Államalapító Szent István királyunk egyik legfőbb erénye, hogy egyesítette az akkor még több irányba húzó népet, és hazát talált magának mindenki a koronája alatt, szilárd alapot teremtve a következő generációk és a magyar fejlődés számára. A Biocom egyik legígéretesebben növekvő ágának (Bress Bea – Öcsi Bácsi) tagjai ezt az ünnepet választották – már hagyományosan – arra, hogy miközben tisztelegnek a szent király és műve előtt, egy jókedvű együttlét során megerősítsék az egymás közti szövetséget és az áldott kenyérből, valamint a társak szeretetéből táplálkozva újult erővel lássanak neki az ősz nagy feladatainak.
Ágtalálkozó ágak között
A helyszín is különleges, méltó volt az emlékezéshez és a Biocom természet közeli gondolkodásmódjához. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta (az ágvezető dr. Orosz József, azaz Öcsi Bácsi otthona) akácosokkal, kukoricatáblákkal szabdalt határában bújik meg egy csodálatos tanya, mely a szép környezet mellett a paraszti hagyományok őrzője is. Inkább a százhoz, mint az ötvenhez járt közelebb a teljes napi létszám, amelyet bőven szaporítottak gyermekek is, hiszen igazi családi napra szólt az invitálás.
Határok nélkül
S hogy miért kaphatta a kárpát-medencei jelzőt a piknik? Mert négy ország hálózatépítői hajtottak fejet István király műve előtt, amit csodálatos beszédben méltatott Lőrincz János, a Biocom arany fokozatú hálózatigazgatója, aki feleségével, a szintén kiváló hálózatépítő Marikával együtt szintén a vendégek között volt. Vendég? Szinte otthon érzik már magukat a kis szabolcsi községben, hiszen gyakran látogatják meg az egyébként az ünnepen szintén jelenlévő, Budapesten élő Bress Bea által menedzselt ág legnagyobb vezetőjének, Öcsi Bácsinak vendégszerető otthonát. János, ünnepi gondolatainak megfelelően szimbolikusan négyfelé vágta az új kenyeret, melyet meghatottan kóstoltak meg a Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából (vagy, történelmi léptékben fogalmazva: az anyaországból, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből) érkezett hálózatépítők és családtagjaik, amelyre még társ-ágak, például a Gazdag Kati által vezetett debreceniek is meghívót kaptak. Az összetartozás érzése nem csak a hálózati struktúrában elfoglalt helyekből adódik…
Tányérok és labdák
Az ünnep persze szép magyar hagyomány szerint jóízű ebéddel is jár, így a kenyér szerepet játszott a szabad tűzön főtt babgulyás és a szabolcsi töltött káposzta mellett is. Mindezt számos finomság koronázta meg, egyebek mellett a mákos kalács, amit szívesen köszöntek meg a kislétai asszonyoknak, akik között – nem meglepő módon – egyre több a hálózatvezető, sikeres hálózatépítő…
A forró augusztusi nap egyébként a vidámság és a jókedvű beszélgetések jegyében telt, komoly aktivitások mellett. Ugyanis rendre benépesült a futballpálya országok közötti nagy csatákra, de nem pihent sokat a röplabda sem. A régi magyar hagyományoknak megfelelően pedig még István-napi lövészverseny is volt, s mindez „tétre” ment, mint a mellékelt képek is bizonyítják.
Együtt a csapat
S ha már a képeknél tartunk, innentől fogva beszéljenek azok, mert a kínai mondás szerint is felér akár egy belőlük ezer szóval. Képből is készült annyi, ám most egyelőre egy rövid válogatást közlünk illusztrációképpen, amit igyekszünk majd bővíteni. A nevek részletes felsorolásától ezúttal eltekintenénk, bizonnyal kihagynánk valakit a színes kavalkádból. Az országos ünneplés jelmondata ez volt: együtt az ország. A kisléti piknik szlogenje pedig ez lehetne: együtt a csapat. Amely bővül, növekszik szépen, folyamatosan. Nem is csoda, hiszen egy „nem kötelező” együttlétre is száz kilométereket utaztak, csak hogy láthassák egymást…
[nggallery id=35]
