Január 23-án újra ellátogatott Szlovákiába, pontosabban Komáromba Ferenczy László, ahol megtartotta idei első előadását ,,A női egészségről, nemcsak nőknek” címmel. Sebő Adrianna HV így fogalmazott a Danubius Hotelben tartott estről: öröm volt látni az érdeklődő tekinteteket!
Minden egyes alkalommal hallunk valami újat, főként olyan tényeket, amiket az orvosok nem igazán mondanak el nekünk. Mindig nagy öröm számunkra, ha elfogadja meghívásunkat az előadó, hiszen nemcsak hogy tanulunk, de fantasztikus energiával tölti fel a jelenlévőket. Így volt ez most is, hiszen 65 résztvevő hallgatta nyitott szívvel az előadását. Ferenczy László életépítő tréner, a Biocom egyik meghatározó igazgatója mindig közvetlen, és szívesen ad tanácsot, ha kérnek tőle. Hálásak vagyunk érte, nagyon köszönjük a tudását, az idejét! És nagyon köszönjük a szervezést Simonics Évának és Czékus Mónikának. Új év, új energiák, de a rendezvénysorozat „régi”, ami folytatunk!