Kezdőoldal Ágak A hőségriadót is felülírta a felvidéki Sikernap Turné – a dunaszerdahelyi volt a 9. alkalom

A hőségriadót is felülírta a felvidéki Sikernap Turné – a dunaszerdahelyi volt a 9. alkalom

Szervezők és előadók a negyedik dunaszerdahelyi vasárnapon, egyben a kilencedik felvidéki Sikernapon

Holmi hőségriadó nem riaszthatja vissza a Vass-Beta-ág felvidéki csapatának tagjait… Július 29-én immár 9. alkalommal szervezték meg a Sikernapot – ebből Dunaszerdahelyen ez már a negyedik volt. Az időjárás már csak azért sem szabhat határt a határon túli programsorozatnak, mert ha esik, ha fúj (ha süt…), hetente viszik tovább a Biocom hírét, úgy, ahogy a szlovákiai csapat Arany Hálózatvezetője, Pálfi Katika megálmodta. A beszámolót ezúttal készítő Simonics Éva Ezüst HV megjegyzése szerint ez óriási előny és nagy segítség a nyári hónapokban is nekik. Hálásak is érte Katiáéknak! Mi pedig azért, hogy az alábbiakat elküldte arról a forró vasárnapról…

Vangel Mónika először volt rendezvényen háziasszony – nem látszott rajta

Vangel Mónika moderátorként is helytállt

Ezúttal új hálózatvezetőm, Vangel Mónika volt a nap házigazdája, aki nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel helytállt ebben a szerepben is. Ágvezetőnk, Beta Kádár Tünde is elfogadta meghívásunkat, ami megtiszteltetés volt számunkra.

Pálfi József a függetlenedés lehetőségeit vázolta fel

Pálfi József: Cél a függetlenné válás

Józsi egyszerű, érthető stílusban adta át nekünk, hogy miért jó ebbe a csodás Biocomos világba tartoznunk, hogy mennyi lehetőség áll előttünk, ha magunkénak szeretnénk az egész „tortát”, s nem csak egy-egy szeletet (például pár terméket, a környezetvédelmet, az egészségmegőrzést, a jövedelem-kiegészítést) belőle. Az ő célja is az, mint sokaknak, hogy minél hamarabb főállású hálózatépítő legyen, mert itt megbecsülik, biztatják és elismerik a munkáját.

Nagy Andrea megmutatta a vegyszermentes háztartás előnyeit

Nagy Andrea HV: Megtakarítás vegyszermentesen

Andreától megtudtuk többek között azt, hogy ha vegyszermentesen vezetjük a háztartásunkat, azzal óvjuk családunkat, a környezetünket és még pénzt is takaríthatunk meg. Nem is keveset! Praktikus példákat mutatott nekünk a hálózatvezető, hogy ő otthon mit, mivel és mire használ. Szerintem mindenkinek hasznos volt!

 

Vangel Mónika (bal szélen) és Simonics Éva (jobbról a második) az ágvezető párral, Beta Kádár Tündével és Beta Kolossal

Vangel Mónika (új) HV: Tanévkezdés egészségesen

Mónika olyan témával foglalkozott, ami sok anyukának okoz problémát a nyári szünet végén, mint pl.: Mi lesz, ha gyermekem megbetegszik? Ki marad itthon vele egy hétre? Miért náthás megint…? Ezek a problémák megelőzhetők (és akár kezelhetők) a csodás, növényi alapú étrend-kiegészítőinkkel. Azt mondta, megéri már most, augusztusban elkezdeni gyermekeink immunrendszerének erősítését. Mert mi, szülők vagyunk a felelősek az utódainkért, az egészségükért. Ne hagyjuk a véletlenre, legyünk tudatosak!

Sebő Adrianna a tisztítókúra fontosságáról beszélt

Sebő Adrianna: Rendszeres tisztítás mindenkinek

Adri, aki Vangel Mónika csapatának 5. szintű munkatársa, saját (15 évvel ezelőtti) betegségén keresztül világította meg, hogy mi vagyunk a felelősek magunkért, mi tudunk tenni a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért. Fontos, hogy évente csináljunk tisztítókúrát, mert szervezetünk szinte megköszöni, hiszen megújul általa. Adri csak fél éve tagja a csapatnak, de nagyon tud azonosulni a cég küldetésével. Köszönjük, hogy megosztottad a tapasztalatodat!

Csörgey Tímea igazán kiváló példa – a Reg-Enor kúrája miatt is

Csörgey Tímea: A Reg-Enor csodája
Egy újabb fantasztikus előadó által – aki Nagy Andrea HV csapatát erősíti – megtudhattunk fontos dolgokat a Reg-Enorról. Elmesélte nekünk saját élettörténetét és fantasztikus javulását. Általa már sok ember szabadult meg kilóktól és problémáktól.

Simonics Éva Ezüst HV a csapata után most az új érdeklődőknek is utat mutatott

Simonics Éva: Lépések a siker útján

Előadásomban elmondtam, hogy minden döntésünk csakis rajtunk múlik. Ha változást akarok körülöttem, először magamban kell ezt a folyamatot elindítani. Ha igazán eldöntöttük, hogy a változás útjára lépünk, akkor induljunk el, mert megéri. Mindegy ki vagy, honnan jöttél, csak startolj! Fantasztikus rendszer áll mögöttünk, minden eszközt megkapunk álmaink megvalósításához. Körülmények vannak és voltak is, de a gondolataidat csakis Te formálod!

Beta Kádár Tünde ágvezető a szívekhez szólt

Beta Kádár Tünde: Számíthatunk egymásra

Ágvezetőnk szavai szívhez szólóak voltak. Rámutatott arra, hogy a jó üzlethez elsősorban TE kellesz és mindig hallgass az érzéseidre. ,,Segíteni az tud, akinek szívében szeretet van” – ebben az üzletben számíthatunk egymásra, érdek nélkül. Hallhattunk munkalépésekről, élményekről és érzésekről. Előadása végén felolvasott egy történetet, melynek lényege az volt, hogy a boldogság titka a szívünkben és az eszünkben rejlik. Köszönjük, Tünde a tanításodat, hogy megosztottad velünk!

 

 

Ezeket olvastad már?