Kezdőoldal Ágak Tudatos vezetők kaptak további jövőképet a Vass-ág parádsasvári vezetőképzőjén, ünnepi hangulatban

Tudatos vezetők kaptak további jövőképet a Vass-ág parádsasvári vezetőképzőjén, ünnepi hangulatban

A Vass-ág Parádsasváron tanuló és élményt szerző vezetői csapata

Még a korlátozások előtt, csodálatos őszi időben sikerült a nagy, önálló ágaiktól függetlenül két tartalmas napot együtt lennie a Vass-ág vezetői csapatának a csodálatos, festői parádsasvári Kastélyhotelben, 2020 őszén. Családias, baráti légkörben tanulhattak egymástól 18-an, amiből 7 új hálózatvezető volt, akik először tapasztalhatták meg a Biocom cég ajándékát. Bevezetésként egy idézet az ágvezető házaspártól, Vass Szombatfalvi Zsuzsannától és Vass Oszkártól (akik a fotók tanúsága szerint családostul, pici babástul érkeztek a tréningre…): „Jó volt látni a vezetőink arcán a csodálkozással együtt megjelenő örömöt, az elért sikereik adta boldogságot. Hálásak vagyunk, hogy együtt tudtunk örülni a 2020-as évben elért kiemelkedő eredményeknek!” Most pedig átadjuk a szót a csapat néhány tagjának, reflexióikból kibomlik a két nap szépsége, amiben szerep jutott a tanulásnak, a pihenésnek – és az elismeréseknek is.

Surin Ildikó, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Volenticsné Baji Mária

Csehely Zsuzsa


Csehely Zsuzsa HV: Több szinten volt kellemes meglepetés
Nekem még soha nem volt ilyenben részem – a vecsési képzéseket kivéve –, ezért elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz Parádsasváron. Pont emiatt számomra több szinten kellemes meglepetés volt! Gyönyörű helyen lenni olyan emberekkel, akik között jól érzem magam… Kell ennél több? Megismerve az életérzést, amit egy ilyen környezet ad, motiváló a munkámhoz, s ahhoz, hogy minél több embernek segítsek eljutni ide! Hálás vagyok a lehetőségért, köszönöm szépen! Jó volt megismerni az élettörténeteket, nosztalgiázni a régi Ökonet tagokkal, s jó volt tanulni megint azoktól, akik már „nem most kezdték”! És: hajrá 2021!

Szegedi Brigitta, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Harkai Csilla

Harkai Csilla

Harkai Csilla és Smidt Ferenc


Harkai Csilla: Élmény a családdal, tanulás a csapattal
Újabb Biocomos élménnyel gazdagodhattam,  csodálatos környezetben rendezték a kétnapos vezetői képzést. Leírhatatlan élményben volt részem… Sokat tanulhattam, hogyan fejleszthetem magamat és a csapatomat, valamint megismerhettem más Biocomos munkatársak tapasztalatait is. Jó érzéssel töltött el, hogy ezen a rendezvényen a családommal vehettem részt, így az előadások között velük együtt élvezhettem ezt a csodálatos helyet. Úgy érzem, hogy egyre több tudásra teszek így szert, ami segíteni fog a fejlődésben. Megismerhettem nagyon sok jó embert, akik példamutatóak számomra. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a Vass-ághoz tartozom és hogy ilyen emberek, mint Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa a szponzoraim, akik mindenben segítenek!

Horváth Annamária azzal a céges, matricás Audival, amit eredményei alapján ötödik (!) alkalommal vezethetett egy hónapig…

Horváth Annamária

Horváth Annamária Ezüst HV: Feltöltődés, tanulás, élmények
Csodálatos 2 napot tölthettünk el a parádsasvári kastélyhotelben. Ismét rengeteget tanultam, sokat töltődtem és sok új embert ismerhettem meg. Nagyon motiváló történeteket hallhattunk és új munkamódszereket tanulhattunk meg egymástól. Nagyon hálás vagyok, hogy az ötödik alkalommal elnyert céges, matricás Audival mehettem a képzésre. A tanulás mellett a jókedv sem maradhatott el. Ellátogattunk a helyi üvegmanufaktúrába, ahol nagyszerű élményben volt részünk. Este pedig koktéloztunk, wellnesseztünk. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem ezen a képzésen. Bízok benne, hogy legközelebb több munkatársam is eljön velem.

Kökény Józsefné Viktória, Vass Oszkár és Horváth Annamária

Kökény Józsefné Viktória HV: Köszönöm az elismerést is!
Csodálatos érzés volt, hogy ott lehettem a kétnapos vezetői találkozón, gyönyörű környezetben, parádsasvári kastélyszállóban. Nagyon hasznos és érdekes előadások voltak, sokat tanultunk a vezetőinktől és egymástól, mert mindenki elmondta a saját Biocomos útját a siker felé. Köszönöm, hogy ott kaptam meg a kitűzőt és őszintén velem örült egy csodás csapat! Köszönöm a cégnek és ágvezetőimnek ezt a két napot, amiben volt tanulás, pihenés és jó hangulatú közös beszélgetés! Nagyon várom a folytatást az új munkatársakkal!

Szegedi Brigitta

Bogdán Sándor


Szegedi Brigitta HV és Bogdán Sándor HV: Ünnepi érzés volt
Tisztelt Biocom Cég! Szeretnénk megköszönni ezt a csodálatos ajándék két napot, melyet a Parádsasvár Kastély Hotel Resort-ban tölthettünk! Gyönyörű környezetben, ünnepi érzés volt az üzleti rendezvényen részt venni! Fantasztikus előadóink, egyben hálózatvezetőink, szponzoraink, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna lenyűgöző módon érzékeltették a sikeres vezetővé válás folyamatát, módszereit, eszköztárát. A wellness és szervezett szabadidős program, az esti kötetlen beszélgetések is a hatékony csapatépítést erősítették. Kiválóan pihentünk és tanulhattunk! A kastély gyönyörű, az ételek kiválóak voltak. Tudatos Biocomosként jövőkép tervezésünkhöz, céljaink megálmodásához, küldetésünkhöz nagy lendületet kaptunk! Köszönjük Biocom!

Szegedi Brigitta és Bogdán Sándor

 

Volenticsné Baji Mária


Volenticsné Baji Mária HV: Folyamatos tapasztalt ÉRZÉS
Csodálatos 2 napot tölthettünk a Mátrában ágvezetőinkkel, a Vass házaspárral. Igazi családias légkörben töltekezhettünk, amelynek része volt a látókörünk tágítása, egymás jobban megismerése, egy kis kirándulás, wellness program, páratlan konyhaművészet, és egy kis esti ünneplés. Hálásan köszönjük, hogy a munkánk ilyen módon is el van ismerve, külön öröm, hogy kis hazánkat ezen a módon is egyre jobban megismerhetjük és páratlan élményekre teszünk szert általa! Számomra az a legfontosabb, hogy folyamatosan tapasztalom az ÉRZÉS-t, hogy a legjobb helyen vagyunk! Köszönet!

Kovács Ádám és Vörös Kovács Katalin az ágvezető Vass házaspárral

Vörös-Kovács Katalin: Motiváció, lehetőség, tanulás, kikapcsolódás, barátkozás
Nem egyszerű feladat pár mondatban összefoglalni, hogy mit is nyújt számunkra az a kétnapos wellnesszel, kikapcsolódással egybekötött képzés, melyet a cégtől évente kétszer kapnak a vezetők. Nemcsak barátkozásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre tökéletes, hanem elsősorban egy nagyon erős motiváció és szuper lehetőség a tanulásra a vezetőknek. Mindezek mellett – vagy helyett – inkább mégis azt emelném ki, mennyire örülök annak, hogy nem valami szuper, felkapott trénertől tanulhatunk, hanem a mi, saját vezetőinktől, akik szintén szuperek, hiszen 20 éves tapasztalattal rendelkeznek a Biocom üzletben! Így nemcsak értékesítési, de hálózatépítési szempontból, valamint az emberi kapcsolatok, előadás technikák terén is személyre szabottabbak az ismereteik, és talán jobban ismernek minket, az együtt töltött idő miatt is, mint mi saját magunkat… Ezért ők tudják a legjobban, mire van szükségünk ahhoz, hogy a legdinamikusabban tudjunk fejlődni és a leghamarabb tudjuk elérni a céljainkat, álmainkat. Hálásan köszönöm a vezetőinknek, Vass Oszkárnak és Vass Szombatfalvi Zsuzsának és a Biocom cégnek, hogy ebben a csodálatos élményben részesített!

Vörös Kovács Katalin

Vörös Kovács Katalin és Kovács Ádám

Smidt Ferenc

Várnai Miklósné Böbe a Vass házaspárral

A koktélozás alapjai…

Csapatszefli, festői környezetben

Ilyen díszletek között élmény a tanulás is…

Szó szerint családias hangulatú egy vezetőképzés…

mde

cof

Kökény Józsefné Viktória és Horváth Annamária, avagy egy HV-avatás a vezetőképzésen

Ezeket olvastad már?