Hidrogéndús víz : élménydús, örömteli tapasztalatok

IMG_1491_feher_hatterrel_vilagos
Nemrégiben jelentős háttéranyagot adtunk közre a Biocom berendezése (a Lourdes gép) révén is elérhető, hidrogéndús víz fogyasztásának fontosságáról, lehetséges előnyeiről dr. Simon László segítségével. A téma magyarországi szakértőjét ezúttal arra kértük, az elmélet után osszon meg velünk gyakorlati példákat is. A megosztásban közreműködőket monogrammal jelöljük, de természetesen elérhető személyek, akiknek nagyon köszönjük a kiállást, mellyel sokaknak mutathatnak utat. Szeretnénk a szokásosnál is fokozottabban hangsúlyozni, hogy a visszajelzések egyéni érzeteken alapulnak, így az állítások is, melyek sok esetben első látásra megdöbbentőek lehetnek. De ha újra elolvassuk a fentebb is ajánlott a cikket a hidrogéndús víz működéséről, talán már nem is annyira… Akinek pedig orvosi megerősítés is szükséges, miután elkerekedett szemmel újra és újra elolvasta az alábbiakat (s esetleg felfedezte az ő problémájának lehetséges megoldását is), fussa át egy orvos sorait, szinte lírai elemzését a hidrogéndús víz kapcsán!

222
Krónikus seb teljes gyógyulása
K.J.: Néhány éve beleléptem egy szögbe. Ezután a seb begennyesedett és nem gyógyult be soha. Miután elkezdtem inni a hidrogénes vizet, a seb magától begyógyult. Pedig csak ittam. Hihetetlen.

Megmenekülés az egész testet beborító bőrgyulladástól (avagy: hidrogéndús víz kívül-belül)
Sz.N.: Fiam, akinek szörnyű bőrgyulladása van, a hidrogéndús víz fogyasztását követően, látható javulást mutat. Egy hónappal ezelőtt az arca még vörös és durva volt, de ma már sokkal jobban néz ki. Naponta hidrogénben gazdag vizet iszik, és ezzel öntjük le a testét fürdés után. Amikor a tünetek komolyak, hidrogénben áztatott gézzel borogatom. Viszketésről panaszkodik, de a bőre eléggé tisztának néz ki. Vannak területek, amelyek miatt aggódok, de álomnak tűnik, hogy két hónapon belül mennyit javult. Bőrgyulladása olyan komoly volt, hogy az ajkain futó herpeszek voltak és úgy tűnt, hogy nem hajlandó tükörbe nézni annak ellenére sem, hogy fiú. Mostanában látom őt néha, ahogyan nézi magát a tükörben. S azt tapasztalom, hogy állapota fokozatosan javul.

h22
Megszabadulva a dialízistől

N.K.: Anyósom vesebeteg, ami akkor kezdődött, amikor kórházi kezelést kapott. Itt mondták neki, hogy igyon napi 1.5-2 liter vizet, és én elkezdtem keresni olyan vizet, ami fel tudja venni betegségével a harcot. Kutattam az interneten, és itt ismertem meg a hidrogénben gazdag vizet és dr. Hayashi elméletét. Rávettem anyósom, hogy igya minden nap a hidrogénben gazdag vizet, és akkor talán nem kell többet dialízisre mennie, bár orvosa az mondta: „Ha nem folytatja a dialízist, akkor…” Később, miután látta anyósom állapotát, másképp fogalmazott: „Micsoda megkönnyebbülés”, de láthatóan szkeptikus maradt. Nem sokkal később, anyósomat kétszer is befektették a kórházba bypass műtéttel a karján. Minden egyes alkalommal dialízist javasoltak, és mi gondolkoztunk is rajta egy ideig, de már nem volt rá szükség. A havi vizsgálatokon eredményei jók, dialízis nélkül él, és kiválóan érzi magát.

eee
Magas vérnyomás visszatér a normálisba

K.R.: A menopause után magas vérnyomást diagnosztizáltak nálam, holott régen alacsony vérnyomásom volt. A maximum és a minimum érték 150 és 100 között volt. Az orvosom mondta, hogy figyeljek arra, hogy mit eszek és javasolta, hogy menjek rendszeres ellenőrzésre. Akkoriban hallottam egy barátomtól a hidrogénben gazdag vízről és kísérletképpen kipróbáltam. Három hónapos fogyasztás után csodálatosak lettek a laboreredményeim, és vérnyomásom is stabilizálódott 120/70-re. Megmagyarázni nem tudom, de úgy tűnik a problémám megoldódott.

Javulás cukorbajos állapotból, még az orvosok is csodálkoztak
N.J.: Barátom az elmúlt 33 évben cukorbetegségben szenvedett, 4 inzulin injekcióval minden nap. Miután elkezdett sok hidrogénben gazdag vizet inni, esésnek indult a vércukor szintje, és két hónap múlva a következőt hallotta az orvosától: „Hogyan esett a vércukor szinted ilyen drasztikusan?” Korábban kipróbált mindent, amiről azt állították, hogy segít, de a javulás elmaradt. Ezen kívül az emésztőrendszere sem volt valami erős és emiatt is aggódott. Miután itta a hidrogénben gazdag vizet, gyomrának állapota is javult. Boldogan hívott fel: „ez egy csoda”. Jelenleg naponta két liter vizet fogyaszt és már csak egy inzulin injekciót kap.

shutterstock_56923930-2_b
Szorulás és pattanás kezelése

K. A.: Diák vagyok., 20 éves. Pattanásos volt a bőröm és szorulásom is volt. Mivel folyton szorulásom volt, egyre több lett a bőrproblémám, és később már sminket sem tudtam felrakni. Elkezdtem fogyasztani a hidrogénnel dúsított vizet, amit édesanyám adott és megszabadultam mind a szorulástól, mind a pattanásoktól. Csak néhány hétig fogyasztottam, és elképesztő, hogy máris látom az eredményét. Ajánlottam egy barátomnak, akinek hasonló a problémája és neki is jótékonyan segített.

Nincs több hajhullás
N. E.: Egy barátom unszolására kezdtem inni a hidrogénben gazdag vizet körülbelül egy éve. Amióta iszom, nem fáztam meg. Először csak ivásra használtam a hidrogénes vizet, de mostanában ezzel mosom bőröm és a szemem és ezzel mosom le a hajam a sampon után. Az én esetemben a hajhullás úgy tűnik, néhány használat után abbamaradt. Ezen kívül a vékony szálú hajam erősebbnek és ellenállóbbnak tűnik. Ez nem minden. Új haj kezdett el nőni a fejem tetején, teljesen megváltoztatva a kinézetemet. Problémát okozott vezetés közben a látás, de mióta mosom a szemem hidrogénes vízzel, úgy tűnik, jobb a látásom. Ezen kívül, mióta elkezdtem inni a hidrogénes vizet, energikusabb vagyok minden nap és jó az emésztésem, nagyon jó bélműködéssel.

Az erős dohányos lányom leszokott a cigarettáról
Sz. R.: A hidrogénben gazdag vizet az egész család szereti inni és mindenki nagyon egészséges. Elmondok egy hihetetlen történetet a lányom leszokásáról. Nagyon sokszor mondtam neki, hogy szokjon le a dohányzásról, de miután elkezdte a hidrogénben gazdag vizet inni, alig láttam őt rágyújtani. Egy nap megkérdeztem tőle, hogy vajon abbahagyta-e a dohányzást. Azt válaszolta, hogy mióta elkezdte inni a hidrogénes vizet, nem érez késztetést a dohányzásra és úgy gondolja, leszokott. Annyira meg voltam lepődve!

Nincs több másnaposság
N. K.: Ha a túlzásba vitt italozást követően hidrogénes vizet iszunk, akkor segít megszüntetni a másnaposság tüneteit, úgymint a hasfájást és a közönyt. Folytatni fogom a hidrogénes víz ivását, hogy megakadályozzam a szokásos betegségeket.

Nincs többé nyak- vagy vállfájás
B. J.: Régen volt egy balesetem. Ezután a fizikai állóképességem romlott és krónikus fájdalommal éltem a nyakamban és a vállamban. Egy nap a barátom hidrogénben gazdag vizet ajánlott, úgyhogy elkezdtem inni. Meg voltam lepődve, hogy milyen lágy és kellemes volt meginni. Korábban drága ásványvizeket rendeltem naponta, de ma már nincs rá szükség. Amióta fogyasztom, sokat javult az általános közérzetem és ma már tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy energikusan éljek.

(A világszabadalom kapcsán részletek még ebben a cikkben olvashatók.)

 

——————————————————————————————-

A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

 

Ezeket olvastad már?