Kezdőoldal Ágak Belesodródott a sikerbe – Surányi Ági vezetővé válása

Belesodródott a sikerbe – Surányi Ági vezetővé válása

11041367_828468740556865_1754814918_n

Az év elejére vezetővé vált Surányi Ágnes a felső vonal egy részével, Lőrincz János ágvezető-hálózatigazgatóval (balról) és Jámbor Gáborral

A „sodródás” kifejezés persze csak az első időszakra érvényes, a termékteszt, a megfigyelés és elköteleződés korszakára, amikor tudatos hálózatépítő munka nélkül is, szinte észrevétlenül kezdett szivárogni számára a pénz a Biocom által. Aztán a csermelyből patak lett, majd egyre szélesebb folyó, Ági pedig a fősodorral együtt tempózik, egyre energikusabban a céljai felé. A Lőrincz János-féle hálózatban, a Czentlaki-ágon dolgozó hálózatvezető nem ugrott elsőre fejest, mert korábban már megütötte magát, így óvatosan merészkedett újra a rajtkőre. Ehhez kellett Tóth Zsizsiék barátsága, segítőkészsége, odafigyelése, beleértve a pár férfitagjának, Jámbor Gábornak a szakértelmét is. Ez „exkluzív” áldás, minden egyéb követhető: a tervezés, a mentális munka és a rendszeres cselekvés. Tessék utánozni!

received_952733631433880

33 éve igazi társak – a Biocom kapcsán is csak támogatást kapott élete párjától

Barátságból üzlet
Az üzlet végső soron egy barátságból indult, ha a gyökerekig kívánunk visszamenni. Mégpedig egy sümegi találkozásból, amikor még Ági és húsz fős csapata a virágzó Magyarországról forgatott népszerű, mai is látható kisfilmeket. Tóth Zsizsiékkel ekkor szövődött a családi barátság, mely később sem szakadt meg. Így szívesen vetették alá magukat 4-5 évvel ezelőtt egy termékpróbának regisztrációs csomaggal, s Gáborék voltak az elsők, akiknek telefonáltak pár esztendeje, mikor Ági férje komoly műtéttel végződő betegsége segítségért kiáltott.

Javuló egészség, sokszorozódó segítség
A barátok kiálltak mellettük, s Gábor szakértelme hamarosan a baráti kört is vonzotta Szigetszentmiklóson az állapotfelmérésekre, s nem csak náluk okozott javulást. Ági mindezt kizárólag egészségi szempontból értékelte ekkor, hiszen friss „MLM-sérült” volt: egy külföldről nagy elánnal és ígéretekkel érkező cégnek hitt először, amelynek mélységesen csalódva fordított hátat, mikor egyoldalúan és kedvezőtlen módon írták át előzmények nélkül az üzleti tervet. Ám azt is látnia kellett, hogy a felmérések, s az ebből következő termékajánlások, majd regisztrációk, rendelések következtében hónapról hónapra nő a jövedelme.

A „sodródás”
Az első mondat nagyjából így hangzott Zsizsi szájából, mely a vezetői lét felé sodorta: „megadnád a bankszámlaszámod”? Mert többtízezer forintnyi jövedelem szeretett volna megérkezni hozzá, „munka nélkül”. Az egészség iránt elkötelezett barátok meghívását, kiszolgálását valóban nem érezte annak, s csak akkor gondolkodott el komolyan, mikor ez az összeg hamar megtöbbszöröződött. A lehetőséget megérezte, ám a korábbi rossz emlékek gúzsba kötötték, s kimondatlanul is féltette a helyi nyilvánosság ismert szereplőjeként szerzett megbecsülését. Magyarán, biztosra akart menni, s profivá válni, de rálépett az útra.

received_881388925225769

A színpadon a szponzorokkal: Tóth Zsizsivel (balról), a másik oldalán Jámbor Gáborral, valamint Czentlaki Zoltánnal

Úgy kapunk, hogy adunk
Félévig kereste a hibát, miközben szorgalmasan képzésekre járt, sőt, még MLM-el foglalkozó cégfüggetlen szemináriumokra is beiratkozott. Szép lassan helyére kerültek benne a dolgok, megértette, hogy téves ennek a szakmának a hazai megítélése, s hogy a lényeg az adáson, nem a kapáson van, hiszen ő nyújt segítséget a hálózat és termékek által. Arra is rájött, hogy a stabil vevőkör az üzlet alapja, amit fényesen visszaigazolt nála a még ösztönösen kialakított fogyasztói hálózat, mely 2014. szeptemberére már közel 60 főt számlált, a mai, nagyjából 120 alapjaként.

Hálózatépítés a javából
Innentől már csak „szokásos” dolgokat írhatunk: személyes találkozók, a „Lőrincz-szabály betartásával” szinte mindenki megszólítása, megbeszélések, képzésekre járás, az elindított, dunavarsányi és szigetszentmiklósi Reg-Enor klubokban összegyűlők figyelemmel kísérése, az egyre-másra aktivizálódó munkatársak segítése, rendszeres képzésre járás. Így találta meg az üzlet számára is a természetgyógyásznak-terapeutának tanuló Venczel Évát, s lett mentora éppúgy örökifjú nyugdíjas tanárnőnek, mint óvó néninek, a saját szponzorai útmutatásával. S így jutott el oda, hogy a január végére elért hálózatvezetői szint pontszámai havonta ezerrel növekednek.

Mentális munka, Ferenczy László alapján
Azazhogy: kellett még hozzá valami és valaki, akinek külön hálás a mentális felkészítésért: Ferenczy László, a Biocom testvérágának vezetője, ezüst hálózatigazgatója, aki tőle sem „sajnálta” a tudását. Nem havonta, de naponta rácsodálkozik a tőle tanult, végtelenül egyszerű módszer hatékonyságára, mely játszi könnyedséggel alkalmazható, meg némi fegyelmezettséggel. Túl azon, hogy végre vannak egészen konkrétan megfogalmazott és leírt céljai, amik a számítógépe képernyője mellett a tükreiről és hűtőszekrényéről egyaránt visszaköszönnek rá, fejben is „kemény” munkát végez, napi ötször elismételve a tudatalattijának szánt teremtő információt, hálát adva megvalósulásukért. A korábbi, lázas lelkesedés helyett a megvalósulás biztonságával szólítja meg az embereit, s biztatja őket a módszer használatára, egyre eredményesebben.

Még valaki
S ott van folyamatosan még VALAKI, aki most már a Biocom-életének is a legfontosabb része: a férje. Ahogy Ági fogalmaz: az első perctől kezdve minden képzésen ott ült mellette, és maximálisan támogatta. Igazi társa 33 éve, és az Ő támogatása, biztonsága nélkül, nem tudott volna eljutni semeddig sem…

Jó folyóban
Így lubickol egyre inkább eredményesen Surányi Ági a Biocom-folyóban, melybe saját megfogalmazása szerint belesodródott. A fejlődése alapján sprinternek is tarthatnánk, céljait és hozzáállását tekintve azonban hosszútávúszónak tűnik. A részidők jók, s ez az a „verseny”, aminek folyamatosan kitolhatja a határát, végcéljait…

Ezeket olvastad már?