Kezdőoldal Ágak Hetedszer járt a Monka Teamben a felmatricázott Biocomos autó – Szlovákiában gurult decemberben a Mercedes

Hetedszer járt a Monka Teamben a felmatricázott Biocomos autó – Szlovákiában gurult decemberben a Mercedes

Jana Halászová megérdemelten mosolyog a legjobbaknak járó serleggel, a Mercedes előtt

A Mercedes újra Szlovákiában száguldott. Nemrégiben tekintett vissza a Pálfi-Kis-ág a 2024-es esztendőre, és a sikerek egyik fokmérője az autónyertesség, hiszen azok ülhetnek a felmatricázott céges járgányokba, akik az adott hónap legjobbjai voltak. Ebből bőségesen kivette a részét a csapat egyik jelentős oszlopa, a Monka Éva által vezetett team is – a decemberi volt a hetedik alkalom az összesen tízből, amikor büszkén elmondhatták: ők hozták el valamelyik elismerést jelentő kocsit! Az Arany Hálózatvezető – aki egyben az elmúlt esztendő legkiemelkedőbb hálózatépítője is volt az ágban – néhány sorban összefoglalta Jana Halászová sikereit, majd átadta a szót neki. És mivel a kocsigyőztes szlovák anyanyelvű, az ő soraival is kiemeljük, erősítjük a Biocom egyik partnerországában egyre erősödő, kétnyelvű üzleti munkát!

A szponzora, Monka Éva méltán büszke Janára, aki nagyon tudatosan és dinamikusan dolgozik, már Ezüst Hálózatvezetőként

Monka Éva, szponzor: Jana Halászová dinamikusan fejlődik, szeretek vele dolgozni
2024 márciusban, a Nagyszombatban/Trnaván megrendezett Egészség Esten indult el a folyamat. Másnap reggel egy finom kávé mellett beszélgettünk az üzletről és áprilisban el is kezdte az üzletet – azóta Jana dinamikusan fejlődik. Tudatos, tudja, hogy mit akar, vannak tervei. A 2024-es Nyári Kihívás meghozta a gyümölcsét, hálózatvezetői szintre lépett és a verseny 2. részét is megcsinálta. A cégtől 550 €-t kapott – ezúton is gratulálok! November 1-re kitűzős HV és egyben Ezüst HV lett. Decemberben pedig elnyerte egy hónapra a gyönyörűséges, felmatricázott Biocomos Mercedest. Csodás utat jár be! Nagyon határozott, szeretek vele dolgozni. Hogyan lehetne ez még ennél is jobb? Mi egyéb lehetséges? Sok sikert kívánok szeretettel! „Ha azzal kezdesz el foglalkozni, amit a szíved diktál, soha többé nem fogod úgy érezni, hogy dolgozol.” (Brian Tracy)

Közösen büszkék a teljesítményre: Jana és a párja, Števo

A lányuk, Emma is örült a kocsinak

Ez egy igazán szponzorálós fotó lett, amiben a Mercedesnek is nagy szerepe van!

Jana Halászová: Cesta je cieľ
Kým sme na ceste, máme náplň. Máme vidinu, že raz do cieľa prídeme.

Zaregistrovala 12.2.2024 vďaka kolegynke Janke Železníkovej, ktorá sa tak stala mojou sponzorkou.Povedala mi o Regenor kúre, nakoľko vedela,že sa snažím schudnúť. V marci 2024 ma zobrala Janka na Večer krásy v Trnave,kde som spoznala Évu Monka, ktorá ma oslovila na spoluprácu.

Stretli  sme sa hneď na ďalší deň na káve v Trnave,kde mi všetko podrobne vysvetlila.Keďže som v tom čase už mala živnosť,videla som že Regenor funguje,kilá mi išli dolu,nadchlo ma,že môžem pomôcť aj iným.Neváhala som ani minútu .Začínala som od 1.4.2024 na 3.úrovni a na konci mesiaca som skončila na 5.úrovni.Medzitým sa mi podarilo získať na spoluprácu dve veľmi šikovné žienky Táňu Škrabanovú a Vladku Andackú.Začalo sa zaškolovanie a motivovanie, aby aj ony napredovali na vyššie úrovne.

Mne sa podarilo splniť letnú výzvu a v auguste sa za odmenu zúčastniť stretnutia s ocenením v Maďarsku v TanaCsarde.Túto výzvu som obhájila aj v druhom kole a získala tak navyše veľmi peknú finančnú odmenu.

Prvýkrát som sa na Vedúcu siete nominovala v júli 2024 a v novembri 2024 som túto pozíciu 5x obhájila a získala tak odznak od spoločnosti.Zároveň v ten istý mesiac,som sa stala Striebornou vedúcou siete ,keďže moja šikovná Tánička Škrabanová a Vladka Andacká sa tiež stali medzitým VS. Na stretnutí Succes Day v Trnave som tak bola mojou striebornou / teraz už zlatou/ Vedúcou siete Évkou Monka  naraz odmenená za VS aj striebornú VS a dostala tak od nej dva poukazy na welness pobyt podľa vlastného výberu.

Som veľmi hrdá na svoj tím,mám veľmi šikovné dievčatá,ktoré sú už VS a majú pod sebou ďalšie spolupracujúce.

Na začiatku decembra som dostala ďalší veľmi krásny darček,v podobe telefonátu naších strieborných riaditeľov Katky Pálfiovej a Gergelya Kis, v ktorom mi oznámili,že som za svoju prácu a výsledky ako odmenu získala firemné auto na mesiac.Splnil sa mi tak ďalší sen,nakoľko som v lete sľúbila dcére,že urobím všetko pre to,aby som ju do konca roka na ňom zviezla.

Nový krásny Mercedes tak zdobí parkovacie miesto pred naším domom a absolvujeme ním všetky cesty a tiež návštevy počas sviatkov.

Moje poďakovanie patrí celej mojej skupinke, zlatej VS Éva Monka za vedenie a motiváciu a tiež naším skvelým strieborným riaditeľom Katke a Gerimu. Som vďačná že patrím do Pálfy-Kis vetvy. Ďakujem. Köszönöm szépen.

Ezeket olvastad már?