Kezdőoldal Ágak Egészségmegőrzési trendekről szólt a Ferenczy-Vass-ág közös, kibővített szakmai napja Herceghalmon

Egészségmegőrzési trendekről szólt a Ferenczy-Vass-ág közös, kibővített szakmai napja Herceghalmon

Nagy érdeklődéssel várta március első vasárnapját Vocelka Katalin – persze nem egyedül volt így ezzel, hiszen jóval több, mint 300-an váltottak jegyet az Abacus Hotelben ismert nevekkel tartott rendezvényre. Már maga a biléta kivitele és rajta a helyszín neve, az Abacus is elgondolkodtatta, kíváncsivá tette a beszámoló készítőjét. A legérdekesebb viszont számára a téma megjelölése volt: Egészségmegőrzési trendek a 21. században – hol tart ma az orvostudomány? A válaszokat dr. Ládi Szabolcs, dr. Bakanek György, dr. Szakács Piroska és Ferenczy László adta meg a meglepetésként érkezett Kertész Lilla mellett, aki a mentális részt hangsúlyozta. A képes összefoglaló végén több munkatárs visszajelzését is megosztjuk a március 2-án tartott, sikeres nagyrendezvényről.

Itt semmi sem történik véletlenül
A Biocomon belül eltöltött közel egy év megtanított arra, hogy itt semmi sem történik véletlenül. Minden összejövetel, legyen az élő, vagy online, gondosan megszerkesztett, logikusan rendezett időtartamban is kerek egész. Engem egy gyönyörű igazgyöngy láncra emlékeztet, amelyikben minden szem egyedi, a maga módján csodálatos és emeli az egész sor szépségét, értékét. Elméláztam a helyszín kiválasztásán is, hiszen biztosan van Budapesten is olyan terem, ahol elfértünk volna, de a kiválasztott hotel neve már sugallt valamit. Örömmel utaztam együtt kedves barátaimmal, és vártam a találkozást a régen látottakkal, és persze a számomra újakkal, akik hajnal előtt indultak Erdélyből, vagy Felvidékről, hogy időben megérkezzenek.

A főszervezők-ágvezetők, Szásza Laura és Ferenczy László, valamint Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár

Mikrofon került a kezébe…
Eljött a kezdés ideje. Megjelent az emelvényen a „karmester”, kezében a „varázsmikrofonnal”, amitől elcsendesült a terem. A műsorvezető könnyed eleganciával, kedves humorral nyitotta meg a programot és nagy tisztelettel mutatta be az előadókat, szervezőket. Ahogy hallgattam, akkor jöttem rá, hogy hiszen ő Tarczy Gyula! Most olvasom a könyvét (Ha mikrofon kerül a kezedbe…)! Nagy élmény volt látni is, amit eddig csak olvastam! (Van mit tanulnom, de azt is látom, hogy kitől érdemes!)

Szédítő mennyiségű tudás dr. Ládi Szabolcstól
Az első előadó dr. Ládi Szabolcs volt, aki gyakorló és kutató orvos – vele a tudomány fellegvárába léphettünk be, ahol sorra nyitotta ki előttünk az „ajtókat”, amik mögött a legújabb kutatásokra pillanthattunk rá. Szédítő mennyiségű tudás villant fel előttünk, még szerencse, hogy a telefonnal tudtam képeket készíteni a kivetítőről, így van esélyem, hogy felidézzek dolgokat, amiket képtelen voltam olyan gyorsaságban megjegyezni…

Stresszoldó technikák
Szó volt a napjainkban mindenkit érintő stresszről. Arról, hogy ez sejtszintű genetikai változást is okozhat. Ami remek volt, hogy stresszoldó technikákat is adott. Engem különösen megfogott a kicsik ösztönös stresszoldása, a „hüppögés”, ami egy speciális légzés. Azonnal oldja a stresszt. Számomra ez azt is megmutatta, hogy a testünkben megvan az öngyógyító képesség, csak elfelejtjük, és gyakran kívülről – az orvosoktól – várjuk, hogy meggyógyítsanak.

Érdemes rendszeresen böjtölni
Szóba került az étkezés is, hiszen azzá leszünk, amit eszünk. Nagyon jót teszünk magunkkal, ha havonta egyszer 5 napos „böjtöt” tartunk. Ezidő alatt csak zöldségeket és zsírt fogyasztunk. Én eddig nem tudtam, hogy a vakbelünk a szervezetünk mikrobiom „bankja”… Még számtalan dolgot említhetnék, de számomra ezek voltak a legérdekesebbek. Tette mindezt olyan könnyedséggel, közérthetően, mintha csak egy nyaralásról beszélt volna.

Dr. Bakanek György humorba csomagolt praktikus tudása
Őt dr. Bakanek György sportorvos, életmód tanácsadó követte, aki sok humorba csomagolt hatalmas, praktikus tudást adott át. Beszélt az alvás minőségéről, hosszáról, ezek egészségünkre gyakorolt hatásáról. Elmondta, hogy 22 óra körül érdemes lefeküdni, mert 22-től hajnal 3-ig tart a pihentető alvás. Minden alvásdeficit stresszhez vezet. Fontos a rendszeres probiotikum szedése mellett a prebiotikumok fogyasztása is. A stresszkezelést sem szabad elhanyagolni.

Szűrővizsgálatok és táplálkozás
A rendszeres szűrővizsgálatok is nagyon fontosak, mert lehet, hogy sem panasz, sem tünet nincsen, mégis a lelet feltár valami bajt, amit meg lehetett volna előzni. Hallhattunk a helyes táplálkozásról (rostok, fermentált ételek, kovászos kenyér) és a megelőzés fontosságáról. Elhangzott egy nagyon kifejező mondat: „Az emberek a fogukkal ássák a sírjukat.”

Konkrét Biocomos tanácsok dr. Szakács Piroskától
Dr. Szakács Piroska holisztikus szemléletű gyakorló orvosként elmondta, hogy sokszor jogi, anyagi akadályokat kell leküzdeniük munkájuk során. Kitért a Biocomban kapható termékek fontosságára, hasznosságára. Konkrét tanácsokkal látott el bennünket a gyerekeink, unokáink egészségének megőrzéséhez használható italporokról, kapszulákról, de a felnőttekről sem feledkezett meg.

Elektroszmog és stressz
Szóba hozta a headset és az elektroszmog okozta veszélyeket, ami szerintem a köztudatban még nem igazán ismert, elterjedt. Az előbbi süketséget, agydaganatot, az utóbbi petefészek- és hererákot okozhat. Tőle is elhangzott a stressz + covid egészséget romboló hatása és az is, hogy a stressz kimossa a szervezetből az ásványi anyagokat, amit feltétlenül pótolni kell! A Biocomon belül minderre lehetőségünk van!

Ferenczy László nyitottságra és tanulásra ösztönzött
Ferenczy Lászlónak már több előadását hallottam, de mindig van valami új a tarsolyában, hiszen ahogy mondja, mindig tanul. Hallgatóit is erre ösztönzi. Legyünk kíváncsiak, nyitottak, és kétkedők! Ne fogadjunk el mindent gondolkodás nélkül. Az ő előadását nem tudom visszaadni, mert amiket hallottam tőle, beleolvadnak az előzőbe. Nehezemre esik szétválasztani. Csodálom az energikusságát, teherbírását, elkötelezettségét. Példaképnek tekintem abban, hogy kortól függetlenül legyünk nyitottak, kíváncsiak, kétkedők, és tanuljunk! A tiszta józan paraszti ész és az élet iránti mély alázata minden alkalommal nagyon megérint. Csodálom és tisztelem benne, hogy éli is, amit mond. A könyve mentőövként szolgál a bajban.

Kertész Lilla önmenedzselésre hívott
A meglepetésvendég Kertész Lilla valóban igazi meglepetés volt. Az elhivatottsága, hogy már 13 éves korában tudatosan indult el a pályáján, már önmagában is tiszteletre méltó. A rendelkezésére álló rövid idő ellenére olyan önmenedzselési stratégiát adott át, amit ha megcsinálunk, lelkileg és szakmailag is hatalmas lépést teszünk előre.

Tiszta szíveket is kaptam a tiszta víz mellé
Hálás vagyok a sorsnak, hogy eredetileg és csak tiszta vizet kerestem, de olyan helyre csöppentem, amiről még csak álmodni se mertem. A tiszta víz mellé kaptam tiszta szívű, segítőkész barátokat, olyan termékeket, amikkel a magam és az unokáim életét is jobbá tehetem. Olyan rendezvényeken vehetek részt, amiről eddig nagyon keveset, vagy semmit sem tudtam. Szorgalmamtól függően anyagilag is jobb körülményeim lehetnek. Mindez azért, mert az előttem járók már kitaposták az utat és ha kérem, nekem is szívesen megmutatják. Új értelmet nyert számomra a sokak által lejáratott „MLM”: Munkatárs Lehetsz Mellettem! Köszönet és hála mindenkinek, aki ezt számomra lehetővé tette!

Néhány visszajelzés még:
Beta Tünde: Inspiráló napot tölthettünk együtt

Hálásan köszönöm a felsőbb vezetőknek, Ferenczy Lászlónak, Szász Laurának, Vass Oszkárnak és Vass Szombatfalvi Zsuzsának a kiváló szervezést és a lehetőséget, hogy egy ilyen színvonalas eseményen vehettünk részt. Fantasztikus élmény volt szakemberek előadását hallgatni, és közösen tanulni. Egy igazán inspiráló napot tölthettünk együtt!

Bencsik Éva (Beta-ág): Komplexen, holisztikusan láttuk az egészséget
Az egészséget komplexen, holisztikusan jó nézni és a termékek csak táplálékkiegészítők. Jó ismerni a vitaminok, nyomelemek hasznosságát és fontosságát, hiszen testből is vagyunk, de a szív az, ami viszi a vadászpuskát és megmondja az agynak, hogy miből van éppen szükség, mit gyártson, gyártasson le. Jó, ha valakinek van tanácsadója és segít eligazodni a mit mire és hogyanban. és mindezt holisztikusan. Nekem dr. Ládi Szabolcs előadásában a mikrobiomról összeállított rész tetszett, bár ezt én már hallottam dr. Guseo András előadásiban is. De mondott újat az 5HTP -ről, hogy van ilyen is, és a Melatoninról is, hogy időzóna váltásban segítség. Dr. Bakanek György nálam a „kedves, vicces doktorbácsi”, de mondanivalójában a felelősség témája volt a legfontosabb. Dr. Szakács Piroska előadását tudták az általam meghívott vendégek a legjobban lekövetni, részletes termékismeretet adott. Jó információ, hogy a memóriának sokat tudunk segíteni emelt dózisú Omega-3 fogyasztással. Illetve a vakbélműtét előtti féregtelenítés megelőzheti a műtétet! Jó volt hallani, hogy az Eye Support emelt dózisa is a covid utáni látásromlásban mekkora segítség lehet. Ferenczy László előadása számomra a hozta a várt komplexitást minden területen és volt vendégem, aki miatta jött el a konferenciára. Kertész Lilla előadása lehengerlő volt. A felvetett gondolatok, kérdések, amelyek szerint vegyük át a céljainkat, hol is tartunk most, önismereti feladat lenne azoknak, akik akarnak tenni magukért.

Fazekas Gizella (Beta-ág): rendkívül színvonalas, hasznos rendezvény volt
Számomra üzleti és egészségtudatosság szempontból is rendkívül színvonalas, hasznos rendezvény volt. Az, hogy ahhoz a rendszerhez, csapathoz tartozom, mely ilyen értékrendet képvisel, hálával tölt el. Köszönet a vezetőinknek és az előadóknak!

Szabó Jolán (Beta-ág): Hasznos program, jó érzésekkel
Jól éreztem magam és hasznosnak találtam a programot. Nekem sok hasznos infót nyújtott Ládi Szabolcs előadása. Tanulságos volt a stresszről elmondott részletes tájékoztató. Hasznos volt, hogy nem csak a tüneteket ismertette, hanem részletesen a megoldást is. Számomra teljesen új volt, amit a hisztaminról mondott. Aztán újdonság volt a légzés szabályozása. Mi a gyógytornán is úgy lélegzünk, hogy „beszív orron és erőteljesen kifúj szájon”. Szabolcs is ezt tanácsolta, de 4-7-8-ig számolva, de erőltetés nélkül 5-10 ciklus. Tetszett, hogy többféle légzéstechnikát ismertetett a stressz ellen. Tetszett és hasznos volt a regenerációs fejezet is. Hasznos volt dr. Szakács Piroska előadása is. Jó volt, hogy felhívta a figyelmet több már ismert készítményre. Úgy éreztem, hogy nagyon jól látja, mit kell tenni azért, hogy egészségesek maradjunk. Tetszett a doktornő őszintesége, felkészültsége. Biztos, hogy jobban fogok figyelni a légzésre, az étkezésre és az alvásra!

Ezeket olvastad már?