám
Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a kétnapos rendezvényen. Fergeteges volt Ferenczy Laci előadása, nagy hatással volt és van rám.

Vituska Albin: Erősebben jöttünk el, mint ahogy odaértünk
Fantasztikus 2 napon vagyunk túl, minden részét élveztem. Az előadókat dicséri az a tény is, hogy nem lankadt a figyelem, mert ahogy mondták is, volt fegy-elem, amit elsősorban magunkkal szemben kell alkalmazni. Erősebben jöttünk el, mint ahogy odaértünk. Hála és köszönet!

Budai Gabriella: Jól éreztem magam és sokat tanultam
Andi, köszönöm ezt a két napot. Nagyon jól éreztem magam és sokat tanultam. A nekem meghatározó mondatok: tudatosan törekedj arra, hogy egyre jobb emberré válj. Sohase magyarázkodj. Tartósan csak az lehet a tiéd, amit a szív által szereztél meg. Nem probléma, még csak nem is feladat, hanem kaland. A szó szivárvány, a tett márvány. És még egy: A világot a példamutatásod változtatja meg, nem a véleményed.

Frank Máté (20 éves): Te követnéd magad?
Mi tetszett a legjobban, vagyis mi fogott meg!? Az, hogy: Te követnéd magad? Az 5 hozzád legközelebb álló ember átlaga vagy. Szponzori kötelék, felső vonal, őszinteség. Alázat, és lojalitás. Mindig nézz vissza és konzultálj. Számomra ezek nagyon sokat jelentettek, mert így vissza tudom magamat nézni, hogy mit is csinálok, meg a barátok kapcsán a jövőmet is!

Szabóné Papp Emőke: Minden döntésnek következménye van
Nagyon köszönöm ezt a 2 fantasztikus napot, nagyon jól éreztem magam és nagyon sokat tanultam. Rájöttem, van hova fejlődnöm! A következő mondatok fogtak meg, ha ki kell emelni (egyébként sok mondat megragadott): Szabóné Papp Emőke a nevem! Azt hiszed, hogy van időd! Ahogy a tegnap éltél és gondolkodtál az ma már nem elé. Ne magyarázkodj! Semmit se kell, de minden döntésnek következménye van! Ha igazi célod van, minden lehetséges, ha nem, akkor a könnyű is lehetetlen. Érted mindent, helyetted semmit.

Fekete Lászlóné Babi: Felismertem a jövőért való felelősségvállalás jelentőségét
 Mi fogott meg ebben a 2 napban? Felismertem a jövőért való felelősségvállalás jelentőségét. Változtatni a múlt tapasztalatain. Gondolatok, kimondott szavak, hitrendszer fontossága. Álmok, célok és az élet megtervezése, álomfüzet, terv elkészítése. A felállított célok megvalósulásához szükséges a folyamatos tanulás, képzés.

Páncsics Gabriella: Megértem a változtatásra, hogy új lendülettel új életemet elindítsam
Csodás érzésekkel élményekkel feltöltve jöttem el a mórahalmi vezetőképzésről. Új életszakaszt kezdtem, ebben a két napban sok segítséget, felismerést kaptam, hálás vagyok minden pillanatért, amit megéltem. Sokszor volt teli a szemem könnyekkel, mert megérintették a lelkemet Andi és Laci szavai. Végre megértem a változtatásra, hogy új lendülettel új életemet elindítsam. Sokat tanultam, új barátságokat kötöttem. Köszönöm Szélpál Andreának, Dankó Jánosnak, hogy bizalmat szavazott nekem és segíti utamat, hogy valóra váljanak álmaim. Köszönöm, hogy a Molnár-ág csapatában vagyok! Namaste!

Nagymihály Erika: Csak én tudok változtatni az életemen
Hálás vagyok azért a 2 napért, amit Ferenczy László és Szélpál Andi nyújtottak nekem és csapattársaimnak! Megerősítettek abban, hogy csak én tudok változtatni az életemen és jobbá tenni, hogy sikeresebben éljek! Mások megsegítésével, egészségesebben és szabadabban élhetek! Köszönöm!

Dankó János: Szükség van a személyiségfejlesztésre
Kinek van szüksége személyiségfejlesztésre az MLM-ben? Van-e egyáltalán szükség személyiségfejlesztésre az MLM-ben? Ezekre a kérdésre (is) választ adott Ferenczy Laci(nk) Mórahalom első napján, akin keresztül egyértelmű volt az üzenet: ha ki akarod hozni magadból az MLM-ben a maximumot, akkor az önmagad és ezáltal a személyiséged fejlesztése nélkül, Andink szavaival élve „kalandos” lesz. A második nap lényege számomra a célokra való oly módú rátekintés volt, amiken keresztül önmagunk jobbik verzióját vagyunk képesek létrehozni! Köszönöm a lehetőséget!

Sajbenné Kocsondi Ildikó: Hálás vagyok a rálátásért és a hasznos módszerekért
A képzés célja számomra az volt, hogy elsősorban magamon keresztül lássak rá azokra a dolgokra, ami miatt eddig nem tartottam ott, ahol akartam volna, és ezeken változtassak. Hálás vagyok, hogy kaptam Ferenczy Lászlótól és Andinktól is olyan módszereket, amit, ha rendszeresen beépítek a mindennapi életembe, akkor működik a csapatom szárnyalása. Köszönöm.

Molnár Mónika és Robi: Igazi cél kell
A kétnapos vezetői képzésen két mondat mélyen belém vésődött. „Soha, senkinek nem engedem meg, hogy a céljaim és közém álljon!” „Nem az számít, mit akarok, hanem, hogy mennyire!” Robi ezekkel a gondolatokkal tért haza. „Ha van igazi cél, akkor minden van, ha nincs, akkor a könnyű is lehetetlen!”

Laskai Nóra: Új lendülettel és felismerésekkel gazdagabban folytatom az utam
Hálás vagyok az együtt töltött napokért ebben a csodás csapatban a tudatos megvalósítás útján. Köszönöm Ferenczy Laci gondolatait a sikeres és boldog életépítéshez. Új lendülettel és felismerésekkel gazdagabban folytatom az utam.

Zsóriné Bözse: Hála és köszönet érte!
Csodálatos 2 napot töltöttünk újra együtt a vezetőképzőn, ahol fejlődni vágyó, nyitott, pozitív, segítőkész és céltudatos emberek társaságát élvezhettük, és olyan csodálatos tanítóktól tanulhattunk, mint Ferenczy László és Szélpál Andi! Igazi, követendő példák ők, akik rávilágítottak arra, hogy hol kell még fejlődnünk. Hála és köszönet érte!

 

Ezeket olvastad már?