Kezdőoldal Ágak Pánikbetegséget is „gyógyít” a Biocomozás: Mátyusné Anita már előadást is tartott

Pánikbetegséget is „gyógyít” a Biocomozás: Mátyusné Anita már előadást is tartott

Bőke Zsuzsi (középen) a kis csapattal, melynek tagjai vágynak a tudásra: Tóth Tímea, Suhajda Györgyi, Vörös Györgyi, Mátyusné Rádi Anita, Simon Ernő, Simon Ernőné


Mátyusné Rádi Anitával a Reg-Enor kapcsán ismerkedett meg Bőke Zsuzsi, s rendkívül nagy érdeklődéssel hallgatta minden szavát. A Kónya-ág vezetője számára rövid időn belül egyértelművé vált, minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy vezetővé váljon: becsületes, lelkiismeretes, segítőkész, célratörő, kizárólag megoldásokban gondolkodik. Gyorsan lettek munkatársai, így 2 hónap elteltével Simon Ernővel sikeres Biocom Egészség Estet szerveztek Komáromban. Sok emberben indultak meg az új gondolatok a változás-változtatás irányában. Lányával, Bőke Zsuzsikával együtt tanítják Anitát, akire nagyon büszkék. A szponzori felépítés után az érintett története következik, munkatársa szavaival kiegészítve.

Micsoda különbség!
2 éve próbálkoztam először a Reg-Enorral, de mivel senki semmit nem mondott, hogyan csináljam, 4 nap múlva abbahagytam, mert nagyon szédültem és nem tudtam, mitől. 2019. június végén újra megpróbáltam azzal a különbséggel, hogy Bőke Zsuzsa a Biocom munkatársa minden segítséget megadott. Így sikerült az egészségügyi problémáimtól gyorsan megszabadulni, 2 hónap alatt 10 kg-t fogyni, valamint 4 gyógyszertől megszabadulni.

Azonnali döntés
Ezért arra gondoltam, tudásommal másoknak is tudnék segíteni. Azonnal főállású vállalkozó lettem, beszereztem a tájékoztatáshoz szükséges könyveket, füzeteket, amelyeket sok emberhez eljuttattam.

Egyre több munka, egyre több pénz
Masszőrként igen sokat dolgoztam, de most már 2 napot tanácsadással töltök. Elsőre 17 ezer, 2. hónapra 57 ezer forint jutalékot kaptam. Ez nagyon jó dolog, mert most már nem csak a megterhelő fizikai munkával teremtem a pénzt.

Hosszú távra
Hosszú távra tervezem a biocomos tevékenységemet, mert szeretnék szép jövedelmet, sok szabadidőt és nyugalmas nyugdíjas éveket.

Óriási lépés
Pánikbeteg és szociálfóbiás voltam, mégis összeszedtem magam, és kiálltam több, mint 40 ember elé beszélni. Nem volt könnyű, de megcsináltam, mert szeretném, ha minél többen részesülhetnének ebben a csodában.

Simon Ernő: A sikercsapat tagja szeretnék lenni

„Egy ismerősöm hívott meg Anitáékhoz egy találkozóra ahol Bőke Zsuzsa tartott előadást a Biocom cégről és az egészséges életmódról, ennek fenntartásáról. Mivel az egészségemmel vannak problémáim, nagy érdeklődéssel hallgattam szavait. Első szinten mint fogyasztó érdekelt a téma, hiszen olyan lehetőségekről beszélt Zsuzsa, ami változtatna, javítana életvitelemen. Amikor megmutatta, hogy milyen egyszerűen és gyorsan lehet a cég által karriert építeni és pénzhez jutni, miközben egyre egészségesebb leszek, eldöntöttem, hogy szeretnék ennek a sikercsapatnak a tagja lenni! A belépés óta szabadidőmet a fejlődésemre fordítom egyre gyarapodó tudásomat igyekszem átadni barátaimnak és ismerőseimnek.”

Ezeket olvastad már?