Kezdőoldal Ágak Aranyozott februári zsongás az 554 ezer pontos Vass-ágon, új vezetőkkel

Aranyozott februári zsongás az 554 ezer pontos Vass-ágon, új vezetőkkel

DSCN1034
„Érzelmi hullámvasút jellemezte a februári Startképzést, hol a könnyeinket törölgettük, hol pedig jót kacagtunk Beta-, Ferenczy- és Vass-ágak közös találkozóján. Már elég sok képzésen vettem részt, de a mostani kimondottan érzelmesre, pörgősre, eredményesre és tartalmasra sikerült. Hol a fellegekben érezhettük magunkat, hol kicsit alacsonyabban, méhecskék között, teljes tavaszi zsongásban. Volt mese, példák, tapasztalatok, büszkeségeink szép számmal, és Valentin-napi poénokkal megspékelt szakmai előadás.” Már a Gruicsné Sümegi Éva, az ág bajai Ezüst Hálózatvezetője által megfogalmazott bevezetés is jelzi: tartalmas összefoglalót kapunk tőle, ráadásul rengeteg képpel. És, mint a cím is jelzi: csodálatos sikerekkel…

Boldogságtitkok Beta Kádár Tündétől
Az indiai mese, amivel közvetlen (192 ezer pontos!) ágvezetőm, Beta Kádár Tünde, nap háziasszonya indította a napot, a boldogságról szólt, annak is a titkairól:

Az indiai bölcs 8 titka:

  1. Adj hálát mindazért, amit a Jóistentől kapsz!
  2. Szeresd Önmagadat, és bízz a képességeidben!
  3. Éld át a vágyaidat! Ha sikeres szeretnél lenni, akkor viselkedj is úgy, mint egy sikeres ember, ha okosnak gondolod magad, akkor cselekedj okosan!
  4. Ne irigyelj senkit, valósítsd meg a saját álmaid!
  5. Ne hagyd, hogy harag mérgezze a lelked!
  6. Tartsd tiszteletben más tulajdonát! Ma elveszel valamit, holnap tőled vesznek el, ez az élet rendje.
  7. Óvakodj a rossz akaratú cselekedetektől! Isten minden teremtményére szeretettel tekints!
  8. Reggel hálával a szívedben ébredj, köszöntsd méltón az új napot, és fedezd fel az élet szépségeit!

A feladat az eszközök megismertetése
Ezekkel a csodálatos gondolatokkal vezetett át bennünket Tünde a mesevilágból a valóságba. Határtalan lehetőségek előtt állunk, példa erre az ő több, mint 100 ezres felvidéki csapata! Tünde mindig olyan átéléssel, és olyan szerénységgel beszél ezekről a csodálatos sikerekről, hogy fel sem merül bennünk, hogy kitartással és szorgalommal mindannyian el ne tudnánk jutni ezekre a szintekre! Köszönöm Tündi, hogy azokba is kellő hitet tudsz önteni, akik nemhogy azt nem hiszik el magukról, hogy ilyen eredményeket tudnak elérni, de annyit se éreznek, mielőtt Téged meghallgatnának, hogy egy terméket el tudnának adni! Tőled tanuljuk, hogy a mi feladatunk nem az eladás, hanem az, hogy minél több emberrel ismertessük meg ezeket a csodálatos eszközöket, amelyekkel rendelkezünk.

Fazekas Gizike 100 ezer pont felett vallott a hogyanról és miértről
A „Hogyan, miért?” blokkban éppen a felvidéki (szlovákiai) csapat vezetője, a 102 ezer pontos Fazekas Gizike Ezüst Hálózatvezető biztatott arra mindenkit, hogy nézzük csak meg őt! Nyugdíj előtt pár évvel volt bátorsága otthagyni a biztosnak látszó munkahelyét és bele mert vágni ebbe az üzletbe… és milyen jól tette! Nem csak az egészségét sikerült helyrehozni, és nem csak a számítását találta meg, hanem olyan társaságot, csapattársakat, amilyenekről az íróasztal mellől álmodni sem mert!

Ki érezte még magáénak a hallottakat…?
Az én megjegyzésem: mintha csak rólam beszélt volna! Nekem nagy példaképem a Gizike, nem csak azért – persze azért is…– mert egyidősek vagyunk, és amikor még csak a Biocom weboldalról ismertem, ámulva néztem, hogy milyen bátor! Ott merte hagyni a munkahelyét? Milyen nagy dolog ez! Ő járt a fejemben akkor is, amikor az erőt gyűjtöttem, az én nagy lépésemhez!

Fazekas Gizike Ezüst HV csokorral kezében a népes felvidéki csapata ölelésében

Fazekas Gizike Ezüst HV csokorral kezében a népes felvidéki csapata ölelésében

Lauer Levente: Mire vársz?
Lauer Levente, I. éves biomérnök hallgató ugyanebben a blokkban olyan lendülettel, olyan bölcsességgel avatott be bennünket a titkaiba, hogy az valami csúcs volt. Ilyen fiatalon, ennyi tapasztalattal és ilyen ösztönös tehetséggel ritkán találkozni! Vezérgondolata: Mire vársz? Ajánlom mindenkinek, hogy jegyezze meg ezt a nevet, mert még sokat fogja hallani!

Laurer Levente szponzorával, Gara Jenőné Pap Edit hálózatvezetővel

Laurer Levente szponzorával, Gara Jenőné Pap Edit hálózatvezetővel

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna nyerte a havi céges serleget
Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, felső ágvezetőnk, Gyémánt Hálózatvezető vette át a szót és a táblát. Azt mondta: 2018 legyen a proaktivitás és a mélységépítés éve! Ezt az izgalmas és eredményes módszert mutatta be. Ámulattal nézték, akik még nem ismerték, hogy milyen egyszerű lépésekkel lehet motiválni az új tagokat egyre magasabb és magasabb kedvezményszintekre repítve őket. Annyi a „trükk”, hogy alaposan át kell gondolni, kit hova, melyik munkatárshoz regisztrálunk be. Matematika az egész, hinnénk, pedig nem csak az. Zsuzsi persze nem csak elméletben ennyire penge, hiszen a szintlépő blokkban a valóságban is új vezetőkkel tudta demonstrálni ennek a módszernek az eredményességét. Ugye, nem csoda, hogy Ő nyerte el a céges serleget…?

Nagyon nagy példakép Vass Szombatfalvi Zsuzsi (serleggel e kézben) a szememben a párjával, Vass Oszival együtt!

Nagyon nagy példakép Vass Szombatfalvi Zsuzsi (serleggel e kézben) a szememben a párjával, Vass Oszival együtt!

Hellinger Magdolna fejlődött a legtöbbet pontban a Vass-ágon
Majd ő adta át a Vass-ág versenyének serlegeit. Pont szinten a Vass-ágban januárban Hellinger Magdolna fejlődött a legtöbbet, a második helyezést Ferenczi Ildikó érte el. Ezúton is gratulálok mindkét hálózatvezetőmnek!

Hellinger Magdolna a Vass-ág serlegével

Hellinger Magdolna a Vass-ág serlegével

Regisztrációs verseny: Molnár László és Haraszti Dóra
A legtöbb regisztrációval a Vass ág versenyét és a vele járó jutalmat Molnár László és Haraszti Dóra nyerte. Már a helye is megvan! Vecsésen fogunk (ebből) találkozni velük. Szerintem nagyon jó döntés volt a villámgyors döntés!

Vass Szombatfalvi Zsuzsa ágvezető, Gyémánt Hálózatvezető, Molnár László, Haraszti Dóra 6-osok és Beta Kádár Tünde

Vass Szombatfalvi Zsuzsa ágvezető, Gyémánt Hálózatvezető, Molnár László, Haraszti Dóra 6-osok és Beta Kádár Tünde

Ferenczy László: A vezetők által kitaposott utat kell követni
Ferenczy László Arany Hálózatigazgató szavai pattogtak a következő blokkban. Kommentek és kifejtés nélkül nézzünk néhányat:

  • Mi is az MLM? Mellettem Lehetsz Munkatárs! Ugye, milyen egyszerű? Nem kell ezt túlbonyolítani!

Elárulta nekünk a SIKER képletét:

  • Döntés+Célok=Indulás.
  • Névlista+Meghívás=Infó.
  • Infó+Visszakeresés=Új Regisztráció.
  • Új Regisztráció+Képzés+Rendszeres Munka=Vezető.

Ennyi a munkánk, ami persze nem kevés, mert ne higgye senki, hogy a sikerek bárkinek csak úgy az ölébe pottyannak! Ami viszont a jó hír, hogy nem új utakat kell kitaposni, hanem menni azon, amit előttünk a vezetőink megmutattak. Hogy őt idézzem: kincsek vannak a kezünkben, az a feladatunk, hogy minél több emberrel megismertessük őket.

Karácsony Marika a Ferenczy-ág nyertese
A Ferenczy ág versenyét Karácsony Marika nyerte, 69 %-os (!) fejlődéssel!

Serleggel a kezében Karácsony Marika hálózatvezető büszke munkatársaival és vezetőjével, Kiss Sándorral

Serleggel a kezében Karácsony Marika hálózatvezető büszke munkatársaival és vezetőjével, Kiss Sándorral

Pintér István mérnökhöz méltó precizitással szólt a marketingtervről
Pintér István Arany Hálózatvezető az eddig tanultakat lefordította a számok nyelvére. István szépen, lassan, egy mérnöktanárhoz méltóan oktatta, mutatta a szinteket, kedvezményeket, jövedelmeket. Ahogy mentünk egyre feljebb a szinteken, úgy emelkedtünk ki a székekből, hogy micsoda perspektíva van még előttünk! Láttam az arcokon, hogy némelyik kifejezés milyen újdonság volt egyeseknek, ezért az előadás tanulsága, hogy gyakrabban és alaposabban kell átbeszélni a marketingtervet, mert ha nem vagyunk tisztában ezekkel a fogalmakkal, akkor nem is várhatjuk el, hogy a munkatársaink tovább tudják adni! Nagyon fontos, érthető és hiánypótló előadás volt, köszönjük szépen!

Pintér István Arany Hálózatvezető

Pintér István Arany Hálózatvezető

Eberhardt Hajnal a regenoros méregtelenítésről
Eberhardt Hajnal dietetikus, Ezüst Hálózatvezető előadásának témája ez volt: Méregtelenítés Reg-Enorral. Az első részben a TOP termék, a Reg-Enor fő ismérveivel indított – hungarikum, salaktalanító, kellemes ízű tejfehérje kivonat, sokaknak az „utolsó remény”.  Majd kitért röviden a „szabályokra”. Előadásában a legnagyobb hangsúlyt a tapasztalatokra helyezte. Egyik ámulatból a másikba estünk, milyen hihetetlennek tűnő, mégis tudjuk, hogy valós eredményeket lehet elérni az életmódváltással párosuló Reg-Enor kúrával.

Eberhardt Hajni Ezüst Hálózatvezető Viczkó Emília tapasztalatát hallgatja, Emi mellett Kovács Irénke új 6-os

Eberhardt Hajni Ezüst Hálózatvezető Viczkó Emília tapasztalatát hallgatja, Emi mellett Kovács Irénke új 6-os

Dr. Patkó Katalin: Mivel egészítsük ki a Reg-Enor kúrát?
A doktornő a fogyást segítő termékeket ismertette, majd a kúra utáni időszakra hívta fel a figyelmünket. Minden előadásában kiemelt helyen szerepelnek a szívet erősítő készítmények, most is szemléletesen és közérthetően beszélt arról, hogy milyen fontos a szív és az érrendszer karbantartása. Nem ő lenne, ha nem szúrna be az előadás végére poénokat. Hangos kuncogással és nagy tapssal köszöntük meg neki a tartalmas előadást és a figyelmünk felhívását a közelgő (azóta elmúlt) Valentin-napra.

Dr. Patkó Katalin előadása szórakoztatóan segítő volt ezúttal is

Dr. Patkó Katalin előadása szórakoztatóan segítő volt ezúttal is

Csúcshónap: kétmillió felett!
A nap bővelkedett szintlépésekben. De a legfontosabb: a január csúcshónap volt a Biocomban, 2.230.000 ponttal zárult! Mi sem mutatja ezt az eredményt jobban, mint hogy egyre több vezetőt láthattunk felsorakozni az elismeréseknél.

6-os szintre léptek:

  • Molnár László és Haraszti Dóra, szponzor HV: Vass Szombatfalvi Zsuzsa.
  • Kovács Irén, szponzor HV: Hellinger Magdolna.
  • Varga Edit, szponzor HV: Hellinger Magdolna.
  • Bilics Tamás, szponzor HV: Hellinger Magdolna.
  • Rózsa Ildikó, szponzor HV: Beta Kádár Tünde.
Az újdonsült hatosok szponzoraikkal

Az újdonsült hatosok szponzoraikkal

Új HV: Kovács Hetti
Hálózatvezető szintre lépett: Kovács Hetti, szponzor HV: Pálfi Rita.

                  Kovács Hetti új HV szponzorával, Pálfi Ritával

Kovács Hetti új HV szponzorával, Pálfi Ritával

Kitűzős HV-k
Kitűzős Hálózatvezető szintet ért el:

  • Birkus Csaba, szponzor HV: Pálfi Katalin,
  • Nagy Andrea, szponzor HV: Sántha Köles Viktória.

Az újdonsült hálózatvezetők tiszteletére a hagyományoknak megfelelően elénekeltük Zorán: Gyémánt és arany című számát. Borzongatóan szép érzés volt!

Birkus Csaba kitűzőjét szponzora, Pálfi Katalin illesztette a helyére

Birkus Csaba kitűzőjét szponzora, Pálfi Katalin illesztette a helyére

             Nagy Andrea (balról) szponzorával, Sántha Köles Viktóriával

Nagy Andrea (balról) szponzorával, Sántha Köles Viktóriával

Új Arany HV: Kis Gergely
Őket követte a nap legnagyobb ünnepe, Kis Gergely ARANY HÁLÓZATVEZETŐ elismerése. Fantasztikus teljesítménynek lehettünk tanúi, hiszen egy hónap eltéréssel lett ennek a fiatal párnak mindkét tagja Arany Hálózatvezető! Nagyon megható volt, ahogy Katika, a szponzor feltűzte párjának az arany kitűzőt! Az elismerést videóvetítés zárta. Nekem mindig nagy meglepetés, amikor valakinek a videóját látom, hiszen mi többnyire már csak akkor ismerjük meg egymást, amikor itt, a Biocomban találkozunk. Látni az új ünnepeltet kisgyerekként, kamaszként és szerelmes fiatalként annyira jó érzés! Gratulálok és további boldog, sikeres életet kívánok nekik!

Kis Gergely Arany Hálózatvezető és párja, Pálfi Katika Arany Hálózatvezető

Kis Gergely Arany Hálózatvezető és párja, Pálfi Katika Arany Hálózatvezető

Pozitív visszajelzések
Végezetül megkértem pár embert, mondják el, mi jut eszükbe erról a napról?

„Nagy elégedettség érzéssel zártam a számomra első Startképzést! Részletes tájékoztatást és nagyszerű előadók előadásait hallottam, melyek közelebb hoztak az egész Biocomhoz! Köszönöm, hogy részese lehettem!”
Székács Tünde (3. szint, Varga Edit csapatából)

„Boldog vagyok, hogy ilyen lelkes csapat tagja lehetek. Fantasztikus volt a vasárnapi program és remélem, mihamarabb engem is ünnepelhetnek, mint hálózatvezetőt.”
Kiss Magdi (3. szint, Hellinger Magdi csapatából)

„Áprilisban lesz 20 éve, hogy súlyos betegségem volt, majd kapcsolatba kerültem a hálózattal, melynek termékei sokat segítettek nekem, de az akkori kapcsolatom sajnos elhunyt. A kutakodásom eredménye: a barátnőm húgával találkoztam a sors jóvoltából. 18 év korkülönbség volt köztük, ő eszembe se jutott. Ő is be szeretett volna lépni, hiszen már 6 gyermeke van. Ő nem volt más, mint a Juhos Kati! Nagyon örültem neki, szeretem, imádom lányomként tekintek rá! S itt újra kezdődött a gyógyulás felé vezető út. 4 hete regenorozom, az első két hét alatt 6 kg-tól szabadultam meg. Itt a fogyás lelassult, hiszen a tisztító program (Intestinal Cleasing Program) magában is fogyaszt, s már az utóbbi két hétben nincs, itt 1 kg-tól szabadultam meg. Történt velem még persze több nagyon jó dolog, az eredmények visszaigazolják, amiket szívesen megosztok az ismerőseimmel. MEGÉRTE!”
Kaszapné Viczkó Emília (3. szint, Juhos Kati csapatából)

„Azt látni és érezni, hogy a kis csapatomban, már két, számomra nagyon fontos embernek tudott minőségi javulást hozni az életébe ez a sok csodálatos termék, az elmondhatatlan érzés. Ezt csak az tudja, aki átélte.”

Juhos Katalin (5-ös szint, Bilics Tamás csapatából)

Juhos Katalin (5-ös szint, Bilics Tamás csapatából)

„Érzelmekkel fűtött szabadság korlátok nélkül. Csináld azt, amit szeretsz és soha nem kell dolgoznod.”
Kovács Irén (6-os, Hellinger Magdi csapatából)

„Nekem Beta Kádár Tünde érzékenysége maradt meg, bevallom! Pedig tudom, hogy itt csak az őszinte szeretet árad, mégis amikor Tündének megcsillannak a könnycseppek az elismeréseknél a szemében, az azért mond valamit a közösségről!”
Varga Edit (6-os, Hellinger Magdi csapatából)

„Hogy mit adott a Startképzés? Büszkeséget a munkatársak sikere láttán és erőt, megerősítést a további sikeres munkához, célokhoz!”
Bilics Tamás (6-os, Hellinger Magdi csapatából)

„Most válik igazán kézzelfoghatóvá az eddig befektetett „munkám”. Azért teszem idézőjelbe, mert egy percig sem érzem annak. A mélységépítést már jó ideje művelem, és érik a gyümölcse ennek is. Berobbant három nagyon kedves munkatársam, egyszerre lettek együtt hatosok. Hihetetlen érzés, ezt meg kell élni, nem gondoltam, talán náluk is jobban izgultam. A csodálatos csupaszív csapatom segítségével elhoztam a kupát. Hálás köszönet mindenkinek érte! Szeretem, hogy jót tehetek másokkal, megismerek sok-sok jó embert, akikből akár munkatársak is válhatnak. Nagy szavaknak tűnnek, de egészségek, jobb sorsok alakulnak a kezeink között, részese vagyok a formálásuknak. Ettől jól érzem magam, nekem ez az igazi siker.”
Hellinger Magdolna, hálózatvezető

Varga Edit, 6-os, Kovács Irén 6-os, Bilics Tamás 6-os, HV-jük, Hellinger Magdolna és Beta Kádár Tünde ágvezető

Varga Edit, 6-os, Kovács Irén 6-os, Bilics Tamás 6-os, HV-jük, Hellinger Magdolna és Beta Kádár Tünde ágvezető

„A mondatom Lauer Levente előadásával kapcsolatban: Fantasztikus, hogy ilyen érett gondolatokat hallhattunk egy ilyen fiatalembertől. Lazaság és tudatosság. Sok munkatárs előtt lesz ő még hatalmas példa.”
Pintér István Arany Hálózatvezető

                                         Pintér István

Pintér István

A „virágáruslány”
A saját érzéseim még mindig itt vannak velem, gyorsabban dobog a szívem, ha arra a vasárnapra gondolok! Végtelenül hálás vagyok, hogy a Vass- és Beta-ághoz tartozom és büszke vagyok minden munkatársamra, kiemelve Hellinger Magdit! Tudomásom szerint Biocomos „történelmet írt” azzal, hogy egyszerre 3 közvetlen 6-ost nevelt ki és ismert el!  Tündi szavaival élve, mint egy virágáruslány, úgy hordta a virágokat a 11 szintlépőjének! Ebben a teljesítményben benne van az egész felső vezetésünk, a Vass-, a Beta- és a Pintér házaspár segítsége, hiszen nélkülük, az ő tanításuk és hitük nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna létre.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy ezt a cikket én írhattam meg!

Gruicsné Sümegi Éva a csapatával, köztük a serleget tartó Hellinger Magdolnával

Gruicsné Sümegi Éva a csapatával, köztük a serleget tartó Hellinger Magdolnával

Képgaléria:
18402758_1948954971797474_2782463244271983535_n 26907026_1844611542217136_7769189220106038688_n 27655428_1686462668066743_7631784538865279476_n 27655533_10213419134385325_5828614278932667444_n 27656996_1946676528694220_2321322135635436030_n 27657162_1686495484730128_266101470663342974_n 27749783_1686484171397926_5230103194795376044_n 27750620_1850116491673966_4570294726647134217_n 27857953_1024954884329139_9066074485813178309_n 27858745_1814065902001983_1171006847400925609_n 27946650_1531473096950435_248452351_o 27951305_1531472566950488_440777173_o 27989719_1531473283617083_1117533218_o 27989799_1531472780283800_1214314205_o 27990171_1531472503617161_1122709593_o 27990173_1531472590283819_627507911_o 27990310_1531472510283827_2142386937_o 27990501_1531472823617129_2128825987_o 27990621_1531473020283776_1741652420_o 27990832_1531472596950485_336604693_o 27999412_1531472693617142_1423782220_o 27999488_1531472563617155_2123101695_o 27999818_1531472860283792_995631570_o 28000020_1531472866950458_992100076_o 28033176_1531472413617170_699356370_o 28033220_1531472740283804_770211554_o 28033270_1531472410283837_1138126002_o 28033420_1531472793617132_561298595_o 28033922_1531473253617086_584833552_o 28034813_1531472973617114_984563162_o 28034953_1531473106950434_1157357590_o 28035332_746152475578121_538806963_o 28125696_1540961279352436_1584624767_o 28126070_1540960796019151_1043816604_o 28126458_1540961222685775_715909185_o DSC08129 DSCN1009 DSCN1010 DSCN1011 DSCN1012 DSCN1013 DSCN1014 DSCN1015 DSCN1016 DSCN1017 DSCN1018 DSCN1019 DSCN1020 DSCN1021 DSCN1022 DSCN1023 DSCN1024 DSCN1025 DSCN1026 DSCN1027 DSCN1028 DSCN1029 DSCN1031 DSCN1032 DSCN1033 DSCN1034 DSCN1035 DSCN1036 DSCN1037 DSCN1038 DSCN1040 DSCN1042 DSCN1043 DSCN1044 DSCN1045 DSCN1047 DSCN1048 DSCN1050 DSCN1051 DSCN1052 DSCN1053 DSCN1054 DSCN1055 DSCN1056 DSCN1057 DSCN1058 Gizike Karácsony_Marika Levente Zsuzsi

 

 

Ezeket olvastad már?