
A Vass-ágban májusban meghirdetett fiatalodási verseny szeptemberben lezárult. Az önként jelentkező „versenyzők” 3 hónapon keresztül használták a Mangosteen Juice nevű terméket, és ez idő alatt élvezhették annak minden csodálatos hatását. A célunk a fiatalodás volt, bár tudjuk, hogy nagyon sok egyéb előnye is van, ha ezt a kiváló készítményt használjuk.
A szeptemberi képzésen megtartottuk az értékelést, amely a májusi és a szeptemberi fotók egymás mellé helyezése alapján történt. (Itt köszönném meg Pintér István remek fotós szakember segítségét!) A zsűrink az éppen képzésen jelenlévő munkatársaink voltak, mindenki egy szavazatot adhatott le.
Elismerésünkre szolgált, hogy mindenki kapott szavazatot, így a kúrát sikeresnek mondhatjuk, az eredmény láthatóvá vált ez alatt a rövid idő alatt is. A legtöbb voksot Szakmáry Ildikó kapta, így ő lett az abszolút nyertes, és hogy a kúrát továbbra is lelkesen folytassa Ágvezetőinktől egy újabb Mangosteen Juicet kapott ajándékba. Szívből gratulálunk neki!
A magam részéről én is úgy döntöttem, hogy továbbra is fogyasztom a terméket, és e cikken keresztül arra bíztatok minden Ökonet tagot, hogy ismerkedjen meg vele és használja, mert egy különleges csodaszerről van szó! Addig is jó egészséget és fiatalodást kívánok az Ökonet segítségével minden lelkes tagunknak.
Volenticsné Baji Mária HV

Ezeket olvastad már?

Vass-ág
A dunaszerdahelyi Egészség Est is megtöltette az előadótermet a Pálfi-Kis-ágon
December 7-én, Dunaszerdahelyen az Europe Centerben folytatódott Ferenczy László természetgyógyász, életépítő tréner, Biocom Arany Hálózatigazgató...
Vass-ág
Tíz éves a Vass-Beta-ág szlovákiai csapata, amit rendezvénnyel ünnepeltek, avagy a 16. Felvidéki Sikernap margójára
...
Vass-ág
Tedd jobbá mások életét – minden tanítás ezt sugallta a felvidéki Pálfi-Kis-ág újabb Sikernapján
Többször is elhangzott a címben idézett mondat a Pálfi-Kis-ág novemberi Sikernapján, a nagymegyeri Plauter kúriában,...
Vass-ág


