Kezdőoldal Ágak Biocom infúzió: tudással és elismerésekkel teli feltöltődés a Tóth-Wolford Team Live csapatának márciusi Startnapján

Biocom infúzió: tudással és elismerésekkel teli feltöltődés a Tóth-Wolford Team Live csapatának márciusi Startnapján

Nyitókép_IMG_3368.JPG

A közel 180 résztvevő már csillogó szemekkel várta, hogy elkezdődjön a program…

A Tóth-Wolford Team Live csapatának idei 3. Startnapjára kiemelkedő számú mosolygós és izgatott résztvevő érkezett a kissé hűvös, de napsütéses tavaszi időben a mátrafüredi Avar Hotelbe. A március 12-i képzés példás szervezését ezúttal is a melegszívű Arany Hálózatvezető párosunknak, Petró Gyulának és feleségének, Petróné Ildikónak köszönhették. A beszámolót készítő Bérczesi György hálózatvezető összefoglalva úgy látja az egész napos Biocom infúzió, feltöltődés hatására a résztvevők még ragyogóbb szemmel térhettek haza, s biztos benne, hogy mindenkinek sikerült legalább egy mondatot kapnia, ami hatást gyakorolt a gondolataira. S hogy legyen mit várni, a következő, április 16-i hasonló találkozó időpontját is mindenki bejegyezhette a naptárába.

A Szervezők és a műsorvezetők_IMG_3754.JPG

A szervezők: Petró Gyula és párja Ildikó, a 2 műsorvezetővel (Kovács Magdaléna és Simonné Kása Angéla), valamint a vendégelőadóval, Erdős Zsuzsannával

Háziasszonyok_IMG_3461b.jpg

A rendezvényt levezető háziasszonyok: Kovács Magdaléna és Simonné Kása Angéla

Kiemelt üdvözlés azoknak, akik a vasárnapi ebéd helyett a Biocomot választották
A nap „idegenvezetői” Kovács Magdaléna (6-os szintű munkatárs) és Simonné Kása Angéla hálózatvezető köszöntötték a közel 200 fős teremben összegyűlt publikum előtt a megjelent vezetőket: Baranyi Virág Gyémánt Hálózatvezetőt, Szabados Magdolna Gyémánt Hálózatvezetőt, Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezetőt, Marczy Gabriellát és párját, Marczy Péter Arany Hálózatvezetőket, valamint Petró Gyulát és Petróné Ildikót, Arany Hálózatvezetőket. Taps illette a jelen lévő hálózatvezetőket és Ezüst Hálózatvezetőket is. Kiemelt üdvözlést kaptak a nap „első bálozói”, akik újként először vannak ilyen rendezvényen, mert a vasárnapi ebédfőzés és egyéb hasznos tevékenységek helyett kíváncsiságuk elhozta őket ide, hogy mélyebben bele tekintsenek a Biocomos életmódba, ami lehet, életük legjobb döntése volt, ahogy Kovács Magdaléna házigazda említette.

Ép testben: a jónál is jobbak a termékek
Emlékeztek erre a köszönésre, hogy „Erőt, egészséget!”? Ezzel a kérdéssel kezdte az „Életkerék” első szeletének, az „Ép testben” című résznek a bevezetőjét Széplaki Edina hálózatvezető, aki a mai napon ünnepelte „Biocomos születésnapját”, mivel 2 évvel ezelőtt ezen a napon hozta meg a döntést, hogy ezzel az üzlettel szeretne foglalkozni. Bár az elején csak 1 terméket látott itt, a Reg-Enort!

Széplaki Edina_IMG_3382b.jpg

Széplaki Edina előadása a terméktapasztalatok jegyében

A „mindent is kipróbálok” hozzáállás sikere
De mivel megoldásokat keresett sok egészségügyi problémára, a „mindent is kipróbálok” hozzáállása elvezette őt arra a tapasztalati szintre, ahol már a családban, ismerősök között is ajánlotta a kiválóra vizsgázott termékeket. A „buliviselt” fehér nadrág történetén keresztül megtudhattuk, hogy az egyik legegyszerűbb termékünk a folyékony szappan milyen csodára is képes (újra bizonyítva ezzel univerzális használhatóságát), és példát kaphattunk édesapja esetéből is, aki Biocomos vitaminokat szedve őrzi az egészségét. De hogy a termékek által a szokásainkon is változtathatunk, Edina történettel támasztotta alá, ő a Cleansoft által szerette meg a korábban utált ablaktisztítást… Kiemelt figyelemmel említette még a környezettudatos élethez elengedhetetlen vegyszermentes tisztítószereinknek a használatát és a tiszta ivóvíz fontosságát, melyeket záró mondatával is megpecsételt: tiszta víz nélkül olyan az ember, mint amikor a tavaszi napon nincsen madárcsicsergés.

Láss másként: az ő sikere az én sikerem is
A nap ritmusát a „Láss másként” blokkban Erdős Zsuzsanna hálózatvezető és táplálkozási tanácsadó lendületes, energiával teli előadása pörgette még feljebb, aki a szakmája által került közel a Biocom termékeihez. Magyar, minőségi termékeket forgalmazó, megbízható és utolérhető céget keresett, és itt meg is találta.

Erdős Zsuzsi_IMG_3417b.jpg

5. kép: Erdős Zsuzsanna vendégelőadó szakemberként választotta a Biocomot

A tavaszi megújulás jegyében

Előadásában, mely a „Tavaszi megújulás” címet kapta, a következő címszavakhoz csatoltan hallhattunk praktikus tanácsokat, útmutatókat:

  • A belső tisztítás fontossága: mind a tápcsatorna, máj tekintetében, úgy az értisztítás vonatkozásában is.
  • Optimális testsúly 40 felett.
  • Vitalitás, immunerősítés.
  • Csontritkulás.
  • Gyermekek egészsége.
  • Tavaszi fáradtság (kiürültek az ásványi anyagok).

Terméktapasztalatok: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.”A frissítő kávé és szünet után engedjétek meg, hogy kis elfogultsággal írjak a rendezvény következő részéről, melyet – ahogy szponzora jellemezte – egy üstökösként berobbanó, szeretetével, kedvességével munkatársainak és mindenkinek is segítő, megbízható hölgy vezetett le, aki nem más, mint Bérczesi-Tari Tünde hálózatvezető.

Bérczesi-Tari Tündi_IMG_3466.JPG

6. kép Bérczesi Tari-Tünde előadóként

Bérczesi-Tari Tündi_IMG_3474b.jpg

20 kilós fogyásból üzlet
Tündi, aki gyerekként stewardess (légiutaskísérő) szeretett volna lenni, humorral átszőve mesélte el, hogy miként vezetett az útja a Biocom termékeihez, majd egy 20 kg-os fogyás után az üzleti lehetőséghez. S bár –ahogy említette – a termékekről az 1 év alatt kiszélesedő tapasztalatait sorolhatta volna estig is, de 8 önként jelentkezőt buzdított, akiknek a terméktapasztalatai színezték ki a termékekről festett kép további részleteit.

Terméktapastalatosok_IMG_3480.JPG

A terméktapasztalatok bátor önkéntesei

És ezen a képen volt immunerősítéssel, tisztítókúrával, kozmetikumokkal, vegyszermentes tisztítószerekkel és 38 kg-os fogyással kapcsolatos tapasztalat is…

Egy boltba járunk vásárolni: ez egy rendszer, több előnnyel
Energiabombát dobtak a színpadra, mikor Marczy Gabriella Arany Hálózatvezetőt „ódát írva” felkonferálta háziasszonyunk, Magdaléna (bár Gabi ezt humorral visszautasította), aki a tőle megszokott határozott és pörgős intellektussal vezetett be minket, hogy miért éri meg itt, a Biocom webshopban a fotelben ülve, az otthon kényelméből, időt megspórolva kiváló minőségű termékeket vásárolni, melyek választéka folyamatosan növekszik is ráadásul.

Marczy Gabi_IMG_3522b.jpg

Marczy Gabriella pörgősen sorolta az előnyöket

Marczy Gabi piros kosaras, 200 pontos előadása
És ha a termékek mögé szeretnétek „ásni”, Ferenczy László természetgyógyásznak a táplálék-kiegészítőkről szóló Egészségkönyvét kell csak fellapozni. Gabi briliánsan megvilágította, hogy mindennek PÉ (pontérték) tartalma van a webáruházban, ami a bűvös 200 PÉ (pontérték) miatt lehet fontos nekünk, mert ha bevásárolunk itt magunknak, a családnak ez bizony pikk-pakk összejön! És nincs ebben semmi varázslat, a kulcs a „cserélj boltot” egy olyan rendszerre, mely plusz kedvezményt, plusz jövedelmet tud biztosítani a számodra! Ezután következett a piros kosár, hogy azok is lássák a dolog egyszerűségét, akik vizuális típusok, mint például én. Ugye mindannyian mosunk fogat, hajat, kezet, ruhát, edényt, takarítunk, szedünk vitaminokat?

Marczy Gabi_kosár_IMG_3553b.jpg

Marczy Gabriella boltot cserélve „bevásárol”

Életeket is változtathat a rendszer
Egyszerű… Csak tedd bele őket a kosárba, ahogy korábban tetted, csak most nem 10 boltban, zarándoktúrán, hanem otthonról, kényelmesen! Mert ahogy Gabi említette őket, mindegyik egy csoda, prémium minőségű fantasztikus „alkotás”! Ráadásul spórolunk velük, mert gazdaságosak és egyre olcsóbban juthatunk hozzájuk. De zárógondolataiban arra biztatott mindenkit, hogy ne csak vásárlóként gondolkozzunk, mert ez a rendszer – ha mélyebbre nézünk – életeket tud megmenteni, megváltoztatni!

Teljesség igénye: nem kell különlegesnek lenned, hogy ezt meg tudd csinálni
Ha valaki szemtelenül fiatal, üstökösként robbant be, és pontosság, odaadás jellemzi, akkor sokan már tudják, hogy szponzora Kovács Brigitta Ezüst Hálózatvezetőről írta ezen elismerő szavakat.

Kovács Brigitta_IMG_3569b.jpg

Kovács Brigitta előadóként

Kovács Brigitta 4 hónap után kiváltotta a főállását a Biocommal
Brigi, aki a teljesség igényével beszélt a cégről és történetükről, hogy mit is sikerült meglátniuk párjával, Sanyival, és megérteni már elsőre ebből a jól felépített rendszerből, hogy ez más, mint amit a szüleiktől láttak. És az nem, de ez oda vezet, ahová el szeretnének jutni, ezért Brigi úgy belevetette magát ebbe a munkába, hogy a főállását 4 hónap után már ki tudta váltani, és lecserélte erre a munkára. Mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy itt valóban rövid idő alatt érhető el jelentős fő vagy mellékjövedelem? Mert a jól felépített marketingterv alapján a cég díjazza a sikeres továbbajánlást, nem kevés, 45,5%-ával a bevételének. Brigi által statisztikai adatokkal alátámasztva kaphattunk összehasonlítást a Biocomban elérhető átlagos jövedelmekről hagyományos szakmákban jellemző viszonyítással.

Másfél év alatt az átlagbér fölé kerültek
Nekik sikerült 1,5 év alatt átlagbér feletti jutalék szintre elérniük, és hogy ez a hagyományos szakmákban milyen hosszú idő alatt érhető csak el, komolyan elgondolkoztató! Brigi a marketingterv karrierszintjeihez kapcsolódó pofon egyszerű lépéseket is átadta, és sorra vehették át méltán megérdemelt elismerő okleveleiket az új karrierszintekre minősült munkatársak.

Kvalifikációk
Tapsot kaptak a 2-es, 3-as szintre lépő kollégák és már a színpadon vehették át okleveleiket a 4-es, 5-ös karrierszintre kvalifikált munkatársak.

4esek_IMG_3588.JPG

4-es szintre kvalifikált munkatársak

5ösök_IMG_3599b.jpg

5-ös szintre kvalifikált munkatársak

És egy „mérföldkő” – a bűvös 4000 PÉ – átlépőit is nagy taps és oklevél várta a színpadon szponzoraiktól. Akik pedig a 6-os karrierszintre léptek a következők voltak:

  • Hajzer Sándor (szponzora: Baranyi Virág)
6os_Hajzer Sándor_IMG_3670b.jpg

Hajzer Sándor (6-os karrierszintre lépett) és szponzora, Baranyi Virág

  • Kissné Lakatos Ildikó (szponzora: Barna Tamásné)
6os_Kissné Lakatos Ildikó_IMG_3673b.jpg

Kissné Lakatos Ildikó (6-os karrierszintre lépett) és szponzora, Barna Tamásné

  • Fehér Cintia (szponzora: Jakab Otília)
6os Fehér Cintia_IMG_3674b.jpg

Fehér Cintia (6-os karrierszintre lépett) és szponzora, Jakab Otília

  • Glász Mónika (szponzora: Sujtné Farkas Adrienn)
6os_Glász Mónika_IMG_3680b.jpg

Glász Mónika (6-os karrierszintre lépett) és szponzora, Sujtné Farkas Adrienn

  • Kovács Magdaléna (szponzora: Kovács Krisztina)
6os_Kovács Magdaléna_IMG_3676.JPG

Kovács Magdaléna (6-os karrierszintre lépett) és szponzora, Kovács Krisztina

Új kitűzős hetes
És végül a 7-es karrierszintjét harmadszor is megvédő Sujtné Farkas Adrienn volt a nap Biocom arany kitűzőjének várományosa, aki szponzorától Huri Zsuzsitól egy wellness ajándékutalványt is kapott a csillogó aranyszínű medál mellé.

Kitűzős_Sujtné Farkass Adrienn_IMG_3700.JPG

Sujtné Farkas Adrienn(Biocom kitűzős és szponzora, Huri Zsuzsi

Megosztották a tulipános kitűzőt
A hagyományként bevezetett tulipános kitűzőt, melyet az viselhet, aki a rendezvényre a legtöbb új vendéget hozza el magával, ez alkalommal Kovács Brigitta érdemelte ki, aki által 4 új vendég is érkezett, de ő ezt az elismerést átengedte új „fényecskéjének”, Berta Gergőnek, mivel ő 3 másik új vendéget hozott magával, így első alkalomra is. Megjegyzem, nagyon gáláns gesztus volt Brigi részéről!

Brigi-Gergő_IMG_3715b.jpg

Kovács Brigitta és Berta Gergő, a „tulipánosok”

Az élet igazán: a vállalkozó mindig megoldásokban gondolkozik
Rónai Krisztina (5-ös szintű munkatárs) Robin Sharma kanadai írótól idézve kezdte elmesélni, hogy számára az élet igazán miként vezetett a Biocomhoz 30 éves vállalkozói múltján keresztül. Miközben évtizedekkel ezelőtt már szembejött vele barátnője polcán egy terméken – a folyékony szappanon – a hálózati felirat.

Rónai Krisztina_IMG_3629b.jpg

Rónai Krisztina előadóként

Rónai Krisztina másodjára meglátta a lehetőséget
És bár életében 13 éve egy töréspontról felállva újraépítette vállalkozást, de még mindig nem volt meg az, amiért itt van a Földön. Amit úgy fogalmazott meg, hogy miben lehet ő hozzájárulás mások életében. A válasz 2021 nyarán jött szembe immár másodszor könyvelő társa által, ugyanis az élet (ahol vallja, minden okkal történik) ismét eléje sodorta a Biocom lehetőséget, hogy megragadja, és a maga teremtette vállalkozás „rabszolgasorsából” ki tudjon lépni. Ezúttal természetesen nem szalasztotta el! Kriszta 4 dologban fogalmazta meg a „Mit adott a Biocom nekem?” kérdésre a válaszait:

  • új üzletet,
  • egészséget,
  • barátokat,
  • és egy támogató társat.

Merjetek bátrak lenni, higgyetek magatokban és a Biocomban!
Az „Élet igazán” blokk 2. szereplője Ács Veronika hálózatvezető sem gondolta sokáig, hogy ő az embereknek bármit is adhatna, pláne, mikor közel 5 éve egy bátor döntést hozott és elindult egymaga egy rögös úton egy új élet felé végtelen hittel. De az élet berendezi a dolgokat, és a Biocom megtalálta Baranyi Virág személyében.

Törlesztés helyett visszafizetés
2020 májusát írtunk ekkor, s hogy tényleg mindenki lássa, hol is van, Vera könnyeivel küszködve számolt be róla, hogy bár eleinte csak a hitele törlesztésének fizetésére keresett megoldást a Biocom által, de 2022. december 15-én a több milliós hitelét sikerült teljes egészében visszafizetnie! Na ekkor már előkerültek a papírzsebkendők a sorok között is!

Ács Veronika_IMG_3648b.jpg

Ács Veronika is sokat kapott a Biocom által

Mit kaptam? Már rendelkezem nyugdíjtakarék biztosítással!
Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezető viccesen említette, hogy a rendezvény záró előadásához miért nem készült diasorral… Egy 2018-ban tett döntés hozta elköteleződés története és tanulságai következtek egy olyan gyorsan gondolkodó Arany Hálózatvezetőtől, aki méltán vezet már nagy csapatot motiváló személyiségével. Bár az esszenciát, hogy itt más látásmódot kapott a Biocom által 2018 március nőnapi regisztrációja után már a bevezető gondolatok alatt megtudhattuk, de ennek a folyamatnak a lépéseit is megosztotta Kriszta velünk. A lottó 6-os szelvényt akkor kapta meg mikor a 6 számjegyű regisztrációját megcsinálta.

Pivarcsi Krisztina_IMG_3732b.jpg

Pivarcsi Krisztina előadó

Pivarcsi Krisztinának a Biocom a nyugdíjbiztosítása
Már nem aggódik, mint sokan, hogy a nyugdíjból meg tud-e majd élni, mivel van nyugdíjbiztosítása, úgy hívják, hogy Biocom! S bár korábban sem aggódott az egészségén, és hogy a csapból tiszta a víz folyik-e, mert fiatalon ilyenekkel nem szoktunk foglalkozni (pedig kellene), de most meg már azért nem aggódik rajta, mert a kiváló termékek segítenek megőrizni, és a válasz ismét a Biocom. Ha megértjük, hogy hol érdemes okosan elkölteni a pénzt mindennapos használati dolgokra, akkor utána minden fogkrém kinyomásnál stb. a mi zsebünkben csörren a visszatérítés (45,5%-a a cég bevételének!). Mert ezekre a termékekre, függetlenül attól, mi történik a világban, szükségünk van. És jönnek a csapatba mozgatórugók, akik ezt ugyanúgy megértik és ők sem aggódnak. Van mindig következő lépcső, ami elérhető, s bár ára van, változnod kell, de ennél jobban semmi sem éri meg, hogy kulcs legyél más ember életében a „Más élet” feliratú ajtóhoz, amin belépve látható másképp a más kép!

Légy kulcs az ajtókhoz!
Záró gondolatként e fantasztikus nap margójára írva: a jobbnál-jobb előadók és szellemi táplálék, velős gondolat után több mondat is fennakadt agytekervényeim labirintusában. Melyek közül egyet ki is emelnék, hogy alapos „átrágás” után magamba olvadva kifejtse kellő hatását: mégpedig, hogy légy mozgatórugó, légy kulcs ajtókhoz, hogy mások életét pozitív irányba mozdítsd és így válsz a magadéban is azzá, ami örömmel vezet el céljaidhoz és bizton állítom, hogy önmagad legboldogabb verzióját teremtheted meg eközben a Biocom és magad által, mert e kettő már adott csak a te döntéseid, tetteid kellenek!

Ezeket olvastad már?