Kezdőoldal Ágak A Biocom segített Kovács Gabriellának, hogy „ne késse le a holnapját” – az új HV megtalálta az útját a Czentlaki-Zsizsi-ágon

A Biocom segített Kovács Gabriellának, hogy „ne késse le a holnapját” – az új HV megtalálta az útját a Czentlaki-Zsizsi-ágon

Szponzorával, Tóth Zsizsikével, aki 260 km-t bevállalva – titokban –, személyesen hozta Gabriella otthonába a HV oklevelét

Kovács Gabriella másfél évtizeden át kísérletezett különböző fogyókúrás módszerekkel, de a végeredmény mindig ugyanaz volt: a gyötrelmesen leadott kilók pillanatok alatt visszajöttek. Mivel küzdő egyéniség, így sosem adta fel – illetve, mégis… Talán furcsán hangzik, de az ő Biocomos története mégis itt kezdődik, 2018-ban. S most, 2021 elején ott tart, hogy Tóth Zsizsi Gyémánt HV szponzoráltjaként hálózatvezető a Czentlaki-Zsizsi-ágon. Gabriella pedig színesen és őszintén azt is elmeséli, hogyan jutott idáig a feladásból, először vakon, majd segítőkkel, végül egy csodálatos csapat tagjaként. Azt írja, visszakapta régi önmagát. De hozzátehetjük: attól ő már sokkal-sokkal több…

A fájdalmat csak a katedra enyhítette
2018 őszén testileg-lelkileg megbetegedtem – nagyon… Egekig szökött a vérnyomásom, vesegondjaim voltak, fájtak az ízületeim, már a délelőtti órákban szörnyű fáradtság gyötört minden nap. Úgy „éltem túl” a munkaidőmet, hogy – pedagógusként – a tanóráimon (és csak akkor) sikerült elfelednem minden nyűgömet, mert olyankor a diákjaimnak, a tanításnak „éltem”. Egyéb időben viszont mindig azon kattogott az agyam, mikor mehetek már haza, folyton a házunk előtti hosszú bejárót láttam magam előtt. Pihenni, „semmitsemcsinálni” akartam, depressziós lettem, és szépen-lassan elkopott minden cél, terv, törekvés. Azok az erősségeim, melyek evidensek voltak életem, mindennapjaim formálásában, nem léteztek tovább.

Tehetetlenség, hangulattalanság
A családom tehetetlen volt, minden biztatásuk, igyekezetük kudarcba fulladt életem jobbá tételét illetően. Kedvenc hobbik: sütés-főzés, kirándulás, olvasás, horgászat a „majd holnap” temetett ösvényein tűntek a semmibe. Erőltettem én, hogy a hangulatom remek, ám ez csak a külcsín volt, semmi más.

A víztől is hízás után igen a Reg-Enorra és algára
Már kis híján „lekéstem a holnapomat”, mikor egy gyenge pillanatomban „igen”-t mondtam egy kedves kolléganőmnek arra (aki addigra már ezerszer kérlelt, hogy lépjek túl ezen a szörnyű apátián), hogy rendeljek már meg végre egy garnitúra Reg-Enort és algát, mert így önnön sorsom feletti siránkozásom, testi nyavalyáim végleg fel fognak emészteni. Ekkor már 92 kilót mutatott a mérleg, gyakorlatilag a víztől is híztam.

2019. júniusában – 92 kilósan

Kúravezető nélkül nehéz…
2019. június 16-án, a szülinapomon érkezett meg a csomagom. Bizakodó lettem, elszántam magam, izgatottan álltam neki az új „élet”-nek, a teljes életmódváltással járó kúrának. Kúravezetőm nem volt, éjjel-nappal a netet bújtam, „összeollózgattam”, mit kell tennem azért, hogy jöjjön az eredmény. Nagyon nehéz kezdet volt, és itt jegyzem meg: kúravezető nélkül, „vakon tapogatózva” senki ne kezdjen bele! Mondanom sem kell, hogy három hétig egy dekát sem fogytam.

Visszatért az életkedvem
Az éltetett csupán, hogy napról napra egyre jobban aludtam, visszatért az életkedvem. Szinte egyszerre pótoltam be mindent, amit addig elodáztam, hanyagoltam: festettem, meszeltem, kertészkedtem, takarítottam éjjel-nappal! Azután július közepén megtört a jég: zuhanórepülésbe fordultak a felesleges kilók, miközben jókat ettem, sütöttem, főztem, boldogan rendeztem át a gardróbot. Sorra kerültek elő a rég elfeledett, kedvenc ruhadarabok, és én határtalan jókedvvel zsákoltam be a bálnaméretű holmijaimat. (Azóta elajándékoztam valamennyit).

Most vagyok jól igazán!
Szeptemberben indult az új tanév, addigra 17 kilóval voltam könnyebb. Egyik kedvenc kolléganőm – hogy a meglepetéstől, vagy aggodalomtól vezérelve-e, nem tudni – ezt kiáltotta: „Úristen! Ugye, nem vagy beteg”? Melyre kacagva válaszoltam: „Most vagyok csak jól igazán”!

Mínusz 20, egészségesen
Az életmódváltás olyan remekül sikerült, hogy október derekára még 3 kilót adtam le, így kereken 20 kg-mal lettem könnyebb, mi több: csinos és egészséges. Persze, a háziorvosom sem volt rest: kezembe nyomott egy komplex laborbeutalót, mondván: ez a fogyás ellenőrizendő!

Energia, fittség – visszakaptam önmagam
Míg régebben számtalan rossz érték éktelenkedett a lapon, akkor bizony már egyetlen pluszjel sem mutatkozott. Egészséges, energikus, fitt lettem, olyan, mint régen. Visszakaptam önmagamat, és ezzel együtt a párom is a régi feleségét, drága gyerekeim is azt az erős „anyu”-t, akit születésüktől fogva olyannak ismertek, akire mindenben számíthatnak.

Sikertörténet – családi szálakkal is
Sikertörténet az enyém, melyért életem végéig hálával tartozom a férjemnek, aki mindvégig mellettem állt, biztatott és segített, anyukámnak, aki velem együtt sírt, majd nevetett. És természetesen Nagy Tünde kolléganőmnek. Az ő kezdeti segítsége nélkül ezt a történetet most nem írhattam volna meg, hiszen ő volt az, aki először megrendelte nekem a Reg-Enort, melynek létezéséről addig semmit, de semmit nem tudtam.

Immár egészségesen, fitten… 20 kilóval könnyebb lett az „élet”!

Egy új történet kezdete
Ezzel véget is érhetne ez a történet, ha 2020 tavaszán, a tanári szoba konyhájában nem kezdtem volna beszélgetni az egészséges étkezésről egy újonnan iskolánkba érkezett tanító kolléganőmmel, Bánszkiné Bukor Ildikóval. Ő is kúrázott már a Reg-Enorral, így számára nem volt ismeretlen a „terápia”.

Jót tenni a tapasztalatok átadásával
Ezt követően igencsak felgyorsultak az események. Ildikó inspirált egy döntésre: felajánlotta ugyanis, hogy regisztráljak egy olyan vonalba, ahol megmutatja egy fantasztikus ember, hogyan adhatnám tovább a megszerzett tapasztalataimat úgy, hogy azzal jót tehessek. A kúrázóimnak, mert egészségesek és csinosak lesznek, és persze magamnak is, hisz a ráfordított idő, energia=pénz, jövedelem.

Tóth Zsizsi szeretetmarketingje
Így találkoztam egy csodálatos, szeretetmarketingben felülmúlhatatlan emberrel: ő Tóth Zsizsi. Rendkívül elfogult vagyok vele kapcsolatban. Mindennapi erőm, létem része. Életemben nem találkoztam olyan vezetővel, aki engem az első perctől családtagként zárt a szívébe – pedig még csak nem is ismert. Egy icipici nő, akiben az emberek iránti szeretet, a törődés és hit olyan erős, szilárd, amilyet egyetlen marketingkönyvben nem olvashatsz, meg nem tanulhatsz. Csak vele, tőle! Örökre retinámba égett mondatai:

  • „Siess lassan!”
  • „Türelem-higgadtság!”
  • „Ne nézz hátra! Nem arra mész!”

Türelem, alázat, tanulás, eredmények
Megtanultam tőle türelmesebbnek, alázatosabbnak lenni, fenntartások nélkül szemlélni és kezelni helyzeteket, megismerni azt az üzletet, melyet minden nehézség, bonyolult képletek nélkül tehetem napi rutinná. Még ma is hihetetlen számomra, de igaz, hiszen segítségével 2020. áprilisa óta sikerekben gazdag eredményeim vannak, fantasztikus emberek vesznek körül, akik által naponta fejlődöm, tudással, számtalan tapasztalattal gazdagodom.

Szponzorával, Tóth Zsizsikével, aki 260 km-t bevállalva – titokban –, személyesen hozta Gabriella otthonába a HV oklevelét

Okosmarketingezés
Zsizsikének köszönhetően ismerhetem Bánfi Zoltánt, aki az Okosmarketing Mesterelme csapat tagjaként tanít az online módszerre, mellyel dolgozom. Remek, önzetlen ember, aki egyenes beszéddel, „semmi manikűrrel” megdicsér, vagy éppen adja tudtomra azt is, ha ostobaságot csinálok, vagy „széllel szembe igyekeznék – feleslegesen”. Felnézek rá, a tudására, gyakorlatilag

Okosmarketinges elismerés

Tudom, mi leszel: HV!
Hadd említsem meg Jámbor Gábor természetgyógyászt, aki már 2020 nyarán azt mondta: csinálj, amit akarsz, én tudom, hogy „lakóhelyváltásod ide vagy oda, munkahelyeid itt vagy ott, én akkor is tudom, mi leszel!” Igaza lett, hálózatvezető vagyok éppen itt és most, 2021 februárjától.

Támogatók az ágból
A Czentlaki-Zsizsi-ág fantasztikus csapatában olyan emberek támogatnak jó szóval, biztatással, tapasztalatokkal és tudással, mint Krizsán László és párja, Szentpáli Elena, Bohus János és kedves felesége, Bohus-Greksza Viki. Hálával és szeretettel gondolok rájuk is.

Kíváncsiak rám
Büszke vagyok arra, hogy webináriumokra kapok meghívást, melyekben néhány gondolatot megoszthatok az érdeklődőkkel, kúrázókkal.

8.kép Képaláírás: Webinár előadás Jámbor Gáborral – felvezető képsorozat

Megtaláltam az utamat

Igen, megtaláltam az utamat! Noha pedagógus vagyok főállásban, még „nem engedtem el a kezét” ennek a hivatásnak, mert a tanítás és diákok iránti elköteleződésem roppant erős. Ezt választottam annak idején, de bármi legyen, drága apukámnak mindig igaza lesz. Mert valahányszor azt újságoltam, hogy újabb iskolát végzek, nyelvet tanulok, másik szakot végzek, akármilyen továbbképzésre iratkoztam be, azt mondta nevetve: „Lányom, Te az életed végéig padban fogsz ülni”! Ha nem is a fából készült bútordarabra gondolunk, igen, milyen igaz: 53 évesen is minden nap új tudás, újabb fejezet nyílik életem regényének lapjain.

Pillanatkép munka közben

…amelyre nagyon büszke vagy Kovács Gabriella…

 

 

Ezeket olvastad már?