Kezdőoldal Ágak A Beta-Pintér-ág vasadi vezetőképzésén az ágvezetők Ezüst Hálózatigazgató szintjét is megünnepelték

A Beta-Pintér-ág vasadi vezetőképzésén az ágvezetők Ezüst Hálózatigazgató szintjét is megünnepelték

A vasadi vezetőképző láthatóan elérte a célját!

A Beta-ág és a Pintér-ág közös vezetőképzőjének egy olyan impozáns vidéki helyszín adott otthont, ami a nagyvárosi szállodákkal is felveheti a versenyt. Ebben a csodás intézményben, a vasadi Nádas Tó Park Hotelben tölthettek két emlékezetes napot. s ami igazán különlegessé tette a vezetőképzőt, hogy egy nagyon felemelő ceremónia is a része volt. A Beta Kádár Tünde, Beta Kolos ágvezető páros Ezüst Hálózatigazgató szintjének elérését ünnepelhették meg együtt. A részleteket a hálózat-szerte közkedvelt előadó, szakértő, a csapat tagja, Eberhardt Hajnal osztja meg.

Egyszerre volt meghitt, méltó, baráti, és…
Olyannyira együtt, hogy közvetlen szponzoraik Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár is eljött erre a rendezvényre. Meghívott vendégként, mindenki nagy örömére előadást tartottak, és megtiszteltek bennünket és az ünnepelteket azzal, hogy itt, Vasadon köszöntötték fel, és ajándékozták meg az új Ezüst Hálózatigazgatókat. Meghitt, és méltó, baráti, utat mutató, jövőképet adó, nagyvonalú, de nem nagyzoló, tanulságos, tanulható, és tanítható – bennem ezek a szavak kavarogtak. Az pedig maradjon titok, hogy a legmeghittebb pillanatokban vajon hány embernek lett hirtelen szüksége papírzsebkendőre…

Értékes előadások
A két nap legértékesebb pillanatai azok voltak, amikor vezetőinktől tanulhattunk. Hallgathattunk csodás gondolatokat, tapasztalatokat Pintér Pámer Krisztinától, s a két ágvezető, Arany Hálózatigazgatónktól: Vass Szombatfalvi Zsuzsannától és Vass Oszkártól. Természetesen az ünnepeltek is szót kaptak, mind Beta Kádár Tünde, mind Beta Kolos nagyszerű előadást tartott. Kolos rengeteg új ismerettel gazdagított bennünket. Meglepetés vendégként Nyíri Zoltán érkezett hozzánk. Higgadt, sztoikus stílusa a legperzselőbb témáknál, kérdéseknél is megmaradt. A második nap végén Pintér István nagyszerű zárógondolatai a marketingtervben mélyítették el a tudásunkat.

Feltöltődés, kapcsolatépítés
Ám a vezetőképzők nemcsak a tanulásról szólnak! Az is cél, hogy összebarátkozhassanak azok is, akik csak a Zoom előadásokról ismerik egymás. Az is cél, hogy pihenhessünk, kikapcsolódhassunk. A szálloda minden ilyen jellegű igényünket is maximálisan kielégítette.

Csodás volt a wellness részleg, komfortosak, igényesek a szállodai szobák, a vendéglátás pedig hibátlan volt.

Méltó célért, boldogan
Olyan két napot tölthettünk itt együtt, ami feltöltött testileg, lelkileg, szellemileg. Sok értékes pillanattal, érzéssel, gondolattal gazdagodhattunk. Búcsúzóul álljon itt két idézet a két nap számomra legkedvesebbjei közül:

„A boldogság nem más, mint egy méltó cél, vagy ideál folyamatos megvalósítása.”

„A gyémánt egy darab szén, ami nagyon  jól kezeli a stresszt.”

Minden egyes megosztott élmény és történet közelebb viszi a teljes csapatot a sikerhez

Még ez a szép csokor sem fejezheti ki azt a szeretet, ami az ágvezetők felé irányult…

Nyíri Zoltán előadása is segítette a résztvevőket

Az ágvezetők csapata: Pintér István és Pintér Pámer Krisztina, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna, Beta Kádár Tünde, Beta Kolos, Vass Oszkár

Hálásak voltak a tanításokért a résztvevők

A hangulatra sem lehetett panasz…

A környezet is idilli volt a fotózáshoz is

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna is tartott előadást

Micsoda felépítés!

Tanulni öröm!

Az ágvezetők megtalálták a módját és a megfelelő alkalmat, hogy a vezetői csapat előtt ismerjék el az új Ezüst Hálózatigazgató párost

Egy kis csapatfotó a sok közül

Vass Oszkár előadása

Vass Szombatfalvi Zsuzsanna is tartott előadást

A Beta- és a Pintér-ág közösen tartotta a kétnapos tréninget, a fotón az ágvezető párosok

Az elismerések is a program részei voltak

Egy jókedvű pillanatkép a rengetegből

Az ellátás is minőségi volt

Egyeztetés a felvidéki csapatrésszel

Tréningpillanat

Ezeket olvastad már?