Új év, új lehetőségek, új döntések. Egy új kezdet napja – és egyben a „Biocom Vágta” éve is hivatalosan kezdetét vette a szlovákiai Kis-ágban megrendezett 2026-os első Életmód Napon. A lényeget a csapat egyik sikeres hálózatépítője, Monka Éva foglalta össze.
Mire vágyik minden ember?
A rendezvény háziasszonya Kovács Évi HV volt, aki szeretetteljes légkörben köszöntötte a résztvevőket. A programot Kis Katalin hálózatigazgató nyitotta meg, aki bemutatta a Biocom Életmódprogramját, és egy mindenki számára ismerős kérdést tett fel: Mire vágyik minden ember? Mottónk: „Egy boltba járunk vásárolni.” A gondolat mögött ott rejlik a tudatos, természetes megoldásokon alapuló életmód ereje, amelyhez a Biocom kiváló eszközöket biztosít.
Inspiráló visszajelzések
A nap során megható és inspiráló terméktapasztalatokat hallhattunk.
- Makki Károlyi Szilvia (5. szint) megosztotta, hogyan sikerült elérnie, hogy gyermeke mindeddig elkerülje az orvosságokat.
- Vörös Szilvia a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra segítségével jelentősen célba vette a karcsúsodást.
- Vangel Mónika HV arról beszélt, hogy unokái már RO tisztított vizet isznak nap mint nap – még az óvodában is.
- Deák Katalin HV pedig a MycoEssence Elixír sokoldalú hatásairól számolt be, amely kiváló támogatást nyújt a szervezetnek.
Mindenkinek van legalább két ismerőse
Másik ágvezetőnk, Kis Gergely hálózatigazgató egyszerűen és közérthetően mutatta be, hogyan lehet könnyedén és lazán szinteket lépni a marketingterv alapján. Hiszen mindenkinek van legalább két ismerőse – és minél több embernek mutatjuk meg a Biocom lehetőséget, annál több értéket és anyagi biztonságot teremthetünk.
Szeretettel gratulálunk szintlépőinknek!
- Győri Judit (szponzor: Simonics Éva AHV) – 2. szint,
- Zsemlye Ildikó (szponzor: Simonics Éva AHV) – 3. szint.
10 éve a hálózatban
Két csodálatos hálózatépítő, Czékus Mónika és Simonics Éva történetbe foglalva meséltek arról, milyen érzés immár tíz éve a Biocom rendszerében dolgozni. Beszéltek az anyagi biztonságról, a megérdemelt élményekről, a vezetői utazásokról és arról, hogyan lehet odaadó szívvel, örömmel és kitartással építeni ezt az üzletet. Hálás köszönet a cégvezetésnek, szponzorainknak, Kis Katalinnak és Kis Gergelynek, hogy vezetnek és tanítanak bennünket. Szívből gratulálunk nekik!
A legjobbak között
- Az elmúlt Hónap Hálózatvezetője Csorba Nóra lett, aki méltán vehette át a Kis-ág serlegét.
- Külön gratulálunk Nagy Andrea hálózatvezetőnek is, aki által immár 14. alkalommal került az ágba a felmatricázott céges Mercedes – példamutató, elkötelezett munkájának köszönhetően egy hónapig szárnyalhat a csodás autóval.
A gyógygombák ereje
A nap vendége Ferenczy László természetgyógyász, terapeuta, az Egészségkönyv és a Vedd kezedbe a szívedet! című könyvek szerzője volt. Inspiráló előadásában az egészség megőrzéséről beszélt az őssejtek és a gyógygombák erejének tükrében.
Valódi változás
Ez a nap ismét bebizonyította, hogy a közösség, az egészség és a tudatos döntések együtt képesek valódi változást hozni az emberek életébe. „A jövőd azokból a döntésekből épül fel, amelyeket ma hozol meg.”





































