Kezdőoldal Ágak Felvidéki turné: a Sikersorozat komáromi (Komárno) állomása is eredményes volt a Pálfi-Kis csapatban

Felvidéki turné: a Sikersorozat komáromi (Komárno) állomása is eredményes volt a Pálfi-Kis csapatban

A Sikernap már hagyomány a Felvidéken. A komáromi (ott az első, összességében a negyedik alkalom) egy megálmodott Sikersorozat része volt, amit viccesen úgy is neveznek: „felvidéki turné”. J Hogy miért? Mert a céljuk elhozni a megtapasztalt tudást, az értékeket a helyi kedves emberek közé is. Ezt tették június 10-én, vasárnap délután is, melyről Pálfi Katika, a csapat (egyben távolabbról szemlélve a Vass-Beta-ág) Arany Hálózatvezetője osztja meg a részleteket.

 Küldetésünk megmutatni a programot

Tesszük ezt azért, mert biztosak vagyunk benne: minden családban létjogosultsága van a programjainknak, melyet szeretettel át is adunk az érdeklődők számára. Küldetésünknek érezzük, és nagyon-nagyon szeretjük megmutatni bárkinek ezt az életstílust, amit mi is élhetünk. Bárkinek nyitottak a Sikernapjaink ajtói, akik éreznek magukban ambíciót, akik szeretnének egy jobb, élhetőbb, egészségesebb életet élni, hiszen ezt minden ember megérdemli alanyi jogon. Erre kínálunk lehetőséget!

A komáromi Sikernap szervezői: Czékus Mónika, Pálfi József és Vicena Andrea

Elkötelezett munkatársakkal könnyű…

Hálával teli a szívem, hogy már 4. alkalommal szervezett a csapatom Sikernapot. Igazán felemelő érzés olyan munkatársakat tudni magam mellett, akik elkötelezetten kreálják, véghezviszik a terveket, akikre bármikor nyugodt szívvel rábízhatóak a kisebb és nagyobb teendők a rendezvények körül, az előadók sikeressége és felkészültsége pedig csodálatra méltó. Nagyon büszke vagyok mindenkire.

Köszönjük, Gizike!

Külön öröm felső Vezetőinkkel is az együttműködés, hiszen nem tartanánk itt, ha pár éve Fazekas Gizella Ezüst Hálózatvezető másképp dönt. Mindannyiunk szívének kertje virágba borul, ha csak Gizikére gondolunk, mert miatta is élhetjük teljes nagy egészében a Biocom Életmódprogramot mi, mindannyian. Köszönjük szépen!

A fejlődés kulcsa a cselekedet – jól tudja ezt Czékus Mónika

A nap háziasszonya Czékus Mónika HV volt. Elmondta saját indulásának a történetét, kiváló terméktapasztalatait, melyek számunkra is példaértékűek. A háziasszony szerep olyannyira jól állt neki, hogy a legközelebbin is szeretettel elvállata, hiszen tudja, a fejlődés kulcsa a cselekedet. Gratulálok Neked, örömmel hallgattalak és büszke vagyok Rád, Moncsi! J

Czékus Mónika – szervező és háziasszony is volt egyben. Mármint a rendezvényen!

Pálfi József – vidáman, sziklaszilárd célokkal
Őt követte Pálfi József, aki a Biocomot, mint eszközt mutatta be a hallgatóságnak. Üzleti stílusban, vonzó megoldásként kínálja, hiszen az életünket tudjuk összerakni ezzel a kiváltságos lehetőséggel. Bizony, kiváltság ebbe a közössége, ebbe az életformába tartozni, és rá igazán jellemző a humoros stílus, elkötelezettség, vidámság jellemzi őt és csapatát is. Ezúton is gratulálunk csapatának a tapasztalatokért. József komolyan veszi önmagát és céljai sziklaszilárdak. Büszke vagyok rá, és boldog, hogy munkatársamnak is tudhatom magam mellett. Hálám Neked! J

Pálfi József szervező és előadó is volt Komáromban

Simonics Éva a Biocom háztartásról

Vendégként meghívtuk csapatunk egyik sikeres Ezüst Hálózatvezetőjét, akit a „Megtakarítás a háztartási költségekből” témakörre kértünk fel. Simonics Éva igazán hitelesen éli a Biocom Életmódprogramot, teljes egészében elmondható róla, ugyanis 10 hónapja főállású hálózatépítőként él. Nagyon büszkék vagyunk rá, mert céltudatosan vezeti csapatát, és nagyszerű csapatjátékos, akire mindig lehet számítani. Előadásában elmondta, mennyit lehet megtakarítani, mennyi plusz marad a konyhán a háztartásokban, és hogy tudunk vegyszerek nélkül is élni teljes életet. Hasznos tudás volt előadásában, melyet mindenkinek szívből ajánlunk. Köszönjük Éva!

Simonics Éva Ezüst HV a háztartási megtakarítások lehetőségéről beszélt, persze a Biocom szemszögéből

Vicena Andrea saját példájával is segít az őt követőknek

Vicena Andrea HV a TOP 10 termékeinket mutatta be, örömmel osztották meg munkatársak is a tapasztalataikat. Szuper és egyedi tapasztalatokat hallhattunk! Andrea pedig sikeresen állt elő, ugyanis ő saját állapotjavulásából kiindulva hozta meg a döntést, hogy másoknak is segítséget nyújt ezzel az eszközzel. Szakmájához közel áll, hiszen az egészségügyben dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá, és külön észrevételként tartom számon azt a tényt, miszerint jól áll neki a színpad, gyönyörű, sugárzó egyéniség és kellően felkészült, példaértékű volt, amit csinált. Boldog vagyok, hogy ismerhetem Andreát, hogy munkatársak lehetünk. A nagy szíve pedig elviszi Őt az álmai útján. J

Vicena Andea feladata volt a TOP 10 termékünk bemutatása. Volt saját, kedvező tapasztalata is bőven!

Sántha-Köles Viktória nyári felkészítője

Szünet után szintén egy vendégelőadónk következett, Sántha-Köles Viktória HV, aki igazán naprakész információkat hozott számunkra. A nyári kirándulásra, vakációra való felkészülés most nagyon aktuális. Azért, hogy ne csak a betegségről és rosszullétekről szóljon a nyaralás, fogható tanácsokat kaptunk tőle. Szeretem előadásmódját, színes, humoros és felkészült előadó. Büszke vagyok, hogy ilyen kreatív munkatársat ismerhettem meg személyében. Hálás vagyok, hogy csapatom színes tagja Viki. J

Sántha-Köles Viktória a nyári problémák megelőzéséről szólt

Még a vakáció előtt tisztítsunk!

Ezután én következtem egy szakmaibb témában, az előzőhöz rokon témakörben, a nyári méregtelenítésről. Érdemes kirándulás előtt még megtisztítani a szervezet, illetve után, és szinte egész évben célszerű. Erre kínálunk jó alternatívát az érdeklődőknek.

Minden belőlünk indul!

A nap végét pedig Kis Gergely Arany Hálózatvezetővel közösen, jövőképet mutató előadásokkal zártuk. A motiváció minden embert elindít, hogy álmai életét tudja megteremteni. 3,5 éve élünk így, sorra teljesülnek az eddig csak áhított vágyaink. Itt megtanultunk a vágyakból célt kovácsolni, és megfelelő eszközzel és tervvel megvalósítani. Bárki képes rá! Egyetlen erő inspirál minket, a hit, mégpedig önmagunkban. Nagyszerű munkatársakkal, nagyszerű barátokkal, élményekkel mindez élhetővé válik. Soha nem feledjük, hogy az első kör mindig mi magunk vagyunk. Minden az elképzeléseinkből indul. És így van Veled is kedves olvasó. Sok sikert kívánunk Mindenkinek!

Ezeket olvastad már?