Kezdőoldal Ágak A Hliva-Kerekes páros csapata beletette megát a vecsési képzésbe és sokat is vett ki belőle

A Hliva-Kerekes páros csapata beletette megát a vecsési képzésbe és sokat is vett ki belőle

Nagy örömmel és várakozással indultak el Vecsésre, a kétnapos képzésre a Sinka-ágon belül sikeres működő Hliva-Kerekes csapat tagjai. A beszámolót első felét készítő Pál Krisztina már az elején leszögezte: ugyan tudták, hogy valami „csoda” vár rájuk, s valami olyat kapnak, ami előre viszi őket, erősíti bennük az AKAROM érzést, de a várakozáson felülmúlót kaptak Hliva Ildikó és Kerekes Balázs által szervezett képzésen. A március utolsó és április első napján tartott tréningről szóló visszatekintőt (a második nap Leyer Anikó meglátásait tartalmazza) a résztvevők visszajelzéseivel színesítjük, nem egyben, a végén, hanem a kronológia mentén, folyamatosan, idézőjelekkel tagolva.

 

Előre gratuláltak…

Már a kezdetekben meglepetés ért minket. A terembe belépéskor ki-ki a hálózatvezetőjétől kapott egy érmet, amire az van írva: Szívből gratulálunk, 2019 Új HÁLÓZATVEZETŐJÉNEK! – nahhááát! Jó helyen vagyunk, gondoltuk sokan!

Kerekes Balázs az üzleti fejlődést segítő lépsekről

Kerekes Balázs nyitotta meg a képzést, a tőle megszokott energiával, lelkesedéssel, ami mindig erőt ad és lelkesít. Újabb információt kaphatunk arról, hogy mit kell tennünk azért, hogy fejődjön az üzletünk, hogyan programozzuk magunkat nap, mint nap. A gyakorlat sem maradt el, amiből megtudhattuk, hogy otthon milyen típusú emberek vesznek körül minket a mindennapi életünkben. Majd leírtuk, kiknek vagyunk hálásak.

„Az én mondatomat Balázs mondta ki: Akarnád-e magadat szponzornak?” (Pál Krisztina.)

A terem fele új volt!

Bemutatkoztak azok a munkatársak, akik először vettek részt ezen a két napos képzésen. Mondhatom, hogy több mint a teremben ülők fele ott állt kint a színpadon. Sokan még félelemmel a szemükben, hogy meg kell szólalniuk, mikrofonba kell beszélniük mások előtt… De ezek a kezdeti félelmek hamar feloldóttak.

„Nagyon sok pozitív erőt és lendületet kaptam a két napban, ami kihozta belőlem azt az érzést, amit önbizalomnak hívunk. Mikor a mikrofon a kezemben volt, én azt hittem, semmi hang nem fogja elhagyni a számat.. De most az önbizalom nyert. Példaértékű vezetőktől tanulhattunk önismeretet, magabiztosságot. Fantasztikus volt mindenki. És itt szeretnék Tímea Sinka szavaival élni: Ami az ember agyában megfogan, azt az ember véghez is viszi! Mindenkinek további sok sikert kívánok magamnak is, mert képesek vagyunk rá… Meg tudom csinálni!” (Szabó Andrea Mária)

Megkapták a mondatukat

Az első nap energiája mindenkire hatott. Mindenki megtalálta azt a mondatot, amiért jött. Mindenki megkapta azt a tudást, amire szüksége volt.

„Nagyon Boldog vagyok, hogy részt vehettem ezen a csodálatos két napon, ilyen nagyszerű emberekkel, akik fantasztikus előadássorozattal gazdagítottak engem! Ez a képzés erősítette meg számomra, hogy tényleg menjünk előre, ne féljünk a változástól, soha ne adjuk fel, mert mindenki elérheti azt a célt, amit kitűzött maga elé Biocomos életében. Hála és köszönet mindnyájotoknak a sok tanításért, amit átadtatok nekem, ez hatalmas lendületet adott a hálózatépítéshez és a mindennapjaimhoz! (Tóth Attiláné Nagy Beatrix)

„Engem ez a két nap elvarázsolt! Az előadók nagyon felkészültek voltak. Rengeteget tanultam most is, és hatalmas lendületet kaptam én is, és az ott lévő embereim is. Folyamatosan jegyzeteltem, az egyik kedvenc mondatom lett: Képzeld el, mintha már NAGY lennél! Viselkedj úgy, cselekedj úgy és a kívánt eredmény megteremtődik, megvalósul! Már most nagyon várom az augusztusi két napot!” (Gaál Tamásné Andrea)

Bezeczky Gizus a célokról

Előadóink tudásukat átadva, segítve vezettek át minket a napon. Bezeczky Gizus a célok és motivációk kapcsolatáról tartott előadása csodálatos volt. Tisztáztuk az álmok és célok közötti különbségeket. Irányvonalat kaptunk, hogy hogyan tudjuk motiválni saját magunkat és csapatunkat, milyen eszközöket használjunk a mindennapokban. Előadásából sugárzott a segítségnyújtás, a szeretet és a tudás.

„Hogy mit adott a két nap? Csodás csapatot, amihez nagyon jó érzés tartozni, fantasztikus tanításokat, jó kedvet. Rengeteg felismerést, hogy min kell változtatni ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez, a kitűzött célunkhoz és még nagyobb fejlődést érjünk el. Fontos a csapatmunka, az összetartozás, az összefogás, amiket a közös csoportosfeladatok még jobban megerősítettek. Hihetetlenül feltöltődtem és rengeteg energiát, lendületet kaptam. Hálás vagyok ezért a fantasztikus két napért!” (Leyer Anikó)

Hazavihető tudás

Kerekes Balázs minden szünet előtt felhívta a figyelmünket pár jó könyvre, CD-re, melyeket lehetőségünk is volt megvásárolni.

A Sinka-ágvezető páros útmutatásai

Sinka Tímea és Sinka Gyula voltak a felső vezetésből a „sztárvendégeink“. Első nap Tímea adott nekünk egy fergeteges előadást a gondolat teremtő erejéről. Mindenki néma csendben hallgatta, én még jegyzetelni is elfelejtettem az elején. Volt itt tudományos magyarázat, gyakorlati tanácsok, amit a mindennapjainkban tudunk alkalmazni (vizualizálás, mantrázás…), a döntés fontossága. Mert MEGÉRDEMELSZ MINDEN JÓT! A gyakorlati rész a 2018-as év elemzésén vezetett át minket, hogy mit kell másként csinálnunk. Mert a SIKER7 TUDÁS X AKARÁS.

„Nagyon hálás vagyok a sok tanításért, amit kaptunk a Sinka Gyulától, Timitől. Hálás vagyok Ildinek és Balázsnak a szervezésért, a tanításért, a megerősítősítésért, hogy jó helyen vagyok, és hogy hogyan haladjak tovább. Köszönöm a munkatársaimnak, hogy velem voltak, s a csapattársaknak ezt a csodálatos két napot, hogy együtt voltunk.” (Pusoma Ilona)

„Hogy mit kaptam és éreztem? Rengeteg vidámságot, jókedvet, feltöltődést pozitív emberek társaságában, meghatottságot, büszkeséget, mikor a csapatom tagjai előadást tartottak. Az üzletépítés egyik alappillére, hogy minél egyszerűbben, storyn keresztül mondjuk el. Erre most megerősítést kaptam a felső vezetőinktől is. Minden várakozásomat felülmúlta, ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia!” (Kozma Beáta)

Radányi Marcsi a kulcsemberségről

Radányi Marcsi a tőle megszokott szeretettel, szerénységgel tanított minket arról, hogy ki a kulcsember. Sok ponton keresztül magyarázta nekünk a miérteket. Nem volt ember a teremben, aki ne jegyzetelt volna, hiszen van még hova fejlődnünk, ezért is voltunk itt.

„Rengeteget tanultam az önismeretről, magabiztosságról és a sikerre vivő helyes útra térésről, a kommunikáció terén a kapcsolódási pontok megtalálásáról. Öröm egy ilyen csapatba tartozni! Hamarosan én is fentebb lépek, mert tudom, képes vagyok rá. Lépj ki a komfortzónádból…! (Felber Szintia)

Munkamódszerek, újrakezdés

Az 5-ös szintű munkatársak is szót kaphattak. Tatai Kati a munkamódszereiről és jómagam (Pál Krisztina) az újrakezdésről tartottunk egy beszámolót.

„Mit adott? Magas energiaszint mellett, pozitív kisugárzásokkal teli feltöltődést adott ez a két nap. Motivációt a mindennapokra, lehetőséget a fejlődésemre. Mindenhez kell egy sztori, mert az embereket egy konkrét sztorin keresztül jobban érdekli, amit kínálunk nekik. A gyakorlati játékokon keresztül másképpen látom a világot! A csapat ereje egyre jobban érződik. Hála és köszönet hogy részese lehettem, lehettünk a tréningnek.” (Bezeczky Gizus)

Sinka Tímea a döntésről

Sinka Tímea tartott nekünk még egy előadást az első napon a döntésről. Rávilágított, hogy minden rajtunk áll, mi hozzuk meg a döntést, mi tudunk rendet tenni a fejünkben. Megtudhattuk, hogy mi az a három pillér, ami nélkül nem működhet az üzletünk, és milyen a jó vezető ismérve.

„Fantasztikus csapattal, leendő vezetőkkel töltöttünk együtt két szuper napot. Elképesztően tartalmas volt. Szerintem mindenki megértette, hogy a Biocom nem a termékek összesége, hanem emberek életének gyökeres megváltoztatása. Wellnesseztünk, borozgattunk, jókat ettünk, tanultunk, jól éreztük magunkat és csiszolódtunk….” (Kerekes Balázs)

Hliva Ildikó gyakorlatias feladatai

A gyakorlati részt Hliva Ildikó vezényelte le. A gyakorlatok, amiket hozott nekünk, néha hátborzongatóan őszinték voltak, ezzel is segítve minket a kapcsolatfelvételben és a kommunikációban. Segített, hogy jobban megismerjük saját magunkat és a társainkat. Az előadássorozatot Bezeczky Gizus zárta egy szuper meditációval, ami mindenkit ellazított a nap végén.

 

Volt kit köszönteni…

És jött a meglepetés… Minden szülinapost – akik április végéig töltötték be ebben az évben – kihívtak a színpadra, mert kaptunk egy hatalmas tortát a HV-k jóvoltából. Nagy volt a meglepetés, mondhatom! Természetesen az egész csapat részesült a tortából, megalapozva az estének a jó hangulatot. Köszönjük ez a csodálatos napot, amin résztvehettünk, hálásak vagyunk mindenért!

„Hogy mit adott a két nap? Érzéseket, hogy jó ide tartozni, jó látni és benne lenni, ahogy egyre jobban összekovácsolódik a csapatunk. Nagyon sűrű volt a program, de nem bánom, mert szinte minden percben tanultunk valamit egymástól. Jókedvet, vidámságot és útmutatást kaptam a hogyan továbbra, és persze hogy közösen sokkal könnyebb, és minden sikerülni fog.” (Radányi Marcsi)

„Nem is tűnt két napnak! Mit adott? Hatalmas tudást példaértékű emberektől! Feltöltődést, új barátokat. Jókedvet, meglepetéseket, mókás csapatjátékokat. Más szemszögből tudom nézni a dolgokat, rájöttem, mit nem csinálok jól, vagyis hogy csináljam másképp. Fontos, hogy fontos vagy és ez minden irányból oda-vissza így van! Szerintem hatalmas érzés minden egyes perce! Hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk! » (Fazekas Sissy és Ati)

Feltötődve, várakozásokkal

Az első, fantasztikusan sikerült nap után feltöltődve és várakozással telve vágtunk bele a képzés második felébe. Tudtuk, hogy ettől a naptól is legalább annyi tudást, tapasztalást és vidámságot kapunk, mint az elsőtől.

Storytelling

A napot Tóth Alexandra nyitotta meg „Storytelling” beszámolójával. Megmutatta, hogyan állítsuk össze a saját ütős üzleti történetünket, ugyanis azzal tudunk eljutni az emberek szívéhez.

 

Amit az MLM biztosít

Az előadás sorozatot Kerekes Balázs folytatta. Bemutatta a „CashFlow négyszöget”, majd azzal kapcsolatban kaptunk tartalmas tanítást, hogy „Mikor és mitől lesz jobb a jutalékunk?”. Átvettük pontról pontra „Az üzlet lényegét” is. Többek között ez a blokk arról szólt, hogy minden emberben lássuk meg az új élet lehetőségét, hogy a termék az út az üzlethez, hogy mennyire fontos a baráti hangnem és hogy hogyan tudunk valóban segíteni másoknak építő és tiszta szándékkal. Hogy megmutassa ezt a gyakorlatban is, kihívta egy kis vidám „kérdezz-felelek” bemutatóra két csapattársunkat, Králl Izabellát és Nagy Beatrixot, akik örömmel vettek részt ebben. Természetesen a képzések fontosságáról is szó esett.

 

Ismerkedni bárhol lehet, csak légy nyitott!

Ezután Kozma Beáta munkatársa, Erdélyi Valéria mesélt az „ismerkedési szokásairól”. Elmondta kivel-hogy veszi fel és építi ki a kapcsolatot, hogy bármilyen helyzetben feltalálja magát és megtalálja annak a módját, hogy hogyan segítsen a Biocom által másoknak. Sokat tanultunk tőle és remek ötleteket kaptunk.

 

Kitartás és szorgalom

Gál Magdolna HV előadása következett. Magdika kitartása és szorgalma fantasztikus, hisz hat gyermek nevelése mellett érte el eddigi csodás eredményét. Ahogy ő mondta: „Békésen, őszintén, szeretettel, nem rizsázva” beszél az ismerőseivel. Fontos, hogy megtaláljuk magunkban, hogy mi áll hozzánk közel.

Lelkesedés, pozitív beállítottság

Magdika után Kozma Beáta HV következett, aki szokásos hatalmas lendületével tartalmas előadással készült nekünk, mely „Az én Biocom üzletem” címet viselte. Beszélt a megkeresésekről saját példáin keresztül, megmutatta, hogy bárhol bármikor lehet ismerkedni, barátkozni, és hogy mekkora jelentőségük van az ajánlásoknak. Megmutatta, hogyan építi sikeresen üzletét, hogy mire figyeljünk oda facebookos ismerőseink kiválasztásánál üzleti szempontból, spontán ismerkedésnél. Elmondta mennyire fontos a lelkes, vidám bemelegítő beszélgetés és a kapcsolatok felmelegítéséről, a kifogáskezelésről és a lezárásról is ejtett pár szót. Mindenre kiterjedő előadást hallhattunk.

A világ legegyszerűbben felépíthető üzlete ez

Beát párja, Orbán András követte, akivel nemcsak az életben, de a Biocomban is társak és fantasztikusan kiegészítik egymást, és aki szerint „A világ legegyszerűbben felépíthető üzlete ez”.  András többek közt a jó szponzorálásról tartott előadást, de említést tett a tanulás, a képzések, a feladatok pontos kiadásának és annak kontrollálásának fontosságáról is.

 

„Hogy kaptam kupát?”

A mindig vidám Pusoma Ilona HV követte Andrást az előadók és tanítók sorában, aki elmesélte, hogy a sok munka gyümölcse ez a virágzó üzlet, amit évek óta épít. Fő témái: tervezés tudatosan, a bűvös 200 pont, egészségnapok tartása, webkonferencia, Reg-Enor napok „használata”, vevőgondozás, Kulcsképzésre meghívás. Tartalmas előadása nagy segítséget nyújtott és motivációt adott minden üzletépítőnek.

Csapatfeladat

Icát követően csapatfeladatban vettünk részt, melyet Hliva Ildikó vezetőnk vezényelt le. Építkeznünk kellett spagetti tésztából cellux és madzag segítségével. Most is megtapasztalhattuk, hogy mekkora a csapat ereje, ha összefogunk, és hogy mennyire szükségünk van egymás támogatására.

Elismerések, köszönetek

Elérkezett a megérdemelt kupák átadása. Nagy örömmel fogadtuk és szívből gratuláltunk

  • Kozma Beának és Pusoma Icának a 10 ezer pontot meghaladó hálózatáért
  • valamint Bezeczky Gizusnak és párjának, Istvánnak a legnagyobb fejlődést tanúsított üzletéért kapott elismeréshez. Fantasztikusak vagytok!
  • Majd Ildikó köszönte meg fiának és üzlettárásnak, Balázsnak azt a hihetetlen sok segítséget, támogatást és szeretetet, amellyel most is, mint mindig mellette állt, hogy ez a két nap most is ilyen fergeteges és jól szervezett legyen.
  • Gizus és Marcsi is köszönetet mondott mindannyiunk nevében és egy kis ajándékkal kedveskedett Ildikónak és Balázsnak ezért a felejthetetlen, csodás és tartalmas két napért, sok munkáért, amit értünk tettek és tesznek. Hála és köszönet érte!

„Hogyan is kezdődött?”  

Radányi Marcsi munkatársa, Nagy Ágnes következett az ajándékozások és elismerések után. – A legfontosabb dolog az életünkben az egészség. Találd meg a „miérted” és olyanokra leszel képes, amit még álmodban sem gondoltál volna – mondta Ági. Aztán beszélt még a rövid és hosszú távú tervezésről, mely a siker titka, a névlistáról és meghívásról, a 200 pontról, mint szokásról és a hozzáállás fontosságáról. Nagyon ösztönző bemutatót láthattunk.

„Ha megvan a döntés, akkor megvalósul, amit szeretnénk”

A napot Sinka Gyula, a Sinka-ág vezetője zárta fergeteges és tartalmas előadásával. Elmondta, ha megvan a döntés, akkor megvalósul, amit szeretnénk. Mindannyian erre vágyunk, igaz? Csinálom, és úgy csinálom, hogy ezt mások lássák. Továbbadom. Ha tiszta a szándék, hatalmas a bátorság, ebből lesznek a követők. Gyula beszélt a vezérlő elvről, a sikerre vivő szokásokról, az új ember elindításáról is, és arról, ezt hogyan tegyük lépésről-lépésre és hogyan hívunk meg képzésre. A hogyan továbbról is szó esett, illetve a 200 pontról, eszközökről és a versenyről. Mindenre kiterjedő beszámolót hallhattunk, mellyel igen sok tudást és ösztönzést kaptunk üzletünk sikeres építéséhez.

 

Fantasztikus volt!

Ismét fantasztikus két napot tölthettünk Vecsésen, csodás előadókkal, csapattársakkal, tanításokkal, jókedvűen, csapatfeladatokkal tűzdelve. Mindent megkaptunk, ami sikeres üzletünk építéséhez szükséges. Hálásan köszönjük!

 

S következzen még néhány visszajelzés:

Hliva Ildikó: Jó volt látni a fejlődést

Második önálló kétnapos képzésünket tartottuk, és csodálatos volt megélni azt az átalakulást, azt a fejlődést a csapatban, ami az első tréning óta történt. Jó érzés volt látni, hogy az előadók mennyit fejlődtek, valamint, hogy az előző vecsési képzésünk óta mekkora növekedés volt a csapatban. Hálás vagyok, hogy együtt szeretetben és vidámságban telt a két nap.

 

Cseh Mária: Rengeteget adott

Először is szeretném megköszönni a tudással és energiával teli csodálatos két napot. Köszönet neked Marcsi, és Gizusnak, mint szervezőknek, hogy mindent megtetetek azért, hogy mi tanulhassunk, és jól érezzük magunkat. Szeretnék köszönetet mondani a fantasztikus előadóknak, akik a tudásuk legjavát igyekezték átadni nekünk. Mit adott nekem a Vecsési képzés? Tudást arról, hogy a csapatmunkának milyen fontos szerepe van, s hogy folyamatosan fejlődni és képezni kell magunkat. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy minél hamarább elérjük céljainkat. Vevőkkel való kommunikáció, és bánásmód, vevőgondozás, hálózatépítés fontossága, barátokat, jókedvet, játékos fejlesztést, mentorral a kapcsolattartás. Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a képzésen.

Cseh Marcella: A sikerhez vezető út

Hogy mit adott a két nap? Hatalmas tudást a vezetőktől, pozitív kisugárzást, feltöltődést. Ahova tartozást egy nagyon jó csapatban. Több mindent tanultunk egymástól, barátság, kedvesség, pozitivitás. A sikerre vezető helyes utat. A csapatmunka fontosságát. Azon, hogy min kell változtatni, hogy a célunkhoz még nagyobb fejlődést érjünk el. Köszönöm, hogy itt lehettem köztetek!

    

 

Ezeket olvastad már?