Kezdőoldal Ágak Vidd az emberekhez a tudást!

Vidd az emberekhez a tudást!

  067
A címben említett elv szellemében cselekedett Szabóné Mihalecz Anna, a Kosiba-ág Szatymazon élő vezetője. Noha ő rendszeres látogatója a budapesti szemináriumoknak, tisztában van vele, hogy a távolság miatt számos, a hálózatépítés mellett (még…) nem elkötelezett, de az egészségmegőrzés iránt érdeklődő munkatársa, jelöltje, aki nem tud eljutni a fővárosba, nyitott az információkra, ami egyébként is a továbblépés alapja. S mivel dr. László Máriának, aki a Candidiázisról is hasznos könyvet írt, jó a híre a csoportban, sőt, sokaknak tudott már közvetlen, személyre szabott tanácsaival is segíteni, úgy gondolta, meghívja őt egy előadás erejéig. Ebből született a kelebiai est.

Aktív díszvendég: dr. László Mária
Ami nagyon sikeres volt, hiszen több tucatnyi érdeklődő hallgatta figyelmesen a holisztikus szemléletű, a gyógyításban természetes módozatokat előtérbe helyező doktornő előadását! Dr. László Mária ráadásul közvetlen, közérthető stílusával azoknak is belopta magát a szívébe, akik eddig még nem találkoztak vele, jóllehet a Lőrincz- és Kosiba-ág közös szervezésű, budapesti képzésein rendszeres előadó. Ezúttal jelentős hangsúlyt kapott mondandójában a következő témakör: a Candidiázis, mint betegség, és a Biocom termékek, mint segítség. S természetesen a felmerült kérdésekre is készséggel válaszolt.

Food for Life (is) a minőségi életért
Vezérmondata a honlapja tanúsága szerint: „Az egészség nem a betegség hiánya!”

Itt most csak két, a témában még nem jártas olvasónak talán elsőre furcsának ható megjegyzés tőle, a hallgatóság jegyzeteiből átszűrve:

– Az orrunk alatti nyílás nem szemetes, fontos, hogy mit eszünk!

– Aktívan kell részt venni a betegség megelőzésében!

A doktornő külön kiemelte a Food For Life nevű Biocom terméket, ami egyedi összetételével valódi táplálék a táplálék-kiegészítők piacán. Érdemes utána olvasni…

Lelkes csapattagok érdeme
Hozzá kell tenni, hogy az est sikere Szabóné Anna kelebiai csoportjának aktivitásán is múlott. Név szerint Vámosné és Fábiánné, tehát a két Erzsike, és a kelebiai védőnők támogatása kiemelt fontosságú volt.

Anna és a Reg-Enor
S végül érdemes megemlíteni a szervező, Szabóné Mihaleczki Anna szerepét is, akinek Reg-Enor általi, valóban csodás fogyásának történetét már lehetett ezen a honlapon olvasni, később pedig tanácsokat és biztatást küldött a kúrát csak elkezdeni vágyóknak, s a csüggedőknek. A példája többszörösen tökéletes: ugyanis nem csupán jelentősen lefogyott, hanem nem is hízott vissza! S ez már évekre visszamenőlegesen érvényes…

Köszönjük a beszámolóját, s kívánunk mindenkinek ilyen aktív, a saját csapatát információval és képzéssel ellátó munkatársakat!
060

058

Ezeket olvastad már?