Kezdőoldal Ágak Tudatos Vezetőképző Tápiószecsőn a Sinka-ágon: megújulás, figyelem és új lendület

Tudatos Vezetőképző Tápiószecsőn a Sinka-ágon: megújulás, figyelem és új lendület

Ötven vezető és vezetőjelölt töltött együtt két napot Tápiószecsőn a Sinka Siker-TEAM, a Tasnádi-TEAM és a Hliva-Kerekes-TEAM közösségéből. A program középpontjában az értő kommunikáció, a vezetői szemlélet, a kapcsolatok építése és a személyes megújulás állt, miközben tapasztalt vezetők és eredményes munkatársak is megosztották gondolataikat. A második nap vendégelőadója interaktív tréninggel kapcsolta össze a figyelem, a hála és az önbecsülés témáját. Köszönet Szilágyi Szabolcsnak, a csapat Gyémánt HV-jának a visszatekintő összeállításáért!

Ötvenen, közös céllal
Ezúttal ötven lelkes vezető és vezetőjelölt jött össze október 4-5-én a Sinka Siker-TEAM, a Tasnádi-TEAM és a Hliva-Kerekes-TEAM tagjainak megjelenésével, annak reményében, hogy az értő kommunikáció finomságait megtanulva egy szenzációs évhajrát hozzon ki mindenki magából. A két nap főszervezője, a Sinka házaspár hölgytagja, Sinka Tímea vezette be az első napot, ugyanazzal a lelkesedéssel, amit már közel harminc éve képviselnek ebben a közösségben.

Az ötvenfős vezetői közösség a kétnapos tápiószecsői képzésen

 

Sinka Tímea ágvezető nyitotta meg a kétnapos programot.

Időgazdálkodás és fókusz: Kerekes Balázs üzenete
Őt követte tőle megszokott pörgésével és remek inspirációkat adó gondolataival a karrierjét mindössze 15 évesen kezdő, ám azóta azt profi szintre emelő Kerekes Balázs csapatvezető. Előadásának témája is nagyon érdekfeszítő volt, miszerint: „Addig üsd a vasat, amíg meleg… Avagy eljött a TE időd!”

Ez akár lehetett volna a két nap címe is, mert mindenki nagyon odatette magát, és igazán magas hőfokon zajlottak az események! Beszélt Balázs az időgazdálkodási szokásainkról és arról, hogy több fókuszt helyezve az eredményességi tevékenységekre, még sokkal többet ki tudunk hozni magunkból. Ebből egy igazán inspiráló és elgondolkodtató szösszenet: „Mondj le valamiről napjaid során, amire később sokkal több időd lesz majd!” Avagy ahhoz, hogy szabaddá válhassunk, át kell értékelni napjaink szokásrendszerét.

Kerekes Balázs az időgazdálkodásról és a fókuszált munkáról beszélt

Kapcsolatok és megújulás – Hliva Ildikó tapasztalatai
Balázs édesanyja, Hliva Ildikó, a TEAM másik rutinos, tapasztalt vezetője azokról a személyes módszerekről beszélt, amelyek a kapcsolatok építésében jelenleg eredményt hoznak, saját környezetének és személyes példáinak tapasztalatai alapján. Beszélt arról is, hogy nem elég behívni közösségünkbe az embereket, meg kell találnunk velük a hangot, hogy sokáig, akár örökké velünk maradjanak. Azt is kiemelte, nagyon fontos tükröt tartanunk és időnként váltani, megújulni, hiszen a világ is változik körülöttünk.

Hliva Ildikó ágvezető a kapcsolatok építéséről és a megújulás fontosságáról beszélt

Személyes történetek a fejlődésről
Ezután felszólaltak néhányan azok közül, akik az utóbbi időszakban kiemelkedő fejlesztői munkát végeztek, eredményeik folyamatosan emelkednek. Néhány személyes élménnyel gazdagodtunk Mocsár Roland, Üveges Róbert, Ujj Tünde, Kapás Lajosné Ildikó és Rozsnyai Karolina hálózatvezetők jóvoltából. Igazán beindító sztorikat hallhattunk tőlük is!

Mocsár Roland hálózatvezető is megosztotta személyes tapasztalatait

Üveges Róbert hálózatvezető is megosztotta személyes tapasztalatait

Ujj Tünde hálózatvezető is megosztotta személyes tapasztalatait

Kapás Lajosné Ildikó hálózatvezető is megosztotta személyes tapasztalatait

Rozsnyai Karolina hálózatvezető is megosztotta személyes tapasztalatait

A Nyári Kihívás bajnokai is megosztották tapasztalataikat
A nap következő részében a Nyári Kihívás bajnokai is szót kaptak a TEAM-ből. Bárdos Ágnes és párja, Balog József, akik ikonikus párosai a Biocomnak immár több mint 24 esztendeje, kortalanságukkal, hozzáállásukkal bizonyítják, hogy bármikor képesek lehetünk megújulni. Ráadásul egy ifjú titánjuk, Vincze-Lukács Krisztina szintlépését is itt ünnepelték meg együtt. Mert bizony van bőven mit átadni az utókornak!

Bárdos Ágnes és Balog József Arany Hálózatvezetők Vincze-Lukács Krisztinával, akinek szintlépését is megünnepelték

Az önmagunkba vetett hit a legfontosabb
A Tasnádi TEAM oszlopos tagja, Gudmon Miklósné Betti kiemelte, hogy az önmagunkba vetett hit a legeslegfontosabb! Mindig kikéri mentorai tanácsát, hiszen ők már túl vannak azon, amit ő most él meg, és hát mindenekfelett a segíteni akarás is óriási hajtóerő egy ilyen kihívás teljesítéséhez is.

Gudmon Miklósné Betti hálózatvezető az önmagunkba vetett hit és a mentori segítség jelentőségét emelte ki

Eszter érkezett a legmenőbb autóval
Harmadikként az augusztusi bajnok, Sajtosné Tőkés Eszter mesélt elmúlt fél évének történéseiről, aki nem mellesleg a Biocomos autóval érkezett párjával, és arról, hogyan élte meg a felemelkedést az átmeneti mélypontok után. Előadása után azt is megtudtuk, hogy nagyon fontos az is: „Ne tedd magad negatív spirálba, mert abból semmi jó nem származik!” Azaz nagyon fontosak a személyes célok, a rendezvények és a saját kis közösségünk kiépítése ahhoz, hogy egy ilyen élményt, élményeket átélhessünk. Ráadásként felszólalt 5-ös szintű munkatársa, Harmat Beáta is, aki lelkesen adja tovább a tudást, amit mentorával együtt kapnak. Ebből is látszik, a jövő biztosítva van annak, aki megálmodja, és tesz érte.

Sajtosné Tőkés Eszter hálózatvezető az elmúlt fél év tapasztalatairól és a célok fontosságáról beszélt

Harmat Beáta 5-ös szintű munkatárs Sajtosné Tőkés Eszter mellett saját tapasztalatait is megosztotta

Szemléletváltás és mentorálás: Tasnádi Zsolt gondolatai
A Tasnádi házaspár, ágvezető páros férfitagja, Tasnádi Zsolt első kérdése már igencsak inspiráló volt felénk: „Hogyan látod a világot?” Ez a saját történetén, a változásain, megértésein keresztül nagyon jól rávilágított arra is, amit szintén tőle hallhattunk: „Valakinek a tanácsait elfogadni, aki még Te nem vagy, ez a siker egyik titka!” Avagy mindig fontos tanácsot kérni a mentoroktól, mert enélkül nagyon rögös az út, és kisebb az esély a célba érésre. Még egy fontos mondat a sok közül Zsoltitól: „Hiány- vagy bőségszemléleted van?”Avagy az vagy, aki vagy, és amire folyamatosan gondolsz, így érdemes váltani, ha eddig még nem tetted volna meg…

Tasnádi Zsolt ágvezető igazgató a szemléletváltásról és a mentorok szerepéről beszélt

Önmagunkkal kezdődik a változás
Tasnádiné Szabó Mónika kiemelte, hogy akkor tudsz igazán eredményes lenni, ha először magadat hozod rendbe, hiszen akkor van egy saját jó sztorid, ráadásul eljön a pillanat is, amikor megéled: „végre hiszel magadban”. Amikor rájössz, hogy igazán akarod a változást, javulást, nincs B verzió!

Tasnádiné Szabó Mónika ágvezető az önmagunkba vetett hit és a változás fontosságát emelte ki

Sinka Gyula a lehetőségekre és az év hajrájára irányította a figyelmet
A nap lezárásaként Sinka Gyula, mindannyiunk ágvezető igazgatója beszélt saját megtapasztalt élményein keresztül arról, milyen óriási lehetőségek vannak most a kezünkben, és ha jól állunk hozzá, tesszük a dolgunkat, akkor egy igazán szenzációs 2026-os esztendőt tudunk zárni a közeljövőben!

Sinka Gyula ágvezető igazgató a lehetőségekre és a 2026-os év hajrájára irányította a figyelmet

Tanulás után közös élmények
Délután egy igazán inspiráló, beszélgetésekkel, jókedvvel teli szabadfoglalkozás következett a napsütésben, remek hangulatban, a wellness részlegen. Itt is sokat tanultunk egymástól! Este még egy játékos, vidám zenélős, karaokés összekovácsoló néhány órát is megélhettünk együtt, majd élményekkel telve tértünk nyugovóra.

Második nap: a figyelem és a kommunikáció került középpontba
Már nagyon vártuk a második napot, amelynek fő vendégelőadója Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója volt. Előadásának címe is már igen kíváncsivá tett bennünket: „Kérdezd magad még nagyobb vezetővé!”

Tarczy Gyula kommunikációs igazgató interaktív előadása a figyelemről, a háláról és az önbecsülésről szólt

Gyula egy interaktív felépítésű tanítással érkezett hozzánk, mindannyiunkat bevonva gondolatai átadásába. Megtudtuk, hogy a hit önmagában, cselekedetek nélkül egy holt dolog csupán. Nagyon fontos, hogy ebbe a közösségbe bekerülve, továbbadva a jót, saját önbecsülésünket is magas szintre emelhetjük, ami nélkül a siker soha nem lehet kézzelfogható, legalábbis tartós semmiképpen. Nagyon kiemelte nekünk a hála fontosságát. Sokat segített az értő kommunikáció finomságaira adott ötleteivel, meglátásaival, ami tőle igencsak hiteles, hiszen már három évtizede része a média világának is; valljuk be, ez igencsak komoly idő, amely alatt rengeteg tapasztalatra tett szert. Sokakat hívott, invitált ki maga mellé a menet közben kapott kis feladatokról szóló beszámolókra, ami mindannyiunk önbecsülését is emelte folyamatosan. Az egyik fő üzenete: „A kapcsolatok alapja a figyelem!”

Az interaktív gyakorlatokba a résztvevők is aktívan bekapcsolódtak

Teljesen jelen lenni
Ebben a témában is rengeteg ötletet kaptunk, és elérte velünk célját mondandója is: „Legyél jelen, teljesen!” No, mi aztán átadtuk magunkat mind az ötvenen a jelen pillanatoknak, és végig tátott szájjal és óriási felismerésekkel hallgattuk Gyulát, aki remek példákkal hívta fel a figyelmünket, hogyan tudunk igazán figyelni másokra, és felkelteni bennük azt, amit még ők maguk nem látnak. Óriási tudás, tapasztalás és jövőbelátó gondolatok. Hálásan köszönjük Gyulának ezt a jövőindítót! Számos gondolatot idézhetnék még, de ha ezt most olvasod, inkább arra biztatlak, hogy legközelebb, ha van ilyen lehetőség, gyere el, és éld át velünk. Ezekre a napokra, élményekre, neked, nekünk, mindenkinek szüksége van! Személy szerint hálás vagyok mentoraim, vezetőtársaim és Tarczy Gyula barátunk minden emelő szavára, mondatára, és huszonkettő év után is azt mondom, mint minden ilyen alkalom után is: „Az igazi nagy dolgok még csak most ezután jönnek, és együtt mindannyian megélhetjük, azokkal, akik még csak most fogják ezt átélni, megtapasztalni!”

A kétnapos program főszervezői és kiemelt előadói együtt

Visszajelzések: mit vittek magukkal a résztvevők?
Sajtosné Tőkés Eszter hálózatvezető: A megerősítés és a közös út értéke
Két nap, rengeteg gondolat. Beszélgetések, felismerések, tanulás… Ami számomra a legfontosabb volt: megerősítés. Megerősítés abban, hogy annak idején jó döntést hoztunk, amikor elindultunk ezen az úton. Ahogy telnek az évek, egyre inkább azt érzem, hogy nemcsak az számít, hová érünk el, hanem az is, hogy kikkel tesszük meg az utat odáig.

Üveges Róbert hálózatvezető: Csapatban minden könnyebb
Csodálatos két napot tölthettünk együtt a munkatársainkkal és vezetőtársainkkal. Feltöltődtünk tudással, élményekkel és új tervekkel. Megint bebizonyosodott, hogy csapatban minden könnyebb, gördülékenyebb és sokkal örömtelibb. Fantasztikus érzés egy ilyen inspiráló közösség részének lenni! Tarczy Gyula tanítását pedig leírni nem lehet, azt hallani kell és érezni! Köszönöm a közös pillanatokat és az elképesztő energiákat!

Ujpál Módis Anikó hálózatvezető: Itt az lehetek, aki igazán vagyok
Vagyok, aki vagyok! Nagyon jól éreztem magam az elmúlt két napban. Vezetőim olyan oldalát láttam meg, ami még közelebb hozott hozzájuk, a hitvallásukhoz. A siker nemcsak abban rejlik, mit érünk el a „szakmán” belül, hanem abban is, hogyan érezzük magunkat. Ha boldog vagy, már sikeres vagy! És azt hiszem, én itt az voltam. Itt az lehetek, aki igazán vagyok, befogadó és új tudásra, tapasztalatokra szomjazó. A leckét megkaptam, rajtam áll, mennyit tanulok belőle. De tudom, kitartásom és tenni akarásom segíteni fog az ikrek okozta nehézségek leküzdésében. Ezek a képzések nagyon jók az együttrezgésre, a fejlődésre. Örülök, hogy elmentem. Személyesen hallani ezeket a tanításokat teljesen más, mint akár egy hanganyagot hallgatni az autóban.

Gudmon Miklósné Betti hálózatvezető: Megerősítés a gondolkodásmódról
Ismét megerősítést kaptam, hogy a legjobb helyen vagyunk. Rengeteg hasznos dolgot tanultunk most is magunkról, a bennünket körülvevő emberekről és a gondolkodásmódról. Fantasztikus tanítást kaptunk Tarczy Gyulától a második napon. Hálásan köszönöm vezetőinknek és a szervezőknek!

Patatics Bernadett hálózatvezető: Inspiráció, tudás és összetartó közösség
Ez a két nap Tápiószecsőn rengeteg inspirációt, értékes tudást és megerősítést adott számomra. Jó volt együtt tanulni, nevetni, fejlődni, és megtapasztalni, mennyi erőt ad egy összetartó közösség. Hálás vagyok, hogy részese lehetek!

Vincze-Lukács Krisztina 4-es szintű munkatárs: Tapasztalatok, amelyek tovább inspirálnak
Második alkalommal vehettem részt a tápiószecsői kétnapos tréningen, amire a családom is velem tarthatott. Nagyon sok tanulságos dolgot hallgathattam végig ezzel a nagyon szuper csapattal! Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sok tapasztalatot is hallhattam, és általuk inspirálódhatok én is! Izgatottan várom a következő találkozót!

Kutas Tünde hálózatvezető: Az igazi motiváció belülről jön
Talán a legfontosabb gondolat, amit most magammal hoztam, az, hogy kívülről csak ideig-óráig lehet motiválni. Az igazi motiváció belülről jön, és ehhez mindennap oda kell tenni magunkat!

Tasnádiné Szabó Mónika és Tasnádi Zsolt ágvezetők: Új lendület, hit és jövőkép
Két nap, amely új lendületet, hitet és jövőképet adott! Csapatunkkal együtt vettünk részt a Tápiószecsőn megrendezett kétnapos Tudatos Vezetőképzőn, ahol nemcsak rengeteg új ismerettel és gyakorlati tapasztalattal gazdagodtunk, hanem új alapokra helyeztük a jövőbeni hálózatépítő munkánkat is. A képzés egyik kiemelt témája az Elixir volt, amelyhez már most számtalan pozitív személyes tapasztalat kapcsolódik. Sokat beszélgettünk arról, hogyan tudjuk ezeket a tapasztalatokat beépíteni a mindennapi munkánkba, és hogyan juttathatjuk el még több emberhez az Elixir és a Biocom hírét, valamint azt a szemléletet, amelyet képviselünk. Hiszünk abban, hogy a munkánk jóval többről szól, mint a termékekről vagy a hálózatépítésről. Egy lehetőséget szeretnénk megmutatni az embereknek: az egészségtudatosabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet, a személyes fejlődés és a jövedelemteremtés lehetőségét.

Az első nap során fantasztikus sikertörténeteket, inspiráló előadásokat és kézzelfogható eredményeket hallhattunk. Jó volt látni, hogy azok a munkatársak, akik tudatosan és következetesen építik a hálózatukat, milyen eredményeket érnek el, mennyi önbizalmat, hitet és lendületet merítenek a munkájukból. És ami talán ennél is fontosabb: ezt a tudást és tapasztalatot tovább tudják adni a következő vezetői generációnak.

A második nap számunkra valóban megkoronázta az egész rendezvényt. Tarczy Gyula ezúttal trénerként volt jelen közöttünk, és olyan gondolatokat, érzéseket hozott felszínre bennünk, amelyek messze túlmutatnak a hálózatépítésen. Rávilágított arra, mennyire fontos, hogy meglássuk és értékeljük az élet apró örömeit. Hogy tudunk-e hálásak lenni azért, amink van? Vezetünk-e sikernaplót, hálanaplót? Képesek vagyunk-e megőrizni a pozitív életszemléletünket akkor is, amikor a mindennapok nehézségei próbára tesznek bennünket? Mert ami nekünk ma természetes, azért valaki más talán bármit megadna. Ez a gondolat különösen mélyen megérintett bennünket. A József Attila-vers, amellyel Gyula elindította a napot, szintén felejthetetlen élmény volt. Döbbenetes volt felismerni, hogy a költő gondolatai mennyire igazak és aktuálisak ma is.

Rengeteg gyakorlati útmutatást kaptunk arról is, hogyan dolgozzunk tudatosabban, eredményesebben, hogyan kezeljük mások negatív véleményét, az elutasításokat, és hogyan maradjunk hűek önmagunkhoz és a céljainkhoz. Hiszen nem mindenki áll készen arra, hogy elfogadja a felkínált lehetőséget vagy segítséget. De ettől még nekünk ugyanazzal a hittel, szeretettel és őszinte segítő szándékkal kell továbbmennünk. Gyula tréningje nemcsak szakmailag adott rendkívül sokat, hanem emberileg is. Hálásak vagyunk minden gondolatért, felismerésért és azért az energiáért, amit ezen a napon kaptunk tőle.

Összességében egy rendkívül pozitív hangulatú, tartalmas, gyakorlatias és lélekemelő két nap részesei lehettünk. Minden előadó szívvel-lélekkel hozzátette a saját tudását, tapasztalatát és energiáját a rendezvény sikeréhez. Szívből köszönjük a Sinka házaspárnak, a Hliva–Kerekes csapatnak, Tarczy Gyulának, valamennyi előadónak, szervezőnek és résztvevőnek ezt a fantasztikus két napot! Külön öröm számunkra, hogy munkatársainkkal együtt élhettük át mindezt, hiszen közösen fejlődni, tanulni, építkezni és sikereket elérni az egyik legnagyobb érték ebben a közösségben. Megerősödött bennünk a hit, tisztább lett a jövőképünk, és még nagyobb lendülettel folytatjuk a munkánkat! Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek, és izgatottan várjuk mindazt, amit a jövő tartogat számunkra. Mert hisszük, hogy a legnagyobb sikerek még előttünk állnak!

 

Ezeket olvastad már?