A szlovákiai Ezüst Hálózatigazgatók, Pálfi Katalin és Kis Gergely méltó elismerésben részesültek! Beta Tünde és Kolos, valamint Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár szervezésében, a Biocom támogatásával megvalósult az első Szlovákiai Bál, amely maradandó élményt nyújtott mindenkinek. A szponzori vonal mélységes büszkeséggel tekint a Pálfi-Kis-ág vezetőire, akik egy kivételes csapatot irányítanak. A Bélai Kastély gondoskodott az ünnepeltek és a vendégek kényelmes elszállásolásáról, míg a szőlődombra épült Barus Esküvő- és Rendezvényközpont méltó és impozáns helyszínt biztosított az estnek, ahol szmokingokban és nagyestélyikben tündöklő vendégek és munkatársak üdvözölték egymást, emelve az esemény eleganciáját. A gyönyörű képekkel és a csapat vezetőinek mondataival teljes visszapillantót az egyik ágvezető, Beta Tünde készítette, hogy pár percre minden olvasó megérezhessen valamit az október 26-án tartott, egyedülálló ünnepség hangulatából.
A pezsgős koccintás után a szponzorok is szót kaptak: Beta Tünde és Kolos méltatta a jelenlévőket, majd köszöntötték az ünnepelteket is. Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna pedig szívből jövő szavakkal üdvözölték Katikát és Gergelyt, melegséggel töltve meg a különleges pillanatokat.
Visszaemlékezések a csodálatos estélyre:
Fazekas Gizella: Megelevenedett az elmúlt 10 év sok élménye
Szeretettel és izgalommal készültünk Katika és Gergely vezetőivel, hogy hozzájárulhassunk egy kis meglepivel. Élményben nem volt hiány, nagyon színvonalas programokat biztosítottak a Vass és a Beta házaspár, felső ágvezetőink. Katika és Gergely csodálatos nyitótánca megható volt számomra, az elmúlt 10 év sok-sok élménye elevenedett meg a lelkemben. Hálával gondolok mindenkire, akinek ebben része volt – Biocom cég megalapitóira legfőképpen!
A hálózatvezetők szavait tolmácsoljuk a Pálfi-Kis-ágból:
Simonics Éva és Pityu: Erőt ad a további munkához
Izgalmas készülődés előzte meg az egész csapat számára a bál előtti heteket, örömmel vettem részt a szervezkedésben. Az 1. Szlovákiai bál minden pillanata lenyűgözött! Felsőbb vezetőink precízen figyeltek a legapróbb részletekre is. Folyamatosan kerestem Katika és Gergely tekintetét, hogyan élhetik meg az estén kapott életre szóló pillanatokat. Örömmel ünnepeltük ágvezetőinket, szlovák és magyar munkatársaink egyaránt, hálás vagyok az élményért! Olyan pillanatokat őrzök a szívemben, ami nagy erőt ad a további munkámhoz.
Nagy Andrea és Zoltán: Örök élmény
Varázslatos bál volt, örök élmény. Életünk második Biocomos bálja vol, de ezt mégis máshogy éltük meg, a magunkénak éreztük. Megható pillanatokkal és sok mosollyal teli fantasztikus buli, telis-tele jó energiákkal. Büszkeség, hogy a Pálfi-Kis-ág tagjai vagyunk, és ilyen csodás vezetőink vannak, mint Katika és Geri.
Czékus Mónika és Csaba: Méltó elismerés volt
A Katalin és Gergely bál méltó elismerése volt közvetlen szponzoraim munkájáért, és hálás vagyok azért, hogy ezt az egész utat átélhettem velük. Álomszerű élményben volt részünk, fantasztikus szervezéssel. Katika és Gergely ragyogtak, ezáltal mi, a csapatuk is. Lázasan készültünk mi is programmal, amellyel sikerült is őket meglepni. Boldogsággal tölt el, hogy ezt a csodás napot csapatom tagjai is átélhették velünk. Szívből köszönjük Tündééknek és Zsuzsáéknak a szervezést, hogy az első Szlovákiai Bált feledhetetlenné tették számunkra.
Monka Éva és Košík Gábor: Magával ragadott minket
A Katalin és Gergely Bál, amely Ezüst Hálózatigazgatóink tiszteletére volt fantasztikusan megrendezve, egy hatalmas élmény volt számunkra! A rendezvény csodás környezetben zajlott, ahol a díszítés és a hangulat már a belépésnél magával ragadott minket. A bemutatott programok és a neves fellépők remek hangulatot teremtettek, a fenséges ételek is emelték a bál színvonalát. Csapatunk minden tagja nagyon jól érezte magát, remekül szórakoztunk. Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk ezen a csodás bálon, mindannyiunk szívében maradandó emlékeket hagyott!
Kutka Éva: Köszönjük, hogy ott lehettünk!
A bál nagy élmény volt számunkra: csodás hely, finom ételek, óriási hangulat. A zene, fellépők és a HV-k programja, és nem utolsósorban az ünnepeltek feledhetetlen pillanatokat hagytak a szívünkben. Köszönjük, hogy ott lehettünk!
Matus Marika és Szabolcs: Mintha egy mesébe csöppentünk volna
Határtalan jókedv, boldog arcok, szuper meglepetések, lélegzetelállítóan megható pillanatok, mosoly – volt minden, ami szemnek, szájnak ingere. Úgy éreztem magam, mintha egy mesébe csöppentem volna, amit szeretnék, hogy soha ne érjen véget! Tökéletes szervezés, gratulálok! Egy örök, felejthetetlen emlék marad.
Kis Veronika: Eufórikus hangulatban telt
Fantasztikus, eufórikus hangulatban telt az egész bál. Igazából nincsenek is rá szavak. Csak a szeretet erejét érzékeltem, mint Gergely édesanya is, és mint hálózatvezető, az egység erejét, ami a Pálfi-Kis párosból jövő erő eredménye.
Kalina Katalin és Ferenc: Példaértékű útért járt a bál a tiszteletükre
Mesébe illő bál volt, bámulatos helyszínnel, hangulatos zenével, fantasztikus programokkal. A bál középpontjában két fiatal, egy csodálatos pár: Katika és Geri, akik példaértékű utat jártak be, hogy Szlovákiában elsőként nekik szervezzen a cég bált a tiszteletükre. Csodásan éreztük magunkat, köszönjük!
Vangel Mónika és Attila: Mesebeli álom volt átélni
A Biocomos életutam végig kísérte, hogy tervezgettük, vártuk a Katalin és Gergely bált. Egy csoda és mesebeli álom volt átélni, együtt ünnepelni ágvezetőinkkel. Örökre szóló élmény marad a szívem kis részébe elrejtve, köszönöm!
Deák Katalin: Felejthetetlen volt
A Katalin és Gergely tiszteletére október 26-án rendezett bál felejthetetlen volt! Örülünk, hogy a Pálfi-Kis-ág tagjaiként részesei lehettünk e csodálatos napnak. Fantasztikus szervezés, hangulat, ételek, programok és fergeteges buli, amit a Biocom egész vezetőségének is köszönhetünk.
Lenka Bajnoková és Peter: Csoda, luxus, pompa
Csoda, luxus, pompa… szavakkal nehéz leírni, amit átéltem. Fantasztikus szervezés, csodás hangulat, most is libabőrös vagyok, olyan érzések fogtak el a bálban. Köszönöm, hogy átélhettem!
Lelkes Erzsébet és László: Mint egy varázslat
Leírhatatlan érzés volt a Katika-Gergely bál, mint egy varázslat, ami elrepített meseországba. A mai napig eszembe jut, fantasztikus hullámok töltenek el. Az a sok meghitt pillanat, ezüst igazgatóink, Katika és Gergely tánca, a fantasztikus programok, a szervezés hihetetlen. Hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk!
Natalija Káčerová és Peter: Hajtóerőt ad a céljaim eléréséhez
Számomra megtiszteltetés volt, hogy ott lehettem és átélhettem férjemmel a báli hangulatot, amely csodás volt és minden téren luxus. Számomra hajtóerőt ad, mert a célom, hogy igazgató legyek és megvalósuljon a saját bálom is. Köszönöm!
Sebő Adrianna: Megérdemelték vezetőink
Fantasztikus, felejthetetlen élmény volt, csodás helyszínnel, ügyes szervezéssel. Megérdemelték vezetőink ezt a megtiszteltetést.
Zahorec Beáta: Hálás vagyok
Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem férjemmel. Hálás a szívem….
Kovács Évi és Zsolti: Kiemelkedő érzés a mentorainkat köszönteni
Hála és boldogság van a szívünkben, hogy a részesei lehettünk ennek a megható és élményekkel teli eseménynek. Örök emlék marad mindannyiunk számára! Mindig megtisztelő érzés egy Biocomos bálon részt venni, de még kiemelkedőbb érzés, mikor a mentorainkat, és egyben barátainkat, Katikát és Gerit ünnepelhettük.
Csontos Zsani: Különleges este, fantasztikus élmény
Csodás élmény volt számomra, hogy részt vehettem ezen a csodálatos bálon. Különleges este, tele fantasztikus élménnyel. Hálás vagyok minden pillanatáért!