Kezdőoldal Ágak Versenygyőzteseket is elismertek a Pálfi Kis-ág újabb Sikernapján, a Felvidéken

Versenygyőzteseket is elismertek a Pálfi Kis-ág újabb Sikernapján, a Felvidéken

A Nyári Verseny győztesei segítőikkel és az ágvezetőkkel

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Sikernap a Felvidéken a Pálfi Kis-ágban. Most is nagy izgalommal indultak útnak a munkatársak az állandó helyszínnek számító Nagymegyerre, a csodás Plauter Kúriába. A nagy meleg ellenére, a szabadságolások idején is szép számban gyűltek össze a Beta-ág szlovákiai csapatának munkatársai. A beszámoló ezúttal Czékus Mónika tollából született.

Czékus Mónika hálózatvezető és Lenka Bajnoková

Az elegáns díszletek között élmény a tanulás

Ismét sokan voltak Nagymegyeren, a nyári időpont ellenére is

A nap háziasszonya, Monka Éva hálózatvezető

Hanák Márta és Monka Éva hálózatvezető

Hanák Márta


Egy ügyes kettős a színpadon
Háziasszonyunk Monka Éva hálózatvezető volt, aki a bevezetőben üdvözölte a felsőbb vezetőket, ágvezetőket, az összes hálózatvezetőt, valamint a többi munkatársat, érdeklődőket. Éva nagyon ügyes, dinamikusan halad, és csodásan vezeti csapatát. A Biocom Életmódprogramot Hanák Márta, Monka Éva újdonsült 6-os munkatársa mutatta be. Márta nagyon ügyesen halad a karrierszintek meghódításában. Ahol a pénz lakik – Monka Éva azt is felvázolta, hogyan tudunk pénzt keresni hálózatépítéssel.

Csontos Zsani örömmel mesélte fia terméktapasztalatait

Cibulková Linda, Monka Éva, Hanák Márta

Bámulatos tapasztalatok
A terméktapasztalatok blokkban Csontos Norbert csodás fogyását mesélte el nekünk a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrával, húga, Csontos Zsanett pedig fia fantasztikus javulását osztotta meg velünk. Jómagam, valamint Cibulka Linda is bemutattuk kedvenc termékeinket.

Monka Éva és Cibulková Linda,

Csontos Norbert és a Reg-Enor kúra

Csontos Norbert és a Reg-Enor kúra

Csontos Zsanett és Regina Szlatka

Friss minősülések, új hatossal
Ezután következtek a szintlépések. A hálózatvezetők elismerték az 1-5-ös szintig kvalifikált munkatársaikat. Az elmúlt hónapban új Társult Hálózatvezető is született:

  • Hanák Márta személyében.

Szívből gratulálunk minden szintlépőnek!

Csontos Zsanett kitűzős hálózatvezető az ágvezető párossal

Zsanett megkapja a kitűzőt

Zsani és az ágvezetők

Már a kitűző is jár Zsanettnek

  • Csontos Zsanett pedig kitűzős hálózatvezető lett.

Zsani a januári Vecsésen döntötte el, hogy HV akar lenni. Márciusban el is érte a 6-os szintet, júliusban pedig ötödször védte meg, így elismerésül megkapta az ágvezető párostól, Pálfi Katikától és Kis Gergelytől az arany kitűzőt. Nem mellesleg egy utazási vouchert, hogy pihenjen a családjával. Szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Az élményvacsora is motiváló
A Pálfi-Kis-ágban minden hónapban az ágvezetők kiosztják a Tehetség Díjat. Az elmúlt hónapban 2 esélyes is volt, Cibulková Linda, valamint Hobot Erika és Csaba. Végül Hobot Erika és férje, Csaba nyerték meg a „versenyt”, valamint egy élményvacsorát az ágvezetőkkel.

Ők teljesítették a céges nyári verseny feltételeit
A júliusi hónappal lezárult a nyári verseny első szakasza. Águnkban ketten nyerték meg a versenyt, ezáltal meghívást kaptak a lajosmizsei Új Tanyacsárdába, a céges rendezvényre, párjaikkal, segítőikkel együtt. Mindketten nagyon ügyesek voltak, és ahogy megfogalmazták, igazi csapatmunka volt.

  • Cibulková Linda nyertes segítői Monka Éva hálózatvezető és Hanák Márta voltak.
  • A Hobot Erika és Csaba nyertes páros segítői a Kovács Évi és Zsolti hálózatvezetői páros, valamint Katona Zsuzska Társult Hálózatvezető és Kovács Krisztina voltak. Ezúton is szívből gratulálunk nekik, fantasztikus teljesítmény!

Kovács Évi és Krajcsovics Dávid

Dr. Simon László, Pálfi Katalin, Simon László lánya és Kis Gergely

A vízkutató egyetemi docens előadás közben

Fontos a vízszűrő
A szünet után dr. Simon László egyetemi docens, vízkutató tartott előadást „Ivóvizünk titkai” címmel. Simon László izgalmas kérdéseket tett fel nekünk. Például: mennyi vegyi szennyeződés van a környezetünkben, az ivóvizeinkben? Többször hallottam már előadást az éltető vízről, de még mindig elborzadok a számok hallatán. Nagyon örülök, hogy egyre több háztartásban megtalálható a vízszűrő, hiszen a jó minőségű víz az emberi szervezet egészséges működése szempontjából elengedhetetlen. Szerencsések vagyunk, hogy nemcsak a tiszta vizet tudjuk biztosítani a Biocom rendszer által, hanem hidrogénnel dúsított vizet is a Lourdes gépek segítségével.

Szélpál Andrea és Faragó Ferenc

Pozitív körforgásos példa Szegedről
Az utolsó blokkban vendégelőadóink Szélpál Andrea hálózatigazgató, a szegedi központú ág vezetője és párja, Faragó Ferenc előadását hallhattuk. Az az energia, ami Andiból árad, valami csodálatos! Engem mindig lenyűgöz, de a többiek sem éreztek másképp. Andi 25 éve tagja a hálózat nagy családjának, de elmondása szerint az elején ő sem akart üzletet építeni. Viszont ami nagyon fontos volt a számára, a szabadság. Hálával tartozunk, hogy olyan őszinteséggel beszélt az életútjáról, amit átélt a negyedszázad alatt. Andi bemutatta, mi az a pozitív körforgás, amit a mindennapokban érdemes alkalmazni. Rámutatott, mennyire fontos számunkra az önbizalom, lelkesedés, mosoly, bátorság, türelem. Mindig csodálattal figyelem őket, ahogy megélik a szabadságot. Párja, Faragó Ferenc hálózatvezető még alkalmazotti létben van, de elmondása szerint neki is nagyon fontos a szabadság, és erre is törekszik.

Szélpál Andrea hálózatigazgató

Öröm ide tartozni
Zárásul pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy ilyen ágba öröm tartozni, amelyet fantasztikus, tiszta szívű emberek alkotnak. Hálásak vagyunk ezért ágvezetőinknek, Katikának és Gergelynek.

Kis Gergely, Cibulková Linda, Hobot Csaba, Hobot Erika és Pálfi katalin a tehetség Díj átadásán

Monka Éva, Pálfi Katalin és Szélpál Andrea

Szélpál Andrea és Czékus Mónika

Ezeket olvastad már?