Nem a versenyben indult, csak rákapcsolt, ahogy vezetőhöz illik. A nyárvégi önvizsgálat eredménye a felismerés volt: új munkatársak kellenek, friss pontokkal. Mintha megérezte volna: a vezetés is ezen gondolkodik, aminek az eredménye a marketing terv bővítése lett… Előtte azonban még a céges verseny zajlott szeptemberben, az ő munkájával párhuzamosan. Mert a folyamatok csak a Siker és Karrier Napon értek össze véglegesen, ott tudta meg, hogy amit elért szeptemberben a fejlesztés terén, a verseny dobogójához is elég. Ő szerényen úgy fogalmaz: a jóval több, mint 1200 új pont és az, hogy valaki el is kísérte az új regisztráltak közül a rendezvényre, nem túl nagy kunszt. De nézzük máshonnan: nagyon sokan ennyit sem tettek! S mint látni fogjuk: ennek a kora ősszel megkezdett munkának már október közepére látható eredményei vannak.
Anya és lánya
Bőke Zsuzsanna (ahogy a gólyavári országos rendezvény elismeréseinél elhangzott: a Bőke-ágról… bővebben fogalmazva pedig a Kónya-ágról), újra nekilendült. Természetesen most is édesanyjával, Bőke Zsuzsával együtt, hiszen ők száz százalékban közösen dolgoznak, egymást erősítik. Így van ez már hat esztendeje, mikor a nagybetűs élet kezdetén álló lányának az édesanya kiszámolta, hogy milyen jövő várhatja a hálózatban úgy, hogy ő irányíthatja az életét. Az anyagi motiváción túl akkor még csak sejtette, hogy milyen egyéb előnyei származhatnak ebből a munkából. Ma is azt mondja: jól döntött. A hálózatépítést mindig újra lehet kezdeni!
Jelentős pluszok
Persze most nem újrakezdésről van szó, inkább magasabb sebességi fokozatba való kapcsolásról. Zsuzsi úgy pörög, mint amikor elkezdte, óriási energia-befektetéssel. Nem is csoda, hiszen a múlt havi teljesítményét csupán megismételve is óriási pénzügyi növekedés várna rá. Kiszámolta, a marketing terv bővítése következtében csak annyi eredménnyel is több, mint félszázezerrel keresne többet, mint amit szeptemberben elért! Persze, ennél jóval többre hajt…
Kérj ajánlást!
S hogy mi történt szeptemberben? Elkezdték újra megszólítani azokat is, akik korábban nemet mondtak. A képzéseken elhangzott jó tanács („tudod, mindig van egy olyan mondat, ami Neked szól”), hogy ajánlást bátran lehet kérni azoktól, akik most nem szeretnének csatlakozni, aktivizálódni, eredményesnek bizonyult. És valóban: szívesen segítettek a névlistája bővítésében azok, akiknél egyébként most nem időszerű az üzlet.
Várnak rád…
Így történt, hogy egy vállalkozás alkalmazottjához indult ismeretlenül, ám végül a tulajdonoshoz jutott el. Aki mellesleg nyitott volt már régen a természetes dolgokra és éppen a következő kúráját tervezte… Az ő széles ismeretségi körében is elindultak (csak a múlt hónapban már három új regisztráció és 3-as szint lett belőle), aminek következtében ő is felpezsdült. Helyzetjelentés a mostani hónap közepéről: újabb négy fő és több, mint ezer pont ezen a frissen beindult vonalon. A kétkedőknek egy újabb megerősítés: igenis érdemes ajánlásokat kérni, amit valóban szívesen adnak. A megkereséseket pedig javarészt szívesen veszik azok, akiket megszólítunk. Nagyon sokan várnak valamire, valakire…
A személyes munka jutalma
Persze mellette is voltak még új belépői, mint ahogy októberben is szépen alakul minden. Három új beiratkozónál és belőlük következően 800 új pontnál tart. Mellesleg nem csak a hálózat hízik, hanem a bankszámla is…! Az összefüggések azonban a személyes munkán alapszanak. Jól képzett vezetőként tudja, hogy az igazi növekedés minden értelemben a létszámból indul ki, a számosságból. Az pedig belőle – az ő döntéséből. Bőke Zsuzsika (ha szabad ezt a finom megkülönböztetést használni) a fejlődés útra lépett, s kart karba öltve haladnak együtt Zsuzsával, az édesanyával. S persze a régi, szintén aktivizálódó, az új, és a még csak a közeli jövőben megtalálandó munkatársakkal. Mert az nem kérdés, hogy egyre többen lesznek…