Feldebrőből Vecsés lett – népszerű a vezetőképző

03
Tavaly ősszel indult útjára több jelentős ág összefogásával a vecsési, kétnapos vezetőképzés, mely, mint már az első alkalmat követő beszámolónkban is írtuk, nem volt előzmény nélküli. Lassan egy esztendő elteltével a szervezők úgy gondolták, visszajelzéseket kérnek, mely megerősítheti a folytatásba vetett hitüket. (A terv persze már rég létezik: október 23-24. lesz a következő!) Az alább olvasható reflexiók azonban azoknak is „szíverősítőt” jelenthetnek, akik nem a Ferenczy-, Kónya-, vagy éppen Vass-ágon dolgoznak, hiszen más ágakon éppúgy megvannak a speciális képzések a rendes, kétheti rendszerességű találkozókon, Start képzéseken túl, mint másutt. Sőt, az előadók egy része is a felsőbb szponzori vonalról érkezik, mint majd lentebb láthatjuk. Csak keresni kell a hálózatvezetőket, s ott lenni minden olyan eseményen, ahol tanulni lehet, s fejlődni, ez a lényeg. A kérésre beérkezett beszámolók egyben az üzleti fejlődések történetének rövid kivonatai, kihangsúlyozva a képzések szerepét. A szövegekhez csatolt képek is bizonyítják: érdemes szervezni a következőket…

04
Sinka Tímea és Gyula: Jelentős fejlődést hozott

Immár negyedik alkalommal vettünk részt ezen a fantasztikus két napos találkozón, ahol a Sinka csoport 22 fővel képviselte magát. Minden egyes alkalommal feltöltődve, újabb és újabb célokkal, tervekkel érkezünk haza. Miért olyan különleges és egyedi ez a találkozó? Mert, amit ott tanulunk folyamatosan, azt el is kezdjük alkalmazni, ezért ez látszik a csapat fejlődésén. Akiktől Vecsésen folyamatosan tanulhatunk, és akiknek hálásak vagyunk, mert tudásukat megosztják velünk: Kónya György, Krigel Zsuzsi, Ferenczy László, Vass-Szombatfalvi Zsuzsa, Vass Oszkár, Kovács Zoltán, Lőrincz János, Lőrincz Jánosné Marika. Ez a négy alkalom közel 40.000 pont fejlődést hozott és a fejlődést tükrözi az új csatlakozók száma is, hiszen havi 92 főről 188 főre emelkedett. Nagyon szépen köszönjük, hogy részt vehetünk ezeken és természetesen október 23-24.-én is ott a helyünk, mert a részvételhez szükséges kihívásokat megcsináljuk!

02
Komporday Annamari és Péter: Személyiségfejlődés és gyakorlat, növekedéssel

A férjemmel az eddigi összes vecsési kétnapos képzésen részt vettünk. Mindegyik alkalommal ötletelve, és teljesen feltöltődve indultunk neki a következő negyedévnek. Ferenczy Laci előadásai által folyamatosan fejlődik személyiségünk, az ágvezetők üzleti tréningjei pedig a megfelelő üzleti hozzáállással elérhető fantasztikus fejlődés lehetőségét mutatják be gyakorlati példákon keresztül. Számunkra hatalmas fejlődést jelent a vecsési képzés. Egyszerűen számokban kifejezve:
– első alkalommal csak én és a férjem voltunk jelen, míg a júliusi tréningen már 14-en voltunk a csapatomból,
– mindez pontértékben kifejezve, az október 14.000 pontjáról júniusra 40.000 pont felé nőttünk.

01
Fazekas Gizella: A vezetőképzés hozta a fejlődést

Mi a csapattal voltunk mind a négy vecsési képzésen. Személy szerint nagyon hasznosnak találom, sokat tanultam, erősödtem az ottani tanítás által. Az elsőre októberben négyen mentünk. Akkor a csapatunk összpontja alig volt 10.000. Biztos, hogy az ottani tanítás segített a döntést meghozni, hogy a kényelmes munkahelyemet el tudtam engedni. Fontos az életidő számomra, nagyon fontos, és örülök, hogy szabadságon vagyok folyamatosan, és a fizetésemen is módosíthatok. A másodikon is négyen voltunk, januári pontértékünk már 13.600 lett. Aztán jött a 3., amikor tízen jöttünk. Ekkorra gyarapodtunk egy HV-val, Gyevát Saroltával, és egy új hatos jött föl a csapatban, Pálfi Katika. Mivel jóformán szponzorálás nélkül minősült, Barna Gizikével arra gondoltunk, hogy ajándékba megérdemel tőlünk egy vecsési képzést. Ekkorra a csapat pontértéke 17.000 re növekedett. Nagyon örültünk, hogy Katika hasznosnak találta Vecsést, és a 4. alkalomra júliusban már ő is megajándékozta a képzéssel 6-os munkatársát, Fekete Ágicát. A csapat összpontja pedig 25.000-re növekedett. Ezt a fejlődést én mindenképpen a vezetőképzőnek tudom be, elismeréssel figyelem csapatunk dinamikus munkáját. Hálás szeretettel, és köszönettel gondolok a vezetőinkre türelmükért, hozzáállásukért, a tanításért.

05
Szilágyi Szabolcs: Mit adott nekem Vecsés?

Emlékszem, nem ment túl jól, amikor az első két vecsési napon részt vettem, kerestem folyamatosan önmagam, ezért különösen jó volt, hiszen az első napon mindig Ferenczy Laci tréningez minket, mélységében boncolgatva azokat a dolgokat, tényezőket, amik lassítanak bennünket abban, hogy igazgatóvá váljunk… Itt komoly instrukciókat kapunk arra, hogy mentálisan felkészüljünk a munkára, Biocomos tevékenységre… Amikor az első három vecsésin részt vettem, nekem mindig a következő hónap indult be, több ponttal, belépővel zártam, mint az előtte lévő időben. Vagyis ékes bizonyíték arra, hogy nemcsak elméleti, hanem gyakorlati síkon is sokat kapunk! Mindig óriási Kovács Zoltán hálózatépítőt hallgatni, azt a gyakorlatiasságot, ahogy tréningez bennünket, de sokat ad, az esti Kónya-intenzív, ami a legutóbbi két napos estéjén is megérintett engem, pedig csak 15 perc volt, és tömör! Nem is velem beszélgetett Gyuri, csak belecsöppentem, és hallgattam: milliókat ér minden szava! A legutolsó Vecsés különleges volt! Miért? Mert egy feltörekvő csapattársam is eljött, azelőtt egyedül érkeztem, nem volt senki a lefedetlen csoportomból, Komporday Annamariék mindig jönnek, de ők már teljesen önállóak. Tünde olyan jól érezte magát, hogy már ez megdobta a szintemet, viszont az előadások? Frenetikus volt: a verseny, kihívások szellemében épült fel! Laci megint nagyot alakított, teljesen másképp értettem meg a gondolatait, és most nem is feszengtem, hanem élvezettel figyeltem… A második napon Kónya Gyuri, Lőrincz Marika és János, Vass Oszi és Vass Szombatfalvi Zsuzsi olyan blokkokat tartott, amitől majd leestem a székről! Élveztem az egészet, aztán rájöttem, nagyon jó úton járok, hogy az áhított Arany HV szintem akár hamarabb is megvalósuljon, mint 2016 május! Sokat tanultam a célok képi megjelenítéséről, az időbeosztásról és a csapattársak bíztatásáról, a dicséretről… A 4 heti, lebontásos tervezésről, amit már azóta pontokban meg is valósítottam, és a Sinka Timiék által kiírt versenyemet is sikerült eddig hoznom, a felét teljesítettem is, 12-ére! Egyszóval: kihagyhatatlan! Az újaknak üzenem: mindig gyere el, és egyre jobban beindulsz!

Radányi Rita: Tanácsok az élethez és a hálózatépítéshez
Nagyon örülök, hogy ott lehettem. Sok hasznos tanácsot kaptam, melyet a hálózatépítésben és az ÉLET minden területén tudok hasznosítani! “Változást csak változtatással tudsz elérni!” – ez a gondolat fogott meg talán legjobban, mert nagyon igaznak érzem. Már ott nagyon sok ötletem támadt a “hogyan továbbot” illetően, a sok pozitív hatás által. Tudom, hogy megtalálom a megfelelő embereket, mert én idén hálózatvezető leszek! “Én vagyok a felelős AZ életemért!” Köszönöm a lelkesítést!

Stabel Marika: Szakmai tudás és lendület
Köszönöm szépen azt az élményt, amit a vecsési képzésen kaptam. Olyan szakmai tudásra tettem szert, amit a mindennapi munkámban tudok hasznosítani. Nagy lendületet kaptam, és Ferenczy Lacitól a módszert, hogy az önbizalmam hogy tudom növelni. Felemelő érzés volt ott lenni Veletek.

Találkozunk októberben!

Zsulya Judit: Világosodó világkép és nagy élmények
friss csatlakozó vagyok és ez volt az első vecsési élményem. Bár az, hogy én is szeretnék egy szeletet ebből a különleges tortából, a RAM Colosseumban tartott országos rendezvény után vált világossá számomra. Nem volt kérdés, hogy itt a helyem. A két nap világossá tett előttem rengeteg dolgot önmagamról, a cégről, a világképemről és még számtalan dologról. De ami nagyon meglepő volt, az a vezetők fantasztikus, közvetlen, nyitott hozzáállása egy olyan “kis porszemhez” is, mint amilyennek én éreztem magam. Minden előadást nagyon élveztem és a kezdeti félénkségem kezdett elmúlni. Rémisztő volt, amikor Ferenczy Laci azt mondta az első blokk végén, hogy akkor most helycsere… El kell ülnöm Eberhardt Hajni mellől…? Aztán rájöttem, milyen jó dolog is ez, és tényleg ki kell lépni a komfortzónámból, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz is, hogy sikeressé váljak. Mégis, a legemlékezetesebb és a legnagyobb erőt adó pillanat a teraszon ért. Gondoltam, ha már ennyi mindenkivel egy teraszon vagyok, az a legelemibb, ha bemutatkozom. Ekkor mutatkoztam Kónya Györgynek. Elmondtam ki vagyok, kivel jöttem. Erre az ő válasza az volt: Á, akkor te vagy Hajni hálózatvezetője! Méghogy én…? Dehogy! Ez ki is csúszott: még nem vagyok, de majd leszek. Erre ő újra azt mondta: hát akkor te vagy Hajni hv-je. Én: ja, persze, igen, én vagyok Hajni hálózatvezetője… Ez a rövid kis párbeszéd a legemlékezetesebb és legnagyobb erőt adó maradt számomra, hogy megcsináljam és elérjem a kitűzött célt és ott állhassak a színpadon. Tényleg igaz, hogy vannak kis pillanatok, amik nagyokat idézhetnek elő. Én ezt érzem. A lényeg az, hogy fantasztikus, csodálatos ez a két nap, mindemellett rengeteget tanultam és hatalmas energiát adott a továbbiakhoz, és már nem kérdés, hogy mindig ott a helyem.

Eberhardt Hajnal: Emlékezetes pillanatok, felismerések, eredmények
Mindenekelőtt köszönet azoknak a vezetőknek, akik megálmodták, kitalálták és háromhavonta leszervezik ezeket a képzéseket. Nekem személy szerint nagyon sokat jelent, hogy ilyen kellemes közegben tanulhatok (színvonalas szálloda, kitűnő konyhával, kényelmes, szellős előadóterem, mindig működő mikrofonokkal ). Olyan ez, mint amikor a nehéz vizsgák előtt úgy tanultunk anno, hogy közben minden földi jóval kényeztettük magunkat. No, ezt a kényeztetést érzem én Vecsésen.

Minden alkalom minden előadása tükrözte, hogy milyen alapos felkészülés van az előadások mögött. Nagyszerűnek tartom, hogy hol olyan újszerűen, hol olyan egyszerűen voltak bemutatva az örök témák (tervezés, célok… ), hogy minden előadás tartogatott valami ráeszmélést, valami “AHA-élményt”.

Nekem ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatok:
– az elfecsérelt percek megszámlálása és átkonvertálása pénzzé, amikor kiszámoltuk, mennyi pénzzel károsítjuk így meg magunkat, és a családunkat,
– a jutalékértesítők elemzése, amikor láttam, hogy mekkora hányadát jelenti a fizetésnek az az összeg, amivel a cég azokat dotálja, akik vezetőket nevelnek,
– az örömködés, a serleggel és a pénzzel a kezünkben,
– a beszélgetés a teraszon a legutóbbi képzésen, mert másról se mesélt hazafelé az új munkatársam, csak Kónya György jövőbelátó mondatáról, hogy ő hálózatvezető, és erről a baráti beszélgetésről ott fenn a teraszon, a cégvezetés legkiemelkedőbb embereivel.

Milyen eredményeket hoztak a vecsési képzések? Az októberi képzés után 25% pontforgalom növekedés, és jóval több bevétel az előző hónaphoz képest. A januári képzés után 6990 PÉ februárban, és minden idők eddigi legmagasabb jutaléka az én életemben! Az áprilisi képzés után a munkatársam, aki velem jött, 4-es szintre kvalifikálódik, és máris félszázezernyi a jutaléka. Nekem stabilizálódik az 5500- 6000 pont körüli forgalmam.

Utolsó gondolatként szerintem a vecsési képzések egyik legnagyobb értéke, hogy lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerhessük egymást, a vezetőket, a munkatársakat, a testvérágakat. Mert itt nem csak az előadásokon tanulunk, hanem a kötetlen beszélgetésekből is. Köszönet érte mindenkinek!

Kunné Mazsi: Minőségi napok, erősebb üzleti hozzáállás
Háromszor voltam a képzésen. Nagyon tetszik ez a fajta vezetőképzés, mert a szünetekben, és este rengeteget lehet más vezetőkkel, illetve sikeres munkatársakkal beszélgetni, ismerkedni és új tapasztalatokat megosztani. Mindenkitől lehet tanulni és az induló munkatársaknak az új, feljövő, sikeres emberekkel példázódni. Ott volt velem (másodjára) egy régi munkatársam, aki még sosem volt hasonló képzésen, és nagyon sokat jelentett neki, megerősítéseket kapott. Az októberire legalább 5-en megyünk! Hazafelé szinte izott az autó a felmerülő gondolatoktól: mit, hogyan fogunk csinálni, ennek lett eredménye a sok klub, amit szerveztünk Debrecenben, s belépők, új munkatársak lettek. Legutóbbi fontos mondatom Ferenczy Lacitól: bármit megszerezhetsz, amit nagyon erősen akarsz! Sokat változott a gondolkodásom, erősebb vezetői gondolatok keltek életre és többször beszélek az üzletről az infókon, mint eddig. Erősebb az üzleti hozzáállásom. Nagyon szeretem ezeket a képzéseket, jó a hely, jó együtt lenni hasonló emberekkel, és minőségi az a két nap. Köszönjük az előadásokat minden sikeres vezetőnek, tanulságos, nagyon erős, a mindennapokba beépíthető, magával húzó, felemelő!

Ezeket olvastad már?