Kezdőoldal Ágak Csapatépítő kerti parti a TM Team-ben, Csordás-csapatban

Csapatépítő kerti parti a TM Team-ben, Csordás-csapatban

 

Nagy megtiszteltetésnek tartotta Geiszbühlné Böbe, amikor „drága hálózatvezetőik”, Tóthné Molnár Ibolya és Tóth István munkatársi kerti partira hívták őket, Mosonmagyaróvárra. A tények: még augusztus elején, egy pénteki napon bográcsgulyás, evés-ivás, jó beszélgetések és persze fantasztikus társaság, csapat várta őket. A többit leírja a Sinka-ágon, a Csordás-csapatban dolgozó Böbe, aki nem mellesleg (még ötös szintű munkatársként!) a Nyári Verseny feltételeit is teljesítette, így ott volt augusztus közepén a Győztesek Hajóján.

Munkáról, módjával
Persze, a munka is téma volt, de ez nem is munka, hiszen a Biocom a hivatásunk, és örömmel éljük ezt az életet, és mutatjuk meg másoknak is. A TM Team (Tóth-Molnár csapat…) életében az első ilyen csapatépítő kerti parti volt, és nagyon jól sikerült. De beszéljenek a fényképek… Nagyon csodás este volt, amiről még sokáig beszélni fogunk, és még lesz jó pár ilyen!

Győzelem ágon belül is
Arany hálózatvezetőnk, Csordás Anikó is megtisztelte a társaságunkat. Munkatársi megbeszéléssel kezdődött az este, amikor Anikó, Ibolya és István értékelte a júliusi hónapot. Mivel háziversenyt hirdettek a TM Team csapatban, a fantasztikus vacsora és finom desszertek után István kihirdette a győztest. Nagy meglepetés és hatalmas boldogság volt számomra, hogy a nyári verseny mellett a TM Team háziversenyét is én nyertem! Hihetetlen jó érzéssel töltött el!

Dolgozom a kupa megtartásáért
Az pedig elmondhatatlan, hogy a pénzjutalom mellett a vándorkupát is megkaptam! Az igaz, egyelőre egy hónapra, de ez nagy kihívás elé állított, hogy augusztusban is én legyek a legjobban fejlődő munkatárs a TM Team csapatban és nálam maradhasson továbbra is a kupa!

Kellemes este volt
Jó társasággal, jó hangulatban töltöttük el az estét, vendéglátóink maximálisan kitettek magukért! Ibolya és István, köszönjük ezt a fantasztikus élményt! Tisztelettel és szeretettel az egész TM Team nevében: Geiszbühlné Böbe.

 Íme, néhány a fentieket erősítő visszajelzés a partiról:

Zsigmond Gábor: Barátok közt
Szokásomhoz nem hűen rövid leszek! Igazából számomra olyan érzés volt ezt az estét eltölteni veletek, mintha gyerekkori barátaimmal ültünk volna össze egy jó beszélgetésre egy finom vacsora és ital társaságában. Szerintem ezzel mindent elmondtam!

Kovácsné Sterkovits Lívia: A csapattá válás útján
Nagyon jó hangulatú laza este volt, sok tapasztalattal, könnyed és mélyebb beszélgetésekkel! Köszönjük ezt az estét házigazdáinknak és szponzorainknak, Tóthné Molnár Ibolyának és Tóth Istvánnak, akik mindig azon munkálkodnak, hogy csapat legyünk!

Cserjés Noémi: Csodálatos péntek este
Csodálatos péntek este, ahol úgy lehettem, ott mintha csak otthon lettem volna. Csodacsapat

Szubi Mónika: Feltöltődtem
Nagyon jó este volt. Szuper csapat volt, jó volt beszélgetni és hallgatni mindent, rengeteg energiával töltődtem fel.

Istókné Erdős Judit: Lendületet kaptam
Köszönöm ezt a szuper estét Ibolyáéknak, és mindenkinek, aki ott volt, újabb lendületet és energiát kaptam. Jó kis buli volt, nagyon jól éreztem magamat!

Hubai Magdolna: Tanító erejű mondatok sora
Nagyszerű érzés volt ennyi fiatal, szeretetteljes, pozitív gondolkodású emberrel együtt tölteni egy tartalmas estét, ahol minden mondatnak tanító ereje volt! Köszönöm, hogy ott lehettem! Csodás este volt!

Végh Nóra: Minden percét élveztem
Nagyon jó buli volt, minden percét élveztem, köszönöm, hogy veletek lehettem és remélem, még sok ilyen buliba lesz részünk.

Makai Tamásné: Csapattréning volt
Én nagyon jól éreztem magam, nagyon jó kis csapattréning volt! Egymás tapasztalatait is meg tudtuk beszélni, okultunk esetleg belőle. Kicsit jobban megismertük egymást.

Ezeket olvastad már?