Kezdőoldal Ágak A „belső háborúban” a Biocom nyert Papp-Molnár Szilviánál és Papp Attilánál, így már hálózatvezetők a Tasnádi-ágon

A „belső háborúban” a Biocom nyert Papp-Molnár Szilviánál és Papp Attilánál, így már hálózatvezetők a Tasnádi-ágon

Papp-Molnár Szilvia és Papp Attila már hálózatvezetők a Tasnádi-ágon


„Hogy mit is jelent számunkra a belső háború? Azt, hogy egyikünk mindig húzza a másikat, hogy a szív harcol az ésszel. Mindig van egy icipici ördög és egy angyal a vállunkon, akik meg akarnak győzni minket a saját igazukról. Mit jelent ez még pontosabban? Azt, hogy az ember mindig vívódik, hogy melyik a helyes út, hogyan döntsön? Mi döntöttünk és a Biocom mellett tettük le a voksunkat.” Nem szokványos a felvezetője a Papp-Molnár Szilvia és Papp Attila házaspár Biocomos „vallomásának”, melyből sejthető: szerintük jól döntöttek. Ahogy a folytatás sem az: a Tasnádi-ágon dolgozó, most már HV kettős nagycsaládosként építi az üzletét, méghozzá egyre sikeresebben, néha meg-megállva, majd újult erővel magasabb szintre emelkedve. Céljuk: az ezüst. De nem akármilyen…

Mozgalmas év…
A 2018-as évet mozgalmasan zártuk le, hiszen belekezdtünk egy építkezésbe, becsatlakoztunk a Biocom hálózatába és közben kiderült, hogy úton van a 3. gyermekünk.

Hála az ágvezető Mónikának és Zsoltnak

A Tasnádi házaspárhoz, Mónikához és Zsoltihoz kerültünk, és akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Ha nem velük kezdjük el az utazást ebben a csodálatos világban, nagy valószínűséggel már be is fejeztük volna a még el sem indult karrierünket. Ők megmutatták és megtanították, hogy mi egy szponzor dolga, amiért mi örökké hálásak leszünk. Végig mellettünk álltak, bármikor segítségre volt szükségünk, bátran fordulhattunk hozzájuk. Nagyon köszönjük!

Ácsingózás az ötösön

Nem indult zökkenőmentesen a pályánk. Viszonylag hamar eljutottunk ugyan az 5-ös karrierszintre, de ott hosszú időre lehorgonyoztunk. Nem igazán tudtuk, mitévők is legyünk. Hiába vezettek az egyenes úton, nem mindig voltunk jó követők!

Ők most a legdinamikusabb hálózatvezetők a Tasnádi-ágban, amint az oklevél és elismerés is bizonyítja

Egyre bővülő csapat

A harmadik gyermekük már három hónaposan Biocom képzésen járt, ahol minden eldőlt…

A felvételen az ágvezetői-szponzori házaspár, Tasnádiné Szabó Mónika és Tasnádi Zsolt mellett állnak

Céljuk: az arany és az ezüst…


Egy kétnapos tréning hozta az áttörést – fejben

2019. októberében bekövetkezett az áttörés számunkra. Ekkor egy kétnapos képzésen vettünk részt Mezőkövesden, a Balneo Hotelben. Az akkor még csak 3 hónapos kisfiunk is elkísért minket. Nagyszerű előadók kiváló oktatásban részesítettek minket. Nagyon köszönjük nekik is! Itt határoztuk el, hogy mi is ott akarunk állni az ő helyükön és tanítani az embereket, ezért viszont tenni kell. Még haza sem értünk és máris elkezdtük a munkát.

Siker, stagnálás, segítség

Az elkövetkező három hónap kitartó munkájának 2020. januárban meglett az eredménye. 6-os karrierszintre léptünk. Innen már nincs megállás! A következő miskolci Startnapon már ott álltunk a színpadon! Megkaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy a szintlépőket mi konferálhattuk fel. Hatalmas élmény volt, sok erőt adott. Ennek ellenére – attól függetlenül, hogy sikerült társult hálózatvezetői szintre lépnünk – mégis egy kisebb hullámvölgybe kerültünk. Ezt hamar észrevették a vezetőink és újra a segítségünkre jöttek. (Most már tudjuk, hogy a kapocs, ami köztünk van, örökké megmarad…)

Képzések minden szinten

Most 2020 májusában elindult a hálózatfejlesztői verseny. Mi 5 versenyzővel vágtunk neki. Nagyon szépen teljesítenek a lányok! Nagyon büszkék vagyunk rájuk és igyekszünk minden segítséget megadni nekik. Saját, „kiscsoportos” képzéseket tartunk nekik és mellette minket is folyamatosan tréningeznek a vezetőink.

Egyértelmű célok

Rövid távú céljaink közé tartozik, hogy jó vezetőik legyünk munkatársainknak. Év végére Arany Hálózatvezetők vagyunk, mert megígértük magunknak is és a szponzorainknak a 2019-es év zárórendezvény után. A hosszabb távú céljainkról pedig csak annyit, hogy a mi szponzorunk Ezüst Hálózatigazgató, az ő szponzoruk Ezüst Hálózatigazgató és az ő szponzoruk is Ezüst Hálózatigazgató… Ezek után mi nem lehetünk mások, mint:……. Kívánunk mindenkinek kitartó munkát és sok sikert!

Ezeket olvastad már?